2013. február 4., hétfő

Barcelon: a csapat motorja Xavi két hétig harcképtelen!

Nem jó hír a katalán klub híveinek, ugyanis a csapat, a középpálya motorja Xavi Hernandez kisebb térdsérülést szenvedett, így előre láthatóan két hétig nem áll  majd Roura edző szolgálataira. 

Ez annyit tesz, hogy ki kell hagyni a Getafe és a Granada elleni két bajnokit, illetve nem tarthat a spanyol armadával, mely szerdán Uruguay legjobbjai ellen lép majd pályára barátságos mérkőzésen. Ami viszont jó hír, hogy úgy tűnik a nagyon fontos AC Milan elleni Bajnokok Ligája-nyolcaddöntő február 20-ai első milánói meccsén már a csapat rendelkezésére állhat a középpályás.

Azt, hogy ez a csapat játékára milyen hatással lesz, kiderül a két bajnokin, egy biztos, nemsokára az az idő is eljön, mikor Xavi nélkül kell megélnie a csapatnak, hiszen az idő vaskereke pörög, múlnak a napok, hetek, hónapok, az ember pedig nem lesz fiatalabb.

Őszi Ádám