2015. január 16., péntek

Eligazolhat a CSZKA Moszkva brazilja

Az utóbbi esztendők egyik legnagyobb melléfogása volt a CSZKA Moszkva részéről a fiatal brazil támadó középpályás Vitinho leigazolása. Másfél esztendő után véget érhet a "szerelem". 

Vitinho még mindig csak 21 esztendős, két és fél esztendővel ezelőtt került fel a Botafogo felnőtt csapatba, ahol 16 mérkőzésen lépett pályára, 4 gólt és 4 gólpasszt jegyzett, teljesítménye pedig meggyőzte a CSZKA Moszkva vezetőit. Az orosz klub az akkori becsül piaci érték (3 millió euró) több mint a háromszorosát fizették ki (9,5 millió euró) az ifjú titánért, aki azonban Európában, pontosabban az orosz ligában csődöt mondott. Elmaradt a nagy bemutatkozás, Vitinho csupán epizódszerepeket kapott, nem tudta magát a kezdőcsapatba verekedni. Ami az idei szezont illeti több ízben is sérüléssel bajlódott, mindössze 5 mérkőzésen kapott 131 percnyi lehetőséget. Ezen történések ismeretében nem csoda, hogy a moszkvai klub megválna a braziltól. 

Anyagilag mindenképpen bukta lesz a történet a CSZKA számára, ám ez így nem mehet tovább. Úgy fest a fiatal brazil hazájából kap mentőövet, az Internacional csapata lehet következő klubja. Anyagi részleteket nem tudni, de biztosan nem beszélhetünk nívós összegről.

Őszi Ádám

Afrika Kupa: Íme a 2015-ös torna helyszínei, stadionjai - képekkel

Szombaton útjára indul a labda a 2015-ös Afrikai nemzetek kupáján, melyet Marokkó helyett az utolsó pillanatban beugróként Egyenlítői-Guinea rendezhet meg. Nézzük, mit érdemes tudni erről az apró országról, milyen helyszíneken, stadionokban vívják a torna mérkőzéseit. Február elején új királya lesz Afrikának... 

A rendezői jog: A tornát eredetileg az Afrikai Labdarúgó-szövetség (CAF) döntése szerint Marokkó rendezhette volna, ám az  észak-afrikai ország az Ebola-vírus vészes terjedése miatt lemondta a rendezési jogot. A CAF megbüntette Marokkót, elvette a rendezés jogát és kizárta a nemzeti csapatot a kontinenstornán való részvételről. Ekkor több ország is jelentkezett, hogy szívesen megrendezné a tornát, némileg meglepő módon a CAF választás Egyenlítői-Guineára esett. Az apró ország kvalifikációs úton még soha nem vívta ki a tornán való részvételt, azonban rövid időn belül másodszor ad otthont az eseménynek, így ez lesz a második részvétele is. A 2012-es tornát Gabonnal közösen rendezték.

Egyenlítői-Guinea: Afrikai viszonylatban egy igen kis országról beszélünk, mely független. Elhelyezkedését tekintve a trópusi övben fekszik Gabon és Kamerun között mindössze 28051 négyzetkilométeren. Nem csupán szárazföldi része van, az Atlanti-óceánban jó pár sziget az országhoz tartozik, köztük a legnagyobb Bioko, mely jócskán északra található. Itt találjuk a torna egyik helyszínét és egyben a fővárost Malabot, mely a tervek szerint nemsokára elveszíti titulusát. Az új főváros  szárazföld belsejében épülő modern Oyala lesz. Egyenlítői-Guinea a kontinens egyetlen országa, ahol spanyol nyelven beszélnek az emberek. 

Ami a történelmi felszabadulást illeti az ország 1968-ban vált függetlenné, majd egy évtizednyi véres diktatúra következett. A viszonyok az 1990-es években normalizálódtak, 91-től parlamentáris többpártrendszerű kormányzás folyik.

Ami a népességet illeti, pontos adatok nincsenek, becsülten mindössze 500 ezren élhetnek az országban, mely a mezőgazdaságra épül. Elismert kakaó és kávétermelő ország, ez mellett pedig a fa és a kőolaj jelenti a főbb iparcikket. Ami a közlekedést illeti, két repülőtér és három kikötő van az országban.

Íme a négy helyszín, a torna négy stadionja:

Az első és egyben legnagyobb stadion az Estadio de Bata, mely a kikötővárosban és egyben repülőtérrel rendelkező Batában található. A négy stadion közül kiemelkedően nagynak számít ez a létesítmény, teltház esetén 35700 néző foglalhat helyet a lelátókon. A csoportmeccseken kívül egy negyeddöntőnek, az egyik elődöntőnek és a döntőnek ad otthont. 


A második legnagyobb stadion a fővárosban Malabóban található, csakúgy mint a fentebb említett létesítményt ezt is 2007-ben építették, s a  Nuevo Estadio de Malabo névre hallgat. Ami a befogadóképességet illeti, 15250 szék található a lelátókon, az egyik elődöntőt itt rendezik.

A harmadik helyszín Mangomo, mely a gaboni határ közelében mélyen a szárazföld belsejében található. A 10000 férőhelyes  Estadio de Mongomo egy teljesen új építésű stadion, átadására két hónappal korábban került sor. 

A negyedik és egyben legkisebb stadion a Nuevo Estadio de Ebebiyín, mely Ebebiyín városában található közel a kameruni és a gaboni határhoz egyaránt, az ország észak-keleti csücskében. A stadiont szintén nemrégiben adták át, kapacitása 5000 fős.

Őszi Ádám

Elkelt a Salzburg gólvágója! - 13 milliót fizettek érte

Kevin Kampl után újabb meghatározó játékosán adott túl a regnáló osztrák bajnok Red Bull Salzburg. Pénzügyileg kiváló üzletet csinált Gulácsi Péter klubja, ám Alan minden bizonnyal nagyon fog hiányozni a listavezető támadószekciójából. 

A 25 esztendős Alan Carvalho négy és fél esztendővel ezelőtt került Salzburgba, ahol oszlopos tagjává vált a sikercsapatnak. Nevét az európai futballszeretők ismerik, attól függetlenül, hogy nem egy topbajnokságban játszik, Soriano oldalán góltermelésük emberfeletti mértékeket öltött. Statisztikái lenyűgözőek, 129 bajnoki mérkőzésen 93 gólt és 38 asszisztot jegyez, csak idő kérdése volt, hogy mikor happolja el egy európai sztárklub. Erre azonban továbbra is várni kell, ugyanis a befutó a regnáló kínai bajnok Guangzhou Evergrande lett. 

Az átigazolás immáron hivatalos, Alan 2018 végéig kötelezte el magát, mint ismeretes, Kínában naptári évre bontott bajnoki évad van, nem úgy mint Európában. Az átigazolási összeg a footballdatabase.eu információi szerint 12,8 millió euró, mely több mint duplája a transfermarkt.de által meghatározott 6 millió eurós piaci árnak.

Végezetül nézzük át, mind a Red Bull Saplzburg, mind pedig a Guangzhou Evergrande csapatánál bekövetkező változások sorát, van miről beszélni mindkét együttesnél.

Red Bull Salzburg: Az már korábban világossá vált, hogy Kevin Kampl távozik, játékjogát a Borussia Dortmund vásárolta meg 12 millió euróért. Az osztrák éllovas roppant tudatosan igazolt ezidáig, ugyanis Kampl helyére egy 18 esztendős japán szupertehetséget hoztak Minamono személyében, míg sikeresen leigazolták az osztrák góllövőlista harmadik helyezettjét, a Herha BSC-ben is megforduló 23 esztendős Djuricint. Ezen transzfer már sejtette, hogy vagy Alan, vagy Soriano távozik, nos a választ megkaptuk. Szintén elhagyta a Salzburgot a 20 esztendős Quaschner, ő a testvércsapatban, a német másodosztályban játszó RB Leizig játékosa lett.

Guangzhou Evergrande: Egy sikerkorszak lezárult a kínai csapatnál, azzal, hogy Marcelo Lippi a bajnoki győzelem után bejelentette visszavonulását. Helyét honfitársa a korábbi aranylabdás Real Madrid játékos Fabio Cannavaro vette át. Pénzből úgy fest, hogy nincs hiány, ugyanis nagy meglepetésre sikerült leigazolni Ricardo Goulart a Cruzeiro brazil válogatott gólfelelősét, akit tövvek között az AS Monaco is vitt volna. A vételár 15 millió euró volt, így csakúgy mint Alan esetében belenyúltak a kasszába rendesen. Ami a távozókat illeti, Diamantii visszatért a Serie A-ba, a Fiorentina játékosaként folytatja.

Három csatáros támadójáték? - Nos, úgy fest, hogy ez lehet Fabio Cannavaro elképzelése, ugyanis bombaerős brazil támadószekció áll a rendelkezésére Alan és Goulart mellett ugyanis ott van Elkeson, aki tavaly 28 bajnokin 28 gólt szerzett.

Őszi Ádám

Nagy visszatérés: Ronaldo 38 esztendősen újra stoplist húz

A tél egyik ha nem a legnagyobb meglepetését minden idők egyik legjobb brazil labdarúgója a 38 esztendős Ronaldo szolgáltatja. A Fenomén becenévre hallgató, 2011-ben visszavonuló klasszis ugyanis bejelentette, hogy újra stoplist húz. 

A meglepő bejelentést Ronaldo a csütörtöki nap folyamán sajtótájékoztató keretein belül tette meg az Egyesült Államokban, ahol tíz százalékos tulajdonjoga van a második vonalban (NASL) szereplő Fort Lauderdale Strikers csapatában.

Ronaldo úgy nyilatkozott, hogy amennyiben a teste engedi, visszatér, nem lesz könnyű, de készen áll az edzésmunkára. Ez a sport a szerelme, imád játszani, ha valamikor, akkor most kell még egy kicsit rúgnia a bőrt. Tiszában van súlyfeleslegével, az utóbbi években mozgásszegény életet élt. jelezte, hogy nem könnyű fitté válni, de ő megpróbálja.

Amennyiben tényleg sikerül a visszatérés, a Fort Lauderdale Strikers és a New York Cosmos összecsapásain  Ronaldo-Raúl párharcnak lehet szemtanúja a futballtársadalom, ugyanis a spanyol támadó csapata is ebben az osztályban érdekelt.

Ronaldo korábban két ízben is megkapta az Aranylabdát, a brazil válogatottal pedig világbajnokságot nyert, csak hogy pár nívósabb elismerést említsünk "szerény" sikertörténetéből. Legszebb éveit a Real Madrid mezében töltötte, de volt az FC Barcelona, az AC Milan és az Internazionale labdarúgója is.

A bajnokság május közepén rajtol, három hónap felkészülés áll a brazil rendelkezésére.

Őszi Ádám

Ázsia Kupa: Honda gólja győzelmet ért Japánnak

Az elvárásoknak és az erőviszonyoknak megfelelően győzelemmel abszolválta második csoportmérkőzését az AFC Ázsia-kupán japán nemzeti csapata, mely ezúttal Honda büntetőjével kerekedett felül Irak legjobbjain. 

Irak - Japán 0-1 (0-1)
Helyszín: Suncorp Stadion, Brisbane – 14.457 néző
Gólszerzők: - ill.  Honda (23.-büntető)
Sárga lap: Abdul-Zahra (51.), Shakir (61.) ill. Kiyotake (73.), Konno (90+2.)
Kiállítás: - ill. -

Irak: Hassan - Salim, Khalaf, Shakir, Dawoob - Abdulameer, Kasim, Kalaf (Rashid 82.), Abdul-Zahra, Adnan (Yasin 67.) - Mahmoud (Meram 55.). Vezetőedző: Shenaishil

Japán: Kawashima - Nagamoto, Morishige, Yoshida, Sakai - Hasebe, Endo (Konno 64.), Inui (Kiyotake 63.), Kagawa, Honda (Muto 89.) - Okazaki. Vezetőedző: Aguirre

A mérkőzés mindvégig japán mezőnyfölényt hozott, ám a kapu előterében többnyire elfogyott a címvédő tudománya, vagy Aguirre tanítványai voltak pontatlanok, vagy pedig Hassan kapuvédő volt a helyzet magaslatán. Ami az iraki támadásokat illeti, az első játékrészben mindössze egy kísérletet jegyezhettünk fel, az kaput talált, ám nem volt túlságosan veszélyes, Kawashima könnyedén hárított. A mérkőzés egyetlen találatát Honda jegyezte, az AC Milan kiválósága a 23. percben büntetőből volt eredményes. 

Azt nem mondhatjuk, hogy japán ráült az eredményre, de az átütőerő, az elsöprő akarat ma valahogy hiányzott a címvédő játékából. Ennek ellenére sikerült kapott gól nélkül abszolválni a mérkőzést, ahogyan az első, úgy a második félidőben is csak egy kaput találó kísérlete volt Shenaishil tanítványainak. Japán többet kísérletezett, ám Okazaki és társai nem tudtak túljárni Hassanék eszén.

A D-csoport állása:
1. Japán 6 pont (5:0)
2. Jordánia 3 pont (5:2)
3. Irak 3 pont (1:1)
4. Palesztina 0 pont (1:9)

Az AFC Ázsia-kupa góllövőlistája:
4 gólos: Al-Dardour (Jordánia)
3 gólos: Al Hajeri (Egyesült Arab Emirátusok)
2 gólos: Honda (Japán), Khalil (Egyesült Arab Emirátusok), Al Sahlawi (Szaúd-Arábia)
1 gólos: Cahill, Jedinak, Luongo, Troisi, McKay, Kruse, Milligan, Juric (Ausztrália), Cho Young-Cheol, Nam Tae (Dél-Korea), Fadhel (Kuvait), Hajsafi, Shojaei, Azmoun (Irán), Ibrahimi (Katar), Sergeev, Ahmedov (Üzbegisztán), Yu Hai, Wu Xi, Sun Ke (Kína), Endo, Okazaki, Yoshida (Japán), Kasim (Irak), Ryang Y (Észak-Korea), Hazazi, Al Abed (Szaúd-Arábia), Okwunwanne (Bahrein), Rawashdeh (Jordánia), Hbaisha (Palesztina) 

Őszi Ádám

Ázsia Kupa: Mesternégyes és történelmi gól a D-csoportban

Lemosta a pályáról Jordánia az AFC Ázsia-Kupa újoncát Palesztinát, Wilkins tanítványai bő harminc perc után megnyitották a gólcsapot, melyet Al-Dardour néven jegyezhettünk fel, a gólfelelős négyet vágott, ezzel pedig a góllövőlista élére ugrott.  

Palesztina – Jordánia 1-5 (0-3)
Helyszín: Rectangular Stadion, Melbourne – 12.457 néző
Gólszerzők: Hbaisha (85.) ill. Rawashdeh (33.), Al-Dardour (35., 45+2., 76., 80.)
Sárga lap: Saleh (82.) ill. -
Kiállítás: - ill. -

Palesztína: Saleh - Al Battat, Al Bahdari, Salah, Jaber - Abusalah (Alamour 56.), Salhi (Youssef 83.), Said, Hbaisha - Abuhabib, Numan (Dhadha 75.). Vezetőedző: Al Hassan

Jordánia:  Sabbah, Al Dumeiri, Mustafa, Khattab, Zahran - Rawashdeh (Sariweh 71.), Elias, Al Saify, Al Murja (Attiah 54.) - Deeb, Al-Dardour (Al-Dawud 84.). Vezetőedző: Wilkins

A mérkőzés első fél órájában jól tartotta magát az újonc, a 33. percben azonban kapitulált először, ekkor Rawashdeh volt eredményes, ezzel pedig megnyílott a gólcsap,történelmi pillanatok következhettek. Bár mezőnyben nem veszett el Palesztina, a Jordánok sokkalta gólra törőbb játékot mutattak be. Az első találatot gyorsan követte a második Al-Dardour is bevette Saleh hálóját, ezt pedig az első félidő hosszabbításában is megtette, így gyakorlatilag a félidőre eldőlt a mérkőzés. 

A fordulást követően folytatódott az Al-Dardour parádé, előbb a 75. percben mesterhármast jegyezhettünk, majd a 80. minutumban egy történelmi mesternégyest, mely a torna immáron több mint 60 esztendeje íródó történetében mindössze a negyedik. Ezzel Al-Dardour nem csak a történelemkönyvekbe, de a góllövőlista élére is felvéste magát, igaz utóbbi még sokat változhat a torna végéig. A 85. percben lecserélték a mérkőzés hősét, ezen perc mégis más miatt vonul be a történelemkönyvekbe, ugyanis Hbaisha megszerezte a szépítő találatot, mely Palesztina történetének első Ázsia-kupa találata volt. A hosszabbításban aztán kis híján a második is össze jött, ám a labda útját keresztezte a kapufa.

Jordánia ezzel az eredménnyel harcban a továbbjutásért, míg Palesztina készülhet az utolsó meccsére Irak ellen. A kiesés már biztos, ám a továbbjutók sorrendjébe egy bravúrral még komolyan beleszólhat az Al Hassan csapat.

A D-csoport állása:
1. Japán 3 pont (4:0)
2. Jordánia 3 pont (5:2)
3. Irak 3 pont (1:0)
4. Palesztina 0 pont (1:9)

Még a D-csoport 2. fordulójában: Irak - Japán

Az AFC Ázsia-kupa góllövőlistája:
4 gólos: Al-Dardour (Jordánia)
3 gólos: Al Hajeri (Egyesült Arab Emirátusok)
2 gólos:  Khalil (Egyesült Arab Emirátusok), Al Sahlawi (Szaúd-Arábia)
1 gólos: Cahill, Jedinak, Luongo, Troisi, McKay, Kruse, Milligan, Juric (Ausztrália), Cho Young-Cheol, Nam Tae (Dél-Korea), Fadhel (Kuvait), Hajsafi, Shojaei, Azmoun (Irán), Ibrahimi (Katar), Sergeev, Ahmedov (Üzbegisztán), Yu Hai, Wu Xi, Sun Ke (Kína), Endo, Okazaki, Honda, Yoshida (Japán), Kasim (Irak), Ryang Y (Észak-Korea), Hazazi, Al Abed (Szaúd-Arábia), Okwunwanne (Bahrein), Rawashdeh (Jordánia), Hbaisha (Palesztina) 

Őszi Ádám