2012. szeptember 6., csütörtök

Bombaüzlet a láthatáron: Ronaldo-Rooney csere történhet ráfizetéssel, de a City beleszólhat

Mint azt korábban megírtuk Manchesterben belháború készülődik, ennek oka pedig egy játékos Cristiano Ronaldo. Az olaj gazdag Manchester City 200 millió eurót adna CR7 ért, míg a Manchester United kilátásba   helyezte, a Ronaldo-Rooney cserét úgy, hogy az angol klub még egy bizonyos összeget erre ráfizetne. Kérdés, hogy a Real Madridnak melyik üzlet érné meg jobban, illetve az sem utolsó szempont maga a portugál klasszis mit szeretne. A spanyol as.com arról számolt be, hogy a Manchester united skót trénere Sir Alex Ferguson a tegnapi nap folyamán tett egy nyilatkozatot, miszerint szívesen látná újra a csapat mezében Cristiáno Ronaldot. 

Tehát a Vörös Ördögök és az Égszínkékek, mondhatni Manchester vörös és kék fele egymásnak feszül,hogy megszerezzék a világ egyik legjobb labdarúgóját.

A Rooney-Ronaldo cserét alátámaszthatja egy korábbi hír az angol csatárról. Nemrégen ugyanis Ferguson úgy megorrolt állítólag Rooneyra, aki elég kezelhetetlen és állítólag abszolút nem segíti, segítette Robin van Persie beilleszkedését a csapatban. Ekkor röppent fel a sajtóban a hír, hogy az öreg skót mester nem feltétlenül ragaszkodik jelenleg sérüléssel bajlódó csatárához.

Egy biztos, aki kiigazodik ezen a történeten az ember a talpán. Ha újabb fejlemények lesznek a CR7 ügyben akkor azonnal közöljük. Egy biztos, valami történik, valami nagyon nincs rendben, azt már teljes mértékben kizárhatjuk, hogy Ronaldo apja halálának 7. évfordulóján akadt ki ennyire. Itt többről van szó...

A "Rosszul érzem magam távozni akarok, vagy mégsem” című portugál- spanyol-angol közös rendezésű szappanopera következő része már zajlik a színfalak mögött...

Szerző: Őszi Ádám

Bombahír: Ronaldo eladó, Perez dühös és 150 milliós árat helyezett kilátásba

Nagy fordulat következett be Cristiano Ronaldo ügyében. Florentino Perez a Real Madrid elnöke kissé dühösen egy spanyol lapnak elmondta, hogy a klasszis 150 millió euróért eladó! A klubelnök mérges, hogy Ronaldo miért csak most találta ki, azt hogy nem érzi jól magát, miért nem közölte egy héttel ezelőtt. - "Miért csak most mondja ezt? Miért nem mondta ezt egy héttel korábban?" Tudni illik az átigazolási piac akkor még nem zárult le és a City tett egy állítólagos 200 millió eurós ajánlatot, melyet a madridi klub szemrebbenés nélkül visszautasított. 

Perez az El Confidencial nevű lapnak elmondta, hogy amennyiben 150 millió eurós ajánlat érkezik CR7-ért készek eladni a labdarúgót. Nagy fordulat ez az ügyben és egy másik portál az as.com úgy tudja, hogy a City újabb 200 millió eurós ajánlatot készül tenni a portugál klasszisért. (Mint ismeretes, a mai napon ők hozták napvilágra,  hogy egyszer már tett a City egy 200 millió eurós ajánlatot http://www.fociclub.hu/?p=4434 ) Nos, még is klubot vált Ronaldo? Sok az ellentmondás, több irányból jelennek meg a hírek. Úgy hírlik a Manchester United is beszállhat az ügyletbe, és előfordulhat, hogy nagy előnnyel indul a városi rivális "égszínkékekkel" szemben. Belháború készülődik a két manchesteri klub között, várjuk a folytatást...

Szerző: Őszi Ádám

CR7 sose lenne City játékos, mondja egy hozzá közeli forrás

Hétvége óta gyűrűzik Cristiano Ronaldo új sorozata, melynek címe " Rosszul érzem magam távozni akarok, vagy mégsem". Azt nem tudjuk, ennek az ügyletnek hol a vége, a klasszis nyilatkozatát követően egy pillanatra mindenki megnyugodott, kilátásba helyezték hosszabbítását és fizetésemelését. Azóta már napvilágot látott, hogy a City 200 millió eurós ajánlatát a nyáron visszautasították és egy Ronaldohoz közeli forrás, akit a  The Sun nem nevez meg a következőt nyilatkozta. - "Cristiano és Sir Alex még most is igen közel állnak egymáshoz. Cristiano biztosan nem bántaná meg korábbi vezetőedzőjét és mentorát, ezért aztán soha nem igazolna a városi rivális City-hez."  

Érdekes dolog, hogy Ronaldo úgy nyilatkozott, hogy számára Sir Alex Ferguson olyan, mintha az édesapja lenne. Tudni illik, hogy a mai napig nagyon jóban van a skót trénerrel és szoktak beszélgetni, viszont egy nappal ezelőtt pont ugyan ezt mondta egy nyilatkozatban portugál tréneréről Mourinhorol, hogy olyan számára mintha az édesapja lenne.

A dolog itt nem zárul le, hiszen Manchesteri belháború van kilátásban CR7 játékjogáért, és  Pérez nyilatkozata alapján Ronaldo akár tényleg távozhat is...

Szerző: Őszi Ádám

Cristiano Ronaldot nyáron nem adták el 200 millió euróért, pedig ajánlat az érkezett..

Napvilágra került egy nyári átigazolási ügylet, melynek ki más lenne a főszereplője mint Cristiano Ronaldo. A  spanyol as.com értesülései szerint a portugál támadót nyáron 200 millió euróért sem engedte el a Real Madrid, pedig érkezett egy ilyen ajánlat. A Manchester City tulajdonosa szinte szerelmes CR7 játékába, így szinte minden pénzt megadna érte. Manszur sejk nem habozott és 200 millió eurós ajánlatot tett és ronaldo Etoo-val egyetemben 20 millió eurós keresett a világon legjobban fizetett labdarúgó lehetett volna, ez az összeg  hihetetlen, szinte felfoghatatlan, viszont a Királyi Gárdánál állítólag egy pillanatra sem fordult meg a fejekben, hogy eladják klasszisukat. Florenino Pérez klubelnök állítólak közte a City dúsgazdag tulajával, hogy Ronaldo eladó annak, aki kifizeti a szerződésében lekötött kivásárlási árat. Nos, aki nem tudná ez az összeg csillagászati ár, 1 milliárd euró.  

Az as.com megemlíti, hogy a támadó szomorúságának ez is adhatja okát, hogy megtudta hogy nem érinthetetlen, illetve szó volt már róla, hogy fizetését kevesli. Így pedig a világon legjobban fizetett labdarúgóvá vált volna, leget Ronaldo bánata, hogy nem engedték el...

Ezt a hírt követte több másik, hamarosan folytatjuk a friss fejleményeket.

Szerző: Őszi Ádám

El Shaarawy: "Soha nem volt könnyű Ibrahimoviccsal játszani..."

Az AC Milan fiatal olasz válogatott labdarúgója a Max című francia magazinnak adott nyilatkozatot két korábbi csapattársáról Ibrahimovicról és Gattusóról. Előbbiről nem túl pozitív véleménye van, tán nem is igazán bírja, utóbbi  viszont hiányzik számára.  

A francia magazin tán nem véletlenül, pont Ibrahimovicról kérdezte a fiatal olasz támadót aki nem éppen úgy nyilatkozott volt csapattársáról mint akit szeretett. - "Az igazat megvallva soha nem volt könnyű Ibrahimoviccsal játszani. Tudnod kell, hogyan kezeld. Amit tenned kell vele játszva, az az, hogy neki passzolod a labdát, máskülönben leüvölti a fejed, vagy csak egyszerűen piszkál utána."

Ezt követően a "vasemberként" titulált Gattusóra tért ki. - "Gattuso utálta a szemöldökömet. Első alkalommal, amikor látta, hogy borotválom, kaptam egy fenékbe billentést, és azt mondta, hogy 'neked csak a játékra kell koncentrálnod, érted?'. Arra lettem kérve nem sokkal a Milanellóba érkezésem után, hogy vágjam le a hajam, de egyik csapattársam megvédett, és azt mondta mindenki előtt, hogy ha Hamsíknak, Neymarnak és Cissének lehet extrém frizurája, nekem miért ne lehetne. Ezt követően a vita le lett zárva. Ennek ellenére nagyon hiányzik ő."

Szerző: Őszi Ádám

Német önbizalom! Már szállást keresnek a 2014-es VB-re

Németországban kész tényként kezelik, hogy a Nationalelf ott lesz a 2014-es Brazíliai labrarúgó világbajnokságon. Noha még a selejtezősorozati is a héten veszi kezdetét a németek önbizalomból jelesre vizsgáztak, hiszen Oliver Bierhoff, a német labdarúgó-válogatott menedzsere már elkezdte keresni a szállást a csapat számára Brazíliában. - "November végén vagy december elején Brazíliába utazunk" - jelentette ki a menedzser. Lássuk be tényleg nagy az esélye annak, hogy a németek ott lesznek a VB-n, sőt óriási meglepetés lenne, ha nem így történne, de a fociban sosem lehet tudni, láttunk más csodákat, gondoljunk csak  Dánok EB győzelmére, akik a strandról estek be az utolsó pillanatban Jugoszlávia helyett. 

A VB majd 2014. június 12. és július 13. között kerül megrendezésre, és a FIFA már most nyilvánosságra hozott egy katalógust, melyben 50 szállodát ajánl a csapatok számára. Az már egy más kérdés, hogy a stadionok és egyéb beruházások, építkezések állítólag kritikus állapotban és stádiumban vannak...

Szerző: Őszi Ádám

Berbatov nyilatkozott Unitedes múltjáról és arról, hogy Fergusontól teljesen elvesztette a tekintélyét

Mint gondolom arról már sokan tudtok az átigazolási piac utolsó napján Berbatov elhagyta a Manchester United csapatát és a Fulham gárdájában között ki. nagyon keresett volt a piacon, 12 csapat szerette volna megszerezni köztük korábbi klubja a Tottenham a Milan, a Fiorentina és még a Juventus is. Ő mégis a londoni alakulat mellett és a biztos játéklehetőség mellett döntött. a támadó beszélt Unitedes múltjáról, arról, hogy nem érti kegyvesztettségét és Ferguson viselkedését. Büszke a csapattal elért eredményeire, góljaira, arra, hog Premier League gólkirály tudott lenni. Viszont Ferguson a szemében teljesen elvesztette a tekintélyét. Nézzük mit nyilatkozott a bolgár támadó, aki azt is leszögezte nem tér vissza a válogatottba.  

„Nem hiszem, hogy megérdemeltem volna ezt a bánásmódot. Akárhányszor beszéltem Fergusonnal, mindig azt mondta, hogy fontos vagyok a csapat számára, nem engednek el, majd a következő mérkőzésen megint nem voltam a csapat tagja.” - Érdemes megemlíteni, hogy az előző szezonban csupán 12 mérkőzésen léphetett pályára Berbatov és ezeken is bizonyított 12 találattal. Mondhatni, hogy Torres nem szerzett ennyit egy egész szezon alatt...

„Talán már akkor el kellett volna mennem, amikor 2011-ben kihagyott a Bajnokok Ligája-döntőre nevezett keretből. Tudom, hogy ő a főnök, de a velem szemben folytatott bánásmódja miatt elvesztette a tiszteletemet. Ferguson elmagyarázta nekem, hogy a csapat játéka sokkal közvetlenebb és gyorsabb lesz. De én sosem tartoztam a leggyorsabb játékosok közé, szeretem megtartani a labdákat, ez az én stílusom.”

Ezt követően pedig a Manchester United csapatában eltöltött négy esztendőről beszélt Berbatov, az utolsó mondata kiemelendő! - „Azt gondolom, nehéz elfogadni a döntést, de megőrzöm a méltóságomat. Gólokat lőttem, kétszer megnyertem a bajnokságot, gólkirály voltam, ez nem rossz. Nem lesz probléma a United ellen játszani, mert ez már korábban előfordult a karrieremben. De nincs értelme visszatekinteni a múltba. Elbúcsúztam azoktól az emberektől, akik megérdemlik. Fergusontól nem tudtam elköszönni.”

Sok sikert kívánunk Berbatov számára a Fulham csapatánál, ahova két esztendőre kötelezte el magát.

Szerző: Őszi Ádám 

Fantasztikus Arsenal bástya, eldördültek az első ágyúlövések is

Az Arsenal labdarúgócsapata jelentős változásokon ment át a nyár folyamán, említsük csak meg azt, hogy két kulcsjátékosuk, a középpályán remekelő Song és és a tavalyi szezon gólkirálya Robin van Perise is elhagyta a csapatot. Előbbi Barcelonába, utóbbi pedig a Manchester United csapatához igazolt. Érkezők is voltak, csatárposzton Giroud és Podolski, irányító posztra pedig Cazorla érkezett. A mester Arsene Wenger nem számol Bendtnerrel a továbbiakban sem ő a Juve kölcsönjátékosa opciós joggal, Arsavin pedig szabadon távozhat. Na elég is a nyári történésekből, hiszen tombol a szezon. 

A szakemberek, szurkolók és az ellenfele, riválisok is óva intették a csapatot, leírták, sokan nem bizakodtak az idei szezont illetően. Nos, három fordulót követően kijelenthető, hogy bástyaként álló védelem áll az ágyúk mögött, melyek két fordulót várattak magukra, aztán eldördültek. Az első két fordulóban a csapat a a Sunderland, majd pedig a Stoke csapatával játszott gól nélküli döntetlent. A szakemberek felfigyeltek és kiemelték a csapat védekezését, ami nagyon jónak tűnik, mondhatni kőfalként áll eddig. a támadójátékkal voltak problémák, fejetlenség és összeszokatlanság látszott, de összességében jónak mondható volt a kép.

A harmadik fordulóban a Liverpool otthonába látogattak Cazorlaék és a legtöbben úgy vélték, eljön a kapott gólok ideje, megszületik az első Arsenal vereség. Lássuk be akár milyen csapatról  legyen szó Real Madrid, Inter, Chelsea, a liverpool otthonába nem nyerni járnak a csapatok. A bajnokságot a pool is nagyon gyengén kezdte egyébként ez megjegyzendő ha csak fél mondat erejéig is. A találkozón az ágyúsok akarata érvényesült, irányítottak és a védelem kitűnően működött ezúttal is. Kapott gól nélkül hozták a találkozót na és három ponttal távoztak, hiszen a támadógépezet beindult, úgy tűnik kezd összeállni és a két új szerzemény Podolski és Cazorla találatai jelentették a három pontot. 

Kiemelendő a csapatban Cazorla teljesítménye, a spanyol világbajnok igazi vezéregyéniség már most, fantasztikusan lát a pályán, felvette a ritmust és a passzpontossága, a statisztikai mutatói is remekek. Eldördültek tehát az első ágyúlövések, melyek célt is értek az ellenség várában, viszont a csapat még mindig nem  kapott gólt. Immáron három mérkőzése, a hosszabbításokat beleszámítva több mint 250 perce.

Felmerül a kérdés, milyen szezonra számítotok a csapattól, az első mérkőzéseket látva, hányadik helyen végezhetnek a Premier League idei küzdelmeiben?

Szerző: Őszi Ádám