2013. május 30., csütörtök

Manchesteri belháború a szerződése miatt áron alul megszerezhető Barca középpályásért

Igazi háború van készülőben Manchester vörös és kék fele közt. A tét nem más, mint Thiao Alcantra, akit korábban Xavi utódjának kiáltottak ki Barcelonában. Az idős sürget, hiszen a 90 milliós kivásárlási ár most 18 millióra csökkent a furcsa szerződésnek köszönhetően. 

A brazil felmenőkkel rendelkező még mindig csak 22 esztendős játékos igen korán, már 4 esztendősen a Flamengo legkisebbjei között rúgta a bőrt. Tehetségére nagyon korán felfigyeltek és 2005-ben Barcelonába szerződtették, ahol végigjárta a ranglétrát, de stabil kezdőhelyet a mai napig nem tudott kivívni magának. Talán a túl nagy tehet! Nem mindennapi feladat Xavi helyébe lépni, vagy éppen kibújni az árnyékából, Alcantarát pedig kikiáltották ezen szerepre.

A spanyol válogatottban nemrégiben debütáló fiatal szerződése igen csak furcsa záradékot tartalmaz, mely szerint, ha Thiago a szezon mérkőzéseinek 60 százalékán nem szerepel, akkor kivásárlási ára augusztus 1-ig nincsen érvényben. Így a meghatározott 90 millió helyett most akár 18 millióért is elkótyavetyélheti egyik legnagyobb tehetségét a katalán klub.

A két kérő a Manchester City és a United, mely "ádáz" harcra készül a játékos megszerzéséért, melyben egyértelmű hendivel indul a milliárdos City, ugyanis Txiki Begiristain jelenleg a manchesteri kékeknél dolgozik, korábban pedig a Barcelona sportigazgatója volt. 

Őszi Ádám

Mourinho nem tart rá igényt, Barcelonában köthet ki az "új Puyol"

Mint ismeretes a következő szezonban Mourinho irányítja majd ismét a Chelsea együttesét, tőle pedig megszokhattuk, ha valakit nem csíp akkor nincsen helye a csapatában. Példa erre Casillas, Kaká vagy éppen Pepe és úgy tűnik a "száműzöttek listájára" kerülhet David Luiz is régi-új csapatánál, aki Barcelonában találhat menedéket. 

Köztudott, hogy a katalánok középső védőt keresnek, hiszen hiányposztról van szó, a rutinos Puyol pedig már nem fiatal. Eddig Hummels és Thiago Silva volt terítéken, közülük azonban brazil már kidőlt, hiszen túl drága, túl sokat kér.

A katalán Sport című lap úgy értesült, hogy a piaci árának megfelelő 25 millió eurós ajánlatot készül tenni a Barca vezetősége. Luiz szerződése 2017-ig szól a londoniakhoz, ez pedig megnehezítheti a helyzetet, ha Abramovic úr megmakacsolja magát. 

Emellett  a transzfer különös mozgatórugója lehet Neymar, mivel remek baráti kapcsolatot ápol a Chelsea védőjével.

Így jövőre akár az is előfordulhat, hogy egyszerre két torzonborz Puyol lesz a pályán, az eredeti és az új kiadás személyében. Persze Hummels is érkezhet és teljesen lecserélődhet a belső védőpáros.

Őszi Ádám

Liverpool: Spanyol kiesőjelölttől vásároltak csatárt Suarez pótlására 9 millióért

Nagyon úgy tűnik, hogy Suarez jövőre a Real Madrid mezét öltheti magára, így csatárgondok léphetnek fel Liverpoolban. Az uruguayi támadó 23 találatával második helyen zárt a Premier League góllövőlistáján, ez pedig több is lehetett volna, ha elhíresült harapása miatt nem kényszerül kihagyni az utolsó fordulókat. A pótlásra kiszemelt támadó, állítólag már le is van igazolva! Nem éppen egy Suarez...  

Liverpoolban nagyok az elvárások és ideje lenne jövőre valamit nyerni, villantani, de így nehéz lesz, hogy a legnagyobb érték, értékek távoznak, és helyettük úgymond "B" kategóriás játékosok érkeznek. Nem leszólni szeretnénk Iago Aspast, de a két támadó közt minőségi különbség van.

Aspas a spanyol kiesőjelölt Celta Vigó játékosa. a 25 esztendős spanyol csatár 2006 óta  a Celta Vigo alkalmazásában áll, itt kezdte meg felnőtt karrierjét, illetve az alapokat is a klubnál szerezte meg. Nyolc esztendős korában 1995-ben a Celta utánpótlás csapatában kezdett el ismerkedni a guruló bőrgolyóval.

Piaci értékét 8 millió euróra taksálják, a kivásárlási ára pedig 10 millió euró. A Marca és több spanyol forrás egyöntetűen 9 milliós megegyezésről beszél. A transzfer jövő héten válhat hivatalossá, melynek értelmében Iago évi 1,6 millió eurót kereshet majd.

Tavaly a nagy szerepet töltött be 23 találatával a Celta feljutásában, idén pedig a legjobbak közt egy fordulóval a vége előtt 12 találatot jegyez.

Őszi Ádám

Szabadon távozott a Liverpool skót válogatott kincse

Távozott a Liverpool együttesétől Danny Wilson, a skót labdarúgás egyik gyöngyszeme. 

A mindössze 21 esztendős védő az elmúlt fél esztendőt már hazájában töltötte kölcsönben és lejáró szerződését kihasználta László Csaba korábbi együttese a Hearts, mely komoly terveket szövöget a jövő esztendőre nézve. Igen, valaki szeretné megfogni végre a Celtic csapatát...

Wilson egyébként a Rangers csapatában kezdte meg pályafutását és egyben felnőtt karrierjét is, hiszen 17 esztendősen már bemutatkozott a felnőttek közt, és 14 meccsen egy gólt is jegyzett. Talán nagy volt az akarat, a csábítás, egy világhírű csapat a Liverpool 2010-ben elvitte, ám csupán két meccsen lépett pályára, többnyire kölcsönben szerepelt.

Az utánpótlás ranglétrát végigjárta ami a válogatottat illeti, és jelenleg a felnőtt keret tagja. a címeres mezt 5 alkalommal húzta magára és már gólja is van védő létére.

Őszi Ádám

Bogdán egyik kérője kiesett, mivel Udinéből igazoltak korábbi utánpótlás válogatott kapust

Tegnap arról lehetett olvasni, hogy Bogdán Ádám iránt négy olasz klub és egy Premier League csapat is érdeklődik. Nos, mára ez a szám eggyel megcsappant, hiszen a Torino üzletet kötött az Udinese együttesével. 

A szóban forgó játékos nem más, mint Daniele Padellini. Az immáron már 27 esztendős olasz hálóőr korábban bemutatkozott az utánpótlás válogatottban, a Sampdoria alkalmazásában pedig hét helyen is megfordult kölcsönben, mielőtt tavaly az Udinese együttesébe igazolt.

A mögöttünk álló szezonban 9 mérkőzésen védett, az átigazolás részleteit nem hozták nyilvánosságra.

Azt, hogy Bogdán tényleg szerepelt-e a tervek közt, valószínűleg már nem tudjuk meg soha, mindenesetre a kör szűkült. Nem lehet tudni, mi pletyka és mi nem...

Őszi Ádám