2013. szeptember 23., hétfő

Gyászol a horvát futball, elhunyt a tavaly leköszönő elnök

Hetvenhat éves korában elhunyt Vlatko Markovic, a Horvát Labdarúgó Szövetség nemrégiben leköszönő elnöke, korábbi válogatott labdarúgó, kiváló sportember. A hírt mind a hozzátartozók, mind a HNS megerősítette. 

A beszámolók szerint Alzheimer-kórral küszködött Vlatko, akit a zágrábi kórházban ápoltak súlyos tüdőgyulladással. A korábbi sportvezető hétfőn a reggeli órákban hunyt el.

Markovic játékosként a Dinamo Zagreb együttesében érte el legnagyobb sikereit, de  Belgiumban és Ausztriában is megfordult. A Jugoszláv nemzeti csapatban 16 alkalommal lépett pályára.

Edzői pályafutását az NK Zagreb csapatánál kezdte, majd később a Hajduk Split mellett négy ízben a Dinamo Zagreb együttesét is irányította. Külföldön a Standard Liege és a Nice vezetőedzőjeként tevékenykedett, karrierje utolsó állomása a horvát válogatott volt 1993 és 1994 között.

A Horvát Labdarúgó Szövetség elnöke volt 1998-2012-ig, vezéregyénisége volt a 2007-ben vesztes magyar-horvát közös rendezésű kontinenstonnatorra pályázatának, előkészítésének.

Őszi Ádám

Pirés hisz az Arsenal bajnoki címében

Az ágyúsok korábbi ásza, a veretlenül bajnoki címet szerző csapat oszlopos tagja Robert Pirés nem tartja elképzelhetetlennek, hogy korábbi csapata nyerje a 201-2014-es Premier Leaguet. 

Az aktív labdarúgással 2011-ben felhagyó francia a Goal-nak a következő képen nyilatkozott - "Komolyan gondolom, hogy az Arsenalnak jó esélye van arra, hogy megnyerje a Premier Leaguet. Lehetséges, mert a fiatal játékosok felnőttek, és sokkal tapasztaltabbak."

Nem maradhatott el a kérdés az új német sztárral kapcsolatban -  "Özil egy nagyon jó játékos, tagja a német válogatottnak, és játszott a Real Madridban, így megvan a kellő tapasztalata." 

Pirés 2000 és 2006 között 189 alkalommal húzta magára az ágyúsok mezét és 62 alkalommal rezgette meg az ellenfelek hálóját. Tagja volt az utolsó bajnoki címet ünnepelő gárdának.

Szerintetek tényleg sokra viheti ez a jelenlegi Arsenal?

Őszi Ádám

Két Chelsea sztárra csaphat le a Barca

Ahogyan azt már megszokhattuk Jose Mourinho a Chelsea trénere igen csak megválogatja azon játékosok körét, akiknek bizalmat szavaz, s akiben nem látja a potenciált, az általa kívánt játékstílust, vagy netán személyes ellentét fűzi a játékoshoz az könnyen a kegyvesztettek listáján találja magát. 

Legutóbb Madridban így járt Casillas vagy például a korábbi aranylabdás Kaká. A portugál tréner londoni visszatérése újfent hozott meglepetéseket, ugyanis sem Fernando Torres, sem pedig Juan Mata nem tartozik a tréner alapemberei közé. A lehetőségre pedig kaphat az FC Barcelona, a Sport című lap állítja, hogy a katalánok télen mindkét játékosért ajánlatot tehetnek.

Torres azonnal kiszorult a kezdőből, ahogyan Eto'o a portugál tréner korábbi üdvöskéje megérkezett, így most a favorit a kameruni lett és Torres nem feltétlen második a sorban. A nagyobb meglepetés azonban Mata mellőzése, a spanyol igazi vezéregyénisége volt tavaly a csapatnak, csatárokat megszégyenítő módon termelte a gólokat és elképesztő mennyiségű gólpasszt osztott ki a társaknak, mondhatni a csapat szíveként üzemelt. Mindkét játékossal előfordul, hogy még a keretben sem kap helyet, ha pedig helyet kap, akkor többnyire csereként epizódszerepek várnak rájuk, ez pedig aligha elégíti majd ki őket, így jómaguk is elgondolkoznak majd a váltáson.

Mata mindössze öt Premier League meccsből kettőn lépett pályára, azokon is csupán 120 percet játszott, míg a Bajnokok Ligájában a Basel ellen 24 percet kapott. A 25 éves támadó középpályás piaci ára 45 millió euró, szerződése pedig 2016-ig szól, így kivásárlása nem tűnik egyszerű dolognak. 

Torres négy esztendővel idősebb honfitársánál, a bajnokságban pedig négy alkalommal lépett pályára, egyszer kezdőként, háromszor pedig csereként. Ezen alkalmak során összesen 154 percet töltött a pályán, míg a Basel ellen esélyt sem kapott. Piaci ára 23 millió euró szerződés neki is 2016-ig érvényes.

Őszi Ádám

Sunderland: Di Canio immáron munkanélküli, helyére korábbi Chelsea tréner érkezhet

Reggelre a Sunderland labdarúgócsapata hivatalos honlapján tudatta szimpatizánsaival, hogy immáron nem Paolo Di Canio a csapat vezetőedzője, a trénert azonnali hatállyal menesztették. 

A kirúgott olasz tréner nem tudta megváltani a világot, sőt olyannyira silányra sikeredett a szezonrajt, hogy a "Fekete Macskák" öt fordulót követően csont nélkül utolsóak a bajnokságban egyetlen egy szerzett ponttal. Az i-re a pontot a hétvégi West Borm ellen elszenvedett 3-0-ás vereség tette fel.

Di Canio még március végén váltotta Martin O'neill-t a csapat akkori vezetőedzőjét. A felek két és fél esztendőre szerződtek egymással, azonban Canio kevesebb mint hat hónapig húzta.

A lehetséges utód természetesen a sajtóban már felbukkant, több angol portál a Chelsea korábbi trénerét Roberto Di Matteót tartja a legesélyesebbnek a jelenleg üresen tátongó helyre. Matteo lehet tehát a harmadik tréner, aki fél esztendőn belül irányítja a Sunderland csapatát.

Őszi Ádám

Pellegrini: "Ez egy nagyon jelentős eredmény..."

Nagyon fontos és egyben megsemmisítő vereséget mért vasárnap este a Manchester City a városi rivális Manchester United gárdájára. A "Polgárok" chilei szakvezetője tisztában van a győzelem jelentőségével, és elmondása szerint nem számított ekkora arányú győzelemre. 

Manuel Pellegrini  az újságíróknak a következő képen nyilatkozott az összecsapást követően - "Ez egy nagyon jelentős eredmény. Normál esetben nem számítasz arra, hogy 4-1-re nyersz a Manchester United ellen, de a legfontosabb dolog az, ahogyan játszottunk, és nagyon boldog vagyok. A derbik általában sokkal kiegyenlítettebbek, de egy nagyon jó napot fogtunk ki." 

A nyáron kinevezett edző így sikeresen vette az első nagy akadályt, mely elé és együttese elé tárulkozott és öt fordulót követően a tabella harmadik helyét foglalják el. A nem titkolt cél pedig a bajnoki győzelem, ehhez azonban még nagyon sok, ennél a meccsnél sokkal nehezebb találkozót kell sikerrel abszolválniuk.

A csapat nem sokáig pihenhet, ugyanis kedden már a Ligakupában van fellépés az Európa Liga szereplő Wigan ellen. Míg a bajnokságban hétvégén az Aston Villa lesz a következő akadály.

Őszi Ádám

Balotelli ismét alkotott, hiszti és kiállítás a lefújást követően; Allegri értékelt...

Az AC Milan tegnap este belefutott a Napoli bicskájába, a vereséget, illetve a meccsen történteket pedig nem viselte jól a csapat olasz fenegyereke Mario Balotelli. Ismét fegyelmezetlenségi gondok miatt bűnhődhet a csatár, aki ezzel csapatát is sújtja, hiszen nem lehet ott a soron következő bajnoki meccsen és örüljön, ha ennyivel megússza. 

A Napoli az olasz bajnokság egyik bajnokesélyesévé avanzsálódott, ezt pedig Milánóban is megmutatták Bemítez tanítványai. A mérkőzés 2-1-es vendégsikert hozott, ám alakulhattak volna a dolgok másként is. Az első és talán a legnagyobb lelki döfést az jelentette, Balotelli számára, hogy Reina a hírhedt büntetőkirály kifogta tizenegyesét, ez pedig egy fantasztikus sorozatot tört meg, hiszen a balhés támadó profi pályafutása során még soha nem rontott büntetőt, 26 alkalommal állt a labda mögé és mindig a hálóőrök fölé kerekedett. Ismeretlen lehetett tehát számára az érzés, az űr amit a kihagyott büntető teremtett. Ezt követően sérelmezte a játékvezetőt, hogy miért nem kapott újra büntetőt pár perccel később, majd a 80. perc táján csúnyán szabálytalankodtak vele szemben, a vehemencia pedig már akkor látszott az olaszon, aki felpattant és egy aprócska hajszálon múlhatott, hogy nem fejelte le ellenfelét. A végjátékban aztán betalált, szépített, de ez csak az eredmény kozmetikázására volt elég. A hármas sípszót követően, mely a meccs végét jelentette, következett a hiszti, Balotelli a játékvezetőn próbálta meg levezetni dühét, aki azonban ezt nem tűrte és pályán kívül kiállította a már sárgalappal rendelkező csatárt.

"Amikor a meccsnek vége, jobb csendben maradni. Én a hiszti ellen vagyok" - mondta a Sky Sport Italia-nak Allegri, az AC Milan vezetőedzője.

"A legjobb az, ha befogod a szád, ahelyett, hogy ott maradsz vitatkozni a bíróval, ugyanis ez nem változtat semmin. Balotellinek fejlődnie kell ebben a tekintetben."

A milánói piros-feketék szénája tehát nem áll jól, ugyanis négy fordulót követően csupán négy pontja van a csapatnak, így hátránya már most nyolc pont az éllovasokkal szemben. 

"Meg kell próbálnunk a lehető legtöbb pontot begyűjteni. A Napoli a Scudetto egyik várományosa, és annak ellenére pariban voltunk velük, hogy hiányzott több kulcsjátékos is. Vannak elképzeléseim arról, hogyan javítsunk ki dolgokat, de szükség van arra, hogy felépüljenek a játékosok."

Őszi Ádám