2015. október 30., péntek

Elfogatóparancsot adtak ki a Chelsea és a Botafogo játékosa ellen

Szexuális bűncselekménnyel gyanúsítják a Chelsea, illetve a Botafogo fiatal brazil labdarúgóit, avagy kattanhat a bilincs Lucas Piazón és Andrey da Silva kezén. A kanadai hatóságok elfogatóparancsot adtak ki. 

A bűncselekmény júliusban történhetett a Pánamerikai Játékokon, melynek helyszínéül Torontó szolgált. A brazil nemzeti csapatot utánpótlás szinten képviselő támadó, illetve kapus a feltételezések szerint egy szórakozóhelyen ismerkedett meg egy hölggyel, akit haza is kísértek, ám miután nem történt semmi, az éj leple alatt megpróbálták megerőszakolni. A két labdarúgó állítólag elmenekült a helyszínről, a szálak pedig mostanra értek össze, sikerült azonosítani a gyanúsítottakat, akiknek minden bizonnyal bíróság előtt kell felelniük a felmerülő vádakra.

A 21 esztendős Lucas Piazón a Chelsea labdarúgója, jelenleg a Reading címerét képviseli kölcsönjátékosként, s az idei szezonban 8 meccsen 2 gólnál és 2 gólpassznál jár. A másik gyanúsított a 22 esztendős Andrey da Silva még hazájában játszik, a Botafogo hálóőre, idén 4 mérkőzésen kapott szerepet.

Az ártatlanság vélelme mindenkit megillet, ám amennyiben bebizonyosodik, hogy bűnösek, felelniük kell bűnökért. A hatóságok bíznak benne, hogy nem zsákutcába futottak.

Őszi Ádám

FootGolf: Téli bajnokság indul Magyarországon!

Nem csak a nemzetközi színtéren, hazánkban is öles léptekkel fejlődik a FootGolf. Nemrég jelentették be, hogy a nyolc fordulós Országos Bajnokság mellett, melyet Bogár Krisztián nyert meg idén, egy téli bajnokságot is indítanak, mely szintén nyolc versenynapra alapszik, s a Winter Footgolf Tour nevet kapta. Bemutatjuk az új versenysorozat menetrendjét, illetve megszólaltattuk az ötletgazdát Hinora Ferencet.

Tessék elővenni a naptárat, s bejegyezni az események időpontját, avagy íme a nyolc jeles dátum, a Winter Footgolf Tour első játéknapjától egészen az utolsóig. Játékosként és nézőként egyaránt lehet próbálkozni, mindennek megvan a lehetősége. Csakúgy mint az OB-n, ezúttal is négy kategóriában méri össze tudását a mezőny (felnőtt, junior, senior, női)

Versenynaptár:
2015.11.07 szombat 1. forduló - Academy Golf Club - Budapest
2015.11.22 vasárnap 2. forduló - Forest Hills Golf & Country Club – Zirc
2015.12.13 vasárnap 3. forduló - Magyar Golf Club - Kisoroszi
2015.12.27 vasárnap 4. forduló - Magyar Golf Club - Kisoroszi
2016.01.24 vasárnap 5. forduló - Academy Golf Club - Budapest
2016.02.07 vasárnap 6. forduló - Magyar Golf Club - Kisoroszi
2016.02.21 vasárnap 7. forduló - Magyar Golf Club - Kisoroszi
2016.03.06 vasárnap 8. forduló - Forest Hills Golf & Country Club - Zirc

Hinora Ferenc az új sorozat ötletgazdájaként arról mesélt, hogy mit jelent számára a Footgolf, hogyan ismerte meg a sportágat - "Golfozó vagyok, talán a magyar mezőnyben egyedüliként űzöm mind a két sportágat. Ezáltal ismerkedtem meg 2011 végén a footgolfal. Egyszer csak azt vettem észre golfozás közben, hogy mások  rúgják a labdát. Gondoltam, hogy kipróbálom, immáron többet footgolfozom, mint golfozom. Ez mára egy szenvedélyé nőtte ki magát, hiányzik ha egy héten legalább egyezer nem tudok játszani, az életem szerves része lett." 

Winter Footgolf Tour és úgy általában a sportág - "Azt gondolom, hogy a footgolf az egész világon nagyon gyorsan fejlődik, nemzetközi szinten alig van különbség játékos és játékos között, az aznapi forma dönt. A külföldiek jobb körülmények között készülnek, hiszen több pályájuk van, több versenyt rendeznek és nagyobb a mezőny. Magyarországon legalább 25 versenynek kellene lenni, hogy elmondhassuk, hogy közeledünk a külföldi szinthez. Az Országos Bajnokság nyolc fordulója után döntöttünk úgy, hogy legyen egy nyolc fordulós téli bajnokság. - szabadtéri sportágként meg kell küzdenetek az elemekkel - Az időjárás közbeszólhat, előfordulhat, hogy kell halasztani fordulót, vagy fordulókat, melyeket vagy bepótolunk majd, vagy elmaradnak. Úgy gondolom, hogy a zord körülmények bennünket játékosokat nem fognak eltántorítani. A játékengedély, a végső szó mindig a golfpályák üzemeltetőjének kezében lesz, miszerint játékra alkalmasnak ítélik a pályát, vagy sem.  - beszéljünk egy picit a célokról - Ami a célokat illeti, keressük a téli bajnokot, ám sokkalta fontosabb, hogy felkészítsük magunkat a következő idényre, a vb-re utazó játékosok versenykörülmények közt készüljenek, s ahogyan fentebb is említettem ezzel is közelíthetünk a nemzetközi szinthez, versenyszámhoz."

Amennyiben kedvet kaptál, érdekelnének a részletek, írj a bajnoksag@magyfootgolf.hu címre. Veszteni nem veszhetsz semmit, bátraké a szerencse...!

Őszi Ádám

Bundesliga: Sorozatbeli 11. győzelmére készül a Bayern München! - előzetes

Hétvégén a 11. fordulót rendezik a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Bundesliga), melynek apropóján Pep Guardiola csapata 11. győzelmére készül, tovább növelve ezzel a valaha volt legjobb szezonrajt rekordját. A Wolfburg otthon, míg a Dortmund idegenben szerezné meg a három pontot, Dárdai Pál csapata pedig rangadóra készül. 

Péntek: A német futballban jártas olvasóink tudják, hogy ha Bundesliga, akkor péntek esti nyitány, így lesz ez most is, az alsóházban helyet foglaló Frankfurt ellenfele az eddig hibátlan Bayern München lesz. Vajon ezúttal sikerül megállítani Pep Guardiola csapatát, mely a valaha volt legjobb szezonrajtot produkálja a német élvonal történetében!? Ha az egymás elleni eredménysorra tekintünk, azt láthatjuk, hogy a rekordbajnok legutóbbi hat egymás elleni meccsüket egyaránt győzelemmel abszolválta, ezeken a mérkőzéseken pedig a gólarány 16-0-ás...!

Péntek:
20:30 Eintracht Frankfurt - Bayern München (Eurosport 2)

Szombaton délután aztán jön a már megszokott meccsdömping, tíz csapat száll egyszerre ringbe. A legutóbbi fordulóban a Mönchengladbach ellenében rangadót bukó Schalke 04 az újonc és egyben roppant masszív védelemmel rendelkező Indolstadtot fogadja, igaz az is megjegyzendő, hogy amilyen stabil a védelem, olyan eredménytelen az előre játék. Az Ingolstadt lőtte a bajnokságban ezidáig a legkevesebb gólt, igaz idegenben ezidáig remekelnek. Ha csak az idegenbéli tabellát nézzük, a csapat harmadik. A Schalke háza tájához illő hír még a hét közi kupabúcsú, a kékek a hétvégi bajnoki után hét közben is kikaptak a Mönchengladbach legjobbjaitól.

Alsóházi rangadóra készül a sereghajtó Augsburg, mely az utóbbi hetekben pocsék formát mutató Mainz vendéglátója lesz. A Hoffenheim sincsen sokkalta jobb helyzetben, mint az Augsburg, Szalai Ádám csapata a felsőházat záró Köln otthonába látogat, kérdés, hogy Ádám a múlt heti produktuma után ezúttal is lehetőséget kap-e.

Amennyiben nem szeretne jobban leszakadni a Borussia Dortmund, abban az esetben ezen a hétvégén a Werder Bremen otthonában kell helytállni, Tudhel tanítványai egy a Padeborn elleni hetessel hangoltak. Rangadó vár a Herthára, Dárdai Pál a liga egyik legjobb formában lévőő csapata ellen készíthette fel csapatát. A Mönchengladbach az edzőváltás óta hibátlan a honi ligában, sőt a kupában kiverték a Schalkét. Schubert csapata zsinórban hatodik bajnoki sikerére hangol, ám ehhez lesz jó pár szava a berlinieknek, akik Dárdai keze alatt ezidáig a szezon meglepetéscsapatának számítanak.

Szombat:
15:30 Schalke 04 - Ingolstadt 
15:30 Augsburg - Mainz
15:30 Werder Bremen - Borussia Dortmund (Eurosport 2)
15:30 1. FC Köln - Hoffenheim
15:30 Hertha BSC - Mönchengladbach

A Wolfsburg szintén több pontot hullajtott a tervezettnél, hét közben pedig a csapat újra kikapott a Bayern Münchentől, így búcsúzott a kupából. A feladat ezúttal sem lesz egyszerű, a hétvége rangadója jutott a "Farkasoknak" a Bayer Leverkusen ellenében. Utóbbi egy negyedik ligás csapat ellen aratott könnyed győzelmet, s a szezon eleji rossz nyitány már a múlté.

18:30 Wolfsburg - Bayer Leverkusen (Eurosport 2)

Szokás szerint vasárnapra két mérkőzés marad, az újonc Darmstadt, s kieső helyen álló Stutthart otthonába látogat, míg a roppant felemásan szereplő Hamburg a kieső helyek elől menekülő Hannovert fogadja.

Vasárnap:
15:30 VfB Stuttgart - Darmstadt (Eurosport 2)
17:30 Hamburger SV - Hannover 96 (Eurosport 2)

Őszi Ádám

MLS rájátszás: Németh gólja kevés volt, kiesett a Sporting!

Drámai forgatókönyvet tartogatott a Portland Timbers és a Sporting Kansas City összecsapása, avagy Németh Krisztiánék számára véget ért a 2015-ös szezon, a kupagyőzelem mellé, a bajnoki cím immáron álom marad. A magyar válogatott támadó klasszis gólt szerzett, ám a végén büntetőpárbajba torkollott a meccs, melyet a hazaiak abszolváltak sikerrel. A hangulat ismételten pokoli volt a Providence Parkban. 

Portland Timbers - Sporting Kansas City 2-2 - büntetőkkel 7-6
Helyszín: Portland, Providence Park: 21144 néző; Vezette: A. Villareal
Gólszerzők: Wallace (57.), Urruti (118.) ill. Elis (87.), Németh (110.)

Fantasztikus hangulat fogadta a csapatokat, a liga tán leghangulatosabb katlanjában, a Providence Parkban. Az első játékrész nem hozott gólt, ellenben a második igen, a meccsnek pedig a rendes játékidőben közel sem volt vége. A hazaik szereztek vezetést a fordulást követően Wallace találatával, s nagyon úgy festett, hogy ez az egy gól dönthet a negyeddöntős részvételről, ám a 87. minutumban Elias hosszabbításra mentette a mérkőzést, életbe tartva ezzel a Sporting reményeit. Németh Krisztián kezdőként kapott helyet, s a ráadás első félidejében a 96. percben hatalmas gólt akasztva szerzett vezetést. Úgy tűnt, a magyar támadó gólja dönt, ám itt is jött a fordulat, mint az első játékrészben, Urruti a 118. minutumban ugrasztotta talpra az egész stadiont, Németh ekkor már nem volt a pályán, így nem vehette ki a részét a büntetőpárbajból.

A tizenegyesek során rengeteget hibázott mind a két csapat, a küzdelem 11 párig ment, így mindenki rúgott, aki a lefújás pillanatában a gyepen volt. Hazai részről négyen hibáztak, míg a Sportingnál öten, ez pedig azt jelentette, hogy drámai körülmények közepette, de Németh Krisztiánék búcsúztak. 

Rájátszás, a negyeddöntőbe jutásért:
DC United - New England Revolution 2-1
Seattle Sounders - Los Angeels Galaxy 3-2 
Montreal impact - Toronto FC 3-0
Portland Timbers - Sporting Kansas 2-2 - büntetőkkel 7-6

Erőnyerő csapatok:
Volumbus Crew, New York Red Bulls, Vancouver Whitecaps, FC Dallas

A negyeddöntő párosítása (oda-visszavágós rendszer):
Montreal - Columbus Crew
DC United - New York Red Bulls
Portland Timbers - Vancouver Whitecaps
Seattle Sounders - FC Dallas

Őszi Ádám

MLS rájátszás: Drogba újra lecsapott, Giovincoék kiestek!

Rövid időn belül második alkalommal futott össze a Montreal és a Toronto, avagy Drogba és Giovinco csapata feszült egymásnak, ezúttal a rájátszásban. A kanadai derbin az elefántcsontparti vezérletével esélyt sem adott ellenfelének a Montreal, avagy hamar véget ért a Toronto történetének első rájátszásbéli menetelése. Talán majd jövőre... 

Montreal - Toronto FC 3-0 (3-0)
Helyszín: Montreal, Saputo Stadion: 18069 néző; Vezette: B. Toledo
Gólszerzők: Bernier (18.), Piatti (33.), Drogba (39.) ill. - 

A két csapat nem is olyan régen, pontosabban vasárnap csapott össze legutoljára, akkor még az alapszakasz zárómérkőzéseként. Akkor a Montreal 2-1-es győzelme azt eredményezte, hogy a két csapat a rájátszásban egymás ellenében harcolhatja ki a negyeddöntős részvétel jogát. Hétvégén Drogba duplája döntött, az elefántcsontparti pedig ezúttal is betalált.

A két mérkőzés között könnyű párhuzamot vonni, ahogyan akkor, úgy most is a vendégeknél volt többet a labda, ha csak minimálisan is, ám az ötletesség és átütőerő területén kiütközött a különbség, a hazai pálya. Drogbáék sokkalta jobban éltek az ellenfél támadó harmadában, s lövésekkel fejezték be az akciók zömét, míg ez a túloldalon nem volt elmondható. Hiába a Bradley által megtámogatott Altidore - Giovinco csatár kettős, a Montreal védelme és kapuvédője Bush lehúzta a rolót.

A mérkőzés és a továbbjutó kiléte gyorsan eldőlt, elég volt ehhez egy szűk félidő, a második felvonás már csak formalitás volt. Negyed óra elteltével Piatti került remek helyzetbe, ám ekkor még Konopka hárítani tudott, három perccel később azonban már tehetetlen volt a kapuvédő, egy kontratámadás végén Bernier ugrott ki remekül, s gurított a kapuba. 

A 33. percben aztán önmagát hozta roppant nehéz helyzetbe a Toronto, az egyik védő elcsúszott, piatti csapott le a labdára, s használta ki kegyetlenül az adódó lehetőséget. Arról, pedig, hogy a vendégeknek kedve se legyen kijönni a második félidőre Drogba gondoskodott. Az elefántcsontpartitól indult egy akció, melyet ziccerrel és egy hatalmas gólvonalról történő mentéssel zárt az egyik vendég védő, a labda azonban maradt a hazaiknál, a Toronto védelme nem jól rendeződött, Drogba üresen maradt a hosszún, a beadást pedig csak közelről a kapuba kellett pofoznia. Ez folt az elefántcsontparti 12 mérkőzésén a 12 gólja. 

A második félidő elején egy pontrúgás révén kis híján egyenlített a Toronto, ám Bush hatalmasat védett, így a Montreal esélyt sem adott ellenfelének, hogy az vérszemet kaphasson. Bradley lövése sem akadt be, ahogyan a túloldalon Piatti is fölé lőtt, ám ekkor már reményvesztett Toronto játékosok lézengtek a pályán. Piatti nagyon élt, a 79. percben takarásból tekert, s csak a kapufa állt a labda útjába. Nemsokkal később bekövetkezett a hármas sípszó, ez pedig a Toronto történetének első rájátszásbéli menetelésének a végét jelentette.

Rájátszás, a negyeddöntőbe jutásért:
DC United - New England Revolution 2-1
Seattle Sounders - Los Angeels Galaxy 3-2 
Montreal impact - Toronto FC 3-0
Portland Timbers - Sporting Kansas 2-2 - büntetőkkel 7-6

Erőnyerő csapatok:
Volumbus Crew, New York Red Bulls, Vancouver Whitecaps, FC Dallas

A negyeddöntő párosítása (oda-visszavágós rendszer):
Montreal - Columbus Crew
DC United - New York Red Bulls
Portland Timbers - Vancouver Whitecaps
Seattle Sounders - FC Dallas

Őszi Ádám