2015. április 30., csütörtök

Gyász: Elhunyt a pályán összeeső belga védő

Rossz hírek érkeztek Belgiumból, Grégory Mertens szervezete feladta a harcot, a Lokerenvédője csütörtökön a délutáni órákban távozott közülünk. 

A mindössze 24 esztendős futballista hétfőn este a pályán kapott szívrohamot egy tartalékbajnokin, melyet a Genk ellen vívott a Lokeren. A védőt sikerült újraéleszteni, ám állapota olyan súlyosnak bizonyult, hogy mesterséges kómába kellett helyezni. Már a minap rossz híreket közöltek, nem sok bizakodás maradt, ma pedig szertefoszlott a kevés remény is. A genki kórház közleményben tudatta a gyászhírt.

Grégory Mertens 24 esztendőt élt, ifjúsági karrierje során megfordult az Anderlecht csapatában, majd Gent után a Cercle Brugge színeiben találta meg számításait, itt kapta meg első profi szerződését, 2011 és 2014 között 88 tétmérkőzésen szolgálta a klubot. A Lokeren 2014 telén vásárolta meg, s a mai napig a klub színeit képviselte. Tagja volt a belga korosztályos válogatottaknak, a felnőttek között nem mutatkozhatott be.

Őszi Ádám

CONCACAF Bajnokok Ligája: Mesterhármas a döntőben, csúcson a Club America

Története hatodik CONCACAF Bajnokok Ligája győzelmét ünnepelhette magyar idő szerint éjjel a Club America azt követően, hogy a hazai 1-1-es döntetlen után a a Montreal otthonában fölényes győzelmet arattak. 

Montreal Impact - Club America 2-4 (1-0)
G: Romero (8.), McInerney (89.) ill. Benedetto (50., 66., 81.), Peralta (64.)

Egy kis történelem: A Montreal Impact a CONCACAF Bajnokok Ligája 1962 óta íródó történetének első kanadai döntőse volt, ám az első győztesre még várni kell az eredmény tükrében. A rekordbajnok a Club America nagy riválisa a Cruz Azul volt, mely tavaly hódította el legutoljára a címet, most 6-6 diadalnál tartanak a csapatok. A Club America legutóbb 2006-ban játszott döntőt, s ült fel a trónra a Deportivo Toluca ellenében. Fontos ls kiemelendő, MLS csapat sem ült még fel a trónra, hatalmas a mexikói hegemónia. Döntőt játszott eddig a két ízben a Los Angeles Galaxy, a D.C. United és a Real Salt Lake is, ám ahogy az Impact, úgy ők is elbuktak. 

Telt ház, több mint 60 ezer néző és fantasztikus atmoszféra fogadta a csapatokat, s az idegenben elért 1-1-es döntetlen után bizakodhat lehetett az Impact. Hát még a 8. perc után, amikor is rezgett a háló, Romero vezette keresztül a labdát a büntetőterületen belül, majd a lábtengerben valahogyan utat talált a labda. A félidőben rosszul állt a Club America szénája, azonban a második félidő róluk szólt. Még az első játékrészben szereztek egy kapufát, az Impact pedig ziccert rontott, mely mint később kiderült megbosszulta önmagát. Az 50. percben aztán egalizált a Benedetto révén a Club Amercica, a henger pedig beindult, az argentin találata, félollója pedig szépségdíjasra sikeredett. Ezt követően akár büntetőhöz is juthattak volna a vendégek, ám a játékvezető sípja néma maradt. A 64. percben aztán Peralta is feliratkozott a gólszerzők közé, ekkor pedig már a vendégeknek állt a zászló. Hát még két perccel később Benedetto másodjára is betalált, ezzel gyakorlatilag lezárva a párharcot. A 81. percben aztán triplázott az argentin, aki ezzel beérte csapattársát Peraltat a góllövőlista élén. A meccset egy McInerney  találat zárta, ám ez már csak szépségtapasz volt, pillanatokkal később kezdődhetett az önfeledt mexikói ünneplés.

A torna gólkirályi címét holtversenyben két Club America játékos szerezte meg, a visszavágón jegyzett mesterhármasával ugyanis az argentin Benedetto beérte mexikói társát Peraltat, aki egy találattal vette ki a részét a sikerből.

A góllövőlista élmezőnye:
1. Benedetto (Club America), Peralta (Club America) - 7 gól
3. Nahuelpan (Pachuca), A. Rodriguez (Saprissa), Y. Ruiz (Herediano), Zuniga (Club America) - 5 gól

Őszi Ádám

MLS: Botlott, de még mindig veretlen a Red Bulls

Hét közi mérkőzést játszott a New York Red Bulls, mely továbbra is őrzi 2015-ös veretlenségét, igaz a három pont is elmaradt ezúttal hazai környezetben. A Rapids már ötödik ikszét gyűjtötte be idén... 

New York Red Bulls – Colorado Rapids 1-1 (1-1)
G: Wright-Phillips (30.-büntető) ill. G. Torres (25.)

Az első pillanatoktól nyilvánvalóvá vált, hogy a Red Bulls fog dominálni a mérkőzésen, ez pedig remek kontralehetőségekkel ígérkezett a Rapids számára, ugyanis a hazai védelem jó magasan feltolódott, kísérte a támadásokat. A 14. percben saját kapujának előterében szerzett labdát a vendég csapat, s Bodji két védő közül egy az egyben lépett ki és vihette kapura a labdát, ám a kivitelezés borzasztóra sikeredett, Robles könnyedén védte a "lövést". A 25. percben aztán, már nem tudott hárítani a kapuvédő, egy szabadrúgást követően a labda Torrest találta teljesen üresen, s a labda a hálóban pihent meg. Sokáig nem örülhettek a vendégek öt perccel később ugyanis véleményezett büntetőt ítélt a játékvezető. A megítélt tizenegyest Wright-Phillips a bal alsóba vágta, ezzel mint később kiderült kialakítva a végeredményt. A Red Bulls dupla annyi kapuralövést jegyzett, nagy helyzetei azonban a Rapidsnak voltak. A 35. percben is egy kontra ült, ám a lövésbe Robles bele tudott kapni, így a kapufára pergett a labda. A második félidőben Kljestan lábában volt a három pont sorsa, tekerése azonban csak a léctalálkozást találta telibe.

A New York Red Bulls  ezzel továbbra is veretlen, 3 győzelem mellett immáron 4 döntetlent számlál, s harmadik konferenciájában, míg a Colorado már ötödik ikszét könyvelte el, s sereghajtó.

A folytatásban:
máj. 2. 02:00 Houston Dynamo – FC Dallas
máj. 2. 04:00 Real Salt Lake – San Jose Earthquakes
máj. 2. 22:00 Philadelphia – Toronto FC (Eurosport 2)
máj. 3. 01:00 D.C. United – Columbus Crew
máj. 3. 01:30 New England – New York Red Bulls
máj. 3. 04:30 L. A. Galaxy – Colorado Rapids
máj. 3. 04:30 Portland Timbers – Vancouver Whitecaps
máj. 3. 23:00 Sporting Kansas – Chicago Fire  (Eurosport 2)
máj. 4. 01:00 New York City – Seattle Sounders  (Eurosport 2)

A góllövőlista élmezőnye:
1.  Kamara (Columbus Crew), Rivero (Vancouver Whitecaps) – 5 gól
3.  Barnes (Houston Dynamo), Martins (Seattle Sounders), Perez (FC Dallas), Altidore (Toronto FC),  Dempsey (Seattle Sounders) – 4 gól
8.  Adi (Portland Timbers), Aristeguieta (Philadelphia Union),Castillo (FC Dallas), Giovinco (Toronto FC), Kaká (Orlando City), Meram (Colombus Crew), Németh Krisztián (Sporting Kansas City), Sam (New York Red Bulls), Wondolowski (San Jose Earthquakes), Wright-Phillips (New York Red Bulls), G. Torres (Colorado Rapids) – 3 gól

Végezetül pedig a bajnoki tabella:


Őszi Ádám

Német Kupa: Elmaradt a meglepetés, kiütéssel finalista a Wolfsburg

Kialakult a Német Kupa fináléja, a Borussia Dortmund ellenfele a Wolfsburg lesz, mely könnyedén zongorázta le a Bielefeld elleni elődöntőt. A csapatok között kiütközött az osztálykülönbség, a közte négy pedig több is lehetett volna, ám a vendégek a második félidőben teljesen kiengedtek. 

Bielefeld (III.) - Wolfsburg 0-4 (0-2)
Helyszín: Schüco Aréna - 26137 néző
Vezette: Tobias Welz
Gólszerzők: - ill. Arnold (8., 55.), De Bruyne (32.), Perisic (51.)
Sárga lap: - ill. De Bruyne (27.)

Bielefeld: Schwolow - Dick, Börner (Hornig 46.), Salger, Schuppan - Junglas, Schutz, Hemlein, Muller (Ulm 65.), Mest - Klos (Van der Biezen 76.). Vezetőedző: Meier

Wolfsburg: Benaglio - Rodriguez (Schafer 73.), Klose, Naldo, Vierinha - Gustavo, Arnold, Perisic (Schürrle 69.), De Bruyne (Guilavogui 54.), Caligiuri - Dost. Vezetőedző: Hecking

Már az kész csoda volt, hogy a harmadik ligás csapat eljutott idáig, igaz a Bielefeld vezeti bajnokságát, s jövőre minden bizonnyal már a másodosztályban bizonyíthat. Ennek ellenére az első pillanattól fogva kiütközött a felek közti különbség, Hecking csapata ragadta magához a kezdeményezést, s Arnold révén már a 8. percben megszerezte a vezetés. A hazaiak nem igazán tudtak veszélyes helyzeteket kialakítani, támadásaik többnyire a Wolfsburg védő harmadában elhaltak. Bő fél óra után aztán már kettő állt az eredményjelzőn a vendég csapat neve mellett. Egy szabadrúgást követően Dost fejelte középre a labdát, ott Gustavo emelkedett a legmagasabbra, s bólintott Schwolow kapujába. 

A fordulást követően aztán visszajöhetett volna a meccsbe a hazai csapat, ez nem a publikumon múlott, halkan megjegyeznénk, hogy fantasztikus atmoszférát varázsoltak a hazai fanatikusok. A 47. percben egy Dick lövés a felső kapufán halt el, a túloldalon pedig egy gyors dupla volt a válasz, előbb Perisic, majd Arnold talált újra a hálóba. A fiatal középpályás ezzel keretbe zárta a mecset, a Wolfsburg kiengedett, s mondhatni egészen unalmasan csorgott le az utolsó fél óra, pár apró helyzet és egy csomó csere tarkította a játékot.

A Wolfsburg ezzel finalista, ellenfele pedig a Borussia Dortmund lesz. A felek jövő hónap utolsó szombatján Berlinben találkoznak majd össze.

Őszi Ádám