2013. június 30., vasárnap

Real Madrid: Újabb középpályás, újabb "kidobott" 20 millió?

A hírek szerint nem elégedett meg Carlo Ancelotti, a Real Madrid új vezetőedzője Isco megszerzésével és már az újabb erősítésre koncentrál, mely 20 millió eurójába fájhat a fővárosi klubnak. 

A legújabb célpont egy 20 esztendős francia tehetség Geoffrey Kondogbia, aki a Sevilla futballistája, és jelenleg az U20-as világbajnokságon remekel nemzeti tizenegyével. Posztját tekintve védekező középpályásról beszélünk, sokan Didier Deshamp utódjaként beszélnek róla, ez pedig tehetségéről sok mindent elárul.

A transfermarkt.de becslései szerint piaci értéke 10 millió euró, a Real Madrid pedig ennek a duplájára emelte a tétet és meg is tette 20 milliós ajánlatát. 

Geoffrey a mögöttünk lévő szezonban 31 La Liga meccsen lépett pályára, a jelenleg zajló U20-as világbajnokságon pedig 3 meccsen 1 gól, 1 gólpassz mellett  remek mezőnyjátékát is kiemelhetjük.

Őszi Ádám

AC Milan: elhappolhatják a MU kulcsemberét - sajtóhír

Angol lapértesülések szerint könnyen előfordulhat, hogy a szerb válogatott vezére, a Manchester United csapatkapitánya Nemanja Vidic elhagyja Angliát, és délebbre, Olaszországba költözik. 

A Daily Mirror arról számol be, hogy Milánóban, a vörös-fekete öltözőben az első számú célpont Vidic, megszerzése pedig akár meg is valósulhat. Igaz, hogy kulcsember a United játékában, védekezésében, ám az újonnan kinevezett David Moyes menedzser, nem tudta még tisztázni terveit a szerbbel, és elképzelhető, hogy nem jut neki akkora reflektorfény, mint Sir Alex Ferguson csapatában.

Ezen tények sarkallhatják arra Vidicet, hogy megegyezzen az AC Milan vezetőivel, akik a hírek szerint kivásárolnák szerződéséből a védőt, akinek jelenlegi piaci értéke 21 millió euró.

Őszi Ádám

2013. június 28., péntek

Villa megegyezett, már nem a Barcelona játékosa! - sajtóhír

Legalábbis a címben elhangzottakat tálalja a Goal.com, mely tudni véli, hogy a spanyol válogatott gólrekordere megegyezésre jutott a Tottenham együttesével. Az egyetlen akadály a katalán klub lehet, mely még nem bólintott rá egyetlen ajánlatra sem. 

David Villa piaci értéke soha nem látott negatívumon áll, mindössze 12 millió euró, ám a 31 esztendős támadó ennél jóval borsosabb összegért távozhat. Ha a felek nem tudnak megegyezni akkor sem valószínű, hogy Villa marad Barcelonában, hiszen az Arsenal és a Fiorentina is élénken érdeklődik iránta.

Arról, hogy mennyi időre szóló megállapodásról egyezett meg a Spurs és a támadó nem kaptunk híreket, viszont fizetését 117 ezer euróban határozták meg, mely évi 6,5 millió euró, ami jóval kevesebb Barcelonai fizetésénél. Persze a pénz nem minden, van akinek a játék fontosabb...

Őszi Ádám

2013. június 27., csütörtök

Íme a világ jelenlegi 25 legértékesebb védője! - Összesen 615,5 millió eurót érnek

Pár nappal korábban a legértékesebb hálóőrök toplistáját közöltük le, most pedig a védőkön volt a sor, kíváncsiak voltunk, hogy a piaci értéküket tekintve ki a 25 legdrágább bekk jelenleg. Kiemeljük, hogy nem a tudásuk szerint, hanem a piaci ár szerint állt fel a sorrend, melyben nagy szerepet játszhat egy játékos életkora például. Sokat számít, hogy egy  fiatal szupertehetségről, egy középkorú sztárról, vagy éppen egy kiöregedőben lévő klasszisról beszélünk. Ha megfigyeljük, harminc év fölötti védő nagyon kevés kerül a listára, személy szerint egy Vidic személyében aki 31 esztendős, ezzel ő a legöregebb, míg a legfiatalabb a Real Madrid üdvöskéje Varane, aki 20 esztendősen a világ hetedik legértékesebb bekkje. 

Íme a lista, a 25 név, csapat és áruk, melyet természetesen euróban határoztunk meg.

1. Thiago Silva (PSG) 40 millió
2. Sergio Ramos (Real Madrid) 40 millió
3. Gerard Pique (Barcelona) 36 millió
4. Vicente Kompany (Manchester City) 35 millió
5. Giorgio Chiellini (Juventus) 28,5 millió
6. Philip Lahm (Bayern München) 28 millió
7. Raphael Varane (Real Madrid) 25 millió
8. David Luiz (Chelsea) 25 millió
9. Marcelo (Real Madrid) 25 millió
10. Jordi Alba (Barcelona) 25 millió
11. Mats Hummels (Dortmund) 24 millió
12. Branislav Ivanovic (Chelsea) 24 millió
13. David Alaba (Bayern München) 22 millió
14. Holger Badstuber (Bayern München) 22 millió
15. Leighton Baines (Everton) 22 millió
16. Nemanja Vidic (Manchester United) 21 millió
17. Leonardo Bonucci (Juventus) 20 millió
18. Javier Mascherano (Barcelona) 20 millió
19. Dani Alves (Barcelona) 20 millió
20. Pepe (Real Madrid) 20 millió
21. Naj Vertonghen (Tottenham) 19 millió
22. Gary Cahill (Chelsea) 19 millió
23. Daniel Agger (Liverpool) 19 millió
24. Kyriakos Papadopoulos (Schalke) 18 millió
25. Diego Godin (Atletico Madrid) 18 millió

Őszi Ádám

2013. június 26., szerda

Shakhtar: Újabb brazil reménység érkezett 15 millió euróért

Egyre csak nő a brazil játékosok létszáma a Shakhtar Donetsk csapatánál, a 40 millió euróért távozó Fernandinho helyett immáron a harmadik brazil tehetséget szerződtette az ukrán sztárklub. 

Mint tudjuk, a pénz nagy úr, és kevés csapatnak áll módjában megtartani legjobbjait, ha egy igazán nagy és gazdag európai sztárklub érdeklődik játékosa iránt. Így történt ez Fernandinho és a Manchester City esetében is. Viszont az ukránok nem kesereghetnek, hiszen jó borsos árat fizetett Pellegrini csapata.

Ennyi pénzből új fiatal tehetségeket lehet venni, és csúnyán szólva kinevelni a sztárklubok számára. Noha a Donetsk sem egy kishal és van pénz, vannak nagyobb "cápák is a piacon".

Két brazil tehetséget már korábban sikerült megszerezni, a 21 esztendős támadó Wellington Nem 9 millió euró ellenében költözött Ukrajnába, míg Fernando 11 millió ellenében hagyta el a Gremio együttesét.

A legújabb igazolás egyben a legdrágább is eddig, hiszen igen mélyen a kasszába nyúltak a Shakhtar vezetői Fred leigazolásának érdekében. A 20 esztendős támadó középpályás piaci értéke csupán 5 millió euró, de ennek a tripláját 15 milliót tett le az asztalra a Shakhtar vezetősége és ez elégnek is bizonyult. 

Nagy kíváncsisággal várjuk, miként sikerül ezeket a fiatal tehetségeket beépíteni a csapatba, ugyanis nem valószínű, hogy a padra kucorogni vették őket ennyi pénzért. Összeszámolva a három brazil vételárait, eddig 35 milliót költött a klub, így már csak 5 millió maradt Fernandinho eladásából. 

Őszi Ádám

A svájci gólkirály Törökországba szerződött! - alakul a Galata ellenfele?

Tegnap a török klubfutball fekete napját írtuk, hiszen mind a Besiktas, mind pedig a Fenerbahce eltiltást kapott az UEFA illetékes szerveitől, ami a nemzetközi kupaporondot illeti, így sem az Európa Ligában, sem pedig a Bajnokok Ligájában nem indulhatnak a felek, ami pedig még rémisztőbb, azaz, hogy a Fener eltiltása három esztendőre szól. Ez pedig népvándorlást indíthat el, a klubokat elhagyhatják a nemzetközi porondra vágyó sztárjaik, így pedig a Galatasaray akár rivális nélkül is maradhat, ám van jelentkező, aki szeretné felvenni a versenyt. 

Ez a klub nem más, mint a Kasimpasa együttese, mely igen csak komoly erősítéseket tervez, illetve hajtott már végre. Az együttes hatodik pozícióban végzett a mögöttünk álló szezonban, ez hűen tükrözi a csapat illetve a játékoskeret piaci érékét, mely szintén hatodik a török klubok között. Összehasonlítás képen a Galatasaray kerete 100 millió euróval ér többet, de nem minden a pénz és az érték.

A Kasimpasa támadója Kalu Uche 19 találatával Yilmaz mögött második lett a góllövőlistán és úgy tűnik sikerülhet megtartani őt. Az erősítés pedig folyamatosan érkezik mellé. Ami az eddigi érkezőket illeti, az Ajax csapatától sikerült megszerezni Ryan Babelt, így kapásból egy remek csatárduó állhat össze, melyet támadó középpályásként a friss svájci gólkirály az argentin származású Ezequiel Óscar Scarione segíthet majd.

Scarione az St. Gallen együttesében rúgta a bőrt és 36 mérkőzésen 21 alkalommal talált az ellenfelek kapujába ami rendkívül jó mutató támadó középpályásként. Emellett toronymagasan lett gólkirály, a találatok mellé pedig 9 gólpasszt is feljegyzett, így a kanadai táblázaton 30 pontos lett. Az új szerződése július első napjától lép érvénybe, a török klub 2 millió eurót tett le az asztalra. Ez az összeg alacsonynak tűnhet a 27 esztendős játékosért, ám szerződése már csak egy esztendőre szólt, így ha pénzt akartak belőle látni cselekedni kellett a svájciaknak.

A Kasimpasa egyébként még szerződtetett egy támadót és egy védőt, a Roda 29 esztendős Sziráni válogatott támadója 1,5 millió euróért érkezett és 17 gólt, illetve 1 gólpasszt hagyott az idei holland ligában maga mögött, így mondhatjuk, csatártúltengés is lehet. A védő pedig a 27 esztendős Ryan Dork, aki a Club Brugge csapatát és a belga ligát hagyta maga mögött.

Nagy kíváncsisággal várjuk, vajon mire lesz képes ez a feltörekvő török csapat a következő idényben.

Őszi Ádám 

2013. június 25., kedd

Juventus: A Manchester City gólzsákjáról megegyeztek a felek - sajtóhír

Több egybemutató forrás is arról számol be (Sky Sport Italia, Gazzetta dello Sport, Tuttosport), hogy a Juventus és a Manchester City dűlőre jutott csatárügyben és megszületett a megállapodás, ezzel pedig hosszú ideje húzódó csatármizéria zárulhat le a Zebráknál. 

Tudni illik, Torinóban folyamatos téma egy sztárcsatár igazolása, ami legutóbb télen meghiúsult, gondolhatunk itt például Llorente vagy higuain ügyére. A kölcsönbe érkező Bendtner pedig nem tudott maradandót alkotni. 

Egy biztos, az érkezőre nagy nyomás hárul majd, hiszen "gólözönt" várnak tőle. Carlos Tevez a hírek szerint 9 millió euró ellenében hagyja el Manchestert és teljesítményének függvényében még 3 millió eurót zsebelhet be Pellegrini együttese. Ez összesen 12 millió eurót jelent, ami jócskán elmarad az argentin csatár piaci értékétől, mely 27 millió euróra rúg. Az alacsonynak mondható vételár a támadó szerződése miatt lehet, mely  még egy szezonra szólt a City csapatához, így ha pénz akartak belőle csinálni lépni kellett.

Ami a fizetést illeti 5,5 millió eurós éves fizetésről szól a fáma, ami heti közel 100 ezer uerót jelent. Ez persze nem hivatalos, csupán sajtóhír, de túl sokan állítják ezt. Az ügyben egyik klub sem szólalt meg.

Tevez az idei szezonban 34 meccsen 11 gólt és 13 gólpasszt jegyzett, így igen nagy szerepet vállalt csapata szereplésében.

Őszi Ádám

A török futball fekete napja! - kizárták a nemzetközi porondról a Fenert és a Besiktast

A mai ülésén döntést hozott az Európai Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága három klub ügyében egyaránt és egyik sem úszta meg felhőtlen boldogsággal az eredményhirdetést. Törökországban a klubfutball fekete napjaként könyvelhetik el 2013. június 25-ét, míg Romániában kissé felszabadultak, de az öröm nem felhőtlen. 

A határozat szerint a Besiktas együttesét eltiltották az Európa-liga 2013–14-es szezonjában való indulástól, mert a klub és két tisztségviselője fogadási csalásba keveredett a 2011-es Török Kupa-döntőben. Ám ezzel mondhatni jól megúszták az esetet a Fener sokkal rosszabbul járt.

A Fenerbahce csakugyan fogadási csalással kapcsolatos ügyletbe keveredett és úgy tűnik nem éppen találták a klubot ártatlannak, hiszen a kiszabott büntetés igen erős. A török sztárklub nem indulhat a következő három UEFA-sorozatba, így az idei Bajnokok-Ligájában sem. Viszont a harmadik esztendőre vonatkozó büntetést öt év erejéig felfüggesztették. Elgondolkodtató az eset, vajon mi lesz a klubbal, hogyan tartja meg játékosait, akik mint a nemzetközi porondra várnak. Elképzelhető, hogy nemsokára elindul a játékosáradat a Galatasaray pedig komoly rivális nélkül marad. Na de ez a jövő zenéje.

A harmadik klub a Steaua Bucaresti, mely szintén egy esztendőre szóló eltiltást kapott, ám ezt a következő öt évre felfüggesztették, így a csapat indulhat a Bajnokok Ligája 2013-2014-es kiírásában. 

Az ítélet nem jogerős, hiszen ahogyan arra számítani lehetett mindhárom klub fellebbezett. 

Őszi Ádám

Íme a világ jelenlegi 25 legértékesebb hálóőre! - Összesen 392 millió eurót érnek

Összegyűjtöttük a világ jelenlegi 25 legdrágább hálóőrének nevét, melyet listára vetettünk. Kihangsúlyozzuk, hogy nem a legjobb, hanem a legértékesebb kapuvédők találhatóak a listán, így például hiába keresitek Buffont a listán, aki kora miatt már csupán 7,5 millió eurót ér így 35 esztendősen. 

A 25 hálóőr piaci értéke összesen 392 millió eurót ér, íme a lista:

1. Iker Casillas  (Real Madrid) 30 millió
2. Manuel Neuer (Bayern München) 30 millió
3. Petr Cech (Chelsea) 25 millió
4. Joe Hart (Manchester City) 24 millió
5. Samir Handanovic (Inter) 24 millió
6. Rui Patríció (Sporting) 20 millió
7. Igor Akinfeev (CSZKA Moszkva) 20 millió
8. Salvatore Sirigus (PSG) 18 millió
9. Thibaut Courtius (Atletico Madrid) 18 millió
10. David de Gea (Manchester United) 17 millió
11. Steven Mandanda (Marseille) 17 millió
12. Fernando Musleira (Galatasaray) 16 millió
13. Wojciech Szczesny (Arsenal) 15 millió
14. Hugo Lloris (Tottenham) 15 millió
15. Federico Marchetti (Lazio) 13 millió
16. Marc-André ter Stegen (Mönchengladbach) 10 millió
17. Pepe Reina (Liverpool) 10 millió
18. Victor Valdes (Barcelona) 10 millió
19. Bernd Leno (Bayer Leverkusen) 9 millió
20. Stéphane Ruffier (Saint-Etienne) 9 millió
21. René Adler (Hamburg) 9 millió
22. Tim Krul (Newcastle) 8,5 millió
23. Michel Vorm (Swansea) 8,5 millió
24. Yen Sommer (Basel) 8 millió
25. Andriy Pyatov (Shakhtar Donetsk) 8 millió

Őszi Ádám

Konföderációs Kupa: A csoportkör számokban! - megdöbbentő statisztikák

Most, hogy véget ért a Konföderációs Kupa csoportköre és már az elődöntők küszöbén állunk összegyűjtöttük a torna eddigi statisztikáit és bizony jó pár meglepő dolog született. Gondolta volna, hogy a legtöbbet szabálytalankodó csapat Brazília volt? Valószínűleg nem, és ez csak egy a sok érdekesség közül. 

Íme a csoportok végeredménye, melyből rögtön kiderül, melyik az a négy együttes, mely továbbra is harcban áll a címért. Ebben talán nincs is akkora érdekesség, sőt mondhatjuk, hogy minden a papírforma szerint alakult.

Az 'A' csoport végeredménye.
1. Brazília 3 3 0 0 8-2 9 pont
2. Olaszország 3 2 0 1 8-7 6 pont
3. Mexikó 3 1 0 2 2-7 3 pont
4. Japán 3 0 0 3 4-9 0 pont

A ‘B’ csoport végeredménye:
1. Spanyolország 3 3 0 0 15-1 9 pont
2. Uruguay 3 2 0 1 11-3 6 pont
3. Nigéria 3 1 0 2 7-6 3 pont
4. Tahiti 3 0 0 3 1-24 0 pont

A Góllövőlistára rátekintve láthatjuk, hogy azon csapatok játékosai kerültek előnybe, melyek Tahiti ellen mérkőzhettek meg. Kivétel ez alól Neymar és Hernandez, ám utóbbi már biztosan nem növeli góljainak számát ezen a tornán. A csúcstartó a Konföderációs Kupák történetében Romario, aki 7 találattal lett anno gólkirály. Ezen rekord beállítására, vagy megdöntésére Torresnek van a legnagyobb esélye, bár nem éppen kezdő csatárnak számít Del Bosgue legénységében, ahogy a 4 gólos Abel Hernandez is Tahiti ellen szerezte összes találatát és a Forlan, Suarez, Cavani trió mögé szorul.

Ami a torna góltermését illeti 12 találkozón 61 találat született, ami elképesztő szám, de tudjuk, hogy ha Tahiti nincsen, akkor ez jóval alacsonyabb lenne most. Minden esetre ez meccsenkénti 5,08-as gólátlagot jelent. Viszont eljátszottunk a gondolattal, mi van ha a Tahiti ellen játszott három meccset és az ő egyelte szerzett góljukat semmisnek vesszük. Nos, Akkor 9 mérkőzésen 37 találat született, ami meccsenkénti 4,1-es gólátlagot jelent, ami így is igen szépnek mondható, tehát a közönség nem unatkozott, viszont a védelmek nem valami jól szuperáltak. Olaszország három meccsen kapott 7 gólja egyenesen katasztrofálisnak mondható, igaz maga Buffon mondta, hogy 1978-ban látott utoljára ilyen támadó felfogású olasz válogatottat.

A Góllövőlista állása:
5 gólos: Fernando Torres
4 gólos: Abel Hernández
3 gólos: Nnamdi Oduamadi, Neymar, Javier Hernandez, David Villa, Luis Suarez
2 gólos: Fred, Jô, Okazaki Sindzsi, Mario Balotelli, David Silva, Jordi Alba
1 gólos: Dante, Paulinho, Honda Keiszuke, Kagava Sindzsi, Uwa Elderson Echiéjilé, John Obi Mikel, Giorgio Chiellini, Daniele De Rossi,  Emanuele Giaccherini,  Sebastian Giovinco, Andrea Pirlo, Juan Mata, Pedro, Roberto Soldado, Jonathan Tehau,  Diego Forlán,  Diego Lugano,  Diego Pérez, Nicolás Lodeiro
Öngólok: Jonathan Tehau (Nigéria ellen), Ucsida Acuto (Olaszország ellen),  Nicolas Vallar (Nigéria ellen)

Ami a játékvezetést illeti egy-egy kivételtől eltekintve nem történetek óriási bakik, gondolunk itt esetleg az üzbég bíróra, akinek tekintélye a pályára lépés pillanatában elveszett és a csapatok 'pásztor" nélkül játszották a meccset. Összességében 12 mérkőzésen 34 alakommal villant a sárga és mindössze 2 ízben kellett játékost leparancsolni a pályáról. Ez összességében meccsenkénti 3,0-as lapátlagot jelent, ami igen alacsonynak mondható, egy meccsen sem szabadultak el az indulatok, vagy röpködtek a lapok a végtelenségig. A statisztikán kissé csúnyán fest a két piros ami az utolsó pillanatban született Uruguay és Tahiti összecsapásán, mikor is mindkét oldalról hamarabb ment zuhanyozni egy-egy játékos. A legkevesebb lapot Tahiti, Nigéria és a spanyol együttes gyűjtötte be, ám az óceániai legénység piroslapja az többet nyom a latba, mint egy sárga.

Sárga és piroslapok:
Uruguay 5 1
Olaszország 6 0
Mexikó 6 0
Brazília 5 0
Japán 4 0
Tahiti 2 1
Spanyolország 3 0
Nigéria 3 0

Természetesen megvizsgáltuk a kapuralövési kísérleteket és a kaput eltaláló lövések számát is, mely igen érdekes adatokat hozott. Gondolták volna, hogy Mexikó csupán 19 alkalommal próbálkozott és ez kevesebb mint Tahiti próbálkozásainak száma? Nos, ez így történt, sőt, az óceániai amatőr csapat kaput is többször talált, mint a Hernandez vezette mexikói gárda. A legtöbb kapuralövés a spanyol csapat nevéhez fűződik, míg magasan ők is találtak el legtöbbször annak felületét.

Kapuralövések száma: (kaput eltaláló lövések)
Spanyolország 66 (45)
Nigéria 43 (20)
Brazília 40 (27)
Uruguay 34 (25)
Olaszország 36 (18)
Japán 35 (23)
Tahiti 20 (11)
Mexikó 19 (9)

A legnagyobb meglepetés talán a szabálytalanságok számában keresendő, hhiszen magunk is meglepődve néztük a statisztikákat az összeszámlálás után, mikor is szembesültünk vele, hogy a legtöbb faultot elkövető együttes a házigazda brazil csapat volt és több mint háromszor annyit szabálytalankodtak, mint Tahiti együttese, akik karöltve a spanyol csapattal mindössze 20 alkalommal szabálytalankodtak.

Szabálytalanságok:
Brazília 67
Uruguay 52
Olaszország 51
Mexikó 48
Japán 44
Nigéria 39
Spanyolország 20
Tahiti 20

A labdát nem nagy meglepetésre a spanyolok birtokolták a legtöbbet, na de mostantól már az egyenes kieséses szakasz jön, itt pedig egyetlen 90 perc dönt, mit sem érnek a fölényes statisztikák, ha kikap az ember. Az igazi harc csak most kezdődik...

Őszi Ádám

2013. június 24., hétfő

Anzhi: 15 millió euróért érkezik az új ász - hivatalos

Nem mindennapi fordulat következett be Igor Denisov karrierjében. Az orosz válogatott csapatkapitánya ugyanis  kilenc esztendőt követően elhagyta a Zenit csapatát és a nagy rivális Anzhi gárdájához szerződött. 

Sokszor sokan szerették volna már elcsábítani a fejét, de eddig senkinek sem sikerült, ám most 15 millió euró és egy valószínűleg elég szép fizetés elég volt ehhez. Ennyit fizetett ugyanis az Anzhi a Zenit kasszájába a védekező középpályásért, aki 2017-ig szóló szerződést kötött új együttesével.

Denisov az Zenit csapatánál kezdte profi karrierjét és sokan úgy gondolták, hogy ikonná válik és onnan vonul vissza, de ez már nem lesz így, hiszen kilenc esztendő után itt a váltás. Maga mögött hagyva megannyi fantasztikus emléket és több mint 250 meccset a klub színeiben.

Az Anzhi együttesénél természetesen nagyon sokat várnak Denisov érkezésétől.

Őszi Ádám

Dinamo Kijev: 11 millió euróért érkezik a gólzsák

Jó pár nappal korábban arról számoltunk be, hogy a PSV Eindhovan holland csapára Jeremain Lens a Dinamo Kijev csapatát választotta és elhagyta klubját. A felek nem hozták nyilvánosságra az összeget. Ekkor azt firtattuk, hogy a klub korábbi fénye megtört és szeretnék felvenni a versenyt ismét a Shakhtar Donetsk csapatával. Nos, úgy tűnik ennek érdekében minden követ megmozgatnak. 

A minap éppen távozott a klub egyik támadója a brazil Raffael személyében, aki 5 millió euró ellenében a Mönchengladbach csapatát választotta. Viszont nem kellett sokat várni az utód bejelentésére, ugyanis hivatalosan bejelentették a Kongói DK válogatott csatárának Dieumerci Mbokani érkezését, akivel az Anderlecht igen csak jó üzletet csinált.

Annak idején 2011-ben 3 millió eurót adtak a Monaco együttesének, hogy aztán most 11 millióért adjanak túl rajta. Piaci értékét tekintve amúgy 8 millió euróra taksálják  Mbokani árát aki fantasztikus szezont tudhat maga mögött. A belga bajnokság alapszakaszában 19 meccsen 17 gólt és három gólpasszt jegyzett, emellett pedig a nemzetközi porondon és a válogatottban is remekül szerepelt. összességében 41 meccsen 29 alkalommal volt eredményes és 8 asszisztot osztott a társaknak.

A 27 esztendős támadó 4 esztendős szerződést írt alá új klubjához.

Őszi Ádám.

Európa Liga: Montenegói kaland vár a Vidire is - ellenfélmustra

Csakúgy mint a Budapest Honvéd a Videoton együttese is Montenegróba látogat, hogy vegye az első akadályt a főtáblára vezető úton. az ellenfél egy középcsapat, mely a kupaszereplésével harcolta ki az Európa Liga indulás jogát.  

Persze ne becsüljünk le egy csapatot sem, de ha választani kell, ki kapott nehezebb ellenfelet akkor a Honvéd járt rosszabbul. Persze a csapatok átalakulhatnak! Az ellenfél a Mladost Podgorica csapata lesz, mely a 6. pozícióban végzett a bajnokságban mérlege pedig 9 győzelem 12 döntetlen és 12 vereség volt a gólarány pedig igen negatív 39-48, viszont a kupaszereplés már jobban sikerült és itt is csupán két meccsen dől majd el a párharc.

A csapatnak még soha nem sikerült kijutnia a nemzetközi porondra, így a Videoton lesz az első, akivel megmérettetik majd tudásukat Európában. Egy biztos, a Vidinél jobban örülnek az ellenfélnek, mint a túloldalon.

A csapatok kereteinek összértékét tekintve nem említhetjük egy lapon a két gárdát, hiszen a Vidi 13,25 millió eurót ér, míg a Mladost Podgorica csupán 2,87 milliót.

Ami pedig a továbbjutást illeti, a párharc győztese fix ellenfelet a szlovák Senica csapatát kapja. Emlékezhetünk rájuk tavalyról is, ők voltak azok, akik kiejtették az MTK együttesét. 

Sok sikert kívánunk a Videoton csapatának és természetesen továbbjutás!

Őszi Ádám

Európa Liga: Montenegróba utazik a Honvéd - ellenfélmustra

Délre kell utaznia a Budapest Honvéd együttesének, hiszen csakúgy mint a Videoton ők is montenegrói klubot kaptak ellenfélül az első fordulóban. Nem a legkönnyebb feladat lesz, de a vezetőedző Rossi bizakodó.  

Az ellenfél nem más, mint az FK Čelik Nikšić együttese, mely az idei Prva Crnogorska Liga kiírásában a harmadik helyen futott be, így kivívva a az Európa Liga indulás lehetőségét. A mérleg 33 meccs 15 győzelem, 8 döntetlen és 10 vereség volt, melyhez 41-35-ös gólarány párosul. 

Azt, hogy a párharcot hol kezdik a felek nem lehet tudni, hiszen három montenegrói klub is egy napon játszik otthon, ezt pedig az UEFA szabályai nem engedik, így vagy a Videoton, vagy pedig a Honvéd párharca megfordul majd.

Múltját tekintve nem beszélünk túl nívós csapatról, sem honi, sem pedig nemzetközi szinten. Ami  a nemzetközi porondot illeti, eddig egyetlen egyszer szerepeltek az Európa Ligában, tavaly a Borac Banja Luka (bosnyák) klubot verték ki az első körben idegenben lőtt több góllal, azt követen pedig csúnya pofonba futottak bele, összesítésben 11-2-re búcsúztatta őket a Metalurg Donetsk együttese.

A két klub játékoskeretének becsült értéke a Honvéd javára hajlik, hiszen a Čelik Nikšić játékoskerete 2,45 millió euró, míg a Honvédé több mint  a duplája 5,5 millió euró.

A párharc győztese a Hibernians (máltai)/Vojvodina (szerb) továbbjutójával vívhat majd meg, mondani sem kell, a favorit a szerb együttes.

Sok sikert kívánunk a Honvéd együttesének és továbbjutást!

Őszi Ádám

Európa Liga: Belehúzott a Loki, jön a norvég éllovas... ! - ellenfélmustra

A DVSC-Teva együttesének kupagyőztesként nem kell részt vennie az első selejtezőkörben, hanem csupán a második fordulóban kapcsolódnak be az Európa Liga főtáblájáért folyó harcba. Ez azonban nem lesz könnyű, hiszen a Loki jól belehúzott, az egyik lehet legnehezebb ellenfelet kapta a norvég listavezető személyében.  

Ez ez együttes pedig nem más mint a Kovács Pétert is foglalkoztató Strömsgodset gárdája, mely a 2012-es szezonban második helyen végzett a norvég bajnokságban, idén pedig 13 fordulót követően vezetik a bajnokságot 19 szerzett ponttal, tehát mérlegük 9 győzelem 2 döntetlen és 2 vereség, emellett a gólarányuk pedig 26-9, ami igen csak jónak mondható. A liga legtöbb gólját lőtték, illetve a legkevesebbet is kapták.

Ha a norvég liga, más néven (Tippeligen) góllövőlistájára ránézünk, megállapíthatjuk, hogy a csapatnak nincsen jelenleg kiemelkedő gólzsákja, a találatok megoszlanak. A 26 találaton 9 játékos osztozik, a legtöbbet Diamande jegyzi, őt követi Vilsvik, majd pedig hárman is három gólosak, köztük van Kovács Péter is, aki az előző idényben gólkirály volt.

Ami nagyon rossz hír a Loki számára, hogy míg hazánkban szünetel a bajnokság és csupán edzőmeccsekkel lehet készülni, addig a Strömsgodset nagyon is egyben van és hétről hétre tétmérkőzéseket játszik.

Ami a Strömsgodset nemzetközi porondon való szereplését illeti, a klub eddig nem mutathat fel sok sikert, szinte semmit. A 21. században csupán eddig egyszer, még a 2011-2012-es szezonban selejtezhettek, akkor a harmadik selejtezőkörben az Atletico Madrid csapatát kapták, mely összesítésben 4-1-el búcsúztatta őket. Ezen kívül ahányszor elindultak, csupán egy fordulót játszottak, hiszen mindig a búcsúzó csapatok táborát erősítették, kizárólag az 1998-1999-es szezont, ahol az első körben kiejtették az Aston Villa csapatát, ám a Hapoel Tel-Aviv a végállomást jelentette.  De ne feledjük, ez a múlt, és ez egy másik Strömsgodset!

Ami a két csapat keretének piaci értékét illeti, a mérleg  igencsak a norvégok javára billen, hiszen a Strömsgodset összértéke 13,15 millió euró, míg a Loki  8,02 millió eurót ér.

Ami pedig szintén a Loki ellen szólhat az a pálya, hiszen a kinti meccset majd műfüvön vívják a felek...

Egy kis magyar-norvég kupatörténet az utóbbi évekből:
2011-2012: második selejtezőkör Ferencváros - Aalesund 3-4 (hosszabbítás után)
2011-2012: második selejtezőkör Paks - Tromsø 4-1

Ha továbbjut a Debrecen, akkor a harmadik körben is kiemelt lesz.

Sok sikert és továbbjutást kívánunk a Lokinak!

Őszi Ádám

Fordulat Szalai ügyében! - A Mainz bezárta a kapukat...

Noha már kész tényként közölte az európai sportsajtó, hogy Szalai Ádám pár napon belül hivatalosan is a Schalke 04 játékosa lehet, ehhez képest óriási fordulat látszik beállni az ügyben. Egyes források arról számolnak be, hogy a Mainz bezárta a kapukat és visszautasította a gelsenkircheniek magyar támadóért tett ajánlatát, melynek pontos nagyságrendjét nem ismerjük, csupán 7-9 millió euró közé lövik be.  

A Mainz nem tagadja, hogy érdeklődik a Stuttgart  japán támadója iránt Okazaki Sindzsi személyében, és úgy tűnik, szeretnének biztosra menni, előbb megtalálni Szalai utódját, mintsem túladni rajta. Ez persze csak egy lehetőség, de mivel visszautasították az ajánlatot, így a transzfer anyagi részeivel sem lehettek megelégedve, tehát a Schalke vezetőségének minden bizonnyal emelnie kell a tétet.

A klub nagyon komolyan gondolja, hogy Szalai Ádám a megfelelő ékpár Huntelaar számára, így minden bizonnyal elsőre nem adják fel, már készítik is elő a következő ajánlatot, ami ki tudja, már lehet be is futott a Mainz "várába".  Ami viszont biztos, azaz, hogy Ádám visszatért klubjához és immáron átesett az orvosin és a társakkal edzett.

A kálvária minden bizonnyal tovább folytatódik és egy darabig még el is húzódhat...

Őszi Ádám

AS Roma: Osvaldo 17 millió font ellenében Angliába szerződhet - sajtóhír

Pablo Daniel Osvaldo az AS Roma olasz csatára igen kapós az átigazolási piacon, így könnyen előfordulhat, hogy elhagyja a Farkasokat. Lapértesülések szerint a Romai klubvezetés már előkészíttette a forgatókönyvet, arra az esetre, ha a támadó elhagyná a klubot.  

A sajtó már összeboronálta nevét a Tottenham és a Chelsea gárdájával is, sőt az Atletico Madrid háza táján is szóban forog a neve, hiszen a Falcao hagyta űrt valakivel pótolnia kell a Matracosoknak. Viszont most egy új kérőről van szó, állítja a Daily Echo, mely 17 millió fontos vételárról beszél, melyet a Southampton rakhat le az asztalra, így tovább erősítve keretét a jövő szezonra.

Osvaldo korábban már több alkalommal elmondta, hogy szívesen kipróbálná magát a Premier Leagueben, így könnyen elképzelhető, hogy dőlőre juthatnak a a felek, mind a klubok, mind pedig a Southampton és a játékos.

Őszi Ádám

Félgőzzel aratott spanyol diadal, kiütéssel hozta Tahiti elleni meccsét Uruguay

Lényegében tudni lehetett, hogy i fog történni és hogyan alakul a csoport állása a harmadik fordulót követően, de természetesen a meccseket le kell játszani, hiszen mindig születhetnek csodák. Nos, ezúttal a papírforma érvényesült, a spanyol csapat félgőzzel könnyedén elintézte Nigéria legjobbjait, míg a tartalékos Uruguay könnyedén lépte le Tahiti amatőrjeit.  

Mindkét találkozón nagyon hamar megszületett az első találat. A spanyolok vezető találatát Alba szerezte a 3. percben, míg Uruguay gólja Hernandez nevéhez fűződik, aki a későbbiekben parádézott. A spanyolok 1-0-val vonulhattak a félidőbe, úgy, hogy Fabregas kapufája mellett több nagy lehetőséget is sikerült kialakítaniuk és elpuskázniuk, míg Nigéria kevesebbszer de szintén helyzetbe került, ám eredménytelenül. Áttekintve a másik találkozóra konstatálhattuk, hogy 4-0 áll az éredényjelzőn, így ha Nigéria nem tesz valami nagy csodát, akkor jön a papírforma. Uruguay együttesében a negyedik, vagy ötödik számú csatárnak mondható Hernandez pedig már mesterhármasnál járt a lefújás pillanatában, a csapat negyedik gólja pedig Perez nevéhez fűződik.

A spanyolok a második félidőt sem vették túl acélosan, elég álmoskás volt a meccs irama, de Nigéria így sem tudott mit kezdeni, a Xavi vezette haddal. Az első félidőben még jött egy-egy próbálkozás Mikeléktől, de ezek már a második játékrészre elmaradtak. Torres remek cserének bizonyult, a Del Bosque által favorizált Soldado helyére érkezett érkezett és két perc elég volt neki a gólszerzéshez, ezzel pedig mindent elöntött. Egy remek bal oldali beadást fejelt a kapu jobb oldalára. Ezzel még nem volt vége a góloknak, Jordi Alba duplázni tudott védő létére, a 88. percben ő adta meg a kegyelemdöfést a Szuper Sasoknak, akik ezzel búcsúztak a tornától. A másik meccsen, Uruguay csakúgy mint az első félidőben most is négyet gurított, Hernandez meglőtte negyedik gólját, míg a csereként beálló Suarez is gurított kettőt. Emellett  pedig még Lodeiro iratkozott fel a gólszerzők közé.

'B' csoport 3. forduló:
Nigéria - Spanyolország 0-3 (0-1)
Fortaleza, Castelão
Játékvezető: Joel Aguilar (salvadori)
Nigéria: Enyema - Elderson, Omeruo (Egwueke 12.), Oboabana, Ambrose - Ogude, Mikel, Mba (Ogu 63.) - Musa, Ideye, Akpala (Gambo 71.)
Spanyolország: Valdes - Arbeloa, Pique, Ramos, Alba - Iniesta, Busquets, Xavi - Pedro (Villa 75.), Soldado (Torres 60.), Fabregas (Silva 54.)
Gólszerzők: - ill. Alba (3., 88.), Torres (72.)
Sárgalap: - ill. -
Kiállítás: - ill. -

Uruguay - Tahiti 8-0 (4-0)
Recife, Cidade da Copa
Játékvezető: Pedro Proenca (portugál)
Uruquay: Silva - Scotti, Coates, Aguirregaray - Perreira, Perez, Gargano, Eguren - Ramirez (Suarez 69.), Hernandez, Lodeiro
Tahiti: Meriel - Simon, Tehau, Vallar, Ludivion, Aitamai (Lemaire 53.)- Caroine, Vahirua, Hyanine (Tihoni 87.), Chong Hue - Tehau (Atani 71.)
Gólszerzők: Hernandez (2., 24., 45., 67.-büntető), Perez (27.), Lodeiro (61.), Suarez (82., 90.) ill. -
Sárgalap: Scotti (41.), Gargano (84.) ill. Ludivion (8.), Vallar 49.), Chong Hue (66.)
Kiállítás: Scotti (51.) ill. Ludivion (59.)

A 'B' csoport végeredménye:
1. Spanyolország 3 3 0 0 15-1 9 pont
2. Uruguay 3 2 0 1 11-3 6 pont
3. Nigéria 3 1 0 2 7-6 3 pont
4. Tahiti 3 0 0 3 1-24 0 pont

Az elődöntők párosítása:
Brazília - Uruguay (június 26.)
Spanyolország - Olaszország (június 27.)

Őszi Ádám

2013. június 20., csütörtök

Flúgos futam! - hét gól, izgalom és fordulat a köbön, ez volt az olasz-japán meccs

Hiába vezetett két góllal, majd egyenlített 3-3-ra Japán, nem sikerült pontot szerezni a fásultan játszó olasz csapattal szemben, mely 4-3-as győzelmével Brazíliával karöltve ott lesz az elődöntőben. Igazi flúgos futam volt ez, fordulatokban és izgalmakban bővelkedő meccs, ahol nem feltétlenül született igazságos eredmény, de ezt a sportot gólra mérik.  

Meglehetősen defenzíven és enerváltan kezdtek az olaszok, ellenben japán, az első pillanattól átvette az irányítást, Montolivoék csak pillanatokig tudták megtartani a labdát, nem igazán jutottak levegőhöz. Az első komoly helyzetre öt percet kellett várni, ekkor Maeda fejelhetett meglehetősen üresen, Buffon nagy szerencséjére azonban a labda középre érkezett. 

Tíz perc elteltével kijelenthettük, hogy éledezik az olasz csapat, de helyzetig nem sikerült eljutiuk, már az nagy szó volt, hogy hátul meg tudták tartani a játékszert. A 17. percben Kagawa eresztett meg 25 méterről egy remek lövést, Buffon azonban résen volt és sikerült ölé tolnia a löketet. Aztán a 22. percben ismét az olasz kapuvédő volt főszerepben, a játékvezető büntetőt ítélt vele szemben, ami első és második megtekintésre is igen vitatható volt. Emellé pedig kiosztott a játékvezető egy sárgalapot, holott ez egy olyan szituáció volt, hogy vagy semmi, vagy büntető és piroslap. A büntetőt Honda vállalta magára és lőtte be a jobb alsóba. Buffon eltalálta a sarkot, de nem ért oda (0-1).

A 28. percben Nagatomo próbálkozott 17 méterről, belsővel eleresztett lövése azonban csemege volt Buffon számára. Fél óra elteltével Olaszország neve mellett nulla kapuralövési próbálkozás állt, míg Japán már hatszor eresztett el gólszerzési kísérletet. A 30. percben meg is unta ezt az olasz kapitány és Giovinco érkezett Aquilani helyére. De ez még mind semmi, a 34. percben jött a hidegzuhany, Kagawa is bevette Buffon kapuját. A United sztárja fordulatból varázsolta a játékszert a hálóba (0-2).

Japán pedig nem tágított, ráfeküdt a harmadik gólra, melyet majdnem sikerült is megszerezni, Buffon igazi védéssorozatot volt kénytelen bemutatni a bal alsónál, ugyanis egy szabadrúgást követően a kipattanóra is volt érkező. A játék minden területén felülmúlta japán az olasz csapatot, mely roppant fásultan játszott. Az első olasz kapuralövésre a 40. percben került sor, ehhez is egy rögzített szituáció kellett, azonban Pirlo fölé lőtt. Két perccel később pedig a semmiből egy szögletet követően jött a szépítés, a gólt pedig De Rossi jegyezte (1-2).

A félidő végére megérkeztek a meccsbe az olaszok, kis híján sikerült az egyenlítés a hosszabbításban, ám Giaccherini lövése a kapufáról kifelé pattant. Így a félidőben 2-1 állt az eredményjelzőn Japán javára.

A második játékrész elején leszakadt az ég, elkezdett esni az eső, az olaszok pedig kettő perc alatt megfordították a meccset. Előbb Uchida vétett öngólt egy beadást követően, majd pedig Balotelli talált be két perccel később tizenegyesből és ezzel pillanatok alatt más lett a leányzó fekvése (3-2).

Meg is jött az olaszok kedve, az 56. percben Giovinco tüzelt  18 méterről, ám Kawasima résen volt és sikerült szögletre mentenie, melyből jött Maggio fejese, ami azonban a hálóőr ölébe hullott, így az eredmény nem változott. Az olaszok némileg visszahízódtak és átadták japánnak a teret, hiszen az eredmény számukra immáron nagyon is kedvező volt, az óra nekik dolgozott nem pedig a felkelő nap országának. 

A 60. perc környékén beszorultak az olaszok, de a védekezésükön nem nagyon akadt rés, így a japán játékosok többnyire körbeadogattak, nem jutottak el lövésig. Viszont beadásig igen, abból pedig gól is lett, Okazaki bólintott a 70. percben Buffon kapujába és ezzel újra egyenlő lett az állás (3-3).

A 72. percben pedig Honda révén majdnem ismét japánnál volt a vezetés, remekül tört be, majd pedig eresztett el egy lapos lövést, melyet Buffon lábbal hárítani tudott, ha a szélre megy, esélye sem lett volna az olasz kapuvédőnek. A 77. percben ismét jött egy japán próbálkozás, ezúttal Hasebe eresztett meg egy sistergős bombát, mely centikkel ment csupán kapu fölé.

A 82. percben Okazaki lövése pattant ki a jobb kapufáról, a kipattanóra Kagawa érkezett, aki a földre bólintotta a játékszert, mely a felsőlécet érintve hagyta el a játékteret. A futballban pedig van egy örök szabály, a kihagyott helyzetek megbosszulják önmagukat! Így is lett, az olaszok megint egyszer mentek el a kapuig, abból pedig Giovinco a 86. percben gólt szerzett (4-3).

Két perccel később újabb japán lövés csattan a kapufán, a kipattanót követően a háló is zördült, az asszisztens azonban lest intett, így maradt a 4-3-as olasz vezetés. Az eredmény a továbbiakben nem változott, így Olaszország Brazíliával karöltve ott van az elődöntőben.

Japán remekül játszott, nem érdemelt vereséget, ám a foci az már csak ilyen kegyetlen. Le a kalappal az ázsiai csapat előtt.

'A' csoport 2. forduló
Olaszország - Japán 4-3 (1-2)
Recife, Cidade da Copa
Játékvezető: Diego Abal (argentin)
Olaszország: Buffon - Maggio (Abate 59.), Barzagli, Chiellini, De Sciglio - Montolivo, Pirlo, De Rossi - Aquilani (Giovinco 30.), Giaccherini (Marchisio 68.) - Balotelli
Japán: Kawasima - Uchida (Sakai 73.), Josida, Konno, Nagatomo - Hasebe (Nakamura 90.), Endo - Okazaki, Honda, Kagawa - Maeda (Havenaar 78.)
Gólszerzők: De Rossi (42.), Uchida (51.-öngól), Balotelli (53.-büntető), Giovinco (86.) ill. Honda (22.-büntető), Kagawa (34.), Okazaki (70.)
Sárgalap: Buffon (22.), De Rossi (36.) ill. Hasebe (52.)
Kiálltva: - ill. -

Az ‘A’ csoport állása:
1. Brazília 2 2 0 0 5-0 6 pont
2. Olaszország 2 2 0 0 6-4 6 pont
3. Mexikó 2 0 0 2 1-4 0 pont
4. Japán 2 0 0 2 3-7 0 pont

Őszi Ádám

2013. június 19., szerda

Sziporkázó kezdés után nyögvenyelős brazil győzelem Neymar parádéval

Teltház és pokoli hangulat fogadta a csapatokat a Brazília-Mexikó találkozón, melyen a házigazda megmutatta milyen is az a brazil ritmus, ám ez a bizonyos ütem, iram egyszer csak eltűnt és igen egyenrangú küzdelmet vívtak a felek, melynek végén Neymar zsenialitásának köszönhetően a házigazda örülhetett.

Óriási vehemenciával esett neki a hazai gárda Mexikó csapatának, teleház és frenetikus hangulat fogadta a csapatokat, a brazil játékosok pedig hergelték a közönséget kézmozdulatokkal. Levegőhöz sem jutott Mexikó, sorra jöttek a támadások, lövések, tűzijáték alakult ki a kapu előtt. A 4. percben Oscar be is talált, ám az asszisztens már lest jelzett egy korábbi passznál.

Teljesen egyértelmű volt, hogy kontrára állnak be Floresék, és szeretnék megjátszani Hernandezt, ám ez igen nehéz feladatnak tűnt. Az első ilyen próbálkozásra a 7. percig kellett várni, lövés is lett a vége, de Cesar meg sem izzadt, a kezébe ment a lövés. A nyomás aztán góllá érett, óriási védelmi hibát követett el a vendég gárda, szabadon hagyták Neymart, aki mintegy 15 méterről szép kapásgólt akasztott a bal alsóba (1-0).

A rohamok nem csillapodtak, igazi őrült ütem uralkodott a pályán, olyan brazilos, amit már rég láthattunk a Selecao legénységétől. Fantasztikus, közönségszórakoztató Marcelo csel, majd egy Dani Alves emelés távolról, melyet Corona éppen hogy fölé tudott tolni. A 17. percben kis híján Nilo egyenlített, ha bemegy a löket az Marcelo lelkén szárad, hiszen a büntetőterületen belül esernyőzni igazán nem illik. Kissé kijött a szorításból Mexikó, majd egy brazil kontra Neymar buktatásával ért véget, felrúgták, ráléptek a derekára, villant az első lap.  A 23. percben Neymar lövése zúgott el pár centivel a felsőléc felett, egyszerűen nem tudták megfogni, levenni a pályáról a Barca újdonsült csillagát.

A 30. perchez érve megállapíthattuk, hogy kijött Mexikó a szorításból, persze a meccset Fredék irányították, de már nem olyan őrült nyomással. A 35. percben véres jelenetnek lehettünk szemtanúi, két brazil védő fejelt össze, David Luiz pedig vérző orral és szájjal hullott a földre, tán egy pillanatra az eszméletét is elveszítette, hordágyon kellett levinni, majd jó pár percnyi ápolást követően a csapatorvos visszaengedte, közben láthattunk egy mexikói helyzetet és konstatálhattuk, hogy bizony átvették a meccs irányítását.

A 42. percben Webb leküldte a pályáról David Luizt, akinek az orra vére még mindig nem állt el, a szabály pedig szabály, vérző játékos nem lehet a pályán. Brazília ekkortájt már hosszú percek óta nem járt az ellenfél kapujának közelében. Ami nagyon érdekes, hogy középpályán át tudta venni az irányítást a Salcido vezette közép-amerikai együttes. Egy perccel a vége előtt Thigo Silva sárgult be Hernandez elkaszálásáért. A David Luiz kálvária pedig folytatódott, ismét visszajött és ismét kiesett a véres "orrtampon". Az els játékrészben nem történt több említésre méltó esemény, így egy gólos hazai vezetéssel vonultak az öltözőbe a felek.

Az első és legfontosabb észrevétel az volt, hogy David Luiz kifutott a második játékrészre, ám tekintete nem volt túl virágos. Aztán mindjárt egy brazil gól szemtanúi lehettünk, ám a játékvezető a partjelző lendítésére nem adta meg a találatot teljesen jogosan, hiszen les volt. Ezt követően pedig elkönyvelhettük, az iram már nem veri az eget. Mexikó némileg visszaállt, míg a brazilokból hiányzott az átütő lendület, mely a meccs elején nagyon is megvolt. A szövetségi kapitány Scolari elégedetlenül tárta szét a kezét több alkalommal. 

Aztán az 55. percben Hulk hagyott ki óriási lehetőséget, az ötös sarkáról bombázott a kapu fölé, majd egy perccel később Neymar lövése ment el keresztbe a kapufa előtt 15-20 centivel. A 60. percben kis híján Guardado egyenlített, David Luiz mentett óriásit, erre pedig megjött a kritikus közönség hangja, mely füttykoncert formájában nyilvánult meg. A 61. percben ismét Neymar feküdt a földön, elképesztő vehemenciával faragták a fiatal támadót, az elkövetett szabálytalanságok fele körülbelül ellene történt.

A 65. minutumban a brazilok némileg sportszerűtlenül nem rúgták ki a labdát, Dos Santos maradt a gyepen, hanem villámkontrát vezettek, melynek végén Neymar húzta a labdát a rövid sarok irányába, de Corona bravúrosan hárítani tudott. A túloldalon Paulinho maradt a gyepen, egy borzasztó bokára történő belépőt követően, mely a felvételek alapján szándékosságot kiáltott. A 70. perchez érkezve Salcido eresztett meg egy lapos lövést mintegy 30 méterről, a löket azonban középre ment, így nem jelentett nagyobb gondot. 

A 76. percben Alves sárgult be könyöklésért, majd pedig a közönségkedvenc Lucas Moura érkezett Hulk helyére. Támadó helyére középpályás, míg a túloldalon védők helyett jöttek fel középpályások, ez a játékon is némileg érződött, hiszen Mexikó az egyenlítésért hajtott, a brazilokon pedig valahogy azt lehetett érezni, ők megelégednének a végén az 1-0-val. A 81. percben aztán egy beadás elment keresztbe a kapu előtt, a hosszún érkező mexikói lövését pedig Alves blokkolta. Az utolsó tíz perc komoly helyzet nélkül lepergett, csupán Neymar kapott egy újabb szép csomagot és Webb kiosztott még pár lapot a vendégeknek. Aztán jött egy Neymar szóló, egy bőrős, majd pedig egy középre passzolt labda, melyet Jo juttatott a kapuba, ezzel véglegesen eldöntve a meccset (2-0).

Emlékezhetünk az első meccsre, ott is előbb Neymar, majd a csereként beálló Jo tudott eredményes lenni, a forgatókönyv pedig most sem volt másként.

'A' csoport 2. forduló
Fortaleza, Castelão
Játékvezető: Howard Webb (angol)
Brazília - Mexikó 2-0 (1-0)
Brazília: Julio Cesar - Marcelo, Davvid Luiz, Thiago Silva, Dani Alves - Oscar (Hernanes 62.), Gustavo, Paulinho - Neymar, Fred (Jo 82), Hulk (Lucas Moura 78.) 
Mexikó: Corona - Mier, Maza, Moren, Torres Nilo (Barrera 70.) - Flores (Herrera 58.), Salcido, Torrado (Jimenez 88.), Guardado - Dos Santos - Hernandez
Gólszerzők: Neymar (10.), Jo (90+3.) ill.-
Sárgalap: Thiago Silva (44.), Dani Alves (76.) ill. Guardado (21.), Herrera (89.), Maza (90.)
Kiállítás: - ill.-

Az ‘A’ csoport állása:
1. Brazília 2 2 0 0 5-0 6 pont
2. Olaszország 1 1 0 0 2-1 3 pont
3. Mexikó 2 0 0 0 1-4 0 pont
4. Japán 1 0 0 1 0-3 0 pont

Őszi Ádám

Bombahír: A 41 esztendős Hernik Larsson visszatér!

Azt nem lehet tudni, hogy meddig, vagy hány meccs erejéig, de ismét megcsodálhatják Henrik Larsson tudását azok, akik kilátogatnak a svéd másodosztályú Högaborg mérkőzéseire. 

Ráadásul apa és fia egyszerre lehet a pályán, hiszen a Larsson 15 esztendős fia Jordan ebben az együttesben rúgja a bőrt. A korábbi Barcelona, illetve Celtic kiválóság négy esztendeje vonult vissza, most pedig újra stoplist húz. Ezt minden bizonnyal ő sem gondolta volna, de a helyzet úgy hozta, hogy a Högaborg súlyos csatárgondokkal küzd, többen megsérültek, ez pedig a visszatérésre ösztökélte a veterán klasszist.

Egyszóval fia csapatának megsegítése miatt döntött így Larsson.

Őszi Ádám 

Földöntúli csoda: Golyóval a fejében játszotta végig s meccset és túlélte...

Hihetetlennek tűnő történetről számolnak be bosnyák lapok, mely szerint egy 51 esztendős kapuvédőt meccs közben lövés érte a fején, ő azonban végigvédte a meccset, csupán a találkozó után kezdett el panaszkodni, miszerint zsibbad a keze és nem igazán tud beszélni, artikulálni. 

Ekkor már látták, hogy nagy a baj, azonnal a kórházba szállították Dusko Krtalicát, ahol a röntgenfelvételek megmutatták a férfi koponyájának oldalába fúródó találatot. A műtéttel nem lehetett várni, azonnal elvégezték az életmentő beavatkozást.

"Műtéti úton eltávolítottuk az idegen tárgyat a sérült férfi fejéből, ami után az intenzív osztályra szállították. Az állapota stabil." - nyilatkozott  Biljana Jandric, a szarajevói Orvosi Egyetem klinikájának szóvivője. 

A rendőrség azon tájékoztatást adta, mely szerint egy a pálya melletti esküvőn sütöttek el fegyvert, összesen 12 töltényhüvelyt találtak. Lőttek az ifjú pár tiszteletére, vagy fene tudja, minden esetre egy 42 esztendős férfit őrizetbe vettek. Igazán furcsa történet.

A kérdés, hogyan tudott játszani, hogyan nem vette észre a történteket a kapus? Tán aogy eltalálta egyből bénított valami érzőideget, netán csak valamí csípést érezhetett. Jó kérdés nem tudjuk, minedn esetre ettől hangos most Bosznia, mindenki csodálkozik, miként élte túl "élete meccsét" a veterán kapus.

Őszi Ádám.

Dán válogatott támadóval erősített az Aston Villa! - videón a támadó pár találata

A középpálya és a védelek megerősítése után most a támadószekcióját erősítette meg az Aston Villa, legalábbis ezzel próbálkozik, aztán, hogy beválik-e a friss igazolás az a jövő zenéje. 

Nicklas Helenius a dán futball nagy reménységének számít. A 22 esztendős támadó már a felnőtt címeres mezt is magára ölthette, ám első gólja még várat magára. Az Aston Villa nem csoda, hogy kiszemelte, hiszen az idei szezonban 16 góljával második helyen végzett a dán Superliga góllövőlistáján, emellett pedig 7 gólpassz is a neve mellé került a statisztikusok füzetében.

Az Aalborg csapatával éppen hogy lecsúszott a nemzetközi kupaindulásról, mindössze a gólkülönbség döntött az Ejsberg javára, mely nekik plusz hat volt, míg az Aalborg csak plusz öttel rendelkezett. Ezek ám a nüanszok...

Piaci értékét a szakemberek 1,5 millió euróra becslik, a Villa pedig ha minden igaz 1,4 millióban egyezett meg a dán gárdával.  Helenius pedig egy három szezonra szóló szerződést firkantott alá nevével fémjelezve.

A csapatba kerülés azonban koránt sem tűnik egyszerű történetnek, bár lehetnek távozók, de egyenlőre még egyben a tavalyi támadószekció, mely igen erősnek mondható. Jelenleg nyolc támadót tudhat a keretében Paul Lambert mester.

Név szerint (Játszott meccs, gól, gólpassz, játékperc, plusz infó) az idei PL szezonra tekintve:
Darrem Bent 16 3 1 815
Gabriel Agbonlahor 28 9 5 2188
Brett Holman 27 1 2 1427
Christian Benteke 34 19 4 2819
Jordan Bowery 10 0 0 301
Andreas Weimann 30 7 4 2242
Graham Burke (Nem játszott 19 esztendős)

Őszi Ádám

Aláírt Firenzébe a Levante tíz esztendeje Spanyolországban védő hálóőre

Nem hosszabbította meg szezon végén lejáró szerződését a Levante veterán uruguayi hálóőre, aki a távozás mellett döntött és tíz esztendőnyi  La Liga szereplés után háta mögött hagyja a klubot és kipróbálja magát másutt, azaz a Serie A-ban. 

A szóban forgó játékos nem más, mint a korábbi 25-szörös uruguayi válogatott portás Gustavo Munúa, akinek piaci értéke 400 ezer euró, de ingyen szerezte meg a Fiorentina lejáró szerződése miatt. Új kontraktusa két szezonra szól az olasz klubbal.

Pontos információt nem tudunk, de úgy tűnik nem él opciós jogával a Fiorentina, ami Emiliano Viviano szerződtetését illeti. A fiatal 22 esztendős hatszoros olasz válogatott hálóőr az elmúlt szezont kölcsönben töltötte a violáknál, 32 meccsen védett és mindössze 34 gólt kapott. Tehetsége és teljesítménye önmagáért beszél, csakúgy az ára, mely 8 millió euró a transfermarkt.de szerint. Kölcsönszerződése június 30-án jár le, és ha minden igaz visszatér Palermoba. Azt hogy onnan merre visz az út nem tudni. Lényeg, hogy úgy tűnik ő már nem lesz riválisa Gustavo-nak.

De más lehet! Hiszen a keretben ott van még a 34 esztendős Cristian Lupatelli, aki idén csak harmadik számú kapusnak bizonyult, illetve a fiatal 23 esztendős brazil Neto, aki Vivaino mögött 6 meccsen jutott szóhoz idén.

Velük kell tehát megküzdeni a csapatba kerülésért.

Gustavo Munúa egyébként La Liga pályafutását 2003-ban a Deportivo La Coruna csapatánál kezdte, ám hat szezon alatt csupán 28 meccsen védett. Ezt követen töltött el egy remek szezon a Málaga együttesénél, ahol végigvédte a szezont. Ekkor figyelt fel rá a Levante, melynek hálóját három szezonon át védte.

Őszi Ádám

Megvan a Dortmund hatodik távozója, ezzel Huszti vetélytársat kapott

Dortmundból csak úgy özönlenek el a játékosok és nagy meglepetésre nem a sztárok, hanem a fiatalok. Mondhatni sorra túlad a klub utánpótlás válogatott játékosain. Vajon mit forgat Klopp mester a fejében? 

A hatodik játékos távozott kedden Dortmundból, ezt a klub hivatalos honlapján is megerősítette. A csapat kiárusítja fiatal tehetségeit, kissé érthetetlenül állunk a dolgok előtt. A legújabb távozó a 19 esztendős német utánpótlás válogatott szélső Leonardo Bittencourt, aki Hannover felé vette az irányt.

A felek ráadásul áron alul 2 millió euróban állapodtak meg, holott az ifjú titán piaci értéke 2,5 millió euró. Bittencourt csakúgy mint Huszti Szabolcs a bal szélen játszik, így a magyar válogatott kegyvesztettje riválist kapott. Nem tudhatjuk, de bennünk felmerül a kérdés, lehet Huszti távozik és a Hannover már a pótlásán gondolkozik? Nem lenne meglepő, hiszen Szabolcs a sérüléséig fantasztikus szezont futott.

Na de sokan nem lehetnek tisztában kik is távoztak eddig, így most felsoroljuk:
- Mario Götze, 21 esztendős a csapat motorja volt, a rivális Bayern München vette meg 37 millióért
- Felipe Santana, 27 esztendős belső védő, 1 millió euróért vette meg a nagy rivális Schalke 04
- Daniel Ginczek, 22 esztendős csatár a Nürnberg szerződtette 1,5 millió euróért
- Julian Koch, 22 esztendős védő, a Mainz szerződtette nem nyilvános összegért
- Moritz Leitner, 20 esztendős középpályás 2 évre kölcsönadták Stuttgartba
- Leonardo Bittencourt, 19 esztendős szélső megvette 2 millió euróért a Hannover

Érkezett:
- Hendrik Bonnman, 19 esztendős hálóőr az RW Essen csapatától (Szabad átigazolás)
- Sokratis Papastathopoulos, 25 esztendős blső védő, a Werder Brement hagyta el 9,5 millió ellenében

Őszi Ádám

Vb-selejzetők: Hazai győzelmek, ismét Altidore lett USA hőse

Nem született meglepetés a magyar idő szerint szerda hajnalban játszott tengerentúli vb-selejtezőkön. Mind az amerikai csapat, mind pedig Costa Rica együttese begyűjtötte hazai pályán a nagyon fontos három pontot és ezzel nagy lépést tettek a 2013-as Brazíliai világbajnokság felé. 

A CONCACAF-zóna utolsó szakaszában hat csapat szerepel, ezen gárdák pedig oda-visszavágós rendszerben 10 fordulót játszanak. A hajnali két meccset befejeződött a hatodik kör, jelenleg mindenki hat lejátszott meccsel büszkélkedhet, bár van aki annyira nem lehet büszke az eredményeire.

A tabella nagyon szoros volt, ám az egyaránt 5-5 meccset játszó Costa Rica és USA állt eddig is az élen. Kvalifikálni az első három helyezett kvalifikálja magát, míg a negyedik helyezett pótselejtezőt vívhat. 

Az amerikai válogatott a pótselejtezős helyen álló Honduras együttesét fogadta, a csapatokat mindössze 3 pont választotta el, ezzel is jelezvén, hogy egy esetleges vendég siker milyen szorossá tehette volna a dolgokat. Viszont nem így lett, ezúttal is Altidore volt USA megmentője, immáron nem először. A mérkőzésen egyetlen találata a született a 73. percben.

A másik találkozón Costa Rica kissé magabiztosabb 2-0-ás győzelmet aratott Ruiz és Borges találatainak köszönhetően. A tabellára rátekintve megállapíthatjuk, hogy USA és Costa Rica lépéselőnyre tett szert, míg Mexikó számára nagyon fontos lenne, hogy végre nyerni is tudjanak, ne csak döntetleneket játszani.

USA - Honduras 1-0 (0-0) 
Gólszerző: Altidore (76.)

Costa Rica - Panama 2-0 (0-0) 
Gólszerző: Ruiz (47.), Norges (51.)

Az CONCACAF csoport állása:
1. USA 6 4 1 1 – 13 pont (7-3)
2. Costa Rica 6 3 3 1 – 11 pont (7-3)
3. Mexikó 6 1 5 0 – 8 pont (3-2)
4. Honduras 6 2 1 3 – 7 pont (6-7)
5. Panama 6 1 3 2 – 6 pont (5-7)
6. Jamaica 6 0 2 4 – 2 pont (2-8)

Következő forduló: (Szeptember 6.)
Mexikó - Honduras
Panama - Jamaica
USA - Costa Rica

Őszi Ádám

2013. június 18., kedd

Vb 2013: Az a bizonyos hazai pálya! - Jordánia kivívta a pótselejtezőt

Az ázsiai kvalifikációs szakasz utolsó mérkőzése már nem az azonnali kijutásról, hanem a pótselejzető kiharcolásáról szólt. Igaz Omán két pontos előnnyel ment Jordániába, így a döntetlen is elég lett volna, de az a bizonyos hazai pálya rajtuk is kifogott. 

A sors furcsa fintora, hogy Jordánia pont az első hazai meccsét nem tudta megnyerni a csoport utolsó Irak ellen, míg óriási meglepetésre Ausztrália és Japán is pont nélkül távozott, csakúgy mint kedd este Omán.

Nem volt mese, ők is behódoltak! Az 57. percben Ibrahim megszerezte a találkozó egyetlen gólját, mely a hármas sípszó után igazi népünnepet eredményezett. Jordánia pótselejzetőt vívhat.

Az ellenfél az 'A' csoport harmadik helyezettje lesz Üzbegisztán, mellyel oda-visszavágós meccset játszanak majd. Akkor is ott lesz az a bizonyos hazai pálya, de idegenbe is el kell menni, ami nem sok jót jelent a Jordánok számára... (Persze minden megtörténhet egy meccsen)

Ausztrália – Irak 1-0 (0-0)
Gólszerző: Kennedy (83.)

Jordánia – Omán 1-0 (0-0)
Gólszerző: Ibrahim (57.)

Íme a ‘B’ csoport jelenlegi állása:
1. Japán 8 5 2 1 16-5 17 pont
2. Ausztrália 8 3 4 1 12-7 13 pont
3. Jordánia 8 3 1 4 7-16 10 pont
4. Omán 8 2 3 3 7-10 9 pont
5. Irak 8 1 2 5 4-8 5 pont

Dél-Korea – Irán 0-1 (0-0)
Gólszerző: Ghoochannejhad (60.)

Üzbegisztán – Katar 5-1 (0-1)
Gólszerzők: Nasimov (60., 74.), Zoteev (72.), Ahmedov (87.), Bakajev (90-1.) ill. Ilyas (37.)

Az ‘A’ csoport jelenlegi állása:
1. Irán 8 5 1 2 8-2 16 pont
2. Dél-Korea 8 4 2 2 13-7 14 pont
3. Üzbegisztán 8 4 2 2 11-5 14 pont
4. Katar 8 2 1 5 5-13 7 pont
5. Libanon 8 1 2 5 3-12 5 pont

Ezzel tehát véget ért az ázsiai kvalifikáció 4. szakasza is, már csak a pótselejtező és az 5. csapat kiléte bizonytalan. Biztosan ott lesz jövőre Brazíliában Japán, Ausztrália, Irán és Dél-Korea.

Őszi Ádám

PSV: Lens az ukrán sztárklubbot választotta

Hiába, a Dinamo Kijev együttesének nem sok babér jut az utóbbi időben, mondhatni a Shakhtar Donetsk a liga egyeduralkodója  a fővárosi gárdát pedig beérte a mezőny, gondolunk itt a Dnipro és a Metalist Harkiv, vagy éppen a Metalurg Donetsk együttesére. 

Persze a Dinamo vezetői ezt nem szeretnék hagyni és szeretnék, ha a csapat újra visszanyerni régi fényét, hírnevét, hiszen ha Ukrajnában annyira nem is, de Európában már nem cseng olyan jól a Dinamo Kijev neve. Ha megkérdeznénk tíz embert az utcán, olyanokat, akik követik a focit, 7-8 biztosan azt mondanák, Shakhtar. Jelenleg ez a klub a csúcsragadozó...

Ehhez pedig erősíteni kell! Az első nyári igazolás a PSV Eindhoven csapatától érkezik Jeremain Lens személyében. Dzsudzsák egykori csapattára tehát szintén kelet felé veszi az irányt, csakúgy mint anno a magyar szélső, csak ő egy országgal előbb leragadt.

Lens vételárát nem hozták nyilvánosságra a felek, de a 25 esztendős csatárt 2015-ig szerződést kötötte a holland klubhoz, így mélyen a zsebébe nyúlhatott a Dinamo. A holland válogatott támadó piaci értéke 9 millió euró, ezt minden bizonnyal túl kellett szárnyalnia az ukrán klubnak.

Hollandiában Lens idén remek szezont futott 30 meccsen 15 gól és 11 gólpassz fűződik a nevéhez, emellett pedig az Európa Ligában és a válogatottban is jegyzett találatokat. Három esztendőt követően hagyja el a PSV együttesét.

Ez azért még kevés lesz, egy fecske nem csinál nyarat, kíváncsian várjuk a további erősítéseket.

Őszi Ádám