2014. március 27., csütörtök

Mourinho: „Kicsit meglepődtem..."

A Chelsea labdarúgócsapatát irányító Jose Mourinho sokkal többet várt volna a Real Madridtól, attól a csapattól, melyet nyáron hagyott el a londoni kékek kedvéért. A portugál tréner elmondta, hogy meglepődött, hiszen a katalánok, úgymond tálcán kínálták a lehetőséget...  

"Kicsit meglepődtem. Arra számítottam, hogy a Real Madrid nagyobb előnyre tesz szert a bajnokság e szakaszára, mert a Barcelona sokkal több pontot veszített ebben az idényben, mint a legutóbbi háromban" - nyilatkozta az Eurosportnak Mourinho a királyiak ex-trénere.

A nyilatkozatot a "Special One" a Sevilla elleni kudarcot megelőzően tette, mint ismeretes Ancelotti csapata szerda este 2-1-es vereségbe szaladt bele, míg a riválisok nyerni tudtak, így már csupán bronzérmes helyen áll a királyi gárda.

A Real Madrid mind idáig azokat a mérkőzéseket bukta el, melyet közvetlen riválisai ellen vívott és a legfontosabbak letek volna, két ízben a Barcelona, egyszer pedig az Atletico Madrid verte meg őket, míg a többi csapat ellen hozták a kötelező győzelmeket egy-egy döntetlen kivételével.

Ellenben az FC Barcelona tényleg sokkalta több "meglepetést" okozott, mint a Mourinho éra alatt, olyan vereségek csúsztak be, mellyel senki sem számolt, említhetjük például a legutóbbi Valladolid elleni blamát. 

Őszi Ádám

Jelenkorunk egyik legnagyobb tehetsége Barca játékos lett! - hivatalos

Az FC Barcelona labdarúgócsapata hivatalos honlapján jelentette be Alen Halilovic szerződtetését. A "Balkáni Messi"-nek is becézett mindössze 17 esztendős szupertehetség a szezon végeztével csatlakozik a katalánokhoz. 

"Nehéz szavakat találni arra, hogy most mit érzek. Sok köszönet a Dinamónak, amely örökre úgy marad meg bennem, mint az első szerelem, s mint az a klub, amelynél elkezdtem megvalósítani az álmaimat. Szeretnék köszönetet mondani a Dinamo Akadémia összes edzőjének, illetve a drukkereknek." - olvashatók az új szerzemény első szavai a katalán klub hivatalos honlapján - "Természetesen a Barcelona különleges. Már kiskorom óta szeretem őket, és megtiszteltetés, hogy náluk játszhatok majd. Először szeretnék duplázni a Dinamóval, aztán pedig az új klubomra koncentrálok."

Halilovic a Dinamo Zagreb saját nevelésű játékosa, a klub első körben 2,2 millió eurót játékosáért, majd teljesítményének függvényében tovább gyarapodhat a zagrebi klub kaszája. A 17 esztendős zseni igazi rekordernek számít, hiszen a Dinamo Zagreb történetének legfiatalabb debütánsa és egyben legfiatalabb gólszerzője. Minden idők legfiatalabb horvát játékosa, aki pályára lépett a Bajnokok Ligájában és fiatal kora ellenére már magára ölthette a horvát válogatott címeres mezét, mellyel szintén a legfiatalabbnak mondhatja magát.

Kegyeiért olyan klubok versengtek, mint a Real Madrid, a Manchester City és United, valamint a Tottenham. Halilovic a szezon végeztével tehát Barcelonába költözik, ahol a B csapat tagjaként folytatja egyenlőre.

Őszi Ádám

Premier League: Végleg kiszállhat a harcból az Arsenal - előzetes

Hétvégén immáron a 32. forduló következik az angol labdarúgó-bajnokságban (Premier League), melynek küzdelmei igen szorosak és látványosak. Igazi rangadókat játszanak majd az élklubok, ki a bajnoki címért, ki pedig a nemzetközi kupaszereplésért száll ringbe, míg a kiesőzóna is igen széles kört ölel fel, a hátsó szekcióban csipkedniük kell magukat a csapatoknak, amennyiben a cél a bennmaradás, már pedig miért ne lenne az! 

A mérkőzések többségét szám szerint hetet a szombati nap folyamán rendeznek. A nyitómérkőzésen a Vörös Ördögök hazai pályán fogadják a kiesőzónától biztos távolságban helyet foglaló Aston Villát. Moyes csapata számára már nagyon távoli a nemzetközi porond, a csapat hátránya hat pontos az Everton ellenében, így hibázni már biztosan nem lehet, ha még valahogy oda szeretnének érni.

A folytatásban aztán hat pontos kiesési rangadót vív majd az újonc Cardiff és Gera Zoltán csapata a west Brom, míg a jelenlegi listavezető Chelsea a kiesőzóna előtt helyet foglaló Crystal Palace otthonába látogat, mondanunk sem kell, mindkét csapatnak égetően fontosak a pontok. A Stoke-Hull és a Southampton-Newcastle összecsapások mondhatni érdemtelenek, a csapatoknak sem feljebb sem pedig lejjebb nem kell igyekezniük, lévén magabiztos középcsapatokról beszélünk. A Swansea öt pontos távolságra van a kiesőzónától, míg vendége a Norwich hét ponttal már egész biztos távolból figyelhet. 

A játéknap zárómeccse egyből a forduló rangadója lesz! Arsene Wenger tanítványai fogadják a bajnoki címre törő Manchester Cityt és amennyiben ismét besülnek az Ágyúsok az Emiratesben biztosan lemondhatnak a bajnoki címről, sőt a bajnokok Ligája szereplésük is lassan veszélybe kerülhet, ennek persze függvénye, hogy mit játszik az Everton mögöttük.  Döntetlen egyik félnek sem jó, abban az esetben a riválisok dörzsölhetnék tenyerüket.

Szombat
13:45 Manchester United - Aston Villa (Digi Sport 2)
16:00 West Bromwich - Cardiff
16:00 Crystal Palace - Chelsea (Digi Sport 1)
16:00 Stoke - Hull
16:00 Southampton - Newcastle United
16:00 Swansea - Norwich
18:30 Arsenal - Manchester City (Digi Sport 1)

Vasárnap liverpooli módra is is felkonferálhatjuk a játéknapot, ugyanis előbb az Everton vendégeskedik majd a jelenleg sereghajtó Fulham otthonában, majd egy fantasztikus mérkőzésre van kilátás az Anfielden, mely a bajnoki cím sorsát illetően is nagy jelentőséggel bír. A Liverpool remek sorozatban van, míg a Tottenham egy pontnyira kullog az Everton mögött, mely Európa Liga indulást érő helyen tanyázik. A tét nem kicsi, az elérni kívánt célok azonban ellenkezőek, persze itt nem a három pontra gondoltunk.

Vasárnap
14:30 Fulham - Everton  (Digi Sport 1)
17:00 Liverpool - Tottenham  (Digi Sport 1)

Végezetül pedig hétfőn a forduló zárómérkőzését tekinthetjük meg, a jelenleg kieső helyen álló Sunderland otthon fogadja a tizenegyedik West Ham csapatát. A házigazda számára ez egy élet-halál mérkőzés lesz.

Hétfő
21:00 Sunderland AFC - West Ham United  (Digi Sport 1)

Őszi Ádám