2014. november 22., szombat

Toure góljával nyert a bajnok, tovább menetel a Newcastle

Tovább robog a Newcastle United, mely ezúttal a QPR-t küldte haza pont nélkül, Pardrew tanítványai immáron a Bajnokok Ligája indulást érő negyedik helyen tanyáznak. A címvédő manchester City is hozta a kötelezőt, ha nehézkesen is, de legyőzték a walesi Swansea legjobbjait a Premier League szombati mérkőzésén.  

Manchester City - Swansea 2-1 (1-1)
G: Jovetic (19.), Yaya Toure (62.) ill. Bony (9.)

Legutóbb az Arsenal legyőzésével "sokkolt" a Swansea, mely Bony révén a City híveire is ráijesztett. Az elefántcsontparti támadó a 9. minutumban Dyer löbbölését vette mellre kilépve a védőfalból, majd a kapuba bombázott tizenegy méterről. A 19. percben aztán Jovetic egalizált, a montenegrói gólfelelős Navas beadását követően közelről passzolt a kapuba. Pellegrini tanítványai irányították a mérkőzést, a helyzetek is megvoltak, ám a háló nem akart rezegni. A túloldalon közben rendre veszélyes kontrákat vezetett a Swansea, így benne volt a meccs képében egy újabb vendég találat. Clichy és Yaya Toure is kis híján vezetést szerzett a Polgároknak, ám Fabianski a helyén volt. A 62. aztán  rezgett a háló, Fernandinho ás Yaya Toure kényszeretőzött remeköl, a végén az elefántcsontparti tört be és pöckölt a kivetődő Fabianski felett a kapuba. Azt, hogy megúszta két kapott góllal a mérkőzést a a Swansea, Fabianski számlájára írhatja a walesi csapat, az Ágyúsoktól érkező kapuvédő Navas, Milner és Agüero helyzeténél is a helyén volt. Győzelmével a City továbbra is harmadik, míg a Swansea egy helyet hátracsúszva a hatodik.

Newcastle United - QPR 1-0 (0-0)
G: Sissoko (78.) ill. -

Feltámadt hamvaiból a Newcastle, így is fogalmazhatunk, ugyanis a sereghajtó pozíciót bő másfél hónapja bitorló csapat immáron hat meccses veretlenségi szériát számol, legutóbbi öt mérkőzését pedig megnyerte az együttes. Ezúttal a QPR hajolt meg a St James’ Parkban. Jól tartotta magát a kiesőjelölt, ám Sissoko 78. percben eleresztett lövésénél Green hiába vetődött, a labda a kapu bal oldalában kötött ki. Győzelmükkel a Szarkák ideiglenesen elfoglalták a tabella negyedik, Bajnokok Ligája indulást érő helyét. A csapat vezetőedzője Pandrew kis híján a menesztés sorsára jutott a szezon elején, most már áldják a vezetők akkori döntésüket. Ráadásul a Newcastle védelme is rendben van, a csapat utóbbi három bajnokiján nem kapott gólt. A QPR visszacsúszott a liga utolsó helyére.

Leicester - Sunderland AFC 0-0 

Gól nélküli döntetlent hozott az újonc Leichester és a Sunderland összecsapása. A mérkőzést többnyire a vendégek irányították, ám helyzetek tekintetében kiegyenlített volt a küzdelem. Sem Pantilimon, sem pedig Sscmeichel nem kapitulált. A Leichester a kiesőzóna szélén táncol, míg a Sunderland három pontra tőle.

Őszi Ádám

Juventus: Szemléletmódváltás Vidal-ügyben

Nem hadakozik tovább az Öreg Hölgy, a Daily Star információi szerint nyáron meghallgatják Artudo Vidal kérőinek ajánlatát és amennyiben a chilei is távozni szeretne, abban az esetben elválnak a felek útjai. 

A kérők már jó ideje ostromolják Torino várát, ám a Juve eddig hajthatatlan volt, nem engedett elképzeléseiből és minden ajánlatot visszautasítottak, majd kiakasztották Vidal nyakába a nem eladó feliratú táblát. A Manchester United tette a legnagyobb erőfeszítéseket, ám több konkrét ajánlattal is elhajtották őket. Jövő nyáron lehet próbálkozni, vár kinyitja kapuit a "kofák" előtt.  

A Manchester United mellett több klub is érdeklődött Vidal iránt, a Real Madrid mellett az FC Barcelona is kacérkodott már a gondolattal, míg Angliából a Chelsea háza táján is felmerült az irányító neve. Pep Guardiola és a Bayern München is szívesen látná a chilei, a német rekordbajnok várhatóan versenyre száll majd.

Vidal piaci értékét a transfermarkt.de 45 millió euróra taksálja, áron alul biztosan nem eladó az irányító, így a zebrák minden bizonnyal komoly összeghez jutnak. 

Arrow 

La Liga: Rangadó vár a Barcára, kötelező győzelem a Realra - előzetes

Véget ért a szünet, a válogatott játéknapokat követően ismételten visszatér a klubfutball a palettára. A spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (La Liga) a 12. fordulójához érkezett. Rangadó vár az FC Barcelona csapatára, míg a listavezető Real Madrid az egyik újonchoz látogat. Nézzük mi vár a hétvégén a spanyol foci szerelmeseire. 

A hagyományoknak megfelelően péntek esti mérkőzéssel kezdődik meg a forduló, az utóbbi fordulókban a kiesőzónából elvánszorgó pocsék szezonrajtot bemutató Athletic Bilbao az Espanyol csapatát látja vendégül új stadionjában. A felek egymás mellett foglalnak helye a tabellán.

Szombaton egymás után játszanak a liga nagyágyúi, kiváló mérkőzésekre van kilátás. A játéknapot az Atletico Madrid kezdi, ellenfele az a Malaga lesz, mely utóbbi öt mérkőzését hibátlanul hozta és a rossz szezonrajtot követően feljött a hatodik helyre. A címvédő a negyedik helyről várja a mérkőzést, mely előzetesen igen jónak ígérkezik. Ezt követően a Real Madrid vendégszereplését tekinthetjük meg, Ronaldo és társai az újonc Eibar otthonába látogatnak. Amennyiben formáját átmentette a Real Madrid a folytatásra, könnyen elképzelhető, hogy gólzáport láthatunk. Este aztán jön a forduló rangadója, a Barcelona és a Sevilla összecsapása a Camp Nou gyepén. A nyílt sisakos támadójáték garantált, a találkozó pedig külön pikáns lesz Rakitic számára, aki a nyáron érkezett a katalánokhoz az andalúzoktól. Mindkét együttes bukdácsolt az utóbbi hetekben, így van mit javítani. A játéknapot késő esti mérkőzéssel zárja egy alsóházi derbi a Deportivo és a Real Sociedad részvételével. Ezen a mérkőzésen debütál a vendégek új trénere, a Manchesterben megbukó Moyses.

A vasárnapi ebéd mellé a Vallecano és a Celta biztosítja a futballt, utóbbi a szezon meglepetéscsapata titulust is viselheti, igen meglepő eredményekre volt eddig képes, ilyen volt például a Barca megverése a Camp Nouban. A dobogó harmadik fokán leselkedő Valencia Alcácer nélkül kénytelen megvívni a kiesőjelölt Levante elleni meccsét, míg két kieső csatáját hozza az Elche és a Cordóba párharca. A játéknapot A Villareal hazai mérkőzése zárja, a sárga tengeralattjáró ellenfele a felemásan szereplő Getafe lesz.

Mind mindig ezúttal is hétfőre marad a forduló zárómérkőzése, melyen a Granada és az Almeria méri össze tudását. Két igazi pocsék formában lévő csapat...

Péntek:
20:45 Athletic Bilbao - Espanyol 

Szombat:
16:00 Atlético Madrid - Málaga (Sport 2)
18:00 Eibar - Real Madrid (Sport 2)
20:00 Barcelona - Sevilla (Sport 2)
22:00 Deportivo La Coruna - Real Sociedad

Vasárnap:
12:00 Rayo Vallecano - Celta Vigo
17:00 Levante - Valencia
19:00 Elche - Cordóba (Sport 1)
21:00 Villarreal - Getafe (Sport 1)

Hétfő:
20:45 Granada - Almería

Őszi Ádám

Reus és az 53 milliós üzlet

A Daily Express értesülései szerint konkrét ajánlatot készül tenni a Chelsea labdarúgócsapat Marco Reus játékjogáért. A Stamford Bridgen már nagyon várják a januárt... 

Megszokhattuk, hogy heti szinten érkeznek a pletykák a világ egyik legjobb középpályásának jövőjét illetően, Reust a sajtó már számtalan klubnak eladta. Most azonban kitartóan a Cheslea érdeklődéséről cikkeznek, a hírek szerint Abramovic a londoni kékek tulajdonosa zöld utat adott Mourinho számára, aki nem sajnálja német játékosát sem Reusért cserébe.

A hírek szerint 30 millió eurót és André Schürrle játékjogát kínálják Reusért cserébe, ez pedig viszonylag tükrözi a piaci viszonyokat. Schürrle piaci árát a transfermarkt.de 23 millió euróra taksálja, míg Reus jelenleg 50 milliót ér.

Őszi Ádám 

Premier League: Csalódott csapatok rangadója - előzetes

A válogatott játéknapokat követően ismételten visszatér az élet a klubfutballba. Így van ez a világ egyik ha nem a legerősebb bajnokságában az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) is. A pontvadászat a 12. fordulójához érkezett, melynek fő rangadója az Arsenal és a Manchester United találkozása lesz. Jó mérkőzésekből és párosításokból ezúttal sem szenvedünk hiányt, nézzük miből él a hétvégén az angol foci szerelmese.


A szokásokkal ellentétben ezúttal nem rendeznek szombaton kora délutáni nyitómérkőzést, a mezőny 16 órai kezdettel nagyüzemben belevág a labda kapuba juttatásába. Azt, hogy ki milyen sikerrel teszi eme mesterséget idővel kiderül majd.

A legutóbbi fordulóban első élvonalbéli győzelmét begyűjtő újonc Burnley a felemásan teljesítő, ám a felsőházban helyet foglaló Stoke otthonába látogat. A hazaiak legutóbb Londonból a Spurs otthonából hozták el a három bajnoki pontot, formájuk pedig kiszámíthatatlan, ingadozó. A liga egyetlen veretlen csapata a listavezető Chelsea, mely ezúttal a Stamford Bridge gyepén fogadja Gera Zoltán korábbi csapatát a West Bromot. Mourinho csapata pazar formát mutat, kérdés, hogy a válogatott szereplés nem törte-e meg ezt, illetve a találkozóval kapcsolatban fontos szempont, hogy a vendégek újdonsült angol válogatott csatárát Berahinot mennyire sikerül majd hatástalanítani. A felsőházat záró, ezidáig vergődő Everton a meglepetésre pazarul szereplő West Ham Unitedet fogadja. A Kalapácsosok Bajnokok Ligája indulást érő negyedik helyen tanyáznak. A kieső helyen szerénykedő újonc Leichester a Sunderland legyőzésével léphetne előre, míg a regnáló bajnok Manchester City-re egy igen húzósnak ígérkező Swansea elleni derbi vár. A walesiek legutóbb az Arsenal legyőzésével gyűjtötték be a három bajnoki pontot, míg Pellegrini csapata az utóbbi időben hajmeresztő blamákba futott bele, bár így is dobogós a csapat. A 16 órai mérkőzések sorát a Newcastle és az utolsó előtti QPR összecsapása zárja, a Szarkák a liga egyik legjobb formában lévő csapatának számítanak, ugyanis legutóbbi öt mérkőzésükön 13 pontit gyűjtöttek és ezzel hatalmasat léptek előre a tabellán. Áldozataik között volt a Liverpool és a Tottenham is, míg a vendég londoniakat sem kell félteni, bár kiesők, de legutóbb a regnáló bajnokot fricskázták meg.  

A szombati játéknapot a forduló rangadója, a csalódott sztárcsapatok csatája zárja. Az Emiratesben az Arsenal és a Manchester United csap majd össze, a hatodik és a hetedik helyezett csatáját hozza a derbi. Wenger tanítványainak van miért visszavágni, ugyanis legutóbbi hat egymás elleni mérkőzéseiken az Arsenal egyetlen egyszer sem tudott nyerni, sőt egy igen megalázó 8:2-es eredmény is csúfítja az eredménysort. Fontos kérdése, hogy Alexis Sanchez milyen napot fog ki, illetve az is, hogy a United védői mennyire tudják megfogni, ugyanis a londoni klub merőben fűgg a chilei teljesítményétől. Ellenben a United háza táján is nagy a gond, Van Gaal a fél csapatára nem számíthat sérülések végett!

Vasárnap a Liverpool javíthatna pocsék mutatóján, az alsóház listavezetője a Crystal Palace vendégeként  gyűjtheti be a három bajnoki pontot, ám Balotelli és Sturridge sem áll Rodgers rendelkezésére. A vörösök mögött helyet foglaló Tottenham a Hull vendégeként indulhat meg felfelé a tabellán, ám ehhez valószínűleg a hazaiaknak is lesz pár szava, lövése. 

A 11. forduló zárómérkőzését hétfőn rendezik, a legnagyobb meglepetést szállító és jelenleg ezüstérmes Southampton az Aston Villa vendége lesz. Kiemelendő, hogy a Szentek mindössze 5 gólt kaptak eddig a szezon során, ezzel kimagaslanak a mezőnyből. 

Szombat:
16:00 Stoke - Burnley
16:00 Chelsea - West Bromwich (Digi Sport 2)
16:00 Everton - West Ham United
16:00 Leicester - Sunderland AFC
16:00 Manchester City - Swansea
16:00 Newcastle United - Queens Park
18:30 Arsenal - Manchester United (Digi Sport 1)

Vasárnap:
14:30 Crystal Palace - Liverpool (Digi Sport 1)
17:00 Hull - Tottenham (Digi Sport 2)

Hétfő:
21:00 Aston Villa - Southampton (Digi Sport 1)

Őszi Ádám