2014. július 9., szerda

VB 2014: Kérdéses a németek egyik legjobbjának döntő béli szereplése

Könnyen megeshet, hogy élete legfontosabb mérkőzéséről le kell mondania a Nationalelf egyik ha nem a legjobb formában lévő játékosának Mats Hummelsnek. A Dorussia Dortmund kiválósága ugyanis ismételten sérüléssel bajlódik. 

Joachim Löw a második félidőre már nem küldte ki védőjét a brazilok elleni elődöntő során, ám gondolhattuk, hogy pihenteti a korábban a portugálok ellen is megsérülő védőt. Hummels maga mondta el a német ARD rádiónak, hogy ismételten rakoncátlankodik a bal térde és bár a sérülés nem komoly, így is elképzelhető, hogy kénytelen lesz a kispadról, vagy a lelátóról nézni a meccset. 

Hivatalos diagnózis a szerdai nap folyamán várható majd az orvosoktól, addigra már azt is tudni fogjuk, hogy Hollandia, vagy Argentína lesz a döntő béli ellenfél.

Arrow

VB 2014: Hollandia vagy Argentína lesz a gálázó németek ellenfele? - előzetes

Immáron tudjuk, hogy nem lesz brazil-argentin álomdöntő, ugyanis a németek tegnap este csúfosan "hazaküldték' a Selacaot. A nagy kérdés tehát az, hogy lesz-e Dél-amerikai csapat a döntőben, vagy európai csúcsrangadót rendeznek hétvégén. Folytassa Messi! Folytassa Robben! 

Előröntő
Argentína - Hollandia 22:00 (m1)
Sao Paulo, Arena de São Paulo
Játékvezető: Cüneyt Çakır (török)

Argentína: A csapat túlságosan is Messi függő, a társak nem igazán nőttek fel a Barca klasszisa mellé. A hollandok feladata tehát nem más, mint hatástalanítani a katalánok sztárját, ám számtalanszor láthattuk már, hogy ez nem könnyű. A csatártársak Palacio, Higuain és Lavezzi személyében eddig roppant halványak voltak, Agüero pedig sérülés miatt kényszerült a zöld gyepen kívülre, ám ha minden igaz, mostanra minden rendben és akár a kezdőcsapatban is ott lehet. Igen ám, de a középpálya szívét képező Di Maria megsérült a negyeddöntőben, ezzel pedig számára véget ért a világbajnokság, sokan pedig úgy vélik, ez lesz az argentinok veszte, ahogyan Neymar tragédiája volt a braziloké. Sokan sokszor és sok helyen kritizálták már az argentin védelmet, ám eddig igen szépen helytálltak, mondhatni a torna egyik legbiztosabb hátsó alakzatát képezik, bizonyítván, hogy nem kellenek hatalmas sztárok ahhoz, hogy valami jó legyen és jól működjön. Fel kell venni a harcot, hatástalanítani Robbent és már ki is van húzva az Oranje méregfoga. Egy dolgot ne feledjünk, eddig rögzített szituációból nagyon veszélyesek voltak Messiék, erre Van Gaal tanítványainak nagyon figyelni kell.

Hollandia: Ahogy az argentin csapatot Messi függőnek mondják, úgy a hollandot Robben függőnek titulálják és ez az eddig látottak alapján ki is jelenthető. Sokszor úgy fest, hogy a Bayern München klasszisa más fordulatszámon pörög a pályán, mint a csapattársak. A párharc egyik kulcs lehet az edző személye, Van Gaal nagy kártyás, biztosan ezen az estén is láthatunk majd tőle váratlan húzást, akár már a kezdőcsapat összeállításánál is. Nem feledkezhetünk meg emellett Van Perise és Huntelaar klasszisáról, igaz előbbinek nincsen jó világbajnoksága, utóbbi pedig alig kapott lehetőséget eddig, de az is elég, ha egy klasszis egyszer megvillan és eldönti a meccset. Emellett ott van az elnyűhetetlenül robotoló Kuyt és az egyre javuló formát mutató Sneijder is. Összevetve a két csapatot, illetve keretet, a hollandoknál sokkalta nagyobb a merítési lehetőség, ez pedig ennyi mérkőzés után már nagyon sokat számíthat. 

Egymás elleni múlt: Nem mindennapi múltja van a két csapatnak, a világbajnokságok történetében négy ízben is összefutottak. Először 1974-ben a csoportmérkőzések során, az 'A' jelű kvartettben szerepelt rajtuk kívül Brazília és az NDK is. A mérkőzés 4-0-ás holland sikert hozott, az Oranje egészen a döntőig menetelt, míg az argentinok a csoportkört sem élték túl. Négy évre rá aztán ismételten összefutottak, akkor a döntőben és fordult a kocka 1-1-es rendes játékidőt követően hosszabbításban 3-1-re nyertek az argentinok. Ezt követően húsz esztendőt ugrunk az időben, 1998 Franciaország és negyeddöntő, az argentinok végzete pedig Kluivert és Bergkamp lett, az Arsenal akkori sztárja egy percel a rendes játékidő vége előtt szerezte meg a győztes gólt. Németországban is összefutottak 2006-ban a csoportmeccsek során, akkor 0-0-ás döntetlen született, ez pedig mindkét csapat továbbjutását jelentette.

Arrow

Xavi és Lampard egy csapatban!? - sajtóhír

Úgy hírlik nemsokára megköttetik a szerződés és újabb csapattársakat kap David Villa az MLS-ben jövőre debütáló New York City FC támadója.  

A barcelonai székhelyű Radio Catalunya értesülései szerint ugyanis közel a megállapodás a New York City FC és az FC Barcelonát elhagyó világ- és Európa-bajnok középpályás Xavi Hernandez között. Emellett pedig szintén nem elhanyagolható hír, miszerint a korábbi katalán duóhoz harmadik fecskeként a Chelsea legendája Frank Lampard is csatlakozhat.

Jelenlegi állás szerint eddig szakmai stábja és két játékosa van a csapatnak, Villa mellett egy védője is van már a klubnak az amerikai Jeb Brovsky személyében. A 25 esztendős jobb oldali védő a Vancouver és a Montreal csapatában is megfordult, jelenleg kölcsönszerződését tölti Európában a norvég  Strömsgodset játékosaként.

Fontos és kiemelendő tény az MLS szabályrendszerébe foglalt jelenlegi tény, mely szerint egy klubnak nem lehet három sztárfizetésű játékosnál több labdarúgója. Ez a három hely nagy valószínűséggel elkél, amennyiben az üzletek megköttetnek.

Arrow

Megvan Mandzukic új klubja, pofára esett a Real - hivatalos

Bár még aláírás egyik papírra sem került, a Bayern München sportigazgatója Matthias Sammer sajtótájékoztató keretein belül köszönte meg Mario Mandzukic klubért tett szolgálatait és egyben a leplet is lerántotta a horvát támadó jövőjéről, aki Madridba költözik, ám nem a királyiakhoz. 

Korábban több ízben is arról lehetett olvasni, hogy Mandzukic a Real Madrid játékosa lehet, ám úgy fest, ez a hajó elúszott, a gólerős támadó a városi riválisé lesz - "Van egy szóbeli megállapodás az Atlético és a Bayern között és Mario Mandzukic és az Atlético között. Egyetlen papírt sem írtunk még alá, de úgy hiszem, hogy megbízhatunk ezekben a szavakban. Megköszönjük Mario Mandzukicnak a munkáját, mindig emlékezni fogunk a közös sikerekre. Egy példakép volt, aki korrektül viselkedett, csak pozitív dolgokat tudok elmondani róla" - ezzel tehát  Sammer szinte hivatalossá tette a horvát támadó klubváltását

A történet nagyon egyszerű, ugyanis Diego Costa a Chelsea csatára lesz, így a Matracosoknak gólerős játékosra van, volt szükségük, míg Mandzukic Lewandowski személyében egy igen gólerős vetélytársat kapott Münchenben a nyakába. ha ez nem lenne elég, Guardiola és ő nem is igazán jöttek ki jól...

Ez idő alatt a transfermarkt.de már tényként közli a klubváltást, melynek anyagi vonzata 22 millió euróra rúg, Mandzukic pedig 2019 nyaráig szóló szerződést ír alá. 

Arrow