2012. június 25., hétfő

Olaszország bírta jobba az idegek párharcát és jutott az elődöntőbe


Tegnap este lejátszották az utolsó negyeddöntőt az Európa Bajnokságon és teljessé vállt az elődöntő mezőnye. Az utolsó párharcot az angol és az olasz válogatott vívta egymással és gól nélküli döntetlent követően a hosszabbítás sem hozott döntést, így jöhetett az idegek harca, melyben az olaszok bizonyultak jobbnak.

A mérkőzést mind a két csapat nagy elánnal kezdte, a vezetés megszerzésére mindkét csapatnak megvolt a lehetősége. Az olaszok egy 28 méteres kapufával nyitottak az angolok válasz pedig egy remek lövés volt tizenegy méterről, ám Buffon nagy valószínűséggel az EB védését mutatta be. Továbbra is zakatoltak a csapatok és az olaszok egyre inkább átvették az irányítást, az angolok csak nyomozták a labdát. A félidőben  0-0 állt az eredményjelzőn.

A második játékrész kezdett hasonlítani a Barcelona-Chelsea BL párharcra, ugyanis az angolok szinte az egész félidőt végig védekezték, helyzetekig sem jutottak el, de az olaszoknak sem sikerült feltörnie az angol betonvédelmet. A végén majdnem eldőlt a találkozó ám Johnson remekül lépett bele egy lövésbe. A rendes játékidőben nem született döntés, így következhetett az EB első túlórája. 

A felek folytatták amit eddig, az olaszok támadtak az angolok pedig hol tízen, hol pedig tizenegyen védekeztek. Mind a két csapaton látszott a fáradtság és az iram is visszaesett jelentősen. Két óra játékot követően a bíró lefújta a mérkőzést és készülhettek a csapatok az idegek játékára. A statisztikákból rettentően tükröződik az olasz fölény, a labdabirtoklás 63-37 százalék volt, a kapura lövési arány pedig 23-6  szintén a csizmások javára.

A büntetőpárbajt az olaszok kezdték, és Balotelli magabiztosan értékesítette a büntetőt csak úgy mint Gerrard. A folytatásban Montoliv csúnyán mellégurított, Rooney pedig magabiztosan belőtte a rá bízott büntetőt és ezzel az angoloknál volt az előny két párt követően. Jött a mérkőzés legszebb mozdulata, ugyanis Pirlo bepanenkázta a labdát a kapu közepébe, miközben Hart elvetődött. Jött az angol hiba, Young lőtte telibe a felső lécet és ezzel egál volt három párt követően. Nocerino belőtte a túloldalon pedig Ashley Cole kihagyta a büntetőt, mely döntőnek bizonyult. Rossz volt a lövés és Buffon eltalálta az irányt, így magabiztosan védett. Az angolok kegyelemdöfését Diamanti adta meg és találatával 4-2-re nyerték a büntetőpárbajt az olaszok, mellyel bejutottak az elődöntőbe, ahol a német csapat vár rájuk.

Kegyetlen a sors, Anglia története során  ez volt a nyolcadik tizenegyespárbaja világversenyen és ezzel együtt hét alkalommal vesztesen hagyták el a pályát. Vajon mikor szakad meg az angol átok?

Negyeddöntő Olimpiai Stadion, Vezette: Proenca (portugál)

Anglia - Olaszország 0-0 (0-0) - büntetőkkel 2-4

Szerző: Őszi Ádám

Európa Liga: A Videoton is szlovák ellenfelet kapott


A második selejtezőkörben csatlakozik az Európa Liga küzdelmeihez a Videoton csapata, mely az MTK-hoz hasonlóan szlovák ellenfelet kapott, mégpedig a Slovan Bratislava csapatát. Az első mérkőzést Július 19-én Pozsonyban játsszák majd, a visszavágóra pedig egy héttel később Székesfehérváron kerül sor.

Nézzük mit érdemes tudni a Videoton szlovák ellenfeléről:

A Slovan Bratislava a szlovák klubfutball legsikeresebb csapata, ugyanis 10 bajnoki címe mellett 5 kupagyőzelmet tudhat magáénak. Csehszlovák múltja is jeles, 8  bajnoki cím mellett 5 kupagyőzelemmel büszkélkedhet. A csapat egy alkalommal elhódította a KEK serleget is még 1969-ben.

A csapat számtalan mérkőzést játszott már a nemzetközi porondon, melyeken a mérleg:

KiírásMGyDVRG/KGG
UEFA Bajnokok Ligája22831127-33-6
UEFA-kupa
és
Európa-liga
361961163-4716
Kupagyőztesek Európa-kupája291541043-349
Intertotó-kupa*43017-34
Összesen91451333140-11723

A csapatnak négy magyar edzője is volt a régmúltban. Szurkolótábora híres és nem éppen magyarbarát, a történelmi múlt miatt a mérkőzéseken számítani lehet incidensekre. A csapatban játszik több szlovák válogatott labdarúgó, illetve argentin, cseh,brazil és togói focisták. A múltban két neves magyar labdarúgó is játszott a Slovanban, nevezetesen keresztúri András és Kubala László. A csapat otthona a Tehelné Pole Stadion, mely a szlovák válogatott mérkőzéseinek is otthonául szolgál. Az aréna befogadóképessége 30 ezer fő.

Sok sikert kívánunk a Videoton csapatának és békés összecsapást!!!

Szerző: Őszi Ádám

Európa Liga: Szlovák ellenfelet kapott az MTK


Nem kell messzire utaznia az MTK csapatának az Európa Liga első selejtezőkörében, ugyanis a szlovák FK Senice csapatát kapta ellenfeléül. A felek ismerik  egymást, hiszen egy héttel ezelőtt felkészülési mérkőzésen találkozott egymással a két együttes és akkor 3-2-re a szlovákok nyertek. Reméljük a párharc után majd az MTK örülhet.

Nézzük mit érdemes tudni az MTK ellenfeléről:


A csapat nem tudhat magának, túl nagy múltat, 2008/2009-es szezonban még a szlovák negyedosztályban játszott az 1921-ben alapított klub. A csapat a szezont követően egyesült az Inter Bratislava csapatával és a szezont már az első osztályban kezdte meg. A név azonban nem Inter Bratislava, hanem FK Senice lett. Egy nemzetközi kupa párharcot tudhat maga mögött a klub, a tavalyi kiírásban a Salzburg csapata búcsúztatta őket kettős győzelemmel. A legutóbbi szezont csupán a negyedik helyen zárta a szlovák pontvadászatban tíz ponttal a bajnok Zilina előtt és ez nem ért nemzetközi indulást a bajnokságban. Viszont szlovák kupadöntőt játszott és bár vereséget szenvedtek a Zilina csapatától. A Zilina a bajnoki címével a BL-ben selejtezhet, így a kupagyőztesnek járó EL indulás a második helyezettre szállt, nevezetesen a Senice csapatára. A csapatban nem volt kiemelkedő gólvágó az előző szezonban, ám többen értek el öt találatot és a csapat középályásai, védői is elég gólérzékenyek. Igazi nemzetközi csapatról van szó, hiszen szlovák, cseh, costa ricai, dél-afrikai, holland, brazil és argentin játékosok alkotják a keretet.

Sok sikert kívánunk az MTK csapatának!!!

Működik egy facebookos oldalunk is, kedveljétek, likoljátok az oldalt és üzenőfezlatokon megjelennek a legfrissebb hírek. Jó kommentelgetést, olvasgatást http://www.facebook.com/SportToll

Szerző: Őszi Ádám

Európa Liga: A Honvéd is Albániába utazik, ugyan úgy mint a Debrecen


Az Európa Liga első selejtezőkörében érdekelt egyik magyar csapat nem más, mint a Budapest Honvéd. A kispestiek a sorsolás korai szakaszában előkerültek a kalapból és ellenfelük nem más lett, mint az albán bajnokság 4. helyezett csapata a KS Flamurtari, így a Debrecen után újabb magyar-albán párharcra kerül sor a nemzetközi kupákban. Az első találkozót

Nézzük mit érdemes tudni a Honvéd ellenfeléről:

A KS Flamurtari az albán klubfutball hatodik legsikeresebb csapata, és egyben mondhatják magukat örök másodiknak. Hogy miért? A klub egyszeres bajnok csapat, melyet még 1991-ben szerzett és emellett hét alkalommal csúszott le az aranyéremről és lett csupán második. Ezek mellett háromszoros albán kupa győztes és  nyolc alkalommal bukott el finálét csapat. Két ízben a szuperkupát is sikerült elhódítaniuk. A csapat színe csak úgy mint a Honvédnak piros-fekete. Nem rendelkeznek túl nagy nemzetközi múlttal, de amit érdemes megemlíteni, hogy 1987-88-as szezonban az UEFA kupa harmadik köréig meneteltek, ahol a Barcelona csapatával találkoztak és az első mérkőzésen 1-0 győzelmet arattak a katalánok ellen. A visszavágó 4-1-es vereséget hozott és kiesést, de ez akkoriban is óriási szenzációnak számított.

A Flamurtari a tavalyi szezonban csupán a negyedik helyen végzett 11 ponttal lemaradva a bajnok Skenderbeu Korce mögött. Ez a helyezés nem jelent Európa Liga indulást, ám a harmadik helyezett  FK Tirane nyerte az albán kupát és így megszerezte az indulási jogot a kupasikerre, melynek következtében eggyel hátrébb tolódott a bajnoki tabellán az EL indulás joga.  A csapatot albán, macedón, nigériai és svájci játékosok alkotják. Az előző szezon legeredményesebb játékosa a bajnokságban tizenhárom meccs alatt kilenc gólig jutó horvát csatár Pero Pejic, akit a középpályás Gerhard Progni követett nyolc találattal.


A csapat stadionja 2004-ben lett felújítva és 13 ezer néző befogadására alkalmas.

Sok sikert kívánunk a Honvéd csapatának, cél a csoportkör!!!

Működik egy facebookos oldalunk is, kedveljétek, likoljátok az oldalt és üzenőfezlatokon megjelennek a legfrissebb hírek. Jó kommentelgetést, olvasgatást http://www.facebook.com/SportToll

Szerző: Őszi Ádám

Sorsoltak a Bajnokok Ligájába, íme a teljes pártosítás


Délben sorsolták volna Bajnokok Ligája első és második selejtezőkörének párosítását, ám technikai problémák miatt ez jóval elcsúszott.  A magyar bajnok Debrecen csapata a második selejtezőkörben volt érdekelt kiemeltként és ellenfeléül az albán bajnokot kapta.

Az első selejtezőkör párosítása:

Linfield (északír)–B36 Tórshavn (feröeri)
F91 Dudelange (luxemburgi)–Tre Penne (San Marinó-i)
FC Valletta (máltai)–Lusitanos (andorrai)

Az első selejtezőkör meccsidőpontjai: Az első mérkőzést július 3-4., a visszavágókat pedig július 10-11. között játsszák a felek.

A második selejtezőkör párosítása:
Debreceni VSC-Teva (magyar)–Skenderbeu Korce (albán)
Ekranas (litván)–Shamrock Rovers (ír)
Dinamo Zagreb (horvát)–Ludogorec (bolgár)
Helsingborg (svéd)–The New Saints (walesi)
AEL Limassol (ciprusi)–Linfield (északír, 1.)/B36 Tórshavn (feröeri)
Sahtyor Karagandi (kazah)–Slovan Liberec (cseh)
Maribor (szlovén)–Zeljeznicar (bosnyák)
Zilina (szlovák)–Ironi Kirjat Smona (izraeli)
BATE Boriszov ( fehérorosz)–Vardar Szkopje (macedón)
Basel (svájci)–Flora Tallinn (észt)
HJK Helsinki (finn)–KR (izlandi)
Molde (norvég)–Ventspils (lett)
F91 Dudelange (luxemburgi)/Tre Penne (San Marino-i)–Red Bull Salzburg (osztrák)
Neftcsi Baki (azeri)–Zesztafoni (grúz)
Ulisses (örmény)–Sheriff Tiraspol (moldovai)
FC Valletta (máltai)/Lusitanos (andorrai)–Partizan (szerb)
Buducsnoszt Podgorica (montenegrói)–Slask Wroclaw (lengyel)

A második selejtezőkör meccsidőpontjai: Az első mérkőzést július 17-18., a visszavágókat pedig július 24-25. között játsszák le.

Működik egy facebookos oldalunk is, kedveljétek, likoljátok az oldalt és üzenőfezlatokon megjelennek a legfrissebb hírek. Jó kommentelgetést, olvasgatást http://www.facebook.com/SportToll

Szerző: Őszi Ádám

Bajnokok Ligája: Megvan a Debrecen ellenfele


Nyonban kisorsolták a Bajnokok Ligája első és második selejtezőkörének párosítását. A magyar bajnok Debrecen pedig az albán bajnok Skenderbeu Korce csapatát kapta ellenfeléül. A sorsolás területi alapon zajlott, így tudni lehetett, hogy a bosnyák, macedón, izraeli, albán bajnok illetve az első selejtezőkör harmadik párharcának győztese lehet az ellenfél. Nos, a Lokinak az albán bajnokon kell túljutni, hogy a harmadik selejtezőkörben szerepelhessen. Az első mérkőzést Albániában játsszák július 17.-én, a visszavágót pedig egy héttel később Nyíregyházán.

Nézzük mit érdemes tudni a DVSC ellenfeléről:

A Skenderbeu Korce az albán klubfutball ötödik legsikeresebb csapata, eddig két alkalommal volt bajnok, háromszor ezüstérmes és négy bronzérem is található a csapat vitrinjében. Első bajnoki címét nagyon régen 1933-ban szerezte meg. A másodikat pedig a tavalyi pontvadászatban, ahhol egy pontal előzte meg az ezüstérmes Teuta Durres csapatát. Az albán kupában eddig három alkalommal játszott döntőt, ám ezeket mindet elvesztette, legutóbb 1976-ban. Nagyon oda kell figyelnie a Debrecennek a csapat gólzsákjára aki nem más mint Roland Dervishi. A csatár tavaly 19 góllal elhódította az albán gólkirályi címet. A csapat másik gólfelelőse Daniel Xhafaj, aki 10 gólt lőtt a mögöttük álló szezonban. A Skenderbeu irányítója az albán válogatott középpályás Gjergj Muzak, az ő semlegesítésére oda kell figyelnie a Lokinak, az előző szezonban számtalan gólpassz mellet 8 találatig jutott.

Sok sikert kívánunk a Debrecen csapatának, cél a csoportkör!!!

Működik egy facebookos oldalunk is, kedveljétek, likoljátok az oldalt és üzenőfezlatokon megjelennek a legfrissebb hírek. Jó kommentelgetést, olvasgatást http://www.facebook.com/SportToll

Szerző: Őszi Ádám

Tragédia: 23 esztendősen elhunyt a Betis tehetsége

Que descanse en paz.
Sajnálatos dolog történt, elhunyt Miki Roque a spanyol élvonalbeli Betis labdarúgója. A játékosnál még 2011 márciusában diagnosztizáltak daganatot, melyet el is távolítottak a medencéjéből, ám nem tudta legyőzni a rákot és hosszú küzdelmet követően távozott az élők soraiból. Roque 2005-2009-ig a Liverpool akadémiáján nevelkedett, 2009 óta volt a Betis labdarúgója. Nagy tehetségnek tartották, spanyol utánpótlás válogatott is volt.

Nyugodjék békében.

Szerző: Őszi Ádám