2013. március 11., hétfő

Pique hű stílust és támadójátékot ígér, na meg katalán továbbjutást

A keddi Bajnokok Ligája visszavágó előtt Pique a Barcelona spanyol válogatott védője nyilatkozott esélyeikről és elvárásairól. A klub stílusához hű játékot és agy küzdelmet ígér, na meg persze bítik a továbbjutásban. A párharc mellett kitért edzőjük Tito Vilanova hiányára.  

"Az AC Milan egy nagy múltú, versenyképes csapat. Tudjuk, hogy egy nehéz meccs lesz. Hűek maradunk a stílusunkhoz, végig támadni fogunk a mérkőzésen, egy 3-0-s győzelemben reménykedünk" - így nyilatkozott Pique a meccsel kapcsolatban.

Ezt követően pedig edzőjük hiányáról beszélt és arról, hogy várják vissza a szakembert - "Tito nagyon hiányzik. Bízunk benne, és vissza akarjuk őt kapni. Nagyon nehéz helyzetben vagyunk edző nélkül, mint egy kórus karmester nélkül, de túl kell magunkat tenni ezen. Tito New Yorkból segít minket. Az egészsége a legfontosabb dolog, nem akarunk rá nyomást helyezni. Szóval csak várunk, míg felépül." - zárta mondandóját a válogatott védő.

Ne feledjük, nagyon nehéz helyzetben a Barca, hiszen két gólos hátrányt kell ledolgozniuk itthon és amennyiben gólt kapnak szinte lehetetlen helyzetbe kerülnek, így a védekezésre és a támadásra egyaránt koncentrálniuk kell majd. A másik pedig a tényleges edző nélküli lét, igaz ott van Roura, de láthatjuk, nem bír olyan kvalitásokkal mint Villanova, vagy éppen a korábbi sikeredző Guardiola és akármilyen profi játékosok alkotják a klubot, a hiány érződik...

Őszi Ádám

Real Madrid: López zseniális, felépülése esetén is a padon maradhat Casillas

A sajtótájékoztatón nem jelent meg, azonban most kinyilatkozta magát a Manchester United veterán trénere Sir Alex Ferguson, aki szerint ha nem López, hanem Casillas véd akkor csapata ott lenne a legjobb nyolcban. A szakember szavai sejtetnek valamit és tényleg felmerül a kérdés, hogy mi lesz ha felépül Iker Casillas a csapat világ- és Európa-bajnok kapusa. 

Előbb Sir Alex Ferguson szavaival élünk - "Úgy vélem, hogy López megmentette őket. Jobb lett volna, ha Casillas véd. - kezdte a United trénere, majd folytatta - Iker nem védte volna azokat a lövéseket, amiket López. Kijött Danny Welbeckre az első félidőben, lement Robin van Persie lábához, illetve kijött és eltalálta Nemanja Vidic fejét... Casillas nem ilyen típusú kapus."

A spanyol sajtó már elkezdett foglalkozni a két kapus helyzetével és többen úgy vélik, hogy ezt a Bajnokok Ligáját már López védi le a királyiak kapujában. Egy biztos, Casillas nincs könnyű helyzetben, hiszen sérülése előtt Adant védette Mourinho, most pedig egy ilyen remekül védő López áll a helyén....

Őszi Ádám

Heynckes nem kér irodai munkát, Guardiola érkezésével távozik

Igen érdekes helyzet alakult ki Münchenben, hiszen Heynckes a Bayern jelenlegi edzője egy nagyon jó csapatot hozott össze az idei esztendőre, de mindhiába, a szezon végén kiadják az útját. Helyére Guardiola az egy évet pihenő katalán sikeredző érkezik. 

Magasan lehet a léc, hiszen szakemberek és fanatikusok minden idők legjobb Bayern Münchenéről beszélnek. Vajon tényleg indokolt a váltás, jó döntést hozott a klubvezetés? Ha minden jól alakul, akkor a csapat akár triplázhat is, hiszen a bajnoki cím már kijelenthető, hogy zsebben, míg a kupában és a Bajnokok Ligájában is áll a csapat, menetel.

Ez legen a jövő zenéje, hogy Guardiola leszerződtetése jó húzás-e, azonban Heynckes jövője kétes. A szakember egyértelműen kijelentette, hogy irodai munkát nem vállal, bár Karl-Heinz Rummenigge, a bajor klub ügyvezető elnöke szeretné, ha nem távozna a klub kötelékéből az edző.

"Nem hiszem, hogy elfogadok egy irodai munkát ötven évnyi játékos és edzői karrier után. Az egyszerűen nem az én világom." - így reagált Heynckes, akinek így a jövője kétes, azonban lehetőségekben biztosan nem lesz hiánya. Nemsokára jöhetnek a találgatások, vajon hol is folytatja...

Őszi Ádám