2015. augusztus 7., péntek

Premier League csapatok a rajt előtt: Tottenham – körkép

Szombaton rajtol el a világ egyik legjobb és legerősebb bajnokságának, a Premier League-nek a 2015/2016-os szezonja. Ennek kapcsán górcső alá vesszük a meghatározó klubok háza táján való nyári történéseket. Foglalkozun kaz érkezőkkel és a távozókkal, illetve átnézzük a csapatok felkészülését. Jöjjön a Tottenham, bemutató sorozatunk hetedik és egyben záró része!  

Az érkezők névsora:  Az első fecske volt Kieran Trippier, a fiatal jobb oldali védő remek produktumot nyújtott tavaly, ám csapata a Burnley búcsúzott. A Spurs 3,43 millió fontot fizetett játékjogáért. Alex Pritchard a Brentfordtól tért vissza, s ezúttal nem adták kölcsön az angol utánpótlás válogatott középpályást. Ugyan ezt az utat járta be Tom Carroll, ő a Swanseat erősítette tavaly. Aaron Lennon is újfent Suprs mezt ölt azt követően, hogy tavaly az Evertont erősítette szintén kölcsönben. Kevin Wimmer az osztrákok nagy reménysége 4,9 millió fontért váltott klubot, s hagyta maga mögött Köln védelmét. Szintén belső védő posztra érkezett az Atletico Madridtól Toby Alderweireld, ő volt a nyár legdrágább Spurs igazolás ezidáig (11,2 millió font). Végezetül pedig meg kell említenünk Joshua Onoma nevét, a 18 esztendős támadó középpályás az U18-as csapatból jött fel és kapott profi szerződést. 

A távozók névsora: Kínába távozott a csapat brazil válogatott irányítója Paulinho, a Guangzhou Evergrande játékosa lett, a Spurs pedig 9,8  millió fonttal gazdagodott. Bongani Khumalo visszatért kölcsönszerződéséből, ám a dél-afrikai védő szerződése lejárt, s jelenleg is csapat nélkül tengeti mindennapjait. igen jó árat, 6,23 millió fontot kapott francia válogatott védekező középpályásáért Étienne Capoueért a Spurs, a Watford tette le az asztalra ezt az összeget. Younés Kaboul szintén megfordult a francia válogatottban, érte a Sunderland fizetett 3,01 millió fontot. Benjamin Stambouli a PSG-nek kellett, a 24 esztendős védekező középpályást 6,02 millió fontért cserébe tudta hazacsábítani a gall címvédő. Távozott a védelemből a román válogatott csapatkapitánya is, Vlad Chirices 4,9 millio font ellenében lett a Napoli játékosa. 

Klasszis érkezőt nem tud felmutatni a Spurs, sőt, a névsort böngészve az embernek olyan érzése van, hogy egyelőre gyengült inkább a csapat, mely még Adebayort szeretné eladni. Sok jót nem jósolunk a Tottenham számára, mely hétvégén idegenben a Manchester United otthonában a Premier League nyitómeccsén kezdi meg az új szezont. 

Játékosokra költöttek idáig: 19,53 millió font
Játékosok eladásából befolyt összeg: 29, 96 millió font

Felkészülés: Felemás felkészülést zárt a Spurs, ám mint tudjuk az eredmények nem mérvadóak. Ahhoz azonban kétség sem férhet, hogy egy jól felépített és igen nívós ellenfélgárdán van túl a londoni csapat, mely ázsiai túrával és két győzelemmel kezdett, majd az Egyesült Államokba repült és játszott mérkőzést az MLS All-Stars ellenében, mely vereséget hozott. Záró akkordnak az Audi Kupa számított, a Real Madrid túl nagy falat volt, ám voltak bíztató jelek, míg az AC Milan legyőzése nem jelentett gondot, igaz ez mostanság nem nagy kunszt...! Mérleg: 5 mérkőzés 3 győzelem és 2 vereség 6-5-ös gólarány.

A Totetnham felkészülési mérkőzései:
Malaysian XI - Tottenham 1-2
Sydney FC - Tottenham 0-1
MLS All-Stars - Tottenham 2-1
Real Madrid - Tottenham 2-0
Tottenham - AC Milan 2-0

Őszi Ádám

Premier League csapatok a rajt előtt: Arsenal – körkép

Szombaton rajtol el a világ egyik legjobb és legerősebb bajnokságának, a Premier League-nek a 2015/2016-os szezonja. Ennek kapcsán górcső alá vesszük a meghatározó klubok háza táján való nyári történéseket. Foglalkozun kaz érkezőkkel és a távozókkal, illetve átnézzük a csapatok felkészülését. Jöjjön az Arsenal! 

Az érkezők névsora: Ezidáig nem volt nagy játékosmozgás az Arsenal háza táján, ám még egy nagy dobással mindenképpen számolnak a szurkolók. Minden bizonnyal egy klasszis támadó még érkezik a csapatba. Kölcsönből visszatért, s jelenleg is az első keret tagja a 22 esztendős argentin kapus Damián Martinez, ám sok lehetőségre nem számíthat, ugyanis Petr Cech a Chelsea élő legendája Ágyússá lett. A cseh portásért 9,8 millió fontot fizetett az Arsenal. Almeriából visszatért kölcsönszerződése után a fiatal brazil tehetség Welington Silva, s hasonlóképpen tett Joel Campbell, a costa ricai szélső a Villarealt erősítette tavaly.


A távozók névsora: Távozott a csapat francia válogatott védekező középpályása, az igen csak megkopott fényű Abou Diaby. Új célállomása Marseille, az Olympique ingyen szerezte meg. Luksa Podolski éppen, hogy visszatért az Intertől, már túl is adott rajta Wenger, aprópénzt, 1,75 millió fontot fizetett érte a Galatasaray. Egy esztendős kölcsönszerződést kapott Yaya Sanogo, a 22 esztendős francia támadó az Ajaxnál bizonyíthat. Végezetül pedig a Petr Cech transzfer áldozata Wojciech Szczesny, a lengyel kapuvédő immáron az AS Roma kapuját őrzi kölcsönszerződéssel.

átható, tehát, hogy ezidáig sem nagy pénzmozgás, sem pedig nagy átalakulás nem volt az Ágyúsoknál, ám az Emiratesre még vetülni fog a szemünk a nyár folyamán, az biztos. Ami pedig a Premier League rajtot illeti, vasárnap a West Ham United ellenében kezdődik meg az idei szezon, hazai környezetben.

Játékosokra költöttek idáig: 9,8 millió font
Játékosok eladásából befolyt összeg: 1,75 millió font

Felkészülés: Fantasztikus felkészülésen van túl Arsene Wenger csapata, a kapuban pedig Petr Cech már most megmutatta, hogy miért igazolta le őt a londoni csapat. A felkészülési mérkőzések sorát egy négy csapatos ázsiai tornán (Premier League Asia Tropy) kezdte meg a csapat, mely előbb könnyedén legyőzte a szingapúri liga-válogatottat, hogy aztán a fináléban lelépje ligaellenfelét az Evertont. Ezt követően hazatért a csapat, s a már hagyományosnak mondható Emirates kupán szerepelt. A francia Lyon egy hatost kapott, míg a Wolfsburg megúszta eggyel, Petr Cech pedig lehúzta a rolót, a kupa pedig otthon maradt. Az Ágyúsok számára már el is kezdődött élesben a szezon, az FA Community Shield (Angol Szuperkupa) mérkőzésén legyőzték a Chelseat. Cech korábbi klubja ellen ünnepelhette első Arsenalos trófeáját, a cseh portás ezen a meccsen sem kapott gólt. Nem túlzás azt mondani, hogy a Premier League csapatok közül az Ágyúsok felkészülése sikerült a legjobban, legeredményesebben. Egyben maradt a csapat, a védelem roppant erősnek tűnik, s elöl is rendben vannak a dolgok. Kíváncsian várjuk, hogy mit rejteget a szezon az Ágyúsok számára... (a felkészülési meccsek nem mérvadóak)! Mérleg: 5 mérkőzés, 5 győzelem 15-1-es gólarány.

Az Arsenal felkészülési mérkőzései:
Singapore XI - Arsenal 0-4
Everton - Arsenal 1-3
Arsenal - Lyon 6-0
Arsenal - Wolfsburg 1-0
Arsenal - Chelsea 1-0

Őszi Ádám

Sorsoltak az Europa Ligában, megvan a Vidi ellenfele!

Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) nyoni központjában a Bajnokok Ligája után az Europa Ligában is megejtették a rájátszás sorsolását, melyben három magyaros klub is érintett volt. A csoportkörben biztosan lesz magyar futballista, ugyanis a Videoton a három magyar labdarúgót is foglalkoztató Lech Poznan ellenében harcolhatja ki a főtáblás részvételt. 

Kádár Tamás, Lovrencsics Gergő és Holman Dávid a Videoton ellen készülhet, a Lech Poznan ugyanis a magyar bajnok Videotont kapta ellenfeléül. Nem túl sok magyar labdarúgó van a mezőnyben, a fent említett lengyel légiósokon kívül még egy, Nemanja Nikolics a Legia Warszava fedélzetén ukrán túrára indul a Zorya Luhansk otthonába.

A meglepő BL búcsút szenvedő Ajax cseh túrára indul, míg a szintén csalódott Fenerbahce tüzes görög rangadó elé néz. A Borussia Dortmund nem panaszkodhat, a norvég Odd jutott Reusék számára. A Lokit búcsúztató Rosenborg keleti szomszédunkhoz utazik a román aranyérmes lesz az ellenfél, míg az Athletic Bilbao tőlünk északra megy Zsolnára. 

Íme az EL-rájátszás párosítása:
Lech Poznan (lengyel) - VIDEOTON (magyar) 
Zorja Luhanszk (ukrán) - Legia Warszawa (lengyel)
Viktoria Plzen (cseh) - Vojvodina (szerb) 
Astra Giurgiu (román) - AZ (holland)
Jablonec (cseh) - Ajax (holland) 
PAOK (görög) - Bröndby (dán) 
Milsami Orhei (moldovai) - Saint-Étienne (francia)
Young Boys (svájci) - Qarabag (azeri)
Molde (norvég) - Standard Liege (belga)
Rabotnicski (macedón) - Rubin Kazany (orosz)
Dinamo Minszk (fehérorosz) - Red Bull Salzburg (osztrák)
Atromitosz (görög) - Fenerbahce (török)
Thun (svájci) - Sparta Praha (cseh)
Panathinaikosz (görög) - Qäbälä (azeri)
FK Krasznodar (orosz) - HJK (finn) 
Southampton (angol) - Midtjylland (dán) 
Odd (norvég) - Borussia Dortmund (német)
Steaua Bucuresti (román) - Rosenborg (norvég)
Rheindorf Altach (osztrák) - Belenenses (portugál)
MSK Zilina (szlovák) - Athletic Bilbao (spanyol)
Bordeaux (francia) - Kajrat (kazah)
Slovan Liberec (cseh) - Hajduk Split (horvát)

Az odavágókat augusztus 20-án, a visszavágókat 27-én rendezik.

Őszi Ádám

Sorsoltak a BL-ben! - Két csúcspárharc is van...

Pénteken délben az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) nyoni központjában kisorsolták a Bajnokok Ligája idei csoportköre előtti  utolsó lépcsőfokának a rájátszásnak a párosítását. Összességében 20 klub várta izgatottan a sorsolást, szétbontva bajnoki és nem bajnoki ágra. 

Bajnoki ág:
Kiemelt csapatok: Basel, Celtic, APOEL, BATE, Dinamo Zagreb

Nem kiemelt csapatok: Maccabi Tel-Aviv, Partizan Belgrad, Malmü, Skenderbeu, Astana

Nem bajnoki ág
Kiemelt csapatok: Manchester United, Valencia, Bayer Leverkusen, Shakhtar Donetsk, Sporting

Nem kiemelt csapatok: CSZKA Moszkva, Lazio, Club Burgge, AS Monaco, Rapid Wien

A bajnoki ágon csúcsrangadó nem született, s bizonyára mindenki szorított azért, hogy a Dinamo Zagreb és a Partizan Belgrad ne kerüljön össze, ugyanis az a párharc biztonsági szempontból kritikus lett volna, mondhatni életveszélyes.

A szemek jobbára a nem bajnoki ágra szegeződtek, ahol összejött egy olasz-német párharc, igen jónak ígérkezik a Leverkusen és a Lazio összecsapása, míg Monacóban és Valenciában sem lehet felhőtlen az öröm az egymás elleni párharc révén. A Manchester United dörzsölheti a tenyerét.

Íme a párosítás:
Bajnoki ág:
Astana - APOEL
Skenderbeu - Dinamo Zagrab
Celtic - Malmö
Basel - Maccabi Tel-Aviv
BATE - Partizan Belgrad

Nem bajnoki ág:
Lazio - Bayer Leverkusen
Manchester United - Club Bugge
Sporting - CSZKA Moszkva
Rapid Wien - Sahtar Donetsk
Valencia - AS Monaco

Az odavágókat augusztus 18–19-én, míg a visszavágókat 25–26-án rendezik.
A párharcok vesztesei az Európa Liga csoportkörében folytatják.

Őszi Ádám