2014. február 5., szerda

Thiago Alcántara: "Változtatnom kellett egy kicsit a Barcelona-stílusomon..!"

Thiago Alcántara nagyon jól érzi magát Münchenben, egyre jobban beilleszkedik a csapatba és helyet kap a korábbi barcelonai sikeredzőtől Pep Guardiolától, akinek külön kérése volt a 22 éves középpályás megszerzése. 

Guardiola mindig is tisztában volt Alcántara képességeivel, hiszen az ő keze alatt pallérozódott a katalán klubnál, ám Xavi és Iniesta mögött igen kevés játéklehetőséghez jutott, ez pedig a váltáshoz vezetett. Hogy jó döntést hozott-e az ifjú titán? Erre mindenki azt felelte, majd az idő eldönti! Nos, úgy látszik az idő jól dolgozik, egy új csillag van születőben...

A spanyol válogatott középpályás a hétvégi Frankfurt elleni bajnoki legjobbja volt, a mérkőzést követően a TZ-nek pedig a következő képen nyilatkozott - "Változtatnom kellett egy kicsit a Barcelona-stílusomon, amikor idejöttem. Ez egy más típusú futball, de emiatt csak fejlődtem mint játékos."

"Néhány volt barcelonás csapattársam meglátogatott már. Jól érzem magam itt, és nekik is ezt mondtam. Nem voltak elvárásaim, amikor csatlakoztam a Bayernhez. Soha nem gondoltam, hogy minden ilyen tökéletesen szervezett lesz."

Alcantará nem csupán a meccs legjobbja lett, hanem egy Bundesliga rekordot is bezsebelt azzal, hogy a Frankfurt elleni meccs során 185 alkalommal ért a labdába. Ezzel csapattárást Bastian Schweinsteigert szorította le a dobogó első fokáról és lett az új rekord tulajdonosa. - "Nem igazán érdekel, hányszor érek labdába. Ami nekem számít, az az, hogy megértsem a csapattársaimat a pályán. Lassacskán rájövök, hogy a srácok hogyan viselkednek bizonyos helyzetekben, s hogy hova szeretnék kapni a labdát. Ez fontos a számomra."

Vajon mennyire fájhat most a katalán sportvezetők, szurkolók szíve? Szinte egészen biztos, hogy Thiago egy nagyszerű megoldás lett volna az immáron kiöregedő félben lévő Xavi pótlására...

Őszi Ádám

Real Madrid: Ronaldo 3 meccses eltiltást kapott születésnapjára

A Spanyol Labdarúgó-szövetség (RFEF) fegyelmi bizottságának döntése alapján három mérkőzésre szóló eltiltást kapott Cristiano Ronaldo a Real Madrid kétszeres aranylabdás klasszisa. 

A döntés értelmében három bajnoki mérkőzést kell kihagynia a csillagnak, aki a 29. születésnapjára kapta az ítéletet a szövetségtől, melyet ma ünnepel.  A Villarreal (február 8.), a Getafe (február 16.) és az Elche (február 22.) elleni bajnokit tehát legnagyobb sztárja nélkül kell megvívnia a madridi klubnak, viszont az eltiltás így nem vonatkozik a Copa del Rey küzdelmeire, így ma este, illetve a visszavágón egyaránt ott lehet a pályán CR7 a városi rivális Atletico Madrid ellenében. 

A királyaik jelezték, hogy fellebbeznek a döntés ellen, ám csökkentés, nem igen várható!

Mint ismeretes Ronaldo a hétvégi Athletic Bilbao elleni La Liga mérkőzés 75. percében jutott a kiállítás sorsára, miután Iturraspével akadt össze, az eset pedig tettlegességig fajult. 

Őszi Ádám

Laudrup távozásának oka! - őszinteség, vagy kifogás

Mint ismeretes, újabb edzőmenesztés történt a Premier League-ben, miután a 12. helyen álló Swansea City megköszönte a sikeredző Michael Laudrup munkáját.  

Érdekes, tavaly még úgy ragaszkodtak a dán szakemberhez, mint ember a hitében, idén pedig megváltak tőle, magyarul kirúgták állásából. Nagyot fordult a világ a walesi csapatnál és Laudrup életében egyaránt, akit tavaly még sokan a Real Madrid kispadjára vártak. A Swansea regnáló elnöke Huw Jenkins a klub hivatalos honlapján tette közzé gondolatait, és árulta el a miért okait! Íme az első ember szavai:

"Ez egy olyan döntés, amit vonakodva hoztunk meg, de ez a Swansea City-nek és a drukkereinek az érdeke!"

"Ez az első alkalom közel tíz év után, hogy a klub ilyen módon válik el menedzserétől, de el kellett, hogy távolítsuk a klub körüli bizonytalanságot."

"Volt egy találkozóm Michaellel, és volt egy utolsó kísérletem arra, hogy segítsem őt és javítsuk a háttércsapat munkáját a jobb eredmények érdekében, amik szükségesek a hátralévő 14 Premier League-mérkőzésen. Ugyanakkor hosszas gondolkodás után úgy éreztem, valószínűtlen, hogy elérjünk egy olyan stabil környezetet a klubnál, amely lehetővé tenné, hogy visszatérjünk az alapokhoz, és azt a teljesítményt nyújtsuk, ami a Swansea City-re oly jellemző volt az elmúlt években."

"Most magunk mögött kell hagynunk a bizonytalanságot, előre kell lépni egységesen, miközben hálásak vagyunk Michaelnek a munkájáért, amelyet az elmúlt másfél évben végzett, és sok sikert kívánunk neki. Remélem, a szurkolók teljesen megértik, hogy ez egy nehéz periódus a számunkra, és arra kérek mindenkit, hogy álljon Garry Monk, a stáb és a játékosok mellé."

A csapat irányítását az imént említett Garry Monk vette át! A mindössze 34 esztendős "szakember" és egyben játékos tehát az új vezetőedző. Kissé furcsa, hogy egyben a klub játékosa és vezetőedzője, még akkor is, ha már nem számoltak vele, ezt idei egy meccse hűen jelzi, titkon már egy másik pályára készült. Kezdésének nem lesz ez erős?

Őszi Ádám

LesHeted: Szuper meccsek kedd este! - íme a kínálat

Igazi minőségi labdarúgó mérkőzések várnak ma a labdarúgás szerelmeseire, elég, ha a két Copa del Rey elődöntőt, illetve a Coppa Italia összecsapását említjük meg. Azonban nem csupán ezek leszek kíválaton, angol és francia földön is gurul majd a bogyó, a kamera pedig sugároz. Felkészülési időszak révén pedig nem maradhatnak el az ilyenkor megszokott tornák és azoknak közvetítései, ilyen lesz ma az Atlantic Kupa. A technikai sportok szerelmesei is örülhetnek, illetve a SportKlub, jelentkezik majd szokásos esti élő műsoraival. Jó szórakozást kívánunk minden sportbarátnak. 

Sport 1
20:30 Preston - Nottingham Forest, FA-kupa, 4. forduló

Sport 2
20:00 Rali - Svéd Rali, 1. nap 

SportKlub
20:45 Olympique Lyo - Troyes, Coupe de la Ligue
23:00 Dodzsem - Magazinműsor 
23:45 Beszólás - Interaktív telefonos műsor

Eurosport 2
16:45 Atlantic Kupa, Portugália, Obrero SK (Svédország) - FH Hafnarfjordur (Izland)
20:30 Atlantic Kupa, Portugália, FC Slovan Liberec (Csehország) - FC Midtjylland (Dánia)

Digi Sport 1
19:40 Real Madrid - Atlético Madrid, Copa del Rey, elődöntő, 1. mérkőzés
21:55 Barcelona - Real Sociedad, Copa del Rey, elődöntő, 1. mérkőzés

Digi Sport 2
20:40 AS Roma - Napoli, Coppa Italia, elődöntő, 1. mérkőzés


Mourinho 40 milliós terve és jelöltjei

A Sun arról számolt be, hogy José Mourinho kívánságlistáján három kiváló csatár neve szerepel, melyek közül egy szinte biztosan Londonba teszi át székhelyét a nyáron. 

Mint köztudott a portugál tréner nem preferálja Demba Ba játékstílusát, Samuel Eto'o pedig visszatérését tervezi spanyol honba szeretett csapatához. Így Fernando Torres mellé egy komoly, igen jó kvalitásokkal bíró csatárt kell igazolni, egy olyan játékost, aki hosszú távon elkötelezi magát és részese lesz Mourinho nagy tervének. 

A három jelölt nem más, mint Diego Costa az Atletico Madrid immáron spanyol csillaga, Edison Cavani a PSG kiválósága, illetve Mario Mandzukic a Bayern München támadója, aki Lewandowski érkezésével könnyen kiszorulhat Pep mester terveiből.

A cikk arról is említést tesz, hogy Abramovic a kékek orosz milliárdos tulajdonosa 40 millió fontot hajlandó folyósítani a cél érdekében. A pénz nagy úr!

Őszi Ádám

FA-kupa: a 120. percben borult a papírforma, kiesett a Fulham

Az angol harmadosztályban potenciális kiesőjelöltként kezelt, szebb időket is megélt Sheffield United, már azzal is nagy dolgot ért el, hogy hazai pályán kiharcolta az újrajátszás jogát a Fulham ellenében. A hétfő esti második felvonáson nem sikerült dönteni a rendes játékidőben, azonban a 120. minutumban robbant a bomba! 

FA-kupa; 4. forduló, újrajátszás
Fulham - Sheffield United (III.) 0–1 - hosszabbítás után
G: - ill. (S. Miller 120.)

Hiábavaló volt mindkét együttes próbálkozása, a kilencven percnyi játék nem hozott gólt, csupán egy szép adag kapuralövést, mely közül alig-alig talált kaput valami. A hosszabbítás első félidejében közel állt a Sheffield a gólhoz, ám egy remek lövés után a kipattanót sikerült eltakarítania a hazai védőknek a kapu szájából. Mikor már minden a büntetőkre utalt, jött egy szöglet a 120. percben, és a hosszabbításban beálló Miller, aki három méterről a kapuba bólintott, elhozva ezzel csapata szurkolói számára a boldogságot.

A Sheffield tehát az Aston Villa után egy újabb Premier League klubot búcsúztatott. Az előttük álló 5. fordulóban pedig a ma esedékes Nottingham Forest - Preston újrajátszás győztesével találkoznak majd.

Őszi Ádám