2013. szeptember 22., vasárnap

PL: Manchesteri erődemonstráció, avagy felnégyelte a City a Unitedet

Ahogyan az lenni szokott mindkét fél fogadkozott a manchesteri derbi előtt, ám egyikőjük nem csak a sajtóban, verbálisan tette oda magát, hanem a pályán is megmutatta, hogy jelenleg ki az úr. A Vörös Ördögök súlyos már-már megalázó vereségbe futottak bele nagy riválisuk otthonában, a "Polgárok" felnégyelték ősi ellenfelüket. 

A találkozót igen vehemensen kezdték a hazaiak, Navas már a 4. percben veszélyeztette De Gea kapuját. Az első igazán nagy helyzet a 11. minutumban maradt ki, akkor Nastasic bólintott nemsokkal a kapu mellé. Hét perccel később azonban már a háló rezdült, Kolarov beadását követően Agüero kanalazta remek mozdulattal a labdát a hálóba. A vendégek mezőnyben úgy ahogy felvették a versenyt, de a kapu előterébe érve elfogyott a tudomány, így az első játékrészben komolyabb United lehetőséget fel sem tudtunk jegyezni. A hosszabbításban másodszorra is hangrobbanás rázta meg az Etihad Stadion, ugyanis egy szögletet követően Toure tudott beleérni a lepattanó labdába, mely lábáról a kapuba pattant. Ezzel lélektanilag a lehető legkegyetlenebb pillanatban adta meg a második döfést a City.

A második játékrész úgy folytatódott, ahogyan az első abbamaradt, jött Agüero és Negredo átadását követően a hálóba juttatta a labdát. A United nagyon elszúrta ezt az időszakot, bennmaradtak az öltözőben olyannyira, hogy három perccel később Nasri is eredményes tudott lenni, ezzel pedig kiütésszaga lett az összecsapásnak. A 70. percben tekintettünk a statisztikákra és konstatáltuk, hogy a vendégek nem találtak még kaput, ez sok mindent elárul, azonban aa végén Rooney még megmentette csapata becsületét. Későn ébredt a United, de úgy is fogalmazhatunk, hogy ekkor már visszavett a City.

A történelemből ismerhetjük  a felnégyelés fogalmát, nos ez körülbelül úgy festett, igazi erődemonstráció volt. A Cíty győzelmével feljött a harmadik helyre, míg a United szenved és csupán a nyolcadik pozíciót foglalják el. Javítani jövő héten a West Brom ellen lehet, míg a "Polgárok" az Aston Villa ellen folytathatják a menetelést.

Manchester City - Manchester United 4-1 (2-0)
G: Agüero (18., 47.), Toure (45+2.), Nasri (50.) ill. Rooney (87.)

A derbivel egy időben játszották a Cardiff-Tottenham meccset, mely a hosszabbítás utolsó pillanatában dőlt el, a londoniak hőse Paulinho volt. A meccs egészét tekintve óriási fölényben játszott a Spurs, a kapuralövési arány 3-29 volt a lefújás pillanatában, ám csupán másodperceken múlott, hogy a walesi újonc kibekkelje oroszlánbarlangjában a meccset. Győzelmével a Tottenham beérte a listavezető Arsenalt.

Korábbi eredmények:
Norwich City – Aston Villa 0-1
West Ham – Everton 2-3
West Brom – Sunderland 3-0
Liverpool – Southampton 0-1
Newcastle – Hull City 2-3
Chelsea – Fulham 2-0
Cardiff - Tottenham 0-1

Íme a bajnokság állása 5 forduló után:
1. Arsenal 12 pont (11-6) 2. Tottenham 12 pont (5-1) 3. Manchester City 10 pont (12-4) 4. Chelsea 10 pont (6-2) 5. Liverpool 10 pont (5-3) 6. Everton 9 pont...., 8. Manchester United 7 pont...., 18. Fulham 4 pont, 19. Crystal Palace 3 pont, 20. Sunderlan 1 pont


Őszi Ádám

Derby Della Capitale: Győzelmével élre állt a Roma, a piros ezúttal sem maradhatott el

A labdarúgó olasz bajnokság (Serie A) 4. fordulójának vasárnap délutáni meccsei közül mindenki a Derby Della Capitalét, azaz a Roma és a Lazio találkozóját várta. Ezen "háború" mellett eltörpült a Torino és a Parma vendégszereplése. 

AS Roma - Lazio 2-0 (0-0)
G: Balzaretti (63.), Ljajic (90+4.-büntető) ill. -
Kiállítva: - ill. Dias (82.)

A statisztikák nem hazudtolták meg önmagukat, hiszen az utóbbi időben mindkét gárda gól nélküli első félidők hadát produkálja. Így volt ez most is, egymásnak feszültek a felek, ahogyan azt a szurkolóik is tették, természetesen csak verbálisan, ami a stadionban való színteret illeti. Az első nagy helyztetre az 50. percig kellett várni, ekkor Ciani a Lazio védője fejelt felsőlécet. A sárgalapok szépen lassan potyogtak, mind az első, mind pedig a második játékrészben, ahogyan az lenni szokott, a játékosok is éreztették egymással a pályán, hogy ez nem egy hétköznapi meccs. A 63. perc aztán igen eseménydúsra sikeredett, beszorult a Lazio és egy beívelést követően Balzaretti hagyott ki fejjel egy óriási helyzetet, a labdát sikerült szögletre tisztázni, azonban a beívelés ismét Balzaretti fejét találta meg, aki ezúttal már nem hibázott és megszerezte a vezetést. Az immáron tradícióvá vált piroslap ezúttal Dias neve mellé került a 82. minutumban, az i-re a pont pedig a hosszabbítás végén került fel, mikor is büntetőhöz jutott a Roma, a végrehajtó pedig Ljajic volt, aki magabiztos verte a labdát a kapuba. Ezzel a győzelemmel az AS Roma továbbra is hibátlan és vezeti az olsz bajnokságot, míg a Lazio felemás mérleggel a középmezőny tagja.

Catania - Parma 0-0 (0-0)
Bologna - Torino 1-2 (1-2)
G: Natali (29.) ill. D'Ambrosio (2.), Cerci (41.-büntető)
Kiállítva: Natali (45+4.) ill. -

Továbbra sincsen meg a Bologna első győzelme, mely hazai pályán szenvedett vereséget a kisebbik torinói klubtól, míg a nyeretlenek meccsén gól nélküli döntetlen született, így sem a Parma, sem pedig a Catania nem tudott elmozdulni a kiesőzónából. 

Őszi Ádám

Serie A: Tevez és Llorrente szállította a Juve győzelmét

A labdarúgó olasz bajnokság (Serie A) 4. fordulójának vasárnap délutáni meccsein a regnáló bajnok Juventus otthon, míg a komoly célokat kitűző Fiorentina idegenben lépett pályára annak reményében, hogy újabb három ponttal gazdagodik majd a csapat.

Juventus - Verona 2-1 (0-1)
G: Tevez (40.), Llorente (45+3.) ill. Cacciatore (37.)

Ahogyan arra számítani lehetett, óriási fölényben kezdte a mérkőzést az Öreg Hölgy és futószalagon jöttek a kapura lövések, azonban az első gól nem akart megszületni. A foci örök szabálya, hogy a kihagyott helyzetek megbosszulják önmagukat, így volt ez most is, ugyanis a 37. percben óriási meglepetésre az újonc Verona szerezte meg a vezetést Cacciatore gólját követően. Ez volt a vendégek első és egyetlen kaput találó lövése az első negyvenöt perc során, ám ez is elég volt a vezetéshez. A döbbenetből gyorsan felébredt a Juve  és a csapat két nyári szerzeménye Tevez és Llorente gondoskodott arról, hogy 2-1 álljon az eredményjelzőn a szünetben. A spanyol támadó ezzel megszerezte első Serie A gólját. A második játékrészben folytatódott a hazaiak nyomása, a 80. percben 25 kapura lövés állt a nevük mellett, míg a túloldalon ez csupán háromra rúgott. Az eredmény nem változott, így ha szűkösen is, de begyűjtötték a zebrák az újabb három pontot és ott vannak az élmezőnyben.

Atalanta - Fiorentina 0-2 (0-1)
G: - ill. Fernandez (41.), Rossi (70.)

Bergamo az a hely, ahol soha nem könnyű pályára lépni, a vérmes Atalanta szurkolók mindig gondoskodnak róla, hogy az ellenfél ne érezze magát otthonosan a Stadio Atleti Azzurri d'Italiaban. Ma sem volt ez másként, ez azonban nem hatotta meg a firenzei violákat, akik Gomez nélkül is jól, fölényesen játszottak. A vezető találatra sokáig kellett várni, az első félidő hajrájára kanyarodva Fernandez szerezte meg a vezetést a vendégeknek. A 70. percben aztán Rossi lövése talált utat Consigli kapujába, mellyel a vendégek bebiztosították győzelmüket. Az Atalanta ezzel elszenvedte harmadik vereségét, csupán a Torino gárdáját sikerült eddig lenyomniuk, míg a Fiorentina továbbra is remekül menetel és ott van az élmezőnyben.

Őszi Ádám

PL: Ramsey a csatárokat megszégyenítő, avagy élre állt az Arsenal

Az angol labdarúgó bajnokság (Premier League) 5. fordulójában vasárnap kora délután két összecsapást rendezte. A pocsék szezonrajt után éledező Swansea az újonc Palace otthonába látogatott, míg az Arsenal a Stoke együttesét fogadhat azzal a tudata, hogy győzelem esetén listavezetővé avanzsálódik az együttes. 

Arsenal - Stoke City 3-1 (2-1)
G: Ramsey (5.), Mertesacker (36.), Sagna (72.) ill. Cameron (26.)

Hazai pályán az Emirates közönsége előtt a győzelem mindig kötelező, ennek szellemében kezdtek a hazaiak. Az utóbbi hetekben fantasztikus formát mutató Ramsey már az 5. percben megszerezte a vezetést az ágyúsoknak. Remek mezőnyjátéka mellett ez volt a walesi harmadik bajnoki gólja, ezen mutatók mellett pedig a Bajnokok Ligája selejtezőjét is figyelembe véve négy gólt lőtt a sorozatban, ezzel csatárokat megszégyenítő mutatóval rendelkezik a középpályás, aki így 7 meccsen 7 góllal büszkélkedhet. Nem adódott sok lehetősége a vendégeknek, azonban az első kaput találó lövésük megrezgette a hálót, így 26 percnyi játék után 1-1 állt az eredményjelzőn. Ha nem megy a csatároknak, akkor megy a csapat többi tagjának, a védelem tengelyéből fellépő Mertesacker ugyanis tíz perccel később eredményes tudott lenni, ezzel pedig 2-1 állt az eredményjelzőn a félidőben.

A második játékrészben teljesen megfojtotta ellenfelét az Arsenal, olyannyira, hogy a hármas sípszó pillanatában ugyan annyi kapura lövési kísérlet állt a Stoke neve mellett, mint a félidőben. Esemény azonban volt, az Özil vezette had sorra alakította ki a lehetőségeket, mely végül Sagna góljában csúcsosodott ki a 72. percben. A továbbiakban nem változott az állás, ezzel pedig az Arsenal öt fordulót követően átvette a vezetést a tabellán.

Crystal Palace - Swansea City 0-2 (0-1)
G: - ill. Michu (2.), Dyer (48.)

A walesi együttes igazi villámrajtot vett, ugyanis Michu már a második minutumban bevette Speroni kapuját, aztán az első félidőre ennyivel kellett beérnie a szurkolóknak. Komolyabb helyzetet egyik fél sem tudott kialakítani, pár kósza lövésen kívül nem jegyezhettünk fel nagy lehetőséget. 

A második játékrész elején aztán az öltözőben maradt az újonc, a vendégek előnyét pedig Dyer növelte kettőre. Hiába látszott az akarat a Palace játékosokon, ezen a napon nem rúghattak labdába a walesi csapat mellett, melynek középpályája és védelme remekül szűrte a hazaiak akcióit. A végeredmény két lőtt gól és nulla kapott, zsebben a három idegenbéli pont, ez pedig azt jelenti, hogy tovább zárkózik a Swansea, míg a Palace továbbra is kieső.

Korábbi eredmények:
Norwich City – Aston Villa 0-1 
West Ham – Everton 2-3 
West Brom – Sunderland 3-0 
Liverpool – Southampton 0-1 
Newcastle – Hull City 2-3 
Chelsea – Fulham 2-0 

Őszi Ádám

La Liga: Sevillából rabolt pontot a Granada

A spanyol labdarúgó bajnokság (La Liga)  5. fordulójának vasárnapi nyitómeccsén, a Benito Villamarín Stadionban a Betis fogadta a Granada együttesét. A felek igen felejthető meccset játszottak, a déli ebéd sokkal kellemesebb volt, mint a két csapat játéka. 

Real Betis - Granada 0-0

A Betis szezonrajtja enyhén szólva sem sikerült fergetegesre, a csapat ráadásul talpon van az Európa Ligában, mely plusz terhelést jelent a csapatnak. Csütörtökön még a Lyon volt az ellenfél, most azonban a Granada ellen kellett volna bizonyítani. Hiába játszott jól és olykor fölényben a hazai gárda, gólt ezúttal sem sikerült szerezni, így kevesebb mint négy napon belül második gól nélküli döntetlenjét könyvelte el a csapat, igaz a Lyon elleni pont sokkal többet ért, mint ez a mai, hiszen ez két elhullajtott pont. A Granada teljes mértékben elégedett lehet, hiszen idegenből sikerült pontot rabolniuk.

Ami még ma jön:
17:00 Celta Vigo - Villareal
19:00 Real Madrid - Getafe
21:00 Valencia - Sevilla

Őszi Ádám

LesHeted: Rangadók vasárnapja, igazi futballcsemegék! – ezt nézheted ma a TV-ben

Fantasztikus vasárnap vár a futball szerelmeseire, ugyanis rangadó, rangadó hátán lesz a nap folyamán. A meccsdömping már délben megkezdődik és egészen éjszakába nyúlóan tart majd. Ez a zsúfoltság azonban nem feltétlen jó, mert az ember így jó meccsekről marad le, hiszen egyszerre nem lehet, két vagy három meccset nézni figyelmesen. 

Spanyol honban nem lesz nagy derbi, csupán két meccset láthatunk ma, egyik azonban a Real Madrid vendégjátéka, mely mindig nagy tömegeket mozgat meg. 

Olasz honba tekintve az Inter már délben megkezdi  játéknapot, majd jöhet a fővárosi derbi, a legvéresebb ütközet, a Roma és a Lazio összecsapása, este pedig a Milan és a bajnokesélyessé avanzsálódó Napoli méri össze tudását. 

Hazánkban is rangadók vasárnapja van ma, a Debrecen-Győr meccs mellett, az ősi háború, a Fradi.Újpest csata is ma kerül megrendezésre a Puskásban. Este senki ne feledje, Harmadik Félidő! 

Angliában az Arsenal mellett a nagy manchesteri derbi jön a City és a United között, míg Németországban nem lesz nagy rangadó, a Schalke-Bayern meccset tegnap rendezték.

Olyan sűrü a program, hogy a PSG és a Monaco csatája csak felvételről lesz megtekinthető, aki pedig szereti a török focit érdemes steamot keresni, hiszen a Galata és a Besiktas méri össze tudását.

12:00 Betis - Granada (Sport1)
12:15 Sassulol - Inter (SportKlub)
14:25 Roma - Lazio (SportKlub)
14:25 Stoke City - Arsenal (Digi Sport 1)
15:30 Freiburg - Hertha BSC (Eurosport 2)
16:30 PSV - Ajax (Sport2)
16:30 Ferecváros - Újpest (Duna)
16:35 Manchester City - Manchester United (Digi Sport 1)
17:30 Stuttgart - Frankfurt (Eurosport 2)
18:30 DVSC - Győri ETO (Sport2)
19:00 Getafe - Real Madrid (Sport1)
20:15 Milan - Napoli (SportKlub)
20:30 Harmadik félidő (Sport2)
20:55 Corinthians - Cruzeiro (Digi Sport 2)
22:45 PSG - Monaco (SportKlub - felvételről)

Kellemes pihenést, jó meccsnézést, a söröket időben behűteni, a szotyolát és tökmagot bekészíteni.

Őszi Ádám

Mégsem tört meg a Barca a több mint öt éve tartó rekordja?

A rekordhalmozó FC Barcelona számos elképesztő rekordot, sorozatot tudhat magáénak az utóbbi években, ezen számsorok közé tartozik a labdabirtoklás is, melyben a katalán klub több mint öt éve nem talált legyőzőre! A rekord azonban egyes források szerint tegnap megszakadt, mások állítják, szó sincsen erről. 

A Barca játékstílusához, a tiki-taka nevű passzolgatós játékhoz hozzátartozik a roppant nagy arányú labdabirtoklás, melyet Guardiola a katalánok korábbi sikeredzője fejlesztett tökéletesre. Ezen fantasztikus sorozat gyökere, kezdete igen régen 2008. májusában kezdődött, a Pep éra elején. Azóta eltelt öt esztendő és négy hónap, és ez idő alatt egyetlen egy gárda sem volt képes arra, hogy egy meccsen többet birtokolja a labdát, mint a katalán óriás. Egyetlen egy neves Bajnokok Ligája ellenfél, de még az ősi rivális Real Madrid sem tudta megszakítani ezt a sorozatot, míg nem tegnap a Rayo Vallecano nagyon közel állt a "sikerhez", márha ezt lehet sikernek nevezni, hiszen egyik csapat sem arra játszik, hogy megtörje ezt a sorozatot, ez csupán egy érdekes statisztikai adat, melyben a Barca világcsúcstartó.

Tegnap este több forrás is azt szellőztette meg, hogy a Vallecano többet birtokolta a labdát 52-48 arányban, azonban a mérvadó a LIGABBVA hivatalos statisztikája, mely lerántotta a leplet és megmutatta, hogy bár közel volt a Vallecano, az arány 48-52 volt a katalán gárda javára. Ezzel pedig elkönyvelhetjük, hogy a sorozat tovább tart, azt azonban nem tudjuk meddig...

Őszi Ádám

La Liga: a madridi üldöző, avagy tovább tapad a Barcára az Atletico

A spanyol labdarúgó bajnokság (La Liga) 5. fordulójának utolsó szombat esti meccsén az Atletico Madrid a Valladolid vendégszeretetét élvezte.  

Az első játékrész gól nélküli döntetlent és igen csapongó mezőnyjátékot hozott, mondhatni egyik csapat sem játszott szépen, a labdarúgás szép elemei távol maradtak a két csapattól, de mindig nem lehet tetszetősen, közönségszórakoztató módon rúgni a bőrt, a lényeg az eredményesség, mely a második félidőben tiszteletét is tette az Estadio José Zorilla stadion gyepén. Az első találatra az 56. percig kellett várni, ekkor Raúl Garcia vette be igen csak furcsa módon a hazaiak kapuját, egy ritkán látható légfejes pottyant a kapuba. Bő negyed órával később aztán Diego Costa gondoskodott arról, hogy a három bajnoki pont biztos helyzetbe kerüljön. Az Atletico támadójának ez volt a negyedik gólja a szezonban, győzelmével pedig a fővárosi gárda nem hagyja meglépni a katalán óriást és tapadnak, mint egy vérszívó pióca. A meccsen a kiszolgálóember Koke volt, aki mindkét ízben gólpasszt jegyzett.

Öt fordulót követően, tehát a Barca és az Atletico karöltve 5/5-ös mutatóval és rendkívül mutatós gólaránnyal az élen tobzódik, míg mögöttük a Villareal és a Real Madrid egy egymás elleni döntetlennek köszönhetően már pontveszteséggel kapaszkodnak.

Valladolid–Atlético Madrid 0–2 
G: - ill Raúl García (56.) Diego Costa (72.)

Korábbi eredmények:
Osasuna - Elche 2-1
Real Sociedad - Málaga 0-0
Almeria - Levante 2-2
Rayo Vallecano - Barcelona 0-4

Őszi Ádám