2014. március 18., kedd

BL: Esélyt sem hagyott a Chelsea a Galatának!

Könnyed győzelmet aratott a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének visszavágóján a Chelsea, mely az első félidőben Eto'o és Cahill találatával eldöntötte a párharcot. A Galata teljesen veszélytelen volt, Mourinho csapata kiváló munkát végzett és készülhet a negyeddöntőre. 

Chelsea - Galatasaray 2-0 (2-0)
G: Eto'o (4.), Cahill (42.) ill. - 
Tj: a Chelsea 3:1-es összesítéssel

Szívmelengető hangulat fogadta Didier Drogbát, aki ezen az estén ha ellenfélként is, de visszatért a Chelsea stadionjába. Számtalan transzparens és jó kívánság volt olvasható a lelátón, ám a bírói síp után az érzelmeket félre kellett tenni és a játéké lett a főszerep. A hazaiak jól belekezdtek Oscar a 4. percben remek labdát adott Eto'o-nak, aki köszönte és kilenc méterről a hálóba lőtt. Muslera még bele tudott érni, ám hárítani nem tudott, ez a találat jó hamar megadta a mérkőzés alaphangját (1-0).

Egy gólos vezetésének tudatában nem állt vissza Mourinho csapata, sorra alakították ki a helyzeteket, míg a Galatasaray nagyon Cech kapuját sem tudta megközelíteni, a hazaiak középpályása és védelme remek összhangot alkotott. A másik kapu előtt Terry hagyott ki hatalmas lehetőséget, lövése centikkel zúgott el a léc fölött. A 42. percben aztán újra rezgett a háló, Muslera még Terry fejesét védeni tudta, ám a kipattanó Cahill elé került, aki jól és gyorsan reagát (2-0).

A második játékrészben azt várhattuk volna, hogy egy lapra feltéve rohamoz majd Mancini csapata, ám nem így lett, Drogbáék teljes mértékben veszélytelenek voltak a hazaiak kapujára, akik mindössze egyetlen egy kaput találó lövést tudtak felmutatni a mérkőzés végén, s az sem hordozott magában sok veszélyt. A végjátékban kinyílt a Galata, szép és veszélyes kontrákat vezethetett a Chelsea, ám sem Hazard, sem pedig Torres nem tudott újabb gólt szerezni. Összességében nagyon megérdemelt és mondhatni könnyed győzelmet aratott Mourinho csapata, mely várhatja negyeddöntő béli ellenfelét. 

Őszi Ádám

Bemutatjuk a nyári átigazolási időszak legkeresettebb játékosát!

Szépen lassan eljön a szezon vége és ismételten megnyitja majd kapuit a transzferpiac, a sztárok többsége pletykák "áldozatává" válik, míg lesznek akik súlyos euró tízmilliókért váltanak klubot. Előretekintettünk és próbáltuk megfejteni, ki lehet a 2014-es nyári átigazolási időszak legkeresettebb játékosa, és megtaláltuk! 

A jelek a Bundesliga irányába sodortak minket , azon belül is egy kis csapathoz a Hoffenheim együtteséhez, melynek van egy nagyon tehetséges, fiatal brazil támadó középpályása Roberto Firmino személyében. A 22 esztendős labdarúgó idén 28 mérkőzésen szerepelt a Hoffenheim csapatában és ez idő alatt 19 gólt és 13 asszisztot jegyzett. 

Neve 2013 januárja óta 11 csapat nevével fonódott össze a nemzetközi sajtóban, az érdeklődés pedig az idei esztendőben sem szűnt meg, igen nívós csapatok érdeklődéséről lehetett hallani. Legkorábban a Manchester United érdeklődött még évekkel ezelőtt, ám akkor nem tették meg a kellő lépéseket, most azonban újra terítéken lehet Manchesterben a Firmino transzfer. A lista olyan nevekkel van tarkítva, mint az AC Milan, az Atletico Madrid, a Liverpool és az Inter. A legújabb kérő pedig a Wolfsburg, mely a másik Hoffenheim játékosra Vollandra is kivetné hálóját. 

Íme azon csapatok listája, melyeknél felmerült a brazil játékos neve: 
Manchester United, Southampton, Mönchengladbach, Schalke, Lokomotiv Moszkva, Atletico Madrid, AC Milan, PSG, Zenit, Liverpool, Inter, Wolfsburg.

Természetesen ezen kör szűkülni fog, a csapatok töredéke lesz csupán, aki komoly ajánlatot is adhat. A szakemberek jelenleg a legkomolyabb kérőknek a Wolfsburg, Schalke, Liverpool triót tartják, de a töbi csapatról sem szabad megfelejtkezni. A  transfermarkt.de 15 millió euróra taksálja Firmino árát, ez azonban a szezon végéig nagy valószínűséggel nőni fog. 

Őszi Ádám

Harc a Bundesliga egyik legnagyobb tehetségéért

Bár a Hoffenheim közepes szezont produkál, bizony vannak kiemelkedő teljesítményt nyújtó játékosai, ilyen például Kevin Volland a csapat jobb oldali támadója, aki igen csak a figyelem középpontjába került az utóbbi időben, a nyáron pedig úgy fest válogathat az ajánlatok közül. 

A mindössze 21 esztendős játékos, aki nem mellesleg csapatkapitánya a német u21-es válogatottnak remek szezont fut, 28 fellépése során 9 alkalommal vette be az ellenfelek kapuját és emellett 7 ízben szolgálta ki gólpasszal csapattársait. Pár héttel korábban arról lehetett hallani, hogy a Borussia Dortmund lesz az a klub, mely a nyáron elhappolja, most azonban új kérő van a láthatáron a WfL Wolfsburg személyében.

Volland piaci ára az utóbbi időben rendkívül megemelkedett a transfermarkt.de egy esztendővel korábban 5 millió euróra taksálta, míg idén februárban ez az összeg már elérte a 18 millió eurót, s ki tudja a szezon végéig mennyi lesz. Egy biztos, szerződése, mely 2017 nyaráig érvényes a Hoffenheim malmára hajtja a vizet, ami a lehetséges transzfer anyagi vonzatát illeti.

Eddig tehát két komoly kérő van, mindkét klub szándéka komolynak tűnik, ám aligha hisszük, hogy nem jelennek meg újabb klubok ajánlataikkal. Kevin Volland a nyári átigazolási időszak egyik legkeresettebb játékosa lehet.

Őszi Ádám

Torres nyáron Madridba költözhet

Úgy fest, idén nyáron tényleg véget érhet a Chelsea és Fernando Torres 2011-ben köttetett frigye, a zsurnaliszták szerint nagy esély van arra, hogy az El Nino becenévre hallgató támadó visszategye székhelyét Madridba és újra magára öltse a "Matracosok" mezét. 

A 29 esztendős csatár az Atletico Madrid saját nevelésű játékosa, a felnőtt csapatban 2001 ás 2007 között 214 alkalommal szerepelt és 82 gólt jegyzett. Egyik kedvenc áldozata a Barcelona volt, erre a katalánok szurkolói biztosan élénken emlékeznek. Ezt követően Anliába tette át székhelyét és a Liverpool támadójaként mondhatni szelte a hullámokat, 102 mérkőzésen 65-ször örvendeztette meg a "vörösök" szurkolóit. Londonba 2011-ben tette be a lábát, azóta pedig mondhatni gödörbe lépett a karrierje, igaz nyert Bajnokok Ligáját is a csapattal, ám önmaga teljesítménye már nem a régi. A Chelsea mezében 160 alkalommal mindössze 43-szor tudott eredményes lenni, ami egy befejező csatártól borzasztóan kevés. Az idei szezonban 29 mérkőzésen mindössze 9-szer talált az ellenfelek kapujába, teljesítménye pedig nem győzte meg portugál trénerét, aki nem ragaszkodik hozzá.

Torres szerződése 2016-ig érvényes, a transfermarkt.de pedig 19 millió euróra taksálja piaci árát. A beszámolók szerint Diego Costa érkezését nem zárta ki Mourinho, mely akár ráfizetéses cserét is tartogathat magában, de az is elképzelhető, hogy Madridban összeáll a Costa-Torres duó.

A válogatottban legutoljára tavaly júliusban szerepelt El Nino, akinek a világbajnoki részvétele közel sem biztos, sokan úgy vélik, hogy meglepetés lenne, ha bekerülne az utazó keretbe.

Őszi Ádám

Chelsea: Mourinho biztos Drogba visszatérésében

Felvirradt a keddi nap, a szurkolók pedig már az este esedékes Chelsea-Galatasaray mérkőzésre hangolnak. A sajtó munkatársai is dolgoznak, egyikük Mourinhoval beszélgetett Drogba esetleges visszatéréséről. A portugál tréner biztos abban, hogy az elefántcsontpart egyszer újra a klub alkalmazásában áll majd. 

"Erről nem én döntök, hanem a Chelsea, de azt gondolom, meg fog történni. Mikor? Nem tudom. S hogy játékosként, edzőként vagy nagykövetként térne vissza? Jövő évben, négy-öt éven vagy tíz éven belül? Nem tudom. De amikor egy játékos ilyen sokat jelent egy klubnak, és amikor egy klub ilyen sokat jelent egy játékosnak, akkor azt gondolom, vissza kell térni." - mondta a portugál tréner, majd folytatta - "Kétségtelenül ő a klub történetének egyik legjelentősebb játékosa, ezzel az összes Chelsea-szurkoló egyetért. Nem mondjuk, hogy a legjelentősebb, mert az nem lenne fair másokkal szemben, akik ugyanazon a szinten voltak és ugyanabban a generációban. Hogy ugyanazon a szinten van-e most 36 évesen, mint volt 26 évesen? Azt gondolom, senki nincsen, de ő a világ egyik legjobb csatára, az biztos."

Ami pedig a mai napot illeti, Drogba a Galatasaray játékosaként tér vissza a Stamford Bridge gyepére, ám egyben biztos lehet, hatalmas szeretetet kap majd a szurkolóktól, hiszen legendaként emlékeznek rá. Az elefántcsontparti gólzsák 2010-ben hagyta el a klubot azt követően, hogy a csapat felült a Bajnokok Ligája, ezáltal pedig Európa trónjára.

Őszi Ádám

Skót FA-Kupa: Elődöntőben a harmadik ligás Rangers

Egy újabb lépéssel került közelebb a nemzetközi porondhoz a harmadosztályú Rangers, mely a Skót FA-Kupa negyeddöntőjének újrajátszásán idegenben lépte le a negyedik vonalból érkező Albion Rovers csapatát.  

Albion Rovers (IV.) - Ramgers (III.) 0-2 (0-1)
G: - ill. Aird (18.), Daly (57.)

Ritkaságnak számít, hogy egy kupapárharc ily előre haladott szakaszában egy negyedik és harmadik vonalból érkező csapat harcoljon az elődöntőért, ám ahogyan azt a példa is mutatja nem lehetetlen. A Rangers szurkolói az első mérkőzést követően háborogtak, mondván a hazai 1-1-es döntetlen és az újrajátszás nem méltó a csapathoz, ám a labda kerek, a fociban pedig bármi megtörténhet. A visszavágón kedveskedett szurkolóinak a rekordbajnok és könnyed két gólos győzelmet aratott, ezzel pedig az elődöntőbe jutott. 

Nem akármilyen tény lenne, egy nemzetközi kupaindulás úgy, hogy a csapat azt a harmadik vonalból vívja ki. Persze erre sokan azt mondják, hogy a Rangers az Rangers, de senki ne feledje a csapatot játékosai elhagyták, ez pedig egy új társaság, melynek célja visszavinni a klubot az első vonalba. A következő feladat Dundee United lesz, mely jelenleg negyedik helyen áll az első osztályban. A Celtic már nincsen küzdelemben, az ő végzetük a másik ágon elődöntős Aberdeen volt már jóval korábban.

Elődöntő
Rangers (III.) - Dundee United 
St. Johnstone - Aberdeen

Őszi Ádám

Pontot rabolt a Bilbao az El Madrigalból - eredmények, tabella

A spanyol labdarúgó-bajnokság (La Liga) 28. fordulójának hétfő esti zárómeccsén az Athletic Bilbao a Villareal otthonában vendégszerepelt és hozott el egy bajnoki pontot. A mérkőzésre kilátogatók láthattak gólt, kiállítást, sőt még kihagyott büntetőt is. 

Villareal - Athletic Bilbao 1-1 (0-0)
G: Pina (47.) ill. Aduriz (83.)
Kiállítva: Paulista Gabriel (65.) ill. -

Eseménytelenül indult a mérkőzés, sokat elmond a játék képéről, hogy a 22. percben még egyik csapat sem tudott felmutatni kapura lövési kísérletet. Arról, hogy az első játékrész ne gól nélküli döntetlennel záruljon Aduriz tehetett volna, a támadó azonban büntetőt rontott, mely döntő befolyással bírt a mérkőzés végkimenetelének tekintetében. A második félidőre kanyarodván Pina gyors gólja hamar hazai vezetést eredményezett, ám a 65. percben Paulista Gabriel összeszedte második sárgáját, így idő előtt zuhanyozni mehetett. Emberelőnyét kihasználta a Bilbao, Aduriz pedig igyekezett javítani, ő szerzetez csapata egyenlítő találatát a 83. percben, mely mint végül kiderült egy pontot ért.

A forduló további eredményei:
Getafe - Granada 3:3 
Levante - Celta Vigo 0:1
Rayo Vallecano - Almería 3:1
Málaga - Real Madrid 0:1 
Atlético Madrid - Espanyol 1:0 
Elche - Betis 0:0 - videóval
Barcelona - Osasuna 7:0
Sevilla - Valladolid 4:1 
Real Sociedad - Valencia 1:0

A La Liga állása 28 forduló után:
1. Real Madrid 70 pont, 2. Atletico Madrid 67 p., 3. Barcelona 66 p., 4. Athletic Bilbao 52 p., 5. Real Sociedad 46., 6. Villareal 45 p., 7. Sevilla 44 p., 7. Valencia 36 p.,... 18. Valladolid 26 p. (30-48), 19. Almeria 26 p. (27-52), 20. Betis 19 p.

Íme a góllövőlista élmezőnye:
1. Cristiano Ronaldo (Real Madrid) 25 gól
2. Diego Costa (Atletico Madrid) 22 gól
3. Messi (Barcelona) 18 gól
4. Sanchez (Barcelona) 17 gól
5. Benzema (Real Madrid) 15 gól
5. Griezmann (Real Sociedad) 15 gól

Őszi Ádám

Totti vezérletével Roma siker - eredmények, tabella

Izgalmasra és gól dúsra sikeredett az olasz labdarúgó-bajnokság (Serie A) 28. fordulójának zárómérkőzése, melyen az Udinese a Stadio Olimico gyepén tette tiszteletét. A mérkőzés felemás félidőket hozott, a vendégek visszajöttek a meccsbe, ám fordítani nem tudtak. A hazaiak vezére a visszatérő karmester Totti volt.

AS Roma - Udinese 3-2 (2-0)
G: Totti (22.), Destro (30.), Torosidis (69.) ill. Pinzi (51.), Basta (81.)

A mérkőzés elején igen csak bekezdtek a hazaiak, a fölény pedig a 22. percben góllá érett, Gervinho lövését még sikerült hárítani közelről, ám a kipattanóra érkezett Totti és tizenegy méterről a kapu jobb alsó sarkába lőtt. Nyolc minutummal később Gervinho indult meg a fellazult vendég végelemmel szemben, majd tálalt remekül Destro elé, aki köszönte és pár másodperccel később már a társakkal ünnepelt. 

A második játékrészben egy sokkal határozottabb Udinese futott ki, ennek pedig meg is lett az eredménye, Pinzi révén az 51. percben sikerült egyenlíteni, ezzel pedig felcsillant a remény. Nyitottá vált a mérkőzés, mindkét kapu több ízben is veszélyben forgott, gólt azonban a hazaiak szereztek, Torosidis talált be a 69. percben. Az udinei alakulat Basta révén ismételten egyre zárkózott és nem adta fel, szoros volt a vége, izzadhattak a Roma szurkolok, azonban a hármas sípszó pillanatában már vidámak voltak és örülhettek, csapatuk újabb három pontot abszolvált és ismételten ellépett a Napoli elől.  

A forduló további eredményei:
Hellas Verona - Inter 0:2
Atalanta - Sampdoria 3:0
Livorno - Bologna 2:1
Sassuolo - Catania 3:1
Cagliari - Lazio 0:2
AC Milan - Parma 2:4 
Fiorentina - Chievo 3:1
Genoa - Juventus 0:1
Torino - Napoli 0:1

Íme a Serie A állása 28 forduló után:
1. Juventus 75 pont, 2. AS Roma 61 p., 3. Napoli 58 p., 4. Fiorentina 48 p., 5. Inter 47 p., 6. Parma 46 p., 7. Lazio 41 p.,... 11. AC Milan 35 p.,... 18. Bologna 23 p., 19. Sassuolo 21 p., 20. Catania 20 p.

Íme a góllövőlista élmezőnye:
1. Tevez (Juventus) 15 gól
2. Higuain (Napoli) 14 gól
2. G. Rossi (Fiorentina) 14 gól
4. Immobile (Torino) 13 gól
4. Palacio (Inter) 13 pont
4. Luca Toni (Verona) 13 gól
7. Berardi (Sassuolo) 12 gól
7. Gilardino (Genoa) 12 gól

Őszi Ádám