2014. július 23., szerda

Hivatalos: Aláírt a Barca ötödik nyári igazolása

A spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (La Liga) szereplő FC Barcelona hivatalos honlapján jelentette be a szurkolók és a sajtó által már most "halára" kritizált  Jérémy Mathieu szerződtetését. 

A 30 esztendős francia középső védő kivásárlási árát kifizette a katalán klub, melynek értelmében a Valencia 20 millió euróval lett gazdagabb. Mathieu négy esztendőre szóló kontraktust írt alá új klubjával, míg kivásárlási árát 50 millió euróban határozták meg. 

A rutinos védő 177 mérkőzésen öltötte magára a Valencia mezét, a katalánoknál Mascherano, Pique és Bartra lesznek jelen állás szerint a riválisai. 

Ezzel ő az FC Barcelona ötödik nyári igazolása:
Claudio Bravo --> Real Sociedad
Marc-André ter Stegen --> Mönchengladbach
Ivan Rakitic --> Sevilla
Luis Suárez --> Liverpool
Jérémy Mathieu --> Valencia

Ezen felül a második csapatból felhozták az első keretbe a kapuvédőt Masipot, míg kölcsönből tért vissza Rafinha és Gerard Deulofeu.

Arrow

Olasz sztárklubban köthet ki a Shakhtar "disszidáló" ásza

Ukrajnában embertelen körülmények uralkodnak, nap mint nap halnak meg ukrán, vagy épen oroszbarát katonák, civilek, nők és gyerekek. A szakadárok bázisa, központja a kelet-ukrajnai Donetsk városa, mely egyben a Shakhtar Donetsk székhelye. Az ukrán erők a város bevételét tervezik, a játékosok pedig félnek, így teljesen érthető módon nem kívánják kockáztatni életüket. 

Az ukrán klub külföldön tartózkodott és játszott több felkészülési mérkőzést, azonban hat játékos úgy döntött lelép, megdobbant, nem tér vissza a városba. Közülük öt brazil és egy argentin, többükről most sem lehet tudni, hogy hol tartózkodik. Nem úgy a csapat egyik ásza Douglas Costa, aki már a váltás lehetőségét vizsgálja, hiszen nagy valószínűséggel egyhamar nem lesz rend a polgárháborús térségben.

Costa elmondta, imádja a klubot, tiszteli és szereti a szurkolókat, ám fél és az élete sokkalta fontosabb. Az olasz sajtó, pontosabban a  Corriere dello Sport arról számolt be, hogy az AC Milan már felvette a kapcsolatot a játékos ügynökével. Galliani és a Douglast képviselő játékosügynök túl van az első találkozáson, ám részleteket nem lehet tudni.

Azt, hogy miként válthat klubot a 23 esztendős brazil középpályás nem tudni, ahogyan arról sincsenek pontos információk, hogy mi a Shakhtar Donetsk hivatalos álláspontja disszidáló játékosaival szemben. A transfermarkt.de 17 millió euróra taksálja a játékos piaci árát, akinek szerződése hosszútávon 2018 nyaráig köti őt ukrán klubcsapatához, ám senki nem kérheti tőle, hogy élete árán játsszon.

Costa 2010-ben szerződött Ukrajnába, azóta 169 tétmérkőzésen öltötte magára a Shakhtar mezét, ez idő alatt 33 gólt és 33 gólpasszt jegyzett. Valószínűleg a többi "disszidáló" játékos is hasonló képen fog eljárni, új klubot keres. Douglas iránt egyébként korábban a Juventus is érdeklődést mutatott.

Közben megjegyeznénk, hogy a sztárjait nélkülöző Shakhtar Donetsk tegnap este így is elhódította a szuperkupát az ősi rivális Dinamo Kijev 2-0-ás legyőzésével. 

Arrow

Conte nem lesz olasz kapitány! - még ma aláírhat egy európai sztárklub élére...

... amennyiben jól informálódtak a Corriere dello Sport "kémei". Az olasz hírportál francia forrásokra hivatkozva címlapján ír arról, hogy a Juventus kispadjáról egy hete meglepetésszerűen felálló Antonio Conte lehet a Paris Saint-Germain új vezetőedzője. 

Ezáltal az is eldőlhet, hogy a Torinóiak sikeredzője egyenlőre nem lesz olasz szövetségi kapitány. Miután Conte felállt az Öreg Hölgy kispadjáról sokan úgy vélték, hogy dűlőre jutott az Olasz Labdarúgó-szövetséggel, ezért a hirtelen váltás. Ezen új hírek viszont új alapra helyezik a Conte ügyet.

A hírek szerint a megállapodás már meg is történt, a bejelentésre pedig akár még a keddi nap folyamán sor kerülhet. Igen ám, de ez egy menesztéssel is járna! A Paris Saint Germain jelenleg regnáló vezetőedzője a francia szakember Laurent Blanc, akinek 2016-ig élő szerződése van a fővárosi klubbal és könnyen lehet, hogy meneszti őt a vezetőség, nemes egyszerűséggel derült égből fasírt, úgy, hogy bajnok csapatot faragott a párizsiakból, a csapat fejlődése pedig megkérdőjelezhetetlen.

Arrow

Magyar játékossal erősíthet a Lazio

Újfent komoly kérője akadt a magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő, a Budapest Honvédot erősítő Vécsi Bálintnak, akit ezúttal az SS Lazio szemelt ki magának. 

A 21 esztendős kétszeres magyar válogatott labdarúgó iránt az utóbbi időben több neves külföldi klub is érdeklődést mutatott, neve szerepelt a Juventus játékosmegfigyelőinek listáján, míg a Galatasaray télen tesztelte is Vécsei képességeit, ám transzfer nem következett be.

A jó fizikai felépítéssel és kellő technikai képzettséggel felvértezett középpályásért az nso.hu információi szerint akár 500 ezer eurót is letenne az asztalra az olasz együttes. Vécsei piaci árát 400 ezer euróra taksálta legutóbb a transfermarkt.de, míg szerződése 2016 nyaráig érvényes a Honvéddal.

Olaszországot sokan úgy hívják, a magyar tehetségek temetője, az utóbbi időben számos fiatal megjárta már az országot, ám jelentős sikereket egyikőjük sem tudott elérni, egytől-egyig alacsonyabb osztályú klubokban játszanak, vagy játszottak a korábbi nagy reményekkel ellentétben.

Vécsei a magyar bajnokságban igen csak jól játszik, kitűnik, nem véletlenül pont iránta érdeklődnek, ám sajnos tudjuk, hogy ami a magyar élvonalban elegendő, az külföldön, vagy fogalmazzunk úgy, hogy nyugaton édes kevés...

Arrow 

BL-selejtező: Elmaradtak a meglepetések, megvan a Loki ellenfele - eredméynek

Különösebb meglepetések nélkül zajlott le a Bajnokok Ligája 2. selejtezőkörének keddi játéknapja. Igaz születtek nem éppen papírformának számító döntetlenek, azonban ezen párharcok már az odavágók során eldőltek, így a vezetőedzők pihentethették kulcsembereiket. Ami a továbbjutókat illeti, egytől egyik az esélyesebbnek számító együttesek léptek tovább. 

Az is eldőlt, hogy a fehérorosz BATE Boriszov lesz a Debrecen ellenfele a harmadik selejtezőkörben, miután a hazai gól nélküli döntetlent követően idegenben lőtt góllal jutott túl az albán bajnok Skënderbeun. Az összes keddi párharcot figyelembe véve ez volt a legszorosabb. A Loki ezzel pedig egy régi, ám nem olyan jó ismerőssel találkozik majd, emlékezhetünk rá, hogy pont az albán Skënderbeu 3-1-es legyőzése után kapott ki a BATE csapatától a magyar bajnok pár éve a BL-ben. 

Bajnokok Ligája, 2. selejtezőkör, visszavágó:
FK Szutjeszka Niksics (montenegrói) - FC Sheriff (moldovai) 0–3
Tj: az FC Sheriff, 5–0-val
F91 Dudelange (luxemburgi) - Ludogorec Razgrad (bolgár) 1–1
Tj: a Ludogorec Razgrad, 5–1-gyel
FC Levadia Tallinn (észt) - Sparta Praha (cseh) 1–1
Tj: a Sparta Praha, 8–1-gyel
Qarabag FK (azeri) - Valletta FC (máltai) 4–0
Tj: a Qarabag FK, 5–0-val
Maccabi Tel-Aviv (izraeli) - FC Santa Coloma (andorrai) 2–0
Tj: a Maccabi Tel-Aviv, 3–0-val
The New Saints (walesi) - Slovan Bratislava (szlovák) 0–2
Tj: a Slovan Bratislava, 3–0-val
HB Tórshavn (feröeri) - FK Partizan Beograd (szerb) 1–3
Tj: az FK Partizan Beograd, 6–1-gyel
KS Skënderbeu Korcë (albán) - BATE Boriszov (fehérorosz) 1–1
Tj: a BATE Boriszov, 1–1-gyel, idegenben szerzett góllal
VMFD Zalgiris Vilnius (litván) - Dinamo Zagreb (horvát) 0–2
Tj: a Dinamo Zagreb, 4–0-val
Celtic FC (skót) - KR Reykjavík (izlandi) 4–0
Tj: a Celtic, 5–0-val

Arrow

U19-es EB: "A fejlőbés megkérdőjelezhetetlen!" - Hatot kaptunk Portugáliától

Csúfos és egyben kijózanító vereséget szenvedett Felcsúton közel négyezer néző előtt a magyar U19-es válogatott, melynek továbbjutási esélyei ezzel elszálltak. Mészöly Géza tanítványai hat gólt kaptak, mit mondhat ilyenkor az elkeseredett magyar szurkoló!? - "A fejlődés megkérdőjelezhetetlen!" 

A magyar csapatnak egyetlen egy esélye volt kedd este, le kellett volna győznie Portugáliát, hogy versenyben legyen az utolsó fordulót megelőzően a továbbjutást érő hely valamelyikéért. Nos, ez nem sikerült és sajnos még azt sem lehet mondani, hogy nagy akarásnak nyögés lett a vége. A mieink nem bírtak ellenfelükkel, akik láthatóan más dimenzióban és ami roppant fontos teljes mértékben más akarattal léptek pályára. A védelem nem tudta semlegesíteni André Silvát, a Porto B csapatának 18 esztendős tehetségét, aki egymaga négyet rámolt Székely kapujába. Az elkeseredett magyar szurkolók temetik labdarúgásunkat, a látottak alapján pedig nem is érdemtelenül...

Elhangzott többször is, hogy tavaly ezt a portugál csapatot 1-0-ra legyőzték a mieink, igen ám, de mi történt egy esztendő alatt!? A magyar labdarúgópalánták megmaradtak tehetségnek, míg a portugálok láthatóan továbbléptek. Óriási szakadék keletkezett a két csapat tudása között. Sokan felteszik ezáltal a kérdést, hogy hol van a hiba a rendszerben, mert valami nagyon nincsen rendjén...!? Ezt had ne mi válaszoljuk meg, hanem az "okosok"!

Ezzel és Ausztria 3-0-ás győzelmével pedig az is eldőlt, hogy Magyarország és Izrael nem lesz ott az elődöntőben, előbb említett két csapat a csoportelsősségért, míg utóbbi kettő a csoport harmadik és világbajnoki részvételt érő helyéért küzd majd meg. Nagyon fontos és sokat érő mérkőzés lesz válogatottunk számára az Izrael elleni.  

U19-es Labdarúgó Európa-bajnokság
A-csoport, 2. forduló
Magyarország - Portugália 1-6 (0-2)
Felcsút, Pancho Aréna, 3695 néző. Vezette: Tore Hansen (norvég)
G: Mervó (73.), ill. Ivo Rodrigues (32.-büntető), André Silva (45., 66., 89., 90+2.), Gelson Martins (75.)

A csoport másik mai mérkőzésén
Ausztria–Izrael 3–0 (2-0)
G: Bytyqi (28.-büntető), Grillitsch (42.), Grubeck (73.) ill. -

Az A-csoport állása:
1. Portugália 6 pont (9-1)
2. Ausztria 6 pont (6-1)
3. Izrael 0 pont (0-6)
4. Magyarország 0 pont (2-9)

A másik csoport nem ennyire letisztult, mint a magyar, hiszen újabb döntetlen eredmény született, a szerbek bizony megfogták a német gépezetet, mely csupán a hosszabbításban tudta döntetlenre menteni a találkozót. A továbbjutásért folyó harcból kiszállt a bolgár válogatott, mely csakúgy mint a magyar, még harcba száll majd azért a bizonyos harmadik, világbajnoki kvalifikációt érő helyért. 

A B-csoport keddi eredményei
Németország–Szerbia 2–2 (1-2)
G: Selke (39.), Stark (90+1.), ill. Makszimovics (32., 41.) 

Bulgária–Ukrajna 0–1 (0-0)
G: - ill. Tankovszkij (88.)

A B-csoport állása:
1. Németország 4 pont (5-2)
2. Ukrajna 4 pont (2-1)
3. Szerbia 2 pont (3-3)
4. Bulgária 0 pont (0-4)

Arrow