2014. november 20., csütörtök

Hummels rekordösszegért válthat klubot a télen

Továbbra sem csillapodnak Mats Hummels klubváltásával kapcsolatos pletykák, ezúttal a The Guardian szellőztetett meg egy friss információt. A hírportál arról ír, hogy januárban angol rekordot jelentő összegért 32 millió fontért kerülhet a BVB ásza Manchesterbe. 

A hírek és a nyilatkozatok ellentmondásosak, ugyanis tegnap Ed Woodward a Vörös Ördögök vezérigazgatója a kézifék behúzásáról, a kassza téli zárolásáról beszélt. Ennek ellenére állítják, a transzfer létre jöhet januárban, ugyanis túl sok a sérült a United keretében, a védelmet, főként pedig annak tengelyét erősíteni kell a célok érdekében. 

A dolog másik oldala Hummels szerződése, mely 2016 nyáron lejár, a hosszabbításról pedig egyelőre szó sem esett. Ennek következtében, ha a Dortmund szép összeget szeretne látni védője után vagy most télen, vagy pedig a nyár folyamán túl kell hogy adjon rajta. 

A világbajnok német védő árát a transfermarkt.de 35 millió euróra taksálja.

Arrow

Manchester United: Az üröm mellé egy kis remény...

Ezen minutumban még kérdéses, hogy ki védi a hétvégi Arsenal elleni bajnoki rangadón a Vörös Ördögök kapuját. Mint ismereted David de Gea a United első számú portása sérülést szenvedett a válogatottban, ám van remény a hétvégi szerepvállalására.  

A 24 esztendős spanyol válogatott kapuvédő edzésen sérült meg, ujjaival akadtak problémák. Akkor a Vörös Fúria orvosai négy hetes pihenős jósoltak. Manchesterben már másként látják a dolgot és nem tartják kizártnak, hogy szombatra játékra kész állapotba hozzák a sérült kezet. De megéri-e kockáztatni egy súlyosabb sérültes!? A szakembere jelen pillanatban 80 százaléknyi esélyt adnak arra, hogy De Gea a gólvonalon találja magát, a végső döntést azonban majd Van Gaal hozza meg.

Az ürömben van tehát egy kis remény, de a helyzet az összképet tekintve katasztrofális, ugyanis Van Gaal sakkozhat a kezdőcsapat összerakásánál. igen ám, de kevés a bábu, kis túlzással a fél keret sérült. A védelemből kidőlt Phil Jones, Marco Rojo, Rafael és Jonny Evans is, ezáltal mindössze négy egészséges védője van a csapatnak. A középpályán Michael Carrick mellett Daley Blind is harcképtelen, míg Jesse Lingard sem bevethető. Ángel Di Maria játéka is kérdéses...

Őszi Ádám

Conte kitálalt Baloltelli-ügyben - Íme a részletek

Egyre több kritika éri Mario Balotellit, az utóbbi időben pedig kicsúcsosodott válogatott béli ügye. Mint ismeretes Conte kinevezése óta a 24 esztendős támadó nem élvezi a mindenkori kapitány bizalmát, ez pedig pletykákra adott okot. Conte most tiszta vizet öntött a pohárba és kinyilvánította véleményét. Balotelli karrierje krízisben van... 

Balotelli a nyáron szerződött Liverpoolba, ahol egyelőre nem megy a gólgyártás, a bajnokságban nulla találat szerepel a neve mellett. Antonio Conte első két válogatott mérkőzésén nem adott lehetőséget a balhés támadónak, míg legutóbb sérülés miatt Balo kénytelen volt elhagyni a Squadra Azzurra keretét. A hírek szerint a válogatott béli társak sem igazán kíváncsiak a 24 esztendős gólvágóra, akinek úgy fest lassan kitelik a becsülete mindenütt. 

"Jó játékos, ezt mindenki tudja, de a különféle ügyei miatt eléggé támadható személyiség. Megmondom őszintén, nem erőltetem a szerepeltetését, elvégre van más elég tehetséges csatárom. Volt éppen elég neves edzője, mégsem sikerült őt megnevelni. Nekem pedig nincs időm arra, hogy megváltoztassam a személyiségét. Elvégre a válogatott összetartások erre nem adnak elég időt, lehetőséget." - nyilatkozta Conte az olasz nemzeti csapat szövetségi kapitánya.

Ami Balotelli utóbbi éveit illeti, bombaként csapódott a köztudatba az Inter játékosaként, hatalmas tehetségnek titulálták, ám a pályán elmaradt a világszenzáció, kisodródott. Ellenben a sajtóban számára rendre szaftos bulvársztorikat szolgáltatott. Kicsapongás, rossz társaság, nőügyek az edzővel történő kakaskodás és még sorolhatnánk. Csináltunk egy kis összegzést Balotelli legutóbbi négy szezonjáról, illetve a mostaniról. Az olasz tehetsége vitathatatlan, viszont a számok...

2014/2015 (Liverpool) 14 mérkőzés - 2 gól és 0 gólpassz
2013/2014 (AS Milan) 41 mérkőzés - 18 gól és 8 gólpassz
2012/2013 (Manchester City/AC Milan) - 33 mérkőzés - 15 gól és 7 gólpassz
2011/2012 (Manchester City) - 32 mérkőzés - 17 gól és 2 gólpassz
2010/2011 (Manchester City) - 28 mérkőzés - 10 gól és 3 gólpassz

Őszi Ádám

Van Gaal: "Ronaldo és Messi nem érdemli meg az Aranylabdát..."

Louis van Gaal, a Manchester United menedzsere elveket vall, szerinte az Aranylabda egy szimpátia szavazás, ez pedig nem helyes. A holland tréner a Vörös Ördögök honlapjának elmondta, kinek kellene adni az aranylabdát, vagy mondhatjuk úgy, hogy szűkítette a 23-as listát. 

"Ez egy népszerűségi verseny, mindig az kapja az Aranylabdát, akit a legtöbben szeretnek. A rendszer szembemegy az elveimmel, olyan játékosnak kellene átvennie a díjat, aki nyert is valamit. Ha rajtam múlna, biztosan egy vb-győztes németnek adnám, Cristiano Ronaldo és Messi nem érdemli meg a győzelmet." - olvashatóak Van Gaal szavai a Manchester United hivatalos honlapján

Nos, a lista december 12-én három fősre olvad, Cristiano Ronaldo mindenki szerint ott lesz az első háromban, ám a másik két labdarúgó kiléte még kérdéses. A győztest január 12-én a FIFA-gála keretein belül hirdetik ki.

A FIFA-Aranylabda eddigi nyertesei:
Lionel Messi (2010, 2011, 2012)
Cristiano Ronaldo (2013, 2014)

Őszi Ádám

UEFA-büntetést kapott három BL-ben vitézkedő klub

Egyre jobban belejön az UEFA különféle büntetések kiszabásában, hol így, hol pedig úgy szedik be a pénzt a kluboktól. Azt, hogy ez jogos-e, mindenki ítélje meg maga. Mint emlékezhetünk korábban a magyar válogatott is bűnhődött a romániai selejtezőt követően... 

Ezúttal is a szurkolói magatartáson volt a hangsúly, ám a mostani büntetés ezúttal csak pénzben mérhető. Korábban a CSZKA Moszkva csapatát zárt kapus mérkőzésekkel sújtották, majd enyhítettek az ítéleten a meccsek számát tekintve.

A fegyelmi bizottság A Borussia Dortmund-Galatasaray mérkőzésen történteket vizsgálta, majd mindkét klubot megbüntette. A vendégeket 70 ezer euróra (22 millió forint) büntették szurkolói rendbontás miatt, illetve kötelezték a török klubot, hogy az okozott kárt megtérítsék a német klub számára. A büntetést a Dortmund sem úszta meg, az ő számlájuk 32 ezer eurós lett (10 millió euró).

Ezen felül rasszista megnyilvánulások végett a BATE Boriszov csapatát szektorbezárásra kötelezték. A büntetést a soron következő hazai, Porto elleni mérkőzésen kell végrehajtani.

Őszi Ádám

Nem lesz ott a címvédő és a rekordbajnok sem az Afrika Kupán

Szerdán lejátszották az  Afrikai Nemzetek Kupájának második selejtezőkörének utolsó fordulóját, ezzel pedig kialakult az Egyenlítői-Guineába utazó mezőny. Hatalmas meglepetésre sem a címvédő Nigéria, sem pedig a rekordbajnok Egyiptom nem jutott ki a kontinensviadalra. 

A harmincadik alkalommal megrendezésre kerülő tornát eredetileg Marokkó rendezte volna, ám az Észak-afrikai ország az EBOLA miatt visszamondta a rendezést és kizárásra került. Az már egy fordulóval a vége előtt eldőlt, hogy a hétszeres rekordbajnok Egyiptom nem tudja kvalifikálni magát a G-csoportból, melyben Szenegál és Tunézia is jobbnak bizonyult. A címvédő nigériai együttes igen izgalmas végjátékot produkált az A-csoportban, ahol hazai pályán le kellett volna győzniük Dél-Afrika legjobbjait. Ez nem sikerült, a végeredmény 2:2-es döntetlen lett, ez pedig a kiesést jelentette. A legjobb csoport harmadik ugyanis a Kondói DK nemzeti tizenegye lett megelőzve a címvédőt.

Íme a 16 résztvevő:
Csoportelsők: Dél-Afrika, Algéria, Gabon, Kamerun, Ghána, Zöld-foki szigetek, Tunézia
Csoport másodikok: Kongó, Mali, Burkina Faso, Elefántcsontpart, Guinea, Zambia, Szenegál
Legjobb csoport harmadik: Kongói DK
Rendező:  Egyenlítői-Guinea

Őszi Ádám