2012. április 22., vasárnap

Gólzáporos bajnoki Andocson


Fordulatos mérkőzést játszott egymással a két csapat.
Mi kezdeményeztünk a mérkőzés elején és irányítottuk is azt. Sikerült 0-2 arányban meglépni vendéglátónkat, ám egy kétes szituáció zavart keltett a játékosokban, ugyanis a hazaiak kapusa a földön maradt azt állítván szándékosan fejbe rúgták, ám erről szó sem volt. Ezt követően a játékvezető érdekes ítéletet hozott, mikor a tizenhatoson kívül buktatott andocsi játékos számára büntetőt ítélt. Fortuna valószínűleg ugyan úgy hibázni látta a bíró sporti, mert a kapufa segítségével a büntető kimaradt. Így a félidőben kétgólos előnnyel mentünk pihenni.

A második félidő kritikán aluli játékvezetést hozott: ujjbab büntető, ezúttal egy állítólagos kezezés miatt, de a hazaiak ezt is a kapufára rúgták. Nem telt el öt perc és a bíró ismét a büntetőpontra mutatott természetesen Andocs javára és ezt már értékesítették is (a büntető ezúttal jogos volt).
Két fiatal asszisztens segítette a játékvezető munkáját, ám bárcsak ne tették volna (a les fogalma kicsit idegen még számukra). Előbb egy Andocsi próbálkozást - mely nem volt les - behúztak, majd egy három méteres lest - mintha mi sem történt volna - elengedtek és az eredmény máris 2-2 módosult.
Olyan érzése volt az embernek: bármit teszünk, Andocsnak kell nyernie! Ezt követően a csapat megrogyott, mind fejben, mind erőnlétileg ellenfelünk-felénk kerekedett. A vezetés is megszerezték erre még volt válaszunk, ám a lefújás előtt pár perccel Andocs megszerezte a három pontot jelentő találatot.

Andocs-Somogyszil 4-3


Egy igazi derbi kerekedett a mérkőzésből kár, hogy a játékvezetői ténykedés ilyen siralmasra sikeredett a szezonban immár nem először.

Gratulálunk Andocs csapatának és további sok sikert kívánunk a bajnokságban számukra.

Ifjúsági mérkőzés: Andocs-Somogyszil 1-0

Szerző: Őszi Ádám

Címvédés: Dortmundban maradt a salátás tál


Két fordulóval a bajnokság vége előtt már biztossá vált a Dortmund sikere, hiszen nyolc ponttal vezetik a bajnokságot s előnyük már behozhatatlan a Rekordmaister Müncheni gárda számára.
A Klopp legénység így megvédte bajnoki címét és immár nyolcadszor került a salátástál Dortmundba.

A szombati Mönchengladbach ellen 2-0-ra megnyert találkozót követően elindult az őrült ünneplés az Signal Iduna Parkban. Klopp mint tavaly idén sem úszta meg szárazon az ünneplést, hiszen jó pár liter hideg sör landolt a nyakában.

A csapat megérdemelten hódította el a bajnoki címet, mivel példátlan tavaszi szezont produkálva előzte meg a nagy vetélytárs Bayern München csapatát.

 Joachim Löw elismerően nyilatkozott a friss bajnokcsapatról:
  „Lenyűgöző, hogy a Borussia Dortmund sorozatban másodszor is megnyerte a bajnokságot ezzel a fiatal csapattal. A BVB ebben a szezonban nagy elszántsággal és intenzitással küzdött, főleg az idény második felében, és jól mutatja a csapat erejét, hogy hosszú ideje veretlen. Elismerésem Jürgen Kloppnak, aki kiváló munkát végez. Lenyűgöző az az egységesség, ami a Dortmundot jellemzi, beleértve az edzőket, menedzsereket és szurkolókat"


Szerző: Őszi Ádám

 Így ünnepeltek Dortmundban: Képgaléria






Források:


Madridi lesgól és győzelem Barcelonában


Mourinho taktikája bevált a Camp Nouban tegnap este, mivel 2007 után ismét nyerni tudott a Királyi Gárda Barcelonában. A mérkőzést a Real kezdte jobban, látszott a mester ismét új taktikát talált ki. A hátsó területvédekezést feltolta és már középpályán lezárták a területet, ezzel megzavarva a katalánok játékát, majd az első negyed óra végén Khedira vitatott módon talált a kapuba. Van, aki lesnek véli, van, aki azt mondja Pepe keze hozzáért a labdához a fejelést követően. Ami biztos, hogy a gól érdekes és vitatható. Ezt követően, mint egy gombnyomásra visszaállt a Királyi Gárda és hetven percen keresztül védekezett.


Felvetődik a kérdés, hogy egy bajnokaspiráns csapat miért nem vállalja fel a nyílt sisakos játékot…

 Amit a gól után műveltek a madridiak az nem volt más, mint kőkemény taktika melynek a szép, közönségszórakoztató futballhoz sok köze nem volt. Vaktában előrerúgott labdák tömkelege jellemezte a játékot és mértéktelen időhúzás, mely olykor már nevetségesen sok volt.

A katalánok Alexis révén a 70. percben még kiegyenlítettek, de egy védelmi hibát követően Ronaldo talált a hálóba és ezzel a végeredményt is beállította.

BarcelonaBarcelona1 - 2Real MadridReal Madrid

 Egy bizonyos, ez a taktika tegnap győzelmet ért, viszont szép focit nem hordozott magában.

A bajnokságot ezzel a Galaktikusak minden bizonnyal megnyerték, de inkább a Barcelona vesztette el…

A blog jobb felső sarkában találtok egy szavazást a kétes szituációról.


Szerző: Őszi Ádám

Vajon les, kéz vagy szabályos találat?