2014. február 27., csütörtök

EL: Higuain továbblőtte a Napolit; csúnyán kizúgott a Shakhtar

Igen csak megszenvedett az Európa Liga nyolcaddöntőjébe jutásáért a Napoli, mely az utolsó pillanatig izgulhatott a Swansea ellenében. A Sevilla otthon könnyedén intézte el a szlovén Maribor csapatát, míg hatalmas meglepetésre sajátjai előtt égett le a Shakhtar Donetsk. 

Napoli - Swansea 3-1 (1-1)
G: Insigne (17.), Higuain (78.), Inler (90+3.) ill. De Guzman (30.) 
Tj: a Napoli 3-1-es összesítéssel

Igen csak megizzadt, sőt kis híján beletörött Benítez bicskája a walesi Sansea Citybe, mely Nápolyban is meglehetősen jól játszott, ám a szerencse ezúttal Higuain és társai mellé állt. A gól nélküli első mérkőzést követően hamar, már a 17. percben vezetést szerzett a Napoli, miután Insigne a kapuba juttatta a játékszert Higuain átadását követően. A kapott gól nem rogyasztotta meg a vendégeket, akik minden bizonnyal számoltak a kapott góllal, illetve azzal is, hogy rúgniuk kell, hiszen ha nem teszik, csekély az esély a nyolcaddöntőre. Ennek tudatában játszott és támadott a vendég sereg, mely De Guzman  és Bony összjátéka után előbbi góljával egyenlített a 30. percben. A második játékrészben jöttek a cserék, a változtatások és hiába volt sokkal gólra törőbb a Swansea, a Napoli szerzett újra vezetést Higuain révén. A végén teljesen kitámadtak a vendégek, melynek a végeredménye egy harmadik nápolyi gól lett, mely Inler nevével fonódott össze. A Napoli mindössze háromszor talált kaput a meccsen, ez pedig makulátlan mérleg, ám sok mindent elmond a walesi csapat 10/9-es mutatója. Nem feltétlenül az a csapat jutott tovább, mely többet tett a sikerért...

Sevilla - Maribor 2-1 (1-0)
G: Reyes (42.), Gameiro (59.) ill. Vrsic (90+2.)
Tj: a  Sevilla 4-3-es összesítéssel

Idegen béli 2-2-es döntetlent követően hazai pályán esélyt sem hagyott a Sevilla, mely végig uralta a meccset és magabiztos előnyt épített ki a végjátékra Reyes és Gameiro találatainak köszönhetően. A végjátékban Vrsic szépített, ám ez tényleg csak szépségtapasznak volt jó, a szlovén csapat kizúgott, míg a Sevilla készülhet a következő körre.

Shakhtar Donetsk - Viktoria Plzen 1-2 (0-2)
G: Adriano (88.) ill. Kolar (29.), Petrzela (33.)
Tj: a Plzen 3-2-es összesítéssel

Kevesen gondolták, hogy megállj lesz a vége, ám ahogyan az orosz csapatok esetében, úgy az ukrán sztárklubnál is bekövetkezett a tétmeccsek hiánya című történet. Az első meccsen kiharcolt döntetlen és az erőviszonyok is a Shakhtar sikerét vetítették elő, ám a papírforma az csak papírforma. A cseh csapat az első félidő közepén Kolar és Petrzela találatainak köszönhetően négy perc alatt eldöntötte a párharcot. A végére még maradt egy Adriano gól, ez azonban már nem segített. Következő körös a Plzen!

Őszi Ádám

EL: Továbblépett a spanyol kiesőjelölt

Jött, látott, s győzött a Betis, mely a Rubin Kazany otthonában diadalmaskodott meglehetősen könnyedén. Újabb orosz csapat búcsúzott Európától, a hiba a rendszerben van? 

Rubin Kazany - Betis 0-2 (0-1)
G: - ill. Nono (45.), Castro (64.)
Tj: a Betis 3-1-es összesítéssel

Meglehetősen lagymatag hangulatban kezdődött a meccs, a felek húsz percen keresztül csak ismerkedtek, mezőnyben kardoztak, a kapuk nem forogtak veszélyben. A spanyol kiesőjelölt sevillai együttes sokkal összeszedettebb volt, ez pedig előbb labdabirtoklásban, majd gól formájában is megmutatkozott. A kísérletek, helyzetek beindultak, a 45. percben pedig Reyes passza után Nono volt eredményes. A második játékrész sem hozott komolyabb változást, a hátrány tudatában sem tudott sok mindent tenni a Rubin, mely a 64. percben aztán immáron két gólos hátrányba került Castro gólja után. Ha a bajnokságban nem is, az Európa Ligában azért fickándozik a Betis, mely ezzel a diadallal némi ideiglenes vigaszt nyújtott fanatikusai számára.

A hiba a rendszerben van? A mi válaszunk igen! Az orosz bajnokság oly hosszan szünetel, hogy ez a csapatok nemzetközi porondon történő szereplésére kihat. A csúcsforma elmarad, hosszú hetek óta tétmeccs nélkül ugranak a csapatok az egyenes kieséses rendszerbe. A Zenit otthon égett a BL-ben a Rubin pedig ezúttal a második sorozatban. A gyors tavaszi búcsú nem ritkaság, nem újdonság...

Őszi Ádám

Milánói versenyfutás a katalán védőért

Katalán lapértesülések szerint komoly esély mutatkozik arra, hogy Héctor Moreno ne töltse ki 2016 nyaráig szóló kontraktusát és nyáron klubot és egyben bajnokságot váltson. Irány a Serie A?  

A forrás arról számol be, hogy mind az AC Milan, mind pedig az Internazionale élénk érdeklődést mutat, így könnyen kialakulhat egy városi versenyfutás a két klub között. A 26 esztendős 47-szeres mexikói válogatott középső védő alapembere csapatának.

Moreno jelenlegi becsült piaci értéke a transfermarkt.de szerint 7 millió euró, így a hosszútávú szerződést is figyelembe véve, jócskán a zsebbe kell nyúlni. A két milánói klub mellett vannak más érdeklődök is, mely nem csoda a mutatott produktum fényében, ám további klubok nem lettek nevesítve.

Őszi Ádám

Horvátországban a Barca sportigazgatója! - küszöbön a bombaüzlet

Egybemutató hírek szerint Horvátországba utazott Andoni Zubizarreta, a Barcelona labdarúgócsapatának sportigazgatója, hogy személyesen tárgyaljon a Dinamo Zagreb vezetőivel a jelenkor egyik legnagyobb támadó tehetségének átigazolásáról. 

A katalán klub célpontja Alen Halilovic minden idők legfiatalabb debütánsa a horvát nemzeti csapatban. A szupertehetségnek tartott 17 esztendős jobb oldali szélső fiatal kora ellenére stabil embernek számít a horvát bajnokcsapatban, kegyeiért pedig számos klub sorban áll.

Zdravko Mamic a zagrebi klub ügyvezetője elmondta, hogy korábban már történt írásos megkeresés - „Már kaptunk egy ajánlatot a Barcelonától, ám nem fogadtuk el. Sem mi, sem a játékos és a családja nem voltak teljesen elégedettek a felkínált feltételekkel" 

Ezt követően döntött úgy Zubizarreta, hogy személyes látogatása során kívánja jobb belátásra bírni az érintetteket. A kérőd sorában egyébként helyet foglal a Tottenham és a Manchester United, ám náluk sokkalta komolyabb szándékot mutat a Dortmund, melynek a szakemberek 24 százalékos esélyt adtak. A mérleg most katalán föld felé fordult 49 százalékos biztossággal jelzik, Alen a Barca új üdvöskéje lesz.

A fiatal tini legutóbb becsült piaci ára 4 millió euró volt.

Őszi Ádám