2013. március 14., csütörtök

Európa Liga: Angol fölény a nyolc között

Szerdán a Bajnokok Ligájának nyolcas mezőnye vált véglegessé, csütörtökön pedig az Európa Liga mezőnye feleződött meg. Tegnapi cikkünkben az a kérdést tettük fel, hogy mi van az angol klubfutballal, hiszen a legrangosabb kupában egy csapatuk sem maradt. Nos, a választ egy napra rá megkaptuk! A Premier League csapatok idén az Európa Liga mezőnyét uralják. Nézzük mi történt a nyolcaddöntők során, illetve kikkel folytatódik a sorozat.  

A fordulót megelőzően a mezőnyt az orosz és az angol csapatok uralták, vagy inkább fogalmazzunk úgy, hogy képviselték a legnagyobb arányban. Ez azonban változott, az orosz dominancia elillant és csupán Anglia képviseli több klubbal magát. A mezőny vegyes, a nyolcas mezőnyt hat ország csapatai adják.

Anglia: A Chelsea ha nehezen is de kisajtolta a továbbjutást a román Steaua ellen. Ami kiemelendő, hogy nem játszottak jól a londoni kékek, Benítez egyedüli gólöröme sok mindent elárult a csapat körüli légkörről és a szurkolók, illetve a mester kapcsolatáról. Torres veszőfutása tovább tart, gólja mellett büntetőt rontott a spanyol. A Newcastle ádáz küzdelmet vívott dagesztáni ellenfelével szemben, az első meccsen kiharcolt 0-0 után úgy tűnt hosszabbítás dönti el a párharcot, azonban Cisse villant a hosszabbításban és tovább mentette a szarkák idei silány szezonját. Megjegyzendő, hogy a második félidőt szinte végig emberelőnyben játszhatták. A Spurs majdnem ráfázott a kényelemre, a hazai 3-0-ás sikert követően idegenben ilyen arányban kikaptak, ám a hosszabbításban egy-egy gól esett, így idegenben lőtt több góllal lépett tovább a Tottenham. Necces volt tehát az angol csapatok útja, de hárman is ott vannak a legjobb nyolcban...

Portugália: A Benfica mindkét meccsét megnyerte a Bordeaux ellen, azonban egyik meccs sem volt sima, a párharc második meccsén voltak izgalmak.

Törökország: A Fener lett a végállomása a cseh meglepetéscsapatnak, mely minden bizonnyal a Napoli csúfos kiejtése végett évekig ott lesz a futballt szeretők köztudatában. A Fener hazai pályán döntetlenre hozta a meccset, így az idegenbéli egy gólos sikere kellett a továbbjutáshoz még az odavágóról.

Olaszország: A Lazio volt a mezőny egyetlen csapata, mely nagyon könnyedén hozta a párharcot. A szenvedő fél a Hajnal Tamást foglalkoztató Stuttgart volt, mely otthon és idegenben is is beégett és 5-1-el kiesett.

Oroszország: Egyetlen orosz csapatként a Rubin Kazany jutott a nyolc közé, ám nekik is túlórára volt szükségük a Levante ellen. A kazanyi csapat igazi spanyol specialistává nőtte ki magát. 

Svájc: A Videoton csoportját magabiztosan megnyerő Basel menetelése tovább tart, ezúttal a Zenit hajtott fejet a svájci gárdának. A párharcot az első meccs döntötte el, a zenit hiába nyert a visszavágón és játszhatott sokáig emberelőnyben két gólos hátrányát nem tudta ledolgozni.

Kijelenthető tehát, hogy míg a Bajnokok Ligáját a spanyolok uralják addig az Európa Ligát az angolok, ami a csapatok létszámát illeti. Ahogyan a legrangosabb kupában nincs Premie League csapat, úgy a második számú európai sorozatban La Liga klub híján mennek tovább a küzdelmek...

Az Európa Liga negyeddöntőjének mezőnye:
Angol: Chelsea, Newcastle, Tottenham
Portugál: Benfica
Török: Fenerbahce
Olasz: Lazio
Orosz: Rubin Kazany
Svájc: Basel

Sorsolás Pénteken! (Innentől fogva azonos ország béli csapatok is találkozhatnak egymással)

Őszi Ádám

Kassai fújja a sokak álltal várt vb-selejtezőt

Az Európa Bajnokságon történt incidenst követően Kassai Viktor és csapata úgy tűnik visszanyerte a FIFA bizalmát. A magyar játékvezető ugyanis március 26-án a sokak által várt francia-spanyol meccsen fújja a sípot, mely akár a csoportelsősségről is dönthet.  

Óriási megtiszteltetés és bizalom ez egyben, hiszen kedden a Bajnokok Ligájában a Barcelona-AC Milan meccs is az övé volt és a mérkőzést remekül hozta le. Kritikák persze mindig vannak, de nem a klubok vagy a szurkolók megítélése a lényeg, hanem az, hogy a szakemberek mit látnak.

Kassait egyébként egy a többnyire játékvezetőkkel foglalkozó író nagyon dicsérte, mondván rengeteget fut és mozog a magyar játékvezető a pályán, az erőnléte kiváló, így mindig akció közelben tud így lenni. Mondván remekül helyezkedik a pályán.

Azonban nem csak ő kapott mérkőzést. A Szerbia-Skócia vb-selejtezőn Vad István és delegációja fújhatja majd a sípot, illetve legyezhet a zászlókkal. Reméljük mindkét magyar delegáció jól és hibamentesen teljesíti az előtte álló feladatot.

Őszi Ádám

Wenger odapirított a Bayern fanoknak

Szerda este nüansznyira volt attól az Arsenal, hogy óriási bravúrt hajtson végre és a hazai 3-1-es vereséget követően kiharcolja a továbbjutást. A bravúr így is megvolt, hiszen nyerni tudtak az Münchenben, azonban egy utolsó ágyúlövés a végén hiányzott, így a Bayern álmai élhetnek tovább. 

Az Arsenal elrontotta az első meccset, míg a Bayern úgy tűnik nagyon elkényelmesedett és erre majdnem ráfizetett, hiszen csak idegenben lőtt góllal jutott tovább 3-3-as összesítéssel. Arsene Wenger a ZDF-nek nyilatkozott a találkozót követően - "A remény mindig megvolt. Túl későn szereztük a második gólt, de úgy éreztük, hogy a Bayern ideges. Nyertünk, ám rosszul játszottunk az első meccsen, és ezért megfizettünk. A párharc 180 percből áll, és az első 90-ben rosszul teljesítettünk"

Nyilatkozata végén pedig odapirított a Bayern fanoknak és a klub vezetőinek, - "Nem tudom, hogy a Bayern készen áll-e a BL-cím megnyeréséhez. A Barcelonával kétszer játszottunk az elmúlt években, és higgyék el, hogy ők a legjobbak."

Őszi Ádám