2014. október 21., kedd

Reus döntött! - Irány Madrid...

Nem mindennapi információkat közölt a MercaFutbol, a portál úgy értesült, hogy Reus döntést hozott, és kész elhagyni Dortmundot. A célirány Spanyolország, ám nem katalán föld, hanem a főváros. 

A 25 esztendős klasszis az utóbbi időben sérülésekkel bajlódott, a világbajnokságot is ki kellett hagynia, majd mikor felépült jött egy újabb találkozó a Nationalelf mezében és egy újabb sérülés. Úgy fest, most minden rendben és közel a visszatérés, ennek örülnek is a BVB szurkolói, ám rettegnek, hogy mikor jön el a pillanat, amikor Reus is elhagyja a csapatot. Nos, lehet hogy közelebb van, mint azt gondoltuk. A hírek szerint a középpályás döntött és legkésőbb 2015 nyarán búcsút int szeretett klubjának, de az sem kizárt, hogy már januárban távozik.

A Reus-saga immáron jó régóta húzódik, korábban szinte biztosra vették, hogy az FC Barcelona lesz a befutó, már előszerződésről is csiripeltek a verebek, ez azonban mint kiderült csak spekuláció volt. A Manchester United is kacsintgatott Reus irányába, aki azonban nem kacsintott vissza, a hírek szerint a Vörös Ördögök nem adták fel, továbbra is várják az átigazolási piac nyitányát. Pár napos hír, hogy a Bayern München is kacérkodik a gondolattal, mondjuk ezt sejthettük, hiszen a német rekordbajnoknál úgy vannak, ami dortmundi az aranyosan fénylik...

A Real Madrid is képben volt, szemezgettek az üzlettel, most azonban könnyen lehet, hogy az álom valósággá válik! Reus állítólag döntött...! Irány Madrid, amennyiben a királyiak is úgy akarják és a klubok is megtudnak egyezni. Igen ám, megegyezés! Reus ára igen borsos, a transfermarkt.de 50 millió euróra taksálja. Télen röpködhetnek a milliók.

Reushoz közeli forrásra hivatkoznak a hír kapcsán, mi azonban ezt kezeljük egyenlőre spekulációként. Hisszük ha hivatalos...

Arrow 

EB-selejtező: Győzelemmel kezdett a magyar válogatott

Győzelemmel kezdett csoportjában a magyar U17-es válogatott, nagyon fontos három pontot gyűjtött be a Tajti Mátyás által fémjelzett nemzeti csapat. Bár a játék képe nem volt meggyőző,  a kitűzött cél megvan, zsebben az EB-selejtezős pontok. 

Felemás félidőket hozott az Izrael elleni mérkőzés, az első játékrészben jól játszott a magyar csapat, Szalai révén büntetőből az előnyt is megszereztük, s több kiváló támadást vezettünk. A második játékrészben aztán az izraeliek átvették az irányítást, beszorították a magyar csapatot, mely jó védekezést bemutatva megőrizte előnyét.

A csoport másik mérkőzésén a horvát válogatott hengerelt, nyolcat gurított Kazahsztán legjobbjainak.

Magyarország U17 - Izrael U17 1-0 (1-0)
G: Szalai Á. (26.-büntető) ill. -

Horvátország U17 - Kazahsztán U17 8-1 (5-0)
G: Pasaricek (5.), Lovren (11., 32.), Brekalo (16., 50.), Sosa (27.), Crnicki (62., 80+2.) ill Soltanov (75.)

A csoport állása:
1. Horvátország 3 pont (8:1)
2. Magyarország 3 pont (1:0)
3. Izrael 0 pont (0:1)
4. Kazahsztán 0 pont (1:8)

A folytatásban 23-án Horvátország- Izrael és Magyarország-Kazahsztán találkozót rendeznek.

Arrow

BL: Pályán a Barca, rangadó előtt a Bayern - előzetes

Elérkeztünk a Bajnokok Ligája 2014/2015-ös kiírásának 3. fordulójához, a mérkőzéseket követően az együttesek féltávhoz érkeznek, ami a csoportküzdelmeket illeti. Egyre inkább kirajzolódnak a csoportok, s tisztázódik, mely együttesek milyen céllal vághatnak neki a sorozat folytatásának. Pályán lesz a Barca és a Cheslea, orosz túrára ment a Manchester City. A játéknap rangadójára Rómában kerül sor, a vendég a Bayern München lesz. 

E csoport:
18:00 CSZKA Moszkva - Manchester City (Digi Sport 1)
20:45 AS Roma - Bayern München (Digi Sport 1)

A sorsolás pillanatában tudni lehetett, hogy bizony ebben a kvartettben egy nagyágyú el fog bukni. A Bayern eddig hibátlan, igaz teljesítménye nem volt túl meggyőző, két egy gólos győzelmen van túl Guardiola csapata, mely ezúttal csoportrangadót vív az olasz fővárosban az ellen a Roma ellen, mely az első körben ötöt vágott, majd ezt követően Manchesterben az Etihadban tört borsot a City orra alá, A hazaiak védelme nagyon rendben van, szinte olyan mint egy betonfal, ezt hétről hétre tapasztalhatjuk a Serie A-ban is. A Bayern pedig elsöprő támadójátékáról ismert. Minden adott egy kiváló mérkőzéshez! A csoport másik meccsén két csalódott csapat csatája következik, a vesztes pedig mondhatni kiszáll a küzdelemből. Moszkvában is a City az esélyes, mely ezúttal életéért küzdhet. Bár ez még csak a 3. forduló, nem lenne szerencsés 3-5 pontos hátránnyal fordulni. Agüero hétvégén egy négyest hintett, az argentin klasszis átmentené jó formáját a BL-be is.

F csoport:
20:45 Barcelona - Ajax (Sport 1)
20:45 APOEL - PSG

Az 'F' jelű kvartettben sok minden letisztulhat ezen az estén, amennyiben jön a papírforma és mind a PSG, mind pedig a Barca győzelemmel abszolválja soros mérkőzését. Ehhez azonban lesz pár szava az ellenfeleknek is. A katalán óriás és a holland bajnok tavaly is egy csoportban szerepelt, akkor felemás mérleget könyvelhettünk el, az Ajax ugyanis otthon megverte Martino tanítványait , igaz a Nou Camp gyepén esélyük sem volt, egy négyessel mehettek haza. Este meglátjuk mit tartogat a vendégeknek a Nou Camp gyepe. A PSG keletre utazik, egészen ciprusig,  az ellenfél az APOEL lesz, mely korábban borsot tört a Barca orra alá idegenben, míg otthon pontot csípett holland riválisától.

G csoport:
20:45 Chelsea - Maribor (Digi Sport 2)
20:45 Schalke - Sporting

Mindenki azt várta, hogy a Chelsea besöpri a csoportelsősséget, ehhez képest bár vezetik a csoportot, meglepetés jócskán született az első két körben. Mourinho tanítványai otthon mondhatni kötelező gálaelőadásra készülhetnek, ezzel azonban óvatosan, ugyanis a szlovén bajnok eddig veretlen. A csoport másik meccsén a Schalke és a Sporting találkozik, igazi hat pontos meccsnek tűnik az összecsapás. A Chelsea ma este könnyen megléphet, míg mögötte nagy lehet a kavarodás.

H csoport:
20:45 Porto - Athletic Bilbao
20:45 BATE - Shakhtar Donetsk 

Ember legyen a talpán aki ezt a csoportot megtippeli! Továbbra is állítjuk, itt még bármi előfordulhat, könnyen keresztbeverések sorát láthatjuk. A Porto azonban ma megléphet, amennyiben otthon legyőzi a Bilbaot, azt a csapatot, mely a spanyol pontvadászatban is szenved és keresi önmagát. Fehéroroszországba látogat a Shakhtar, mely bár veretlen, de sok öröme nem volt eddig az idei sorozatban. A Debrecent kiverő hazaiak hullámzó teljesítményt nyújtanak, egy megalázó hatosba szaladtak bele az első körben, majd nagy meglepetésre elverték a Bilbaot.

Arrow

Holland védőt figyel az Arsenal

Valószínűleg már nem sokáig lesz a regnáló skót bajnok játékosa Virgil van Dijk, a fiatal középső védőt ugyanis klubok sokasága figyeli. Már akár a télen lecsaphatnak rá. 

A 23 esztendős védő iránt élénk érdeklődést mutat az Arsenal, azonban Wenger nincsen könnyű dologban, licitáló társat kaphat. A legfrissebb hírek szerint ugyanis a West Ham United is Van Dijk játékjogára hajt, a Kalapácsosok pedig 8,5 millió eurót sem sajnálnának a védőért, akinek piaci árát a német transfermarkt.de legutóbb 5 millió euróra taksálta.

Korábban a német élvonalban szereplő Hamburg és a spanyol Sevilla is képben volt.

Van Dijk tavaly nyáron szerződött Skóciába, ahol eddig 63 tétmérkőzésen ölthette magára a Celtic Glasgow mezét, s védő létére igen gólérzékeny, 7 gólt számlál ez idő alatt. 

Arrow 

Raúl nemet mondott a Realnak, irány Amerika

Úgy fest, hogy véget ér a Raúl-saga, a korábbi 102-szeres spanyol válogatott támadó Az Egyesült Államokban folytathatja pályafutását, ahol nem csupán játékos, de a akadémiaigazgató is lesz. A hírek szerint a Real Madrid is ajánlatot tett egykori klasszisának, a támadó azonban a tengerentúli kalandot választotta. 

A 37 esztendős támadó Marcos Sennával, egykori válogatott béli csapattársa, a Villareal korábbi kiválóságával játszhat egy csapatban. A liga neve NASL, avagy az MLS alatt futó, úgymond másodosztályú amerikai liga. Raúl a Neww York Cosmos csapatát erősítheti, mely a héten jelentheti be a támadó szerződtetését. Raúl tehát Backhem, Henry és a többiek nyomdokába lép, ráadásul szakmai munkát is vállal, ő lehet a klub akadémiájának irányítója.

A 37 éves ikon korábban több mint 500 alkalommal öltötte magára nevelőegyesülete a Real Madrid mezét, majd számkivetetté válása után a Schalke 04-ben rúgta a bőrt. Legutóbb az al-Szaddban szerepelt. Új együttesében a 2015-ös szezonban mutatkozhat be, unatkozi azonban nem fog, hiszen várja őt az akadémiai élet.

A hírek szerint a Real Madrid is ajánlatot tett egykori ikonjának, Raúl azonban nemet mondott a technikai igazgatói posztra. 

Arrow

Két Barca játékost is vinne a ManUnited

Tényként kezelendő és szinte biztosra vehető, hogy a Manchester United, pontosabban a csapat vezetőedzője Van Gaal a védelem megerősítését tervezi a tál folyamán. A legfrissebb hírek szerint két Barca játékos áll a holland tréner listájának elején Dani Alves és Gerard Pique személyében. 

A 31 esztendős brazil védő szerződése a nyár végén lejár, így amennyiben pénzzé szeretné tenni értékét a katalán klub a télen kell megválniuk Alvestől. Persze az ügy nem ilyen egyszerű, távozását is több ízben megcáfolták és azt sem zárták ki, hogy új kontraktust köt, szinte minden nap van egy napi Alves hír, mely ellentmond a tegnapinak. Egy azonban biztos, a United ott van a kérők között és opció lehet. Piaci árát a transfermarkt.de 12 millió euróra taksálja. Átigazolásának ügyében a PSG is képben van, igen erősen.

A legfrissebb hír Pique szerződtetéséről szól. A spanyol válogatott védő mostanság igen sokat padozik, nincsen fix kezdő helye Enrique csapatában. Bár többször halhattuk, hogy nem kíván távozni, biztosak sosem lehetünk a dologban. A Daily Star informátora úgy értesült ,25 millió eurós ajánlat futhat be Manchesterből a télen, kíváncsian várjuk. A transfermarkt.de egyébként 35 millióra taksálja Pique piaci árát ez pedig hosszútávú 2019 nyaráig szóló szerződéssel párosul...! Pique 2008 nyarán Manchesterből érkezett Barcelonába. 

Arrow

Újfent pontokat mentett a Manchester United - eredmények, tabella

Hiába játszott jobban a Manchester United, nagyon fontos bajnoki pontokat hagyott Van Gaal csapata a Hawthorns gyepén. A WBA játékosok és szurkolók csalódottak voltak, hiszen nagyon közel volt a győzelem, ám később még nagyon sokat érhet ez a pont. Véget ért a Premier League 8. fordulója, íme az eredmények, a bajnokság állása és a góllövőlista élmezőnye. 

West Brom - Manchester United 2-2 (1-0)
West Bromwich, The Hawthorns 27000 néző; Vezette: Michael Dean
West Brom: Myhill - Wisdom, Dawson, Lescott, Pocognoli - Gardner, Morrison, Dorrans, Sessegnon (Mulumbu 86.), Brunt - Berahino.
Manchester United: De Gea - Rafael, Jones, Rojo, Shaw - Blind, Herrera (Fellaini 46.) - Januzaj, Mata (Falcao 72.) , Di María (Young 76.) - Van Persie. 
Gólszerzők: Sessegnon (9.), Berahino (66.) ill. Fellaini (48.), Blind (87.)
Sárga: Morrison (39.) ill. Blind (83.), Rojo (90+4.)
Kiállítás: - ill. -

A hazaiak kezdték vehemensebben a mérkőzést, a kezdeti percekben többet birtokolták a labdát, ennek pedig meg is lett az eredménye, igaz egy kontrából. A 9. percben labdát vesztett a United, a jobb szélen Wisdom futott fel, majd tálalt a kapu irányába érkező Sessegnon elé, aki 18-ról remekbe szabott mozdulattal pókhálózta ki a bal felsőt. A középkezdést követően nem sokkal a túloldalon Van Persie kapott fantasztikus labdát, majd húzta kapura a játékszert, azonban Myhill jól fogta a szöget, hárítani tudott. A hazaiak kezdeti mezőnyfölénye aztán múlttá vált, ám a United sem tudott mit kezdeni a labdával, a WBA remekül zárta a területeket, Van Gaal támadóinál a támadó harmadban elfogyott a tudomány. A 38. minutumban kis híján egy egyéni hiba United gólt eredményezett, Van Persie szemfülesen csent labdát a büntetőterületen belül az alapvonalnál, majd cselezett befelé és húzott kapura, ám lövésébe egy blokkoló védő beleugrott. A Vörös Ördögök védői mint a hímes tojásra úgy vigyáztak a hazaiak jelenlegi házi gólkirályára, így Berahino nem igazán tudott ficánkolni. A szünetre egy gólos hazai előnnyel vonultak a csapatok.

A második felvonásra aztán egészen más United futott ki, mintha energiát és ihletet töltött volna Van Gaal a srácokba. Herrera helyére Fellaini érkezett, a belga pedig fantasztikus cserének bizonyult, ugyanis a 48. percben léc alá lőtt bombájával egalizáltak a Vörös Ördögök. Di Maria adott fantasztikus labdát, melyet mellel megszelídített a belga, majd jobbra cselezve ellépett védője mellé és Myhill szemek közé lőtt. Rövid idő alatt öt United kísérletet jegyezhettünk fel a labdabirtoklás volt hogy elérte a 80-20-as százalékos arányt, azonban a hazaiak kijöttek a szorításból, némileg sikerült rendezni a sorokat. Olyannyira, hogy a 66. percben ismételten megvolt a vezetés, Berahino kapott fantasztikus kiugratás, a bal oldalon Rafael beragadt, így nem lehetett les, az ifjú támadó pedig egy az egyben megoldotta, De Gea mellett tekert a bal alsóba. A 73. percben aztán elnézett egy kezezést a játékvezető a United kárára, elmaradt a tizenegyes. Egy minutummal később Van Perie lőtte telibe a jobb oldali kapufát 19-ről, ezeket a perceket némi szerencsével, de átvészelte a West Brom. A 76. percben aztán Di María kényszerült elhagyni a játékteret, az argentin játékmesterjeges borogatást kapott a kispadon. A 87. percben aztán fagyos csend lett a Hawthorns lelátóin, csupán a vendég szurkolók ünnepeltek, ugyanis Blind rezgette meg a bal alsót. A fennmaradó pár percben, illetve a hosszabbításban nagyon nyomott a United, ám nem sikerült bevenni Myhill kapuját, így maradt a 2-2-es döntetlen.

Íme a 8. forduló eredményei:
Manchester City - Tottenham 4:1
Arsenal - Hull 2:2
Burnley - West Ham United 1:3
Crystal Palace - Chelsea 1:2
Everton - Aston Villa 3:0
Southampton - Sunderland AFC 8:0
Newcastle United - Leicester 1:0
Queens Park - Liverpool 2:3
Stoke - Swansea 2:1

Íme a Premier League jelenlegi állása:
1. Chelsea 22 pont, 2. Manchester City 17 p., 3. Southampton 16 p., 4. West Ham 13 p. (15:11), 5.. Liverpool 13 p. (13:12), 6. Manchester United 11 p. (13:10)m 7. Arsenal 11 p. (13:11), 8. Swansea 11 p. (11:10), 9. Tottenham 11 p. (10:11),... 13. Everton 9 p.,... 18. Newcastle 7 p,, 19. Burnley 4 p. (4:13), 20. QPR 4 p. (6:18).

Íme a góllövőlista élmezőnye: 
1. Agüero (Manchester City), Diego Costa (Chelsea) 9-9 gól
3. Pellé (Southampton)  Berahino (West Brom) 6-6 gól
5. Berahino (West Brom) Sakho (West Ham), Ulloa (Leichester) 5-5 gól

Arrow