2013. december 31., kedd

Boldog új évet kívánunk a FociClub.hu minden Olvasójának!

Oldalunk a FociClub.hu jövőre ünnepli fennállásának második születésnapját, viszont immáron másodszor kívánhatunk boldog és sikerekben gazdag új esztendőt minden kedves Olvasónknak! 

A 2013-as naptári év is tartogatott számunkra remek dolgokat, csakúgy, mint a korábbi években! Szemtanúi lehettünk szép góloknak, káprázatos cseleknek, bánatnak, s örömnek! Reméljük így lesz ez 2014-ben egyaránt! A FociClub.hu szerkesztősége ezúton szeretné megköszönni az egész éves kitüntető figyelmet, s ígérjük, jövőre is itt leszünk és mindent megteszünk, hogy frissen értesüljetek a futballvilág híreiről!

Sajnos az utóbbi napok a szomorú hírektől sem voltak mentesek, reméljük jövőre kevesebb gyász és bánat ér bennünket sportszerető embereket.

Sikerekben gazdag új esztendőt kívánunk minden kedves Olvasónknak, Sportbarátnak!

Őszi Ádám Főszerkesztő

2013. december 30., hétfő

Freestyle EB-n szereplő fiatal tehetséggel kezdheti meg az MTK az új évet

A külföldi próbajáték nem jött össze, így ezen álom egyenlőre a feledésbe merült, háttérbe szorul. Korábban már bemutattuk Ujvári Izabellát, aki azóta szerepelt a freestyle EB-n. Teljesítménye, illetve híre az MTK vezetőedzőjéhez Medgyes Péterhez is elért, aki edzésre invitálta a fiatal tehetséget. 

A korábban az atlétika terén szép eredményeket elérő leányzó új szerelmet talált magának és a labdáé lett a főszerep. Egészen eddig nem játszott profi felnőtt együttesben, így nem rendelkezik szerződéssel, sehova nem kötődik. Korábban a Bayern München női csapatához invitálták próbajátékra, ám sérülés miatt a németországi út álom maradt, ahogyan az idei lipcsei próbálkozás is dugába dőlt.

Izabellát Kovács Péter invitálta a női freestyle EB-re, mely Budapesten került megrendezésre. A nívós mezőnyben szépen szerepelt a fiatal magyar tehetség és ötödik helyezést ért el.

A híre megelőzte őt, és nagyszerű lehetőséget kapott, az MTK-tól ugyanis felkereste őt Medgyes Péter a közös munka reményében. Edzésre invitálta a Izabellát, aki oldalunknak elmondta, hogy remek lehetőségnek tartja a magyar bajnokot és természetesen igent mondott, így ott lesz január 8-án a csapat első edzésén. A közös munka tehát nemsokára megkezdődik, a folytatásról pedig majd a felek a későbbiekben döntenek.

Őszi Ádám

2013. december 28., szombat

Dzeko gólja győzelmet ért, listavezető a Manchester City

Ha nehezen is de folytatta remek sorozatát az angol labdarúgó-bajnokságban a Manchester City, mely az újonc Crystal Palace legyőzésével továbbra is százszázalékos mérleggel bír hazai pályán és ideiglenesen átvette a vezetést a bajnoki tabellán. 

Manchester City - Crystal Palace 1-0 (0-0)
G: Dzeko (66.) ill. -

Ahogyan arra számítani lehetett, nagyon nehéz és erőt próbáló bő másfél óra várt a Crystal Palace játékosaira. Több együttes is hatalmas zakóba szaladt már bele idén az Etihad gyepén, az újonc azonban tisztes helytállt, megszorongatta a bajnokaspiráns erős túlzással. A játékot a hazaiak uralták, végig 70 és 80 százalék között ingott a labdabirtoklás és bizony a lövésekkel sem spóroltak. A célzóvíz azonban romlott lehetett, ugyanis az első félidőben 15 hazai kísérletből mindössze 2 talált kaput. A 21. percben Milner előtt adódott remek lehetőség egy parádés támadás végén, a labda azonban a felsőlécen csattant. Az első játékrész vége előtt öt minutummal Fernandinho került remek helyzetbe, ám lövése elkerülte a kaput. A hosszabbításban ismét a brazil volt rivaldafényben, ám fejesét Speroni hálóőr bravúros mozdulattal hárította. A második játékrészben aztán még nagyobb fölényt alakított ki a City (81-19), ám a vendégek több igen ígéretes kontrát is tudtak vezetni, de gólra nem futotta. A "Polgárok" hőse ezen a szombati napon Dzeko volt, a bosnyák támadó Navas passza után talált a kapuba. Győzelmével a City átvette a vezetést a tabellán, az Arsenal, egy győzelemmel azonban holnap visszaveheti helyét.

Aston Villa - Swansea 1-1 (1-1)
G: Agbonlahor (7.) ill. Lamah (36.)

Már-már megszégyenítő fölényt alakított ki az egész meccs egészét figyelembe véve a Swansea az Aston Villa otthonában, vezetést mégis a hazaiak szereztek Agbonlahor révén a 7. percben. A waalesi csapat rengeteget próbálkozott, ám a pontossággal, ahogyan a City, ők is hadilábon álltak. A 36. percben jött az egyenlítés, Lamah talált a Guzman mögött elterülő hálóba. Hiába a fölény, az eredmény nem változott a második félidőben, így mindkét csapat egy-egy pontot zsebelt be.

Őszi Ádám

Hatalmas küzdelem és hat gól a forduló nyitányán

A 2013-as naptári év utolsó Premier League fordulójának nyitómeccsén két a kiesés ellen küzdő csapat a  West Ham és a West Brom csapott össze. A szurkolók hat gólt, hatalmas küzdelmet és pontosztozkodást láthattak. 

Ezúttal Gera Zoltán nélkül utazott a West Ham United otthonába a West Brom, mely egyetlen igazi támadóval lépett pályára Anelka személyében. A túloldalon pályán volt Tomkins a részeg vandál, aki ellenállt még a rendőri intézkedésnek is pár napja egy balhésra estén. 

A csapatok nem köntörfalaztak, a vendégek mindjárt nekirontottak ellenfelüknek és a 4. percben Brunt révén oldalhálót találtak. A kirágásból azonban gól született a túloldalon, a labdát a középpályán csúsztatták meg, mely egy passz után  Joe Cole elé került, aki nem kegyelmezett és a bal alsóba helyezte el a játékszert.

A 11. percben aztán gúnyosan, viccesen megjegyezhettük, hogy Tomkins biztosan kapott a rendőröktől, ugyanis kényszerű csere miatt Demel jött a helyére, ez pedig nagy gondot jelentett a "kalapácsosok" számára, ugyanis a védelemben nem igazán feszengett egy igazi középső védő sem. Ezt követően a mezőnyjátéké lett a főszerep, sokáig nem forogtak veszélyben a kapuk, a vendégek uralták a játékot. A 31. percben egy Demele helyzetet jegyezhettünk fel, majd konstatálhattuk, hogy némileg magához tért a hazai csapat. A végjáték azonban a vendégeknek sikeredett jobban!

A 40. percben Anelka talált a kapuba, ezzel pedig hatodik Premier League klubjában jegyzett gólt és egy hosszú időszakot tört meg, ugyanis legutóbb 20011-ben a Chelsea színeiben talált be a ligában. Ha lúd akkor pedig legyen kövér, a francia támadó a hosszabbítás első percében duplázott, így a vendégek vonulhattak előnnyel a szünetre. Fontos megjegyezni Carton Cole belépőjét, mely igen csak piros színűre sikeredett, ám a játékvezető csupán sárgával büntetett.

A folytatásban mindjárt egy Anelka lövést jegyezhettünk fel, ám a kapura húzott labda gyengére sikeredett, így a triplázás elmaradt. A túloldalon egy távoli Rat löketet jegyezhettünk fel, melyet Foster mondhatni könnyedén hatástalanított. Az 53. percben tovább növelhette volna előnyét a West Brom, ám Barahino lövése ha centikkel is de a jobb kapufa mellett hagyta el a játékteret. 

A 63. percben aztán a csereként pályára lépő Maiga eresztett el egy remekül megtekert lövést, melyet Foster hatalmas bravúrral tolt szögletre. Ez csak a kezdet volt! Pár őrült perc kezdete! Két perccel később ismételten Maiga próbálkozott, ezúttal azonban nem emelte meg, csak tekerte, a labda pedig a jobb alsóban kötött ki. A fordításra sem kellett sokat várni két perccel később Nolan gólja után már a hazaiak vezettek. Az öröm nem tartott sokáig, Berahino a túloldalon gyorsan beköszönt, így négy perc alatt három gólt láthatott a publikum, a felek pedig ismét döntetlenre álltak. 

A meccslabda Berahino kezében volt, egy szabadrúgás után a bal kapufát találta telibe. Több gól nem esett, ezzel pedig egy-egy ponttal kellett megelégednie a feleknek egy igazán jó és küzdelmes meccsen. Gera Zoltán csapata így zsinórban nyolcadik meccsén maradt nyeretlen, míg a West Ham továbbra is kieső helyen.

West Ham United - West Bromwich Albion 3-3 (1-2)
G: J. Cole (4.), Maiga (65.), Nolan (67.) ill. Anelka (40., 45+1.), Berahino (69.)

Őszi Ádám

Újabb edzőt menesztettek a Premier Leagueben

Nincsen tovább közös munka Malky Mackay vezetőedző és a Cardiff City számára, ezt a klub vezetői pénteken jelentették be.  

Macklay menesztésének nem csupán a rossz szereplés az oka, a csapatot iránytó tréner ugyanis összeszólalkozott Vincent Tan klubtulajdonossal. A kettejük közt megromlott viszony és a bajnokságban elfoglalt 16. hely pedig a szakember távozásához vezetett. Az i-re a pontot a hétközi hazai vereség tette fel, mikor is a Southampton 3-0-ra tudott diadalmaskodni a walesiek otthonában. Eltelt 18 forduló, a csapatnak 17 pontja van, a kiesőzóna pedig egy pontnyira. Malky Mackay a csapat sikeredzőjének számított, 2011-ben év elején vette át a csapatot és irányítása alatt jutott fel a csapat először a Premier Leaguebe. Utódját még nem jelentették be, keresik a megfelelő szakembert.

Nem ő az első edző akit menesztettek az idei szezon alatt, már-már divattá vált az edzőváltás! Szám szerint Macklay a hetedik a sorba.

Íme a 2013-2014-es szerint eddigi 18 fordulójának áldozata:
Ian Holloway (Crystal Palace)
Keith Millen (Crystal Palace)
Martin Jol (Fulham)
Kevin Ball (Sunderland)
André Villas-Boas (Tottenham)
Stewe Clarke (West Brom)

Őszi Ádám

Premier League: Az esztendő utolsó fordulója - előzetes

A csütörtöki Boxing Day után hétvégén sem pihenhetnek az angol labdarúgók, a Premier League robog tovább, a pontvadászat a feléhez érkezik, a 19. forduló végeztével. Nézzük miből élnek a labdarúgás, az angol foci szerelmesei az előttünk álló két napban. 

A szombati nyitómérkőzésen két elképesztően rossz formát mutató együttes a West Ham és a West Brom csap össze. Gera Zoltán együttese immáron nyolc meccse nyeretlen zsinórban és szépen, magabiztosan közelít a kiesőzóna felé, míg a "Kalapácsosok" utolsó előttiek és utóbbi öt meccsükön csupán egy pontot hoztak! 

Az Aston Villa és a Swansea találkozóján két olyan gárda csap össze, mely egyaránt nem tudott nyerni az utóbbi négy meccsén, míg a Hull City és a Fulham összecsapása egyaránt alsóházi rangadónak számít. A hétközi derbin a pool ellen diadalmaskodó és jelenleg ezüstérmes Manchester City otthon fogadja az újonc Palace gárdáját, mely előzetesen sok jóra nem számíthat. A felfelé ívelő pályát mutató "Vörös Ördögök" a Norwich otthonában gyűjtenék be zsinórban negyedik győzelmüket. A játéknap zárómeccsén két potenciális kiesőjelölt a Cardiff és a Sunderland méri össze tudását.

Vasárnapra négy mérkőzés marad, négy igen csak szép párharc. Szombaton felvonul az alsóház, vasárnap pedig a felsőházé lesz a főszerep. A hétközi fordulóban tíz meccses veretlenségi sorozatát elvesztő Everton a Southampon csapatát fogadja, mely hosszú idő után tudott újra nyerni legutóbb. Igazi inyencségnek ígárkezik az Arsenal vendégjátéka a "Francia Kastélyban". A Newcastle nagyon elkapta a fonalat, a francia játékosok rendesen viszik a csapat szekerét, ezt mi sem bizonyítja jobban, mint a klub hatodik helyezése és az, hogy csupán hat pontra vannak az első helytől. Wenger csapata számára természetesen csak a győzelem az elfogadható, de ez a meccs nem tartozik a könnyen hozható meccsek kategóriájába. Az igen csak gólínségben szenvedő Spurs a tizedik Stoke gárdáját fogadja, mely hét közben kiállítás miatt elvesztette két kezdőemberét és kapott egy ötöst, így nem éppen vannak jó passzban.

Végül pedig a forduló legjobban várt meccse, a Chelsea és a Liverpool összecsapása, avagy a harmadik és a negyedik helyezett párharca. A "vörösöknek" kijut a héten a jóból, A Manchester City elleni csütörtöki meccset követően ezúttal si egy közvetlen rivális otthonában kell, vagy kellene bizonyítani. Mourinhot a csatárjai gólinsége kergeti lassan őrületbe, de előfordulhat, hogy vasárnap a bombaformában lévő Suarez neve ég majd bele a portugál tréner agyába, amennyiben védői kapitulálnak. A két csapat legutóbb bajnoki meccsen a Liverpool otthonában találkozott, akkor 2-2 lett a végeredmény, a londoniak pályaválasztásával pedig 1-1-es döntetlen született a tavalyi szezonban.

Szombat
13:45 West Ham United - West Brom (DigiSport 1)
16:00 Aston Villa - Swansea
16:00 Hull City - Fulham
16:00 Manchester City - Crystal Palace
16:00 Norwich City - Manchester United (DigiSport 1)
18:30 Cardiff City - Sunderland (DigiSport 1)

Vasárnap
14:30 Everton - Southampton (DigiSport 2)
14:30 Newcastle United - Arsenal (DigiSport 1)
17:00 Chelsea - Liverpool (DigiSport 1)
17:00 Tottenham - Stoke City (DigiSport 2)

Őszi Ádám

2013. december 27., péntek

Valencia: Az új befektető eltünteti az adósságot és a City támadóját hozza - sajtóhír

Új korszak virradhat a 94 esztendős klub a Valencia Club de Fútbol számára, mely igen sötét és eredménytelen korszakot élt az utóbbi időben! Adóssághalom, kiárusítás és silány szereplés. A megmentő neve Peter Lim, egy szingapúri befektető lehet. 

Ennyire azonban ne szaladjunk előre! A csapat legutoljára a 2007-2008-as szeronban hódította el a spanyol kupát, majd a szuperkupát is, ám azóta nem sikerült komolyabb eredményt elérni. Bizonyára sokan emlékeztek a 2003-2004-es szezonra, mikor a csapat a bajnokság mellett az UEFA-kupát és később az UEFA Szuperkupát is elhódította és az év csapatának választották az IFFHS-nél. Azóta többször bronzérmet szerzett a gárda, de a Barca. Real duóval nem tudta felvenni a versenyt, tavaly pedig csupán ötödik lett.

Egy igen szép adósságkupac alakult ki a klub alatt, melynek törlesztése, az életben maradás érdekében eladni kényszerültek kulcsjátékosokat. Nézzük a listát: Roberto Soldado, Jordi Alba, Juan Mata, Isco vagy például David Villa, hogy csak a legfontosabb neveket említjük, de szóba jöhet akár Tino Costa és Pablo Hernandez eladása is.

Nos, Peter Lima úgy fest szeretne a labdarúgásba invitálni, fektetni, a kiszemelt klub pedig a Valencia! Az első lépés természetesen az adósságok lenullázása, mely meg is lesz, ha átveszi a csapatot. Emellett pedig az erősítésre is juthat pénz, mintegy 30-40 millió euró az első körben.

Lim "mester", vagy fogalmazzunk úgy pénzes gazda első kiszemeltje a Marca szerint már meg is van, a csapatban szeretné látni a Manchester City mellőzött centerét, a bosnyák válogatott Edin Dzekot. 

A 27 esztendős támadó Pellegrini mesternél sem számít kezdő játékosnak, hiába távozott Tevez, Agüero és az érkező Negredo mögött többnyire csak harmadik a sorban, a spanyollal vetekszik folyamatosan. Az idei szezonban minden sorozatot véve 20 meccsen lépett pályára, és ez idő alatt 9 gólt és 3 gólpasszt jegyzett. Ami számára aggasztó, az a játékpercek száma, mely összesen 58 perc átlagot ad ki, de ez sarkít, hiszen a nem mérvadó Ligakupa meccseket is végig játszotta, a Premier Leagueben ennél kevesebb jut.

A kérdés tehát nyitott, lesz-e felvirágzás a Valencia csapatánál? Ha lesz, akkor tartósabb lesz-e, mint a Málaga esetében volt? Na és érkezik-e a csapathoz Dzeko?

Őszi Ádám

Real Madrid: Újabb 100 milliós transzfer, a láthatáron amennyiben...

... Luis Suarez és a Real Madrid valóban egymásra talál, vagyis a királyiak képesek kifizetni az új szerződésbe foglalt kivásárlási árat, mely az aláírás óta vita tényét képezi. Nézzük mit tudunk eddig és mik a legfrissebb fejlemények.  

Ez első és legfontosabb, hogy Suarez meghosszabbította szerződését, melyben új kritériumok vannak belefoglalva, ám ezekről új és új, különböző hírek látnak napvilágot. A támadót és a Real Madrid csapatát erősen összeboronálja a sajtó, ám a Barcelona érdeklődéséről is lehetett olvasni. Tény, hogy a királyiak nem először fenik az uruguayi támadóra a fogukat, ám ennek komolyságát nem tudhatjuk.

A Goal nemrégiben arról írt, hogy a szerződésbe foglalt kivásárlási ár 60-70 millió font között mozog, míg Premier League, tehát rivális csapat nem vásárolhatja ki szerződéséből Suarezt. A Mirror másképpen tudja, a legfrissebb információk szerint külföldi klub 100 millió fontért, míg Premier League alakulat 130 millió font ellenében viheti a támadót.

Kérdés, hogy a madridi klub vezetői képesek-e kidobni újabb pénzhalmot az ablakon, vagy ezen kritériumok mellett is a támadó leigazolásának tervét szövögetik, netán keresik a kiskapukat.

Őszi Ádám

Diósgyőr: Három-négy játékos érkezhet

Az NB I-ben szereplő Diósgyőri VTK harcban volt a bajnoki címért, ám az utolsó öt fordulóban nagyot fordult a világ Miskolcon, a csapat nem tudott nyerni és döntetlenekből csupán három pontot szedett össze. A klub sportigazgatója Kovács Zoltán most elmondta, hogy változásokat terveznek a keretben, ez azonban áldozatokkal járhat. 

A szakember a klub hivatalos honlapjának a következő képen nyilatkozott - „Folyamatosan dolgozunk. Megkezdtem az úgynevezett puhatolódzó tárgyalásokat a kiszemeltekkel. Van egy listám, hogy kiket látnék szívesen a DVTK-nál és ez a lista majdnem megegyezik Tomiszlav Szivics névsorával. Neveket nem szeretnék mondani, legyen elég annyi, hogy három-négy labdarúgó érkezhet a télen, de ha lesznek érkezők, akkor távozók is, mert a keret létszámán nem szeretnénk változtatni”

Okosabbak tehát nem igazán lettünk, csak a tény lebeg eddig a levegőben. A csapat negyedik a tabellán, ám lemaradása nagy, immáron kilenc pont a listavezető Debrecennel szemben. A nemzetközi kupaindulás is egy nagyon fontos célpont, az Európa Liga indulást érő harmadik hely két pontnyira van csupán. 

Kíváncsian várjuk, hogy kik lehetnek a kiszemeltek, szépen lassan, idővel mindenre fény derül majd.

Őszi Ádám

2013. december 26., csütörtök

Hazard hozta a pontokat a Chelsea számára

Teljes bajnoki fordulót rendeztek csütörtökön az angol labdarúgó-bajnokságban! A cikk ennek egy részét, pontosan három meccsét hivatott bemutatni, nézzük, miként lépett ideiglenesen a dobogó második fokára a Chelsea, illetve hogyan támadt fel a Southamton és jött el a kiesőzónából a Palace. 

Chelsea - Swansea 1-0 (1-0)
G: Hazard (29.) ill. -

A hétfői Arsenal elleni döntetlent követően kötelező jellegű volt a győzelem a Chelsea számára a Swansea ellenében. Jól kezdett Mourinho csapata a hazai publikum előtt, ám komoly helyzetet sokáig nem sikerült kialakítani, a 20. percben egy Terrey fejest jegyezhettünk fel, mely előszele volt a meccs egyetlen találatának. A három pontot érő gól a 28. percben esett, ekkor Eden Hazard eresztett meg egy remek lövést Cole átadása után, mely meg sem állt a Tremmel mögött elterülő hálóig. A gólt követően Vazquez egyenlíthetett volna, a labdát azonban Cech kitornázta a léc alól. A félidő hajrájában aztán Eto'o növelhette volna kettőre a londoniak góljainak számát, de Tremmel bravúrosan hárítani tudott. Hiába birtokolta a mérkőzés egészét figyelembe véve többet a labdát a walesi csapat, gólra törőbben és veszélyesebben a Chelsea játszott. A második játékrészben Eto'o, Lampard, Ivanovic előtt is adódott gólszerzési lehetőség, ám ez nem jött össze, így mondhatni szerényen is de begyűjtötte a három pontot a Chelsea, mely ideiglenesen feljött a dobogó második fokára. A Swansea 11. pozícióban tanyázik.

Cardiff City - Southampton 0-3 (0-3)
G: - ill. Rodriguez (14., 20.), Lambert (28.)

Nem teketóriázott a Southamton együttese a sok gonddal küzdő Cardiff otthonában és szűk fél óra elteltével, vagy mondjuk úgy tizennégy perc leforgása alatt eldöntet a három bajnoki pont sorsát. A 14. percben Rodrigez talált a hálóba, mely hat perccel később ismételni tudott. A hazaiak megpróbáltatása itt nem ért véget, a 27. percben ismét Rodriguez volt főszerepben, egyszerűen nem bírták megfogni. Az angol Lambert lábát találta meg, aki mattolta Marshallt. A hazaiak hálóőre három kaput találó lövést kapott az első félidőben és egyszer sem tudott játékba avatkozni. A folytatásban újabb gól nem született, mindenképpen érdemes megjegyezni, hogy a hazaiak nem találtak kaput és a kiesőcsapatok győzelmeinek köszönhetően közeledik az a bizonyos piros zóna. A "Szentek" feltámadtak, hosszú idő után nyertek újra, ám lemaradásuk már nagy az élmezőnnyel szemben.

Aston Villa - Crystal Palace 0-1 (0-0)
G: - ill. Gayle (90+2.)

Tovább tart az Aston Villa mélyrepülése, a Palace elleni vereséget követően kijelenthetjük, hogy a legrosszabb szériát felmutató csapatról beszélünk az elmúlt négy meccsen, mely pontot sem hozott. Hiába a mezőnyfölény, ezt a játékot gólra játsszák, azt pedig a Crystal Palace szerzett, méghozzá az utolsó pillanatban. A hős a csereként beálló Gayle lett. Győzelmével a Palace jelenleg jobb gólarányának köszönhetően nem kieső, míg a Villa szépen csúszik vissza. Az alvégen egyébként meglepően sok siker született, a Palace mellett a Sunderland és a Fulham is begyűjtötte a három pontot.

Őszi Ádám

Premier League: Karácsonyi forduló csúcsderbivel - előzetes

A többi nagy ligával ellentétben az angol labdarúgó-bajnokságban (Premier League) ilyenkor sincs áll meg! A december mindig egy őrült, flúgos futam, így van ez idén is. Csütörtökön a csapatok komplett fordulót játszanak, így melegítve a hétvégi meccsekre. Nézzük mit kínál a 18. forduló menetrendje. 

Az ünnepi fordulót a Hull City és a Manchester United összecsapása nyitja. A felfelé igyekvő, ám igen csak lemaradott Moyes csapat nem számíthat könnyű meccsre, pár hete a jelenleg listavezető Liverpool kapott egy hármast a KC stadionban.

A folytatásban 16 órakor igazi meccsözön köszönt be, nyolc párharcot játszanak egy időben. A legutóbbi három meccsén vereséget szenvedő Aston Villa fogadja a kiesőzónában tanyázó és onnan elvágyódó Crystal Palace gárdáját. Az újonc Cardiff City a leszálló agban lévő Southamtont fogadja, mely immáron a felsőház alsó részéhez tartozik csupán. Az élen nagy a harc, így nem igazán fér bele egy-egy botlás. Jose Mourinho csapata a Chelsea otthon fogadja a Swansea csapatát, mely elvesztette spanyol vezéregyéniségét Michu személyében. 

Tovább folytatná remek sorozatát az Everton, mely immáron tíz meccse nem talált legyőzőre és ott toporog a nagyok között, harcban a dobogóért, bajnoki címért. Ezen a napon a liga utolsó Sunderland tornyosul majd a liverpooli csapat elé. Két jó formát mutató középcsapat összecsapását hozza a Newcastle United és a Stoke összecsapása, a vendégek a felsőházban maradásért lépnek gyepre, míg a "Szarkák" az Evertont vennék üldözőbe és tartanák maguk mögött a Spurs, United duót.

Alsóházi rangadót vív egymással a Norwich és a kiesőzónában toporgó Fulham. Az edzőváltáson áteső Spurs ezúttal Gera Zoltán csapatát a West Bromot fogadja, míg a bajnoki tabella éléről letaszított Arsenal a West Ham otthonában szerezné vissza az éllovas pozíciót, ehhez persze kell egy a számukra megfelelő eredmény a forduló rangadóján!

A rangadó! A két leggólerősebb csapat a ligában, két igazi gyilkos, a Manchester City és a Liverpool, avagy Suarez és Agüero külön összecsapása. Nincs mit fényezni, az egész világ ezt a párharcot várja csütörtökön. A City hazai környezetben frenetikus mérleggel bír, nyolc meccs nyolc győzelem és 35-5-ös gólarány! A pool vendégségben eddig igen csak bukdácsolt, legutóbbi öt meccséből csak egyet nyert meg, de azt 5-0-ra a Spurs ellen.

Íme a 18. forduló menetrendje!
13:45 Hull City - Manchester United (DigiSport 1)
16:00 Aston Villa - Crystal Palace
16:00 Cardiff City - Southampton
16:00 Chelsea - Swansea
16:00 Everton - Sunderland 
16:00 Newcastle United - Stoke City
16:00 Norwich City - Fulham
16:00 Tottenham - West Bromwich
16:00 West Ham United - Arsenal (DigiSport 1)
18:30 Manchester City - Liverpool (DigiSport 1)

Őszi Ádám

2013. december 25., szerda

Törökországba csábítják a Lazio csatárát

Több nemzetközi sajtóorgánum is arról számolt be, hogy a Trabzonspor vezetői kacérkodnak Sergio Floccari a Lazio olasz csatárának szerződtetésével. 

A két klub egy csoportban szerepelt az Európa Ligában és a török klub vezetői két meccsen is megnézhették sajátjaik ellen Floccarit, aki meggyőző teljesítményt nyújtott és kétszer is beköszönt az olaszok hálójába. 

A 32 esztendős támadó nem számít első számú csatárnak a fővárosiaknál, a sorban Klose és többnyire Vargas is megelőzi, idén bajnoki találattal még nem rendelkezik. A török csapat nyáron ingyen is megszerezhetné Floccari játékjogát, hiszen szerződése lejár, ám a források arról számolnak be, hogy a transzfer már januárban megtörténhet, nem kívánnak várni fél évet.

A transfermarkt.de 3,5 millió euróra becsli játékjogának árát, ám lejáró szerződése ezt lejjebb srófolhatja jócskán.

A Trabzon csupán nyolcadik a török bajnokságban, így ráfér a csapatra az erősítés, kérdés, hogy erre egy 32 esztendős, a veteránok közé tartó játékos-e a legmegfelelőbb választás. A csapatba kerülésért a brazil Paulo és a török Gural lehet a vetélytárs, előbbi 6, utóbbi mindössze 3 gólt szerzett eddig.

Őszi Ádám

Párizst és Portót megjáró jelenleg Madridban játszó középpályást igazolna a Genoa...

... állítja a Football Espana internetes hírportál. A Serie A jelenlegi középmezőnyében tanyázó klub az Atletico Madrid mellőzött uruguayi szélsőjét szeretné magához édesgetni. 

A szóban forgó játékos nem más, mint Cristian Rodríguez az Atletico Madrid bal oldali szélsője, az uruguayi nemzeti csapat tagja. A 28 esztendős labdarúgó korábban a PSG, a Benfica és a Porto csapatában is megfordult, míg nem Madridban kötött ki 2012-ben a "Matracosoknál". Igazán a kezdőcsapatban nem bírta megvetni lábát, ám egy szezonnal korábban mégis több lehetőséget kapott, mint idén. A szezon egészét figyelembe véve és minden sorozatra vetítve 16 meccsen lépett pályára és mindössze 310 percet játszott, mely meccsenkénti 19 percet jelent átlagolva.

Rodriguez távozási szándékáról nem lehetett olvasni, ám egy jó ajánlatra biztosan rábólintana, kérdés, hogy a Genoa elég jó csapat-e a számára, illetve a két klub megtud-e egyezni a vételárban. A transfermarkt.de 5 millió euróra taksálja piaci értékét, melyhez párosul egy 2016-ban lejáró szerződés, mely még igen csak odébb van.

Őszi Ádám

2013. december 24., kedd

Chelsea: Mourinho az Inter ászát akarja

Egybehangzó sajtóértesülések szerint José Mourinho az Inter középpályására feni a fogát. A híreket a játékos ügynöke is megerősítette és azt is elárulta, hogy a transzfer már csak a két klubon múlik. 

A szóban forgó labdarúgó Fredy Guarín a milánóiak kolumbiai válogatott irányítója, akit az angol toppcsapatok élénken figyelnek, ám a legkomolyabban a Chelsea érdeklődik. Marcelo Ferreyra a játékos menedzsere a következő képen nyilatkozott - "Jártunk Londonban az Inter képviselőivel és a Chelsea vezetőségével találkoztunk! Megerősíthetem, hogy a Chelsea akarja Fredyt, innentől a két klubon áll a megegyezés. Amennyiben sikerül közös nevezőre jutniuk, akkor mi is megkezdhetjük a tárgyalásokat. Az átigazolás létrejöhet, de ha mégsem sikerülne, Fredy az Interben is jól érzi magát."

Guarín még 2012 januárjában szerződött a kék-feketékhez, akkor a Porto csapatát hagyta a háta mögött. Azóta minden sorozatot figyelembe véve 72 almalommal húzta magára az Inter mezét és ezen alkalmak során 13 gólt és 26 gólpasszt osztott ki. A transfermarkt.de 18 millió euróra becsli játékjogának árát, a hírek szerint pedig ekkora összeget lenne hajlandó letenni az asztalra a Chelsea fontra átszámítva.

Őszi Ádám

PSG sztárral erősítene az AS Roma

Egybemutató hírek szerint az AS Roma szeretné megszerezni a Paris Saint-Germain argentin válogatott labdarúgóját Javier Pastorét. A támadó középpályás azonban a francia csapatnál képzeli el jövőjét. 

Emlékezhetünk még rá, mikor 2011-ben 40 millió euró ellenében a fiatal Pastore elhagyta a Palermo együttesét és Párizsba tette át a székhelyét. Nos, azóta sokan érkeztek, a helye a csapatban pedig megkérdőjeleződött, mondhatni parkolópályán van, csereként számolnak vele. A 24 esztendős játékos a következő képen reagált a pletykákra - "Nem ez a megfelelő időpont, hogy elhagyjak egy olyan nagy klubot, mint a PSG. Főleg úgy, hogy én voltam az, aki az építkezés első fázisában érkezett. Remélem, ennek a folyamatnak én leszek az utolsó távozója. Bár való igaz, hogy különleges kapcsolatot ápolok Walter Sabatinivel, sokat tett értem anno." 

Ha valaki nem tudná, a fent említett szakember jelenleg az AS Roma sportigazgatója, akivel korábban együtt dolgozott a Palermo csapatánál Pastore.

A hírek szerint nem csak a bajnokesélyes AS Roma pályázik az argentin játékjogára, az Inter vezetői és szakemberei is kinézték a párizsiak játékosát, akinek jelenlegi piaci ára 27 millió euróra rúg és 2016-ig szóló szerződése van.

Őszi Ádám 

Belga kapus lehet a Videoton első téli szerzeménye

A  Het Nieuwsblad belga lap értesülései szerint a Cercle Bruges korábbi kiválósága, jelenleg mellőzött hálóőre Magyarországra, azon belül pedig Székesfehérvárra szerződhet a télen. 

A 30 esztendős Bram Verbist 2007-ben szerződött a Cercle Bruges gárdájához és hosszú ideig volt a csapat első számú hálóőre, míg nem az idei szezonra Joris Delle korábbi francia utánpótlás válogatott hálóőr kiszorította. Verbist mindössze 4 meccsen kapott idén szerepet, a kevés lehetőség pedig a távozásra készteti.

A hálóőr tavaly majdnem az NB I-be szerződött, akkor az Újpest vette fel vele a kapcsolatot, ám már nem volt idő, lezárult a piac, így a transzfer is elmaradt, ezt maga Bram mondta el korábban. A kérő most ismét magyar lehet, a Videoton személyében, melynek a hálóőr lehet az első januári igazolása. Verbist szerződése 2014-ben járna le, piaci értékét 750 ezer euróra taksálják.

A Cercle Bruges színeiben 168 mérkőzésen lépett pályára, és ez idő alatt 221 gólt kapott, ami 1,3 gólos meccsátlagot jelent. A mögötte elterülő kaput 45 alkalommal védte meg kapott gól nélkül. A csúnya őszi véghajrát záró Videoton csapatánál jelenleg három kapus dolgozik az első keretnél Pajovic, Tujvel és Calatayud személyében.

Őszi Ádám

2013. december 23., hétfő

Arsenal-Chelsea: Mourinho és csapata ezen az estén megölte a focit! - eredmények, tabella

Az angol labdarúgó-bajnokság (Premier league) 17. fordulójának hétfő esti zárómeccsén a két londoni gigász az Arsenal és a Chelsea feszült egymásnak az Emiratesben. A csúcsfoci elmaradt, ahogy a gólok is, nehéz lenne eldönteni, hogy a játékvezető ténykedése, vagy a csapatok teljesítménye volt pocsékabb. Mourinho és csapata ezen az estén megölte a focit... 

Arsenal - Chelsea 0-0 (0-0)

Zord időjárási körülmények fogadták a csapatokat, a pálya állapota azonban az egész napos megpróbáltatás ellenére kiválónak minősült. José Mourinho igen defenzív középpályát rakott össze, a cél az Arsenal játékának megölése volt, ez az első pillanattól látszott. Sokkal többet birtokolták a labdát a hazaiak, akik sokpasszos játékkal igyekeztek eljutni Cech kapujáig, míg a Chelsea gyors kontrákkal igyekezett gólt szerezni. A 25. percben Sagna adott be a jobb szélről egy labdát, melyre lett is volna érkező, ám Cahill remek ütemben érkezett és szögletre mentett. Két perccel később aztán Ramires fejelhetett a túloldalon, azonban a labda jócskán a kapu felett hagyta el a játékteret.

Egészen fél órát kellett várni az első igazán nagy helyzetre, mely a vendégek előtt adódott a 32. percben. Történt ugyanis, hogy egy gyors ellenakció végén Hazard tálalt Lampard elé, aki kapásból 13 méterről a fölsőlécet lőtte telibe. A hazaiak megzavarodtak, Torres lövését azonban Szczesny hárítani tudta.

Döntő szituáció lehetett volna! Vonatkozik a kijelentés a 36. percre mikor is Mikel szállt bele Arteta lábába nyújtott lábbal, a játékvezető azonban előnyszabályt alkalmazott, melynek végén Walcott lábát húzták ki a büntetőterületen belül. A síp néma maradt, ez is és a Mikel esetet is megúszták a kékek, ugyanis sem sárga, sem pedig piroslap nem villant, Arteta pedig örült, hogy nem törött el a lába.

Egy perccel a vége előtt jött egy újabb gyors kontra, melynek végén Willian kapta a labdát a bal szélen és törhetett kapura, ám lövése igen sutára sikeredett, Szczesny könnyedén szelídítette meg a játékszert. 

Összességében jobban játszott az Arsenal az első félidő során, ám a Chelsea sokkal veszélyesebb volt, ezt mutatja a 2-7-es kapuralövési arány, illetve az, hogy Wenger fiai kaput sem találtak. A csúcsfoci elmaradt!

A folytatásban sem változott a játék képe, az Arsenal irányított, a Chelsea pedig kontrákra épített. Az első említésre való dolog a 63. percben történt, ám ekkor sem a focié volt a főszerep. Az első félidőhöz hasonlóan ismételten Arteta kapott nagyot nyújtott lábbal. A bűnös Ramires sárgát kapott, a megmozdulás igen csak rózsaszín volt azonban. A meccs a továbbiakban nem a fociról szólt, az indulatok elszabadultak, a sárgák röpködtek. A feszültség tapintható volt, lökdösődés és tördelt játék, reklamáló játékosok hemzsegtek a gyepen, mely a Chelsea malmára hajtotta a vizet, hiszen látszott, hogy Mourinho nem nyerni jött, hanem elkerülni a vereséget. A csapatát Mourinho frissítette a hajrára kanyarodva, jött Schürrle és Oscar, ám az ő beállításuk sem változtatott a játék képén.

A 79. percben aztán Giroud kapott remek labdát a bal szélen, ám az előtte adódó remek lehetőségből egy elpuskázott helyzet lett. A vége előtt öt minutummal aztán ismét Giroud volt főszerepben, a francia lábában volt a meccslabda, de ott is maradt. Egy remek centerezés után Cech közreműködésével, de két méterről a kapu fölé pörgött a labda. Fontos momentum volt a 87. perc, ekkor Mourinho levette egyetlen csatárát Torrest, és helyére David Luiz érkezett, ezzel teljesen defenzívvé téve csapatát. A végszó a hazaiaké lehetett volna, ha Sagna fejesét Azpilicueta a gólvonalról ki nem vágta volna.

A pontosztozkodásnak a Liverpool örülhetett, mely ezzel karácsonyi bajnoknak mondhatja magát!

Íme a forduló 17. forduló eredményei:
Liverpool - Cardiff City 3-1
Crystal Palace - Newcastle United 0-3
Fulham - Manchester City 2-4
Manchester United - West Ham 3-1
Stoke City - Aston Villa 2-1
Sunderland - Norwich City 0-0
West Bromwich - Hull City 1-1
Southampton - Tottenham 2-3
Swansea - Everton 1-2

Íme a Premier League állása:
1. Liverpool 36 pont (42-19), 2. Arsenal 36 p. (33-17), 3. Manchester City 35 p.,  4. Chelsea 34 p. (32-18), 5. Everton 34 p. (29-16), 6. Newcastle 30 p. (24-22), 7. Tottenham 30 p. (18-23), 8. Manchester United 28 p.,... 18. Crystal Palace 13 p. (11-27), 19. Fulham 13 p. (17-34), 20. Sunderland 10 p.

Íme a góllövőlista élmezőnye:
1. Suarez (Liverpool) 19 gól
2. Agüero (Manchester City) 13 gól
3. Sturridge (Liverpool) 9 gól
3. Yaya Toure (Manchester City) 9 gól
5. Lukaku (Everton) 8 gól
5. Ramsey (Arsenal) 8 gól
5. Remy (Newcastle) 8 gól
5. Rooney (Manchester United) 8 gól

Őszi Ádám

Szerb válogatott támadóval erősíthet a Lazio

A Canal+ információi szerint előszerződést kötött a Lazio és az FC Nantes csatára Filip Djordjevic, aki után klubja úgy fest egy fityinget sem fog kapni. 

A 26 esztendős nyolcszoros szerb válogatott csatár még 2008-ban szerződött a nyugat-franciaországi városba és annak csapatába a Les Canaris becenévre hallgató gárdába. A 2008-2009-es szezon második felét kezdte meg a gárdával és a bajnokság végén feljutást ünnepelhetett a Ligue 1-be- Egy esztendőnyi küzdelem után a csapat kizuhant, Filip pedig két szezon alatt mindössze 4 gólt szerzett. Ezt követte egy jó, majd egy újabb gyengécske szezon, míg nem tavaly 21 góljával segítette az FC Nantes csapatát az élvonalba jutáshoz. A jelenleg is taposott bajnoki szezonban eddig 19 meccsen 8 gólt jegyez, játékával pedig felkeltette a romai csapat vezetőinek figyelmét, akik kaptak a lehetőségre, miszerint  Djordjevic szerződése a nyáron lejár. A szezont a francia csapatnál fejezi be, majd ingyen költözik az olasz csizmára. Természetesen ha a hír igaz.

Ha a transzfer télen jönne létre abban az esetben egy kis "aprópénzt" zsebre tehetne a Les Canaris, a transfermarkt.de becslése szerint 2,5 milliót ér a támadó játékjoga. Összességéban Filip 161 meccsen lépett pályára a Nantes színeiben, ez idő alatt pedig 61 gólt és 16 gólpasszt jegyzett.

Őszi Ádám

2013. december 22., vasárnap

Micsoda sorozat! - Újra nyert és bajnokesélyes az Everton

A Premier League 15. fordulójának vasárnap esti meccsén a walesi Swansea fogadta a remek sorozatot produkáló Evertont. A mérkőzést követően bátran kijelenthetjük, a liverpooli kékekkel számolni kell a bajnoki címért folyó harc során. 

Álmos és egyben lagymatag, de küzdelmes első félidőt hozott a két együttes összecsapása. A második játékrészben aztán a gólok is megérkeztek, előbb Coleman vette be a hazaiak kapuját és szerzett vezetést a 66 percben egy remek lövés után, ám örülni sokáig nem kellett, ugyanis négy perccel később meglehetősen peches módon Oviedo juttatta a saját kapujába a labdát. Többet próbálkoztak és pontosabbak voltak a liverpooli kékek, ennek pedig meg is lett az eredménye. A 84. percben Barkley zörgette meg a Tremmel mögött elterülő hálót, melynek következtében mindhárom pontot elcsente az Everton, mely bajnokaspiránsnak mondható.

A liverpooli kék egylet ezzel zsinórban tizedik meccsén maradt veretlen és jelenleg negyedik Bajnokok Ligája indulást érő helyen áll két ponttal az éllovas Liverpool mögött.

Swansea City - Everton 1-2 (0-0)
G: Oviedo (70.-öngól) ill. Coleman (66.), Barkley (84.)

Őszi Ádám

Arsenal: belga válogatott középpályás érkezhet

Több sajtóorgánum is arról számolt be, hogy az olasz élvonalban szereplő Cagliari védekező középpályása Radja Nainggolan igencsak felkeltette Arsene Wenger érdeklődését. 

A 25 esztendős négyszeres belga válogatott játékos januárban szinte biztosan távozik, klubja a Cagliari elnöke tegnap kifakadt és kijelentette, az megy el a télen aki akar, senkit sem tartanak vissza. Nainggolan igen csak keresett portéka lehet a télen, számos bajnokság élcsapatával összeboronálták már a nevét.

Alapembere csapatának, mondhatni, hogy nélküle nincsen meccs. A transfermarkt.de 14 millió euróra taksálja az árát, melyhez párosul egy 2015-ben lejáró szerződés, ám ez aligha számít valamit, hiszen az viheti aki a legtöbbet ajánlja a jelenlegi állás szerint. A kérdés, hogy kegyeiért kialakul-e licitháború.

Radja a Piacenza csapatában nevelkedett, majd mutatkozott be a felnőttek közt, míg nem 2010-ben előbb kölcsön, majd véglegesen megvette játékjogát a Cagliari. Ami a válogatottságot illeti, nincsen szerencsés helyzetben, ugyanis remek generáció nőtt fel a Benelux államban és megteheti a kapitány, hogy olyan játékost, mint ő mellőz.

Őszi Ádám 

Adebayor dupla és Spurs siker

A Premier League vasárnapi játéknapjának nyitányán a Southampton fogadta az edzőváltáson áteső Tottenham gárdáját. A hármas sípszó után a vendégek örülhetek, míg a hazaiak számára tovább tart a lejtmenet a kiváló szezonrajtot követően. 

Remek közönség és hangulat várta a csapatokat a St Mary's Stadionban, a hangulat pedig csak fokozódott a 13. percben, mikor is Fox passzát Lalla vette át remekül és juttatta a labdát a bal alsó sarokba, kihasználva ezzel az első valamirevaló helyzetet. A mérkőzésen a mezőnyjáték lett úrrá, a kapuk elvétve forogtak veszélyben, ám ez is túlzásnak mondható, ugyanis kósza löketekről volt csupán szó. A csapatok azonban remekül használták ki az előttük adódó lehetőséget, csakúgy mint a hazaiak, a Spurs is az első valamirevaló lehetőséget értékesítette. A 25. percben Adebayor rezgette meg a hálót, a gólpassz a nyáron érkező csatártárs Soldado nevéhez fűződött.

A fordulást követően sem változott a játék képe, a gólok száma azonban igen, ugyanis Hooiveld a hazaiak holland védője a saját kapujába juttatta a labdát. Ezt követően aztán igen izgalmas percek következtek, mondhatni, ha rövid időre is, de igen élvezetes és élénk futballt mutattak be a felek. A 60. percben Lambert bombázta a kapuba a labdát ezzel egalizálva az állást. Három perccel később Adebayor hagyott ki egy százszázalékos ziccert, ám a togói támadó nem mutatta jelét csüggedtségnek, inkább gólt lőtt egy perccel később. Ezt követően Soldado előtt adódott két lehetőség, azonban a spanyol egyiket sem tudta gólra váltani, így maradt a szűk, egy gólos előny. A végjátékra fordulva Gallagher majdnem egyenlített, ez azonban elmaradt, így AVB menesztése után első bajnoki meccsét megnyerte a Spurs, mely ezzel hetedik, míg a Southampton visszacsúszott a kilencedik helyre és immáron öt meccse nyeretlen. 

Southampton - Tottenham 2-3 (1-1)
G: Lallana (13.), Lambert (60.) ill. Adebayor (25., 64.), Hooiveld (54.-öngól)

Őszi Ádám

Klopp: "Szükségünk van a szünetre..."

Valami nem stimmel a Borussia Dortmund csapatánál, nem jönnek a pontok, a hátrány pedig már-már ledolgozhatatlan a Bundesligában! Oda a bajnoki cím, a gödör nagyon mélynek látszik... 

A Sky Deutschland riporterének röviden és tömören ennyit mondott Jürgen Klopp a BVB sikeredzője  - "Valami, ami nagyon jól indult, elég szerencsétlenül ért véget. Szükségünk van a szünetre. Mi vagyunk a "felelősök", és el kell gondolkodnunk pár dolgon."

A tavalyi BL-döntős immáron 12 pontos hátrányban van a bajnoki címért folyó harcban, úgy, hogy Guardiola német rekordbajnoka nem játszott a hétvégén német bajnokit. Az utóbbi öt meccséből eggyet tudott megnyerni a Dortmund, emellett döntetlent ért el a Hoffenheim otthonában és kikapott a Hertha, Leverkusen, Bayern München triótól. 

A bajnoki cím mondhatni tova libbent, ám ott tartunk, hogy a Bajnokok Ligája indulást érő hely is veszélybe kerülhet! Emellett a csapat áll a Bajnokok Ligájában, ahol csakis jó teljesítménnyel lehet a trónig menetelni.

Őszi Ádám

Mourinho Özilről és az Arsenalról is beszélt a derbi előtt

Hosszú éveken át együtt dolgozott Jose Mourinho és Mesut Özil a Real Madrid csapatánál, a nyár azonban mindkét játékos életében nagy változást hozott. A portugál tréner csapatával hétfőn az "ágyúsok" vendége lesz, ez alkalommal pedig elmondta véleményét mind volt játékosáról, mind pedig Wenger csapatáról. 

Mint ismeretes, Mourinho elhagyta Madridot, és székhelyét újra Londonba rakta le egykori csapatánál a Chelsea együttesénél. A királyiak ez idő alatt leigazolták Bale-t, ez pedig úgymond áldozattal járt, ugyanis Özil lett az a játékos aki kiszorult, illetve inkább a távozás mellett döntött és követte trénerét Londonba, egy másik csapatba. Mesut Özil azóta az Arsenal kulcsjátékosa lett, pillanatok alatt beilleszkedett, a csapatnak pedig megy a szekér.

Jose Mourinho a Guardian-nak adott interjújában a következő képen beszélt korábbi játékosáról -  "Mesut egy fenomenális játékos, egyike azoknak, akiket ha megveszel, teljessé teszik a puzzle-t a csapatodnál. Nincs szükséged időre, nincs szükséged semmire. A játékos egyszerűen csak megérkezik a kvalitásával, az érettségével és a vezéri képességével... Berakod őt, és tudod, hogy egyből jobb az együttesed."

"Több út van arra, hogy javíts a csapatodon. Az egyik az, hogy együtt dolgozol fiatal játékosokkal, a másik pedig az, hogy az átigazolási piacra mész, és veszel egy "kész" futballistát. Az Arsenalnak megvolt a lehetősége ez utóbbira, és nagyon jól teljesít Mesuttal."

"Azt gondolom, az Arsenalnál a lelkük mélyén gondolnak a bajnoki címre. A korábbi itteni időszakomban Walcott egy gyerek volt, most egy férfi. Több játékos is karrierje legjobb időszakát éli, ilyen Wilshere, Ramsey és Gibbs is."

Hétfőn a Premier League 17. fordulójának zárómeccsén az Asenal fogadja a Chelsea csapatát!

Őszi Ádám

Klub-vb: Guardiola harmadszor, a Bayern München először ülhetett a trónra

A Bayern München labdarúgócsapata nyerte a Klubvilágbajnokságot, miután a döntőben könnyedén lépett túl a Raja Casablanca együttesén. Ezzel a bajor klub lett az első német csapat, mely elhódította a címet, a gárda pedig öt trófeánál jár az esztendőben! 

Egy pillanatig sem lehetett kérdés, kié lesz a trófea, a német rekordbajnok gyorsan, már a 7. percben vezetést szerzett Dante révén, melyet a 23. percben Alcantara tudott megduplázni. A Bayern hatalmas fölényben játszott, a Raja játékosai csak nyomozták a játékszert, ám ha sikerült megszerezniük és a kapu előterébe értek, akkor bátran, ám eredménytelenül, de tüzeltek. A Ribery vezette csapat mondhatni félgőzzel is könnyedén begyűjtötte a serleget, az eredmény a továbbiakban nem változott a második félidőben csupán két lövést eresztettek el a németek, ebből egy sem talált kaput.

A Bayern München ezzel az első német csapat, mely elhódította a trófeát, míg Guardiola az egyetlen edző, aki háromszor is megtette ezt, hiszen emlékezzünk vissza, a Barcelona edzőjeként korábban kétszer is sikerült eme tett. 

A világ csúcs persze erős kifejezés, hiszen mindenki tudja, hogy az európai labdarúgás, a Bajnokok Ligája sokkal színvonalasabb és nívósabb, ám ezt is meg kell nyerni, nem ingyen osztják. Eközben a Bundesliga hétvégi fordulójának a nyertese is Pep csapata lett, ugyanis a Dortmund és a Leverkusen is csúfos módon vereséget szenvedett.

Bayern München - Raja Casablanca 2-0 (2-0)
G: Dante (7.), Alcantara (23.)

Őszi Ádám

Klub-vb: Ronaldinho gól és piros után, zsebben a bronzérem

A házigazda Raja Casablanca ellenében sokak által vitatott körülmények közt kieső Atletico-MG a soraiban Ronaldinhoval a bronzéremért szállhatott harcba a Guangzhou ellenében. A hármas sípszó után a brazil csapat örülhetett, mely Ronaldinho kiállítása végett emberhátrányban kényszerült befejezni és megnyerni a végjátékot. 

A találkozó gyors gólváltással indult, a kínai csapat igen csak az öltözőben ragadt, így Tardelli az Atletico csatára már a második minutumban eredményes tudott lenni. A válasz azonban hamar érkezett, a túloldalon Muriqui a 9. percben egalizált. Hamar sikerült a fordítást is, ugyanis a játékvezető Candido szabálytalansága után a büntetőpontra mutatott, a megítélt tizenegyest pedig Conca magabiztosan értékesítette. Az első játékrész hosszabbításában aztán sikerült az egyenlítés a braziloknak. Egy szabálytalanságot követően Ronaldinho vitatkozott össze a játékvezetővel, a brazil klasszis pedig annyira felszívta magát, hogy dühében óriási gólt akasztott a kapuba.

A fordulást követően mindkét mester variálta a csapatokat, hol itt, hol pedig ott adódott lehetőség, gól azonban nem igen akart születni. A kapufa forgácsolásától egészen Li és Victor remek védésein keresztül a gólvonalról történő mentésig volt minden, csak újabb találat nem. A percek teltek és nagyon úgy festett, hogy a bronzcsata hosszabbításban dőlhet el, azonban nagy lehetőséget kapott a Guangzhou, mikor is a játékvezető kiállította Ronaldinhot, aki láthatóan kissé elvesztette a fonalat a meccs végére. Úgy festett tehát, hogy emberelőnyben játszhatják le a kínaiak a kétszer tizenöt perces hosszabbítást, ám nem így lett, a rendes játékidő hosszabbításában jött Luan és a kapuba verte a labdát, melynek következtében az Atletico-MG és szurkolói örülhettek.

Guangzhou - Atletico-MG 2-3 (2-2)
G: Muriqui (9.), Conca (15.) iill. Tardelli (2.), Ronaldinho (45+1.), Luan (90+1.)
Kiállítva: - ill. Ronaldinho (87.)

Őszi Ádám

2013. december 19., csütörtök

A Lewandowski hagyaték, avagy kolumbiai érkezhet a lengyel helyére - sajtóhír

Régóta tartanak a találgatások, mely szerint ki lesz az a labdarúgó, aki átveheti Lewandowski szerepét a Borussia Dortmund csapatánál. Számtalan név sejlett már fel, a Bild legfrissebb információi szerint pedig egy kolumbiai válogatott támadó lehet a befutó. 

A hírek szerint Jürgen Klopp vezetőedző felfigyelt a Hertha BSC támadójára Adrián Ramos személyében. A 27 esztendős válogatott labdarúgó igen csak jól szerepel az újonc csapatban, melynek színeiben 16 mérkőzésen 10 alkalommal rezgette meg az ellenfelek hálóját, mellette pedig 4 ízben az előkészítésben jeleskedett. Ramos számára nem ismeretlen a német közeg, hiszen 2009-ben került a berlini csapatba, ahol azóta gyártja a gólokat. A transfermarkt.de 4 millió euróra taksálja piaci árát, melyhez egy 2015-ig szoló szerződés párosul. 

A hétvégén Dortmund-Hertha mérkőzést rendeznek a Bundesligában, így remek lehetőség nyílik személyesen megtekinteni Ramos játékát Klopp mesternek. Ki tudja, talán az illetékes felek tárgyalóasztalhoz is ülhetnek a meccs előtt vagy után.

Egy biztos, akárki is veszi át a lengyel gólzsák helyét, öröksége nem lesz egyszerű, igen komoly elvárásokkal számolhat. Adrián Ramos 2009-es érkezése óta 157 ízben öltötte magára a Hertha mezét, és ez idő alatt 58 gólt és 36 gólpasszt jegyzett.

Őszi Ádám

Angol Ligakupa: Elkerülte egymást a két manchesteri nagyágyú - íme a párok

Szerda este kialakult az Angol Ligakupa elődöntőjének mezőnye, a két manchesteri sztárcsapat a United és a City mellett a Sunderland és a West Ham jutott a legjobb négybe. A sorsoláson elkerülték egymást a nagyok, így könnyen előfordulhat, hogy a döntőben manchesteri háziderbi lesz. 

Erős párharcok is kialakulhattak volna, ám a Chelsea és a Tottenham is elhasalt a negyeddöntőben, így két szerényebb képességekkel bíró csapat jutott a legjobb négybe. A sors úgy hozta, hogy a "Polgárok" és a "Vörös Ördögök" elkerülték egymást, így legfeljebb a döntőben futhatnak majd össze, előbb azonban túl kell jutniuk ellenfeleiken.

Angol Ligakupa elődöntő:
Sunderland - Manchester United
Manchester City - West Ham United

A párharcok oda-visszavágós rendszerben dőlnek majd el, az odavágókat január 6-án, míg a visszavágókat 20-án rendezik majd.

Őszi Ádám

Tottenham: Holland sikerkovács érkezik a padra?

A Daily Mirror értesülései szerint a Tottenham Hotspur első számú jelöltje a megüresedő kispadra nem más, mint az Ajax Amsterdam fiatal sikeredzője  Frank de Boer. 

A fiatal szakember korábban játékosként hosszú időn át szolgálta a holland klubot, majd a Barcelona híveinek is sok örömteli pillanatot okozott. A holland válogatott kiválósága volt, 112-ször húzta magára az Oranje címeres mezét. Profi pályafutását 2006-ban hagyta abba, s rövid pihenőt követen az edzői pálya mellett döntött. Hol máshol kezdhette volna, mint az Ajax utánpótlásában, ahol három esztendőn át dolgozott 2010-ig, ezzel egyidejűleg pedig két esztendőn keresztül a holland nemzeti csapat segédedzője volt. Első igazán nagy feladatát az Ajax rótta elé edzőként, ugyanis 2010-ben megkapta a felnőtt csapat irányításának jogát, miután a vezetőség Martin Jol menesztése mellett döntött.

A sikertörténet azóta is tart, ugyanis az Ajax zsinórban három bajnoki címet szállított és jelenleg is harcban van az aranyéremért, hátránya csupán két pont a listavezető Vitesse mögött.

A Spurs tehát szeretné magához édesgetni Boert, ez azonban nem tűnik olyan könnyű dolognak. Az ügy nem tűr halasztást, hiszen a meccsek jönnek és mennek, a gödör pedig egyre mélyebb lehet a londoni klub számára.

Egy biztos, akár ki is legyen az új edző, nem lesz könnyű dolga, hiszen a csapat jelenleg csapnivaló formában van, az elvárások pedig hatalmasak a nyári költekezést követően. Nemsokára kiderül, hogy az edzővel AVB-vel volt-e gond, vagy a hiba mélyebben van elásva...

Őszi Ádám

Angol Ligakupa: Elődöntőben a MU, újabb pofont kapott a Spurs

Szerdán rendezték az Angol Ligakupa negyeddöntőinek második felét, melynek során elődöntőbe jutott a Manchester United és elbukott, újabb kínos vereséget könyvelhetett el az edzőváltáson áteső Tottenham. 

Igen unalmas és eseménytelen mérkőzést játszott egymással a Stoke és a Manchester United. A találkozó a 30. percben félbeszakadt, ugyanis felhőszakadás áztatta a gyepet és az egész stadiont, így a játékvezető félbeszakította a meccset és szűk fél órára az öltözőfolyosóra vezényelte a csapatokat. A gól nélküli első félidőt követően a második etapban már rezgett a háló, a 62. percben Young kapott remek visszakészítést és vágta a játékszert 19 méterről a kapuba. A továbbjutásról Evra gondoskodott a 78. percben a védő egy támadás második hullámában érkezett és 13 méterről talált a hálóba. A mérkőzés izgalmairól sok mindent elmond, hogy a két csapat mindössze tíz alkalommal próbálkozott kapuralövéssel, a hazaiak pedig nem is találtak kaput, így De Gea számára unalmasra sikeredett az este. Mondhatni belülről nézte a találkozót.

Az edzőváltás sem segített a Tottenham csapatán, a londoni gárda újabb pofonba futott bele, ezúttal a West Ham United ellenében. Adebayor még vezetést szerzett a 67. percben, ám egy öt perces rövidzárlat elég volt ahhoz, hogy a "kalapácsosok" megfordítsák a meccset. Előbb Jarvis talált a kapuba a 80. percben, majd öt minutummal később Maiga is eredményes tudott lenni és mint később kiderült utóbbi találat győzelmet és továbbjutást ért.

Stoke City - Manchester United 0-2 (0-0)
G: - ill. Young (62.), Evra (78.)

Tottenham - West Ham United 1-2 (0-0)
G: Adebayor (67.) ill. Jarvis (80.), Maiga (85.)

Őszi Ádám

2013. december 18., szerda

Klub-vb: Hiába való volt Ronaldinho gólja, óriási meglepetés született

Óriási meglepetést hozott a Klubvilágbajnokság második elődöntője, melyen a nagyon harcosan és hittel, akarattal játszó hazai gárda a Raja Casablanca harcolta ki a döntőbe jutást, ahol a Bayern München lesz az ellenfél. 

Rögtön az első pillanatokban nyilvánvalóvá vált, hogy a hazai csapat behúzódik saját térfelére és kontratámadásokra építi játékát. Az első félidő inkább küzdelmes, mintsem szép futballt hozott, az látszott, hogy a brazilok mennyivel technikásabbak, de nem mentek semmire ezzel, ugyanis a lövések rendre elkerülték a kaput. 

A némileg gyatra és gól nélküli első játékrész után kissé felpörögtek az események. Az 51. percben aztán megtört a gólcsend és az ünnepé lett a főszerep, ugyanis egy kontratámadás végén Iajour lövése a Victor mögött elterülő hálóban állt meg. A gól megrogyasztotta a Libertadores-kupa címvédőjét, mely könnyen akár három gólos hátrányba is kerülhetett volna, ha a hazaiak pontosabbak és figyelmesebbek, nem futnak lesre. A 64. percben aztán jött Ronaldinho és egalizált. Az egykori aranylabdás kiválóság szabadrúgásból rezgette meg a hálót, a mintegy 20 méterről elengedett lövése mesteri módon tekeredett a kapuba. Sokáig úgy tűnt, hogy döntetlen lesz és hosszabbításra kerülhet sor, ugyanis az Atletico játékosok sorra puskázták el a nagy helyzeteket, az idő pedig ketyegett. 

A 84. percben aztán jött Rever mint a gyorsvonat és elsodorta a gólszerző Iajourt, aki a büntetőterületen belül esett el, így tizenegyes következett. Az ítéletvégrehajtó Moutouali volt, aki nem kegyelmezett és a kapuba vágta a labdát. Ekkor egyértelművé vált, hogy a braziloknak ki kell támadniuk, így is tettek, ám akciójik kétségbeesettek, pontatlanok voltak, A hosszabbítás negyedik percében aztán jöhetett egy újabb kontra, melynek végén Moutouali urgott ki és emelte el a labdát a kifutó Victor felett, ám a játékszer a lécen csapódott. A kipattanóra érkezett azonban Mabide és beállította a végeredményt.

Győzelmével óriási meglepetést okozott a Raja Casablanca, mely a Bayern München együttesével küzdhet meg a döntőben, míg az Atletico-MG a bronzért léphet pályára a Lippi vezette Guangzhou ellen.

Raja Casablanca (marokkói) - Atletico-MG (brazil) 3-1 (0-0)
G: Iajour (51.), Moutouali (84.-büntető), Mabide (90+4.) ill. Ronaldinho (64.)

Őszi Ádám

Klub-vb: Ötöt hintett és lett ötödik a Monterrey

Könnyed győzelmet aratva öt gólt gurítva nyert és lett ötödik a mexikói Monterrey a Marokkóban zajló Klubvilágbajnokságon. 

A negyeddöntőben nagy meglepetésre kikapott a Monterrey a Raja Casablanca csapatától, így elmaradt az elődöntős szereplés. Vigasztalódni a helyosztón lehetett az ötödik helyért vívott küzdelemben, ahol az ellenfél az egyiptomi rekordbajnok, a fekete kontinens egyeduralkodója az Al Ahly csapata volt. 

A találkozó gyors gólgyártással kezdődött, előbb a Monterrey játékosa Cardozo talált be a harmadik percben, majd öt perccel később jött a válasz a túloldalon, mikor us Meteab egyenlített. Az első félidő feléhez érve újra rezgett a háló, az első gólt jegyző Cardozo passzolt Delgado elé, aki Ekramy kapujába talált be. A 27. percben már háromnál tartott a Monterrey, miután ismét Cardozo volt főszerepben, ezúttal Lopez elé tálalt remekül, aki élt az előtte adódó lehetőséggel. A hosszabbításban aztán Ahmed szabálytalansága után büntetőt ítélt a játékvezető, a tizenegyest pedig Suazo értékesítette magabiztosan. A felek így 4-1-es mexikói vezetéssel vonultak az öltözőbe.

A második játékrész már nem sikerült ennyire góldúsra, a háló csupán egyszer rezgett a 66. percben, mikor is Delgado volt eredményes és szerezte meg második gólját. Összességében nem volt ekkora különbség a két csapat között, a helyzeteket sokkal jobban használta ki a Monterrey, mely ötödik helyen végzett ezzel

Klub-vb, Marokkó
Monterrey (mexikói) - Al Ahly (egyiptomi) 5–1  (4-1)
G: Cardozo (3.), Delgado (22., 65.), Lopez (27.), Suazo (45.-büntető) ill. Moteab (8.)

Őszi Ádám

Real Madrid: Ancelotti egy PSG játékosra feni a fogát

Carlo Ancelotti a Real Madrid 54 esztendős trénere korábbi játékosával erősítené meg a királyiak keretét. A transzfer télen, vagy nyáron kerülhet tető alá. 

Blaise Matuidi neve igen csak jól cseng a futball világába, a 26 esztendős francia válogatott középpályás a PSG motorjának számít, ám úgy fest, már nem sokáig, ugyanis szerződése 2014-ben lejár, a hosszabbításra pedig nem utalnak jelek, így ha a párizsi klub vezetői pénzt szeretnének látni belőle, akkor a télen túl kell adniuk rajta. A madridiak trénere Ancelotti igen jól ismerheti a játékos kvalitásait, hiszen korábban két szezonon keresztül együtt dolgoztak.

A transfermarkt.de 18 millió euróra taksálja Matuidi játékjogának árát, ám egyes berkekben előszerződésről beszélnek és arról, hogy az üzlet majd csak nyáron köttetik meg, mikor is szabadon igazolhatóvá  válik a francia, aki így ingyen kerülhetne a spanyol fővárosba.

Matuidi a Troyes csapatában kezdte meg profi pályafutását, majd 2007-ben a Saint-Étienne csapott le rá és lett a csapat emblematikus figurája. A párizsi karrier 2011-ben kezdődött, ahol az eddig eltelt idő alatt 112-ször lépett pályára. Külföldön még sosem rúgta a bőrt, a Real Madrid lehet első "idegen" honban lévő klubja.

Őszi Ádám