2013. december 5., csütörtök

Jól érzi magát, és hűséget fogadott az egyik legnagyobb spanyol tehetség

Óliver Torres nevével ismerkedik a futballvilág, a fiatal, mindössze 19 esztendős tehetség ugyanis az Atletico Madrid felnőtt csapatának tagja, Simeone edző pedig próbálgatja, szoktatja a légkörhöz.  

Torres igen szimpatikus nyilatkozatot adott a riportereknek, melyben már-már szinte hűséget fogadott nevelőegyüttesének - "Voltak ajánlataim, de nem hagynám el az Atléticót. Mindig is az volt az álmom, hogy debütáljak tétmeccsen az első csapatban, és ez megtörtént. Sok mérkőzést akarok játszani itt. Remélhetőleg innen vonulhatok vissza. - ezt követően pedig társait, példaképeit éltette  - Az, hogy ilyen nagyszerű kvalitású játékosokkal vagyok körülvéve, segít a fejlődésemben, ez pedig nagyon fontos. Hiszem, hogy az én helyzetem nagyon jól van kezelve. Minden nap azt érzem, hogy jobb játékos vagyok."

A fiatal támadó középpályás rendszeres tagja a spanyol utánpótlás válogatottaknak, emellett pedig az idei szezonban a "Matracosok" első keretének. Mind a bajnokságban, mind pedig a Bajnokok Ligájában bemutatkozott már és ezért nagyon hálás. Olyannyira, hogy már meg is szerezte első gólját a La Ligában, mikor is csapata 5-0-ra verte a Betis ellen.

A transfermarkt.de már most 8 millió euróra taksálja piaci értékét, mi lesz, ha tényleg berobban a köztudatba és azt nyújtja, amire a képességei megvannak. Mindenképpen érdemes odafigyelni erre az ifjú titánra.

Őszi Ádám

Olasz Kupa: Továbbjutott az Inter, ellenfelet kapott a Napoli

Szerdán egy híján teljessé vált a Coppa Italia nyolcaddöntőjének mezőnye. A játéknapon három meccset rendeztek és mindhárom ízben a hazai csapat örülhetett győzelemnek, továbbjutásnak.  

A Serie A-ban hetek óta jó teljesítményt nyújtó és így a kiesőzónából kimozduló Chievo a második vonalban szereplő és potenciális kiesőjelölt Reggina együttesét fogadta. A mérkőzést a hazaiak irányították, egy pillanatig sem forgott veszélyben továbbjutásuk. Az alaphangot Paloschi két gólja megadta, a vége pedig négy lett. A Reggina becsületét Gentili mentette meg, de ez csak kozmetikai szépség maradt a statisztikákban. A Chievo a következő körben a Fiorentina vendége lesz.

Chievo - Reggina (II.) 4-1 (2-1)
G: Paloschi (16.-büntető, 25.), Ardemagni (50.), Da Silva (77.) ill. Gentili (36.)

Két elsőosztályú csapat összecsapását hozta az Atalanta és a Sassuolo összecsapása, melynek végén a hírhedt bergamói publikum ünnepelhetett. Az első játékrész nem hozott gólt, a másodikban azonban előbb Kone, majd De Lucasvolt eredményes, így a vendég, Serie A újonc koncentrálhat a bajnokságra, míg az Atalanta készülhet a Napoli ellen.

Atalanta - Sassuolo 2-0 (0-0)
G: Kone M. (54.), De Luca (72.) ill. -

Tartalékosan is igen hamar jelentős előnyre tett szert az Inter alacsonyabb osztályú ellenfelével szemben, melynek játékosa Marcona már a negyedik percben öngólt vétett. Ezt követően Belfodil volt eredményes, majd a félidő végén Taider is betalált büntetőből. A második felvonást ellustálkodták a hazaiak, akim így majdnem megégtek, persze ez rős túlzás. Az 54. percben szépített a Trapani, majd a rendes játékidő végén egyre zárkózott, ám ez kevésnek bizonyult, így a nagy múltú milánói gárda jutott a nyolcaddöntőbe, ahol az Udinese lesz az ellenfél.

Inter - Trapani (II.) 3-2 (3-0)
G: Marcona (4.-öngól), Belfodil (40.), Taider (44.-büntető) ill. Caccetta (54.), Madonia (90.)

A mezőny csütörtök este lesz teljes, ekkor az AS Roma kap ellenfelet vagy a Sampdoria, vagy pedig a Hellas Verona személyében.

Íme a nyolcaddöntő párosítása
Milan–Spezia (II.)
Catania–Siena (II.)
Juventus–Avellino (II.)
Lazio–Parma
Udinese - Inter
Fiorentina - Chievo
Napoli - Atalanta
AS Roma - Sampdoria/Hellas Verona

Őszi Ádám

Könnyed Man.City győzelem Geráék otthonában - Eredmények, tabella

Az angol labdarúgó-bajnokság (Premier League) 14. fordulóját a forgalmi dugó miatt késéssel kezdődő West Brom-Manchester City összecsapás zárta. Bár az eredményre tekintve páran azt mondhatják, ez szoros volt, higgyék el, egy pillanatig sem forgott veszélyben a vendégek sikere. 

West Brom - Manchester City 2-3 (0-2)
G: Pantilimon (85.-öngól), Anichebe (90+4.) ill. Agüero (9.), Y. Toure (24., 74.-büntető)

Nem teketóriázott a vendég együttes, mindjárt az elején ellenfelének esett és hamar tudatta, hogy miért jött szerda este. Agüero már a 9. percben megszerezte a vezetést, Zabaléta adott remek labdát az argentin zseninek, aki elemi erővel lőtt Myhill kapujába. A 25. percben aztán Kolarov lapos beadása találta teljesen üresen Yaya Touret, aki hagyag bokamozdulattal passzolta a játékszert a kapu oldalába. Ekkor úgy tűnt, akár kiütés is lehet a meccsből. A City azonban mintha megtorpant volna a magabiztos előny tudatában, támadásaik már nem voltak annyira dinamikusak és átütőek. A hazaiak nem tudtak kaput találni, körbelőtték azt, de Pantilimon nyugodtan áthalott a gólvonalon, többnyire kirúgásokat kellett gyakorolnia.

A szurkolók ovációval fogadták a 64. percben Gera Zoltánt, aki csereként Morrison helyére állt be, úgy fest a magyar fiút nagyon szeretik a hazai drukkerek. A 74. percben aztán tovább növelte előnyét a manchesteri gárda, mikor is Kolarov buktatásáért büntetőt ítélt a játékvezető. A labda mögé Toure állt és magabiztosan értékesítette a tizenegyest. A végjátékban aztán totálisan kiengedett a vendég együttes, előbb Pantilimon vétett öngólt a 85. percben, majd Anichebe talált a kapuba a hosszabbítás negyedik percében. Az eredményen így igen csak kozmetikáztak Geráék, de a lényegen a három bajnoki pont sorsán nem tudtak változtatni. Amíg a meccset komolyan vették a vendégek azt történt amit akartak...

Győzelmével a "Polgárok" tartják harmadik helyüket a tabellán és már 40 rúgott gólnál járnak, míg a West Brom a 13. pozíciót foglalja el.

Íme a 14. forduló eredményei:
Crystal Palace – West Ham United 1-0
Arsenal – Hull City 2-0
Liverpool – Norwich City 5-1
Manchester United – Everton 0-1
Southampton – Aston Villa 2-3
Stoke City – Cardiff City 0-0
Sunderland – Chelsea 3-4
Swansea – Newcastle United 3-0
Fulham – Tottenham 1-2

A Premier League állása 14 forduló után:
1. Arsenal 34 pont, 2. Chelsea 30 p., 3. Manchester City 28 p., 4. Liverpool 27 p. (30-17), 5. Everton 27 p, (22-13), 6. Tottenham 24 p.,... 9. Manchester United 22 p.,... 18. Fulham 10 p. (12-26, 19. Crystal Palace 10 p. (8-22), 20. Sunderland 8 p.

A góllövőlista élmezőnye:
1. Suarez (Liverpool ) 13 gól
2. Agüero (Manchester City) 11 gól
3. Sturridge (Liverpool) 9 gól
4. Lukaku (Everton) 8 gól
4. Ramsey (Arsenal) 8 gól
4. Remy (Newcastle) 8 gól
4. Rooney (Manchester United) 8 gól

Őszi Ádám

Suarez show, az uruguayi mesternégyesével nyert a Liverpool

Az angol labdarúgó-bajnokság (Premier League) 14. fordulójában a Norwich City a Liverpool együtteséhez látogatott vendégségbe. A közönség kiütéses győzelmet és Suarez show-t láthatott.  

Az első pillanattól fogva ellenfelére erőltette akaratát a hazai együttes, mely nem kímélte Ruddy hálóőrt és hamar felmérték, hogy jól bemelegített-e. A gólzsák a 15. percben nyílt ki, ekkor Suarez egy 40 méteres bombát eresztett el, mely a kapuban csattant, megszerezve ezzel a vezetést a vörösöknek. A megpróbáltatások még csak ekkor kezdődtek a "Kanárik" számára, ugyanis az uruguayi klasszis 18 perc leforgása alatt triplázott. A 29. percben aztán Gerrard szögletét csúsztatta meg a rövidnél Coutinho, így került a labda Suarezhez, aki kegyetlenül bombázott közelről a jobb felsőbe. Négy perccel késöbb ismételten parádézott az uruguayi, aki esernyőt adott védőjének, majd 15 méterről laposan bombázott a kapuba. Kicsivel később Gerrard távoli löketénél kellett Rubby hálóőrnek résen lennie.

A fordulást követően egyből szépíthettek volna a vendégek, ám a fejes kimaradt, majd nemsokkal ezután Mignolet kényszerült megnyúlni a levegőben egy jókora löket után. A 74. minutumban aztán újból lecsapott Suarez, ezúttal szabadrúgásból akasztott bődületesen nagy gólt a jobb felső sarokba mindegy 28 méterről. A rendes játékidő vége előtt hét perccel aztán jött a becsületgól Johnson tollából, de erre is volt válasz. A vége előtt egy perccel Sterling állította be az 5-1-es eredményt. A pool negyedik a ligában, míg a norwivh ott topog a kiesőzóna előtt. Korábban a Manchester City lőtt nekik hetet, most mondhatjuk egész jól megúszták...

Amit pedig Suarez nyújtott, arra nehéz szavakat találni...

Liverpool - Norwich 5-1 (3-0)
G: Suarez (15., 29., 33., 74.), Sterling (89.) ill. Johnson (83.)

Őszi Ádám

Otthon kapott ki a MU, a hajrában fordított a Spurs

Újabb Manchester United blamát könyvelhettünk el szerda este a Premier League 14. fordulójában, míg az utóbbi hetekben pocsék formát mutató Spurs a Fulham vendégeként tudott nyerni. 

Kiegyenlített első félidőt hozott Moyes jelenlegi és ex-csapatának találkozása az Old Trafford gyepén. A mester számára különleges meccs lehetett, a játékosoknak azonban csak egy bajnoki a sok közül és próbáltak ennek megfelelően játszani. A második félidőben nagyon érett a United gólja, több ízben bravúrosan mentettek, blokkoltak a hazaiak, de volt olyan szituáció is, amikor egymás után kétszer rezgett a Howard védte kapufa. A meccsben nem igazán volt benne egy Everton siker, de szép játék a foci. A 86. percben Lukaku keresztbegurítása találta meg Oviedot, aki a bal sarokba lőtte vissza a játékszert. Vereségével a Moyes csapat kilencedik, míg az Everton sikerének köszönhetően feljött az ötödik helyre és immáron hat meccse nem talált legyőzőre.

Manchester United - Everton 0-1 (0-0)
G: - ill. Oviedo (86.)

Sanyarú heteket, avgy mondhatni hónapokat éltek meg a Spurs szurkolói az utóbbi időben és úgy festett nem lesz ez másként szerda este sem. Hiába játszott mezőnyfölényben a londoni gárda, a helyzeteit ugyan úgy kialakította a Fulham, mely edzőváltáson ment keresztül a héten. Az 56. percben aztán Dejaghah betalált, ezzel pedig remek hangulatot varázsolt a lelátóra. Csak az a fránya utolsó húsz perc ne lett volna, mondá a meccs után a hazai drukker! A Spurs ugyanis fordított és begyüjtötte a három bajnoki pontot. A Fulham továbbra is kieső, míg a Tottenham a hatodik helyen tanyázik.

Fulham - Tottenham 1-2 (0-0)
G: Dejaghah (56.) ill. Chiriches (74.), Holtby (82.)

Őszi Ádám