2014. április 18., péntek

Hét, de akár tizenkét játékosától is megválhat az átalakuló Barca

Nagy átalakulásra van szüksége az FC Barcelona labdarúgócsapatának, így véli a katalán klub elnöke Josep María Bartomeu, aki előbb feloldaná a FIFA által jelenleg érvényben lévő átigazolási tilalmat, majd jelentősen megváltoztatná a csapat keretét. A hrek szerint akár hét labdarúgó is távozhat és ugyanennyi érkezhet, ám a távozók listájára tizenkét név is felkerülhet, egyes játékosok esetében a klub megfontolná a kapott ajánlatot, ha az megfelelő. 

Az elnök elmondása szerint Messivel tárgyalóasztalhoz ülnek és új kontraktust szeretnének kötni, mely 2020-ig lenne érvényes. Az érkezők listája pedig nagyon bő, a zsurnaliszták már össze is szedtek 17 nevet, akik esélyesek a katalán klub egy-egy ajánlatára.

Ezen cikk azonban a távozás előtt álló labdarúgókkal hivatott foglalkozni és nem árulunk zsákbamacskát, ha azt mondjuk Victor Valdes és Carles Puyol egyaránt távozik, ezt már hosszú hónapok óta kész tényként lehet kezelni. Spanyolországi hírek szerint José Manuel Pinto is döntött és nem marad a klubnál, ez pedig érdekes fordulatot szülhet, amennyiben a FIFA nem oldja fel az átigazolási tilalmat...

A hírek szerint vannak labdarúgók, akikre nem tart igényt a vezetés, így pénzt csinálnának belőlük Ezen labdarúgók közé tartozik Isaac Cuenca,  Ibrahim Afellay, Jonathan dos Santos és Bojan Krkic.

Némileg érdekesnek és meglepőnek mondható, Dani Alves ügye, egy meg nem nevezett forrás azt állítja, pénzzé tenné brazil védőjét a katalán klub.

Végezetül pedig jöjjenek azon labdarúgók, akik esetében egy jó vaskos ajánlat elgondolkodtató lehet. Ide tartozik Alex Song, Cristian Tello, Javier Mascherano és a két támadó Pedro és Alexis Sanchez. utóbbi irán a Juventus érdeklődik élénken, míg előbbi a Manchester United vezetőinek noteszében bukkant fel.

Emellett azt ígérte Bartomeu, hogy még a világbajnokság kezdete előtt kineveznek egy új vezetőedzőt, így olybá tűnik, hogy Tata Martino katalán küldetése egy esztendőre szólt. Azt pedig hogy ki távozik és ki sem úgy gondoljuk majd az új edző eldönti, hiszen ő tudja majd, hogy kire lesz szüksége és kire nem.

Őszi Ádám

Top10: A világ legértékesebb jobb oldali védői

A mérvadó német transfermarkt.de segítségével összeállítottunk egy tízes listát a világ jelenlegi legértékesebb jobb oldali védőiről. Az élen csakúgy mint a kapusoknál ezúttal is egy Bayern München játékos található Philipp Lahm személyében, míg a sort a CSZKA Moszkva fiatal brazilja Mário Fernandes zárja. 

A listára olyan nevek nem fértek fel, mint Carvajal, Richards, Sagna, Rafinha és még sorolhatnánk. Fontos és kihangsúlyoznánk, hogy a jelenlegi lista a piaci árat tükrözi, nem pedig a játékosok képességét. Persze a kettő valamilyen szinten egységes, ám sokat nyom a latba a játékosok életkora.

A listát nézve azért elképesztő, hogy a maga 30 esztendejével Lahm mennyire kiemelkedik a mezőnyből. Illetve kíváncsian várjuk, hogy Kyle Walker milyen karriert fut be.


Őszi Ádám

Megvan Szélesi új csapata

Nem mondhatta magát sokáig szabadúszónak az Újpest labdarúgócsapatát nemrégiben viharos körülmények között elhagyó Szélesi Zoltán, aki szezon végéig szóló szerződést kötött az NB I-ban szereplő Puskás Akadémiával, mely védőgondokkal küzd. 

Mint ismeretes komoly sérüléshullám ment végig az újonc védősorán, hosszabb időre harcképtelenné vált Vaskó Tamás, Lorentz Márton, Margitics Andor és Vaszilejosz Aposztolopulosz. 

A felcsúti klub péntek délelőtt hivatalos honlapján jelentette be a felek közti megegyezést, melynek értelmében a szezon végéig kötöttek kontraktust a felek, a folytatásról pedig a bajnokság végeztével tárgyalnak majd.

"Benczés Miklós keresett meg a napokban. Szerdán Felcsútra utaztam, megbeszéltük a részleteket és hamar megegyeztünk. Örülök, hogy itt lehetek, és hogy Miklós számít rám a biztos bennmaradás kivívásáért folyó küzdelemben." - olvasható Szélesi nyilatkozata a klub hivatalos honlapján.

Őszi Ádám

Barca: "Meglep, amit látok Messitől..."

Egyre több az aggasztó és az intő jel az FC Barcelona háza táján, sokan pedig annak okát találgatják, hogy mi Messi visszaesésének, vagy mondhatni kedvtelenségének oka. A katalán klub egykori csapatkapitánya Juan Manuel Asensi is aggodalmát fejezte ki. 

A 64 esztendős korábbi spanyol válogatott középpályás, aki kereken 300 alkalommal lépett pályára hivatalos mérkőzésen a Barca színeiben így nyilatkozott - "Meglep, amit látok Messitől, és egy kicsit aggaszt is. Valami történhetett vele, mert eddig a legnehezebb meccseken is számítani lehetett rá, apait-anyait beleadott. Nem az igazi a hozzállása, a motiváltsága. Nem látok a fejébe, de szomorúnak tűnik, mintha gyötörné valami, soha nem láttam ilyennek." 

De vajon mi lehet az argentin zseni dolga? A találgatások elkezdődtek, sokan arról beszélnek, hogy Neymar lehet a gond, de ott volt az a bizonyos sérülés, mely igen csak megtörte a lendületét és bizony azóta sokkal óvatosabban játszik. Aztán ott voltak azok a bizonyos rosszullétek, a Románia elleni mérkőzésen a hányás. Egy biztos, valami tényleg nem stimmel Messivel, akit rengeteg támadás ér ezekben a napokban, még a katalán sajtó is megtalálta.

Van ahol már a kiárusításáról lehetett olvasni, ki tudja, lehet egy környezetváltás jót tenne neki. Ha belegondol az ember, halmozottan megnyert mindent, olyan ember feletti teljesítményt nyújtott, amit még labdarúgótól nem láthatott a sportvilág. Sorra dőltek a nagyobbnál nagyobb rekordok, és elképzelhető az is, hogy a léc túl magasra került...

Minden esetre az ügynek biztosan lesz folytatása, emlékezhetünk rá, nemrégiben Cristiano Ronaldo is boldogtalan volt, abból a történetből is szép szappanopera bontakozott ki a zsurnaliszták tolla által.

Messi is egy ember a sok közül, lehetnek rossz napjai, hullámvölgyei... Nem egy robot és nem is Isten...

Őszi Ádám

Hosszabbította az Everton kulcsembere

A Premier Leagueben szereplő Everton labdarúgócsapata hivatalos honlapján jelentette be Tim Howard szerződéshosszabbítását. Az új kontraktus értelmében a veterán hálóőr 2018-ig áll majd a klub alkalmazásában. 

A 35 esztendős amerikai hálóőr 2007-ben érkezett a Manchester United csapatától Liverpool kékebbik felébe, s azóta masszívan őrzi csapata kapuját. Túl van több mint kétszáz mérkőzésen a klub színeiben, sokan pedig példaképként tekintenek fel rá.

A csapat vezetőedzője Roberto Martínez láthatólag örült a jó hírnek és elmondta - "Ha az emberi értékeit nézed, és azt, hogy milyen hatással van a fiatalokra, akkor kijelenthető, hogy egy tökéletes példakép a klubnál. Jó fiatal kapusaink vannak, akik követheti a példáját, és ezért is nagyon jelentős, hogy hosszú időre elkötelezte magát az Evertonhoz."

Az Everton egyébként nem várt jó szezont fut, a csapat jelenleg ötödik és harcban van a Bajnokok Ligája indulást érő negyedik helyért. Ebben oroszlánrészt vállal Howard, aki rengeteget dolgozik és nagyon magabiztos, jól irányítja az előtte dolgozó védelmet. A liverpooli csapat kapta a második legkevesebb gólt a bajnokságban.

Őszi Ádám