2015. október 27., kedd

Liverpool: Bermuda-háromszög az Anfielden, vagy terrorveszély?

Nagy a kavarodás Liverpoolban, feje tetejére állt minden az Anfielden. Sok információnk nincsen, úgy, ahogyan az angol kollégáknak sem. Egy biztos, a Liverpool stadionját a keddi nap folyamán kiürítették, s a hatóságok tájékoztatása szerint két eltűnt személyt keresnek. A találgatások már megkezdődtek, veszélybe kerülhet a szerdai ligakupa mérkőzés megrendezése. 

Kedd reggel minden a megszokott mederben zajlott, az Anfield Roadra megérkeztek a klub dolgozói, a nap folyamán pedig útjára indították a rutinszerű stadiontúrát. Délután azonban megszólalt a vészjelző, kiürítették a legendás arénát, a hatóságok pedig arról tájékoztatták az érdeklődő angol kollégákat, hogy két eltűnt személyt keresnek, akik az egyik túra alkalmával morzsolódtak le valahol, eltűntek, s semmilyen információ nincsen róluk. 

A stadion területéről mindenkit kivezényeltek, az Anfield vaskapui pedig bezárultak. Rendőrautók sokasága, sőt még mentő is érkezett a helyszínre, miközben a klub szóvivője sajtótájékoztató keretein belül megerősítette, amit már tudni lehetett. Két férfinak nyoma veszett, a legfontosabb a biztonság, ezért az evakuálás mellett döntöttek. Hogy tudtak-e valamit, amit nem kívántak megosztani a nyilvánossággal, ezt nem tudhatjuk, minden esetre felettébb érdekes volt az intézkedés. 

Bernuda-háromszög az Anfielden
Paranormális jelenség, avagy Angliában lecsapott az Ördög-háromszöge. Az Atlanti-óceánon tapasztalható legendás és mitikus történeteket a modern kori ember is szívesen veszi elő és használja. A lényeg, hogy természetfeletti és meghökkentő legyen az állítás. A Bermuda-háromszög rejtélyei lázban tartják az emberiség egy jó nagy részét, s amíg racionális magyarázat nem születik az Anfielden történt eltűnésre, addig mindenki számára szabad hitvallást hirdetünk. 

Van racionális magyarázat, vagy az igazság odaát van!?
Minden bizonnyal pont kerül rövidesen az ügy végére, mely beírja magát a klub történetébe, s remélhetőleg nem fekete napként beszélünk majd róla a jövőben. Mocskos egy világban élünk, s soha nem tudhatjuk mit hoz a következő pillanat. Hova tűnt a szóban forgó két ember, kik ők és mit tud róluk a klubvezetés, netán a rendőrség?

Terrorveszély és bombariadó?
Természetesen gyorsan szárnyra kaptak a pletykák az Anfield környékén, állítólag a tűzjelző szólalt meg, ám tűzoltóautók nem érkeztek a helyszínre. Arról beszéltek, hogy bombariadó volt, s ez egybeköthető a két ismeretlen személy eltűnésével. Eltűnő szurkolók, vagy tudatosan cselekvő terroristák? Könnyen lehet, hogy át kell fésülni az egész stadiont. A parkolót lezárták, senki nem mehetett se ki se pedig be, s nem éppen keresésre emlékeztető jelenet volt az utcalezárás sem. Miközben a jobb félni, mint megijedni, sejtelmes szavakat hallhattuk, veszélybe került a szerdai Liverpool - Bournemouth mérkőzés megrendezése.

Idő közben leszállt az este, a helyszínen senki nem adott ki hivatalos információkat, mindenki hallgatott. Sokat mondó volt azonban, hogy "kábítószer" kereső kutyák jelentek meg, a parkoló pedig továbbra is zárva maradt! Csak nem bombát keresnek az Anfielden!? Vajon a két "eltűnt" személy már megvan?

Kérdések sokasága halmozódott válaszok nélkül. Többet egyelőre mi sem tudunk, igyekeztünk összeszedni a rendelkezésünkre álló információkat, azon megnyilvánulásokat, melyeket az angol kollégák tettek közzé.

Őszi Ádám