2014. május 12., hétfő

Zidane kifejezte nemtetszését: "Nálam a Liverpool a bajnok...!"

Az utóbbi hetek egyik fő témája volt az angol bajnoki arany kiléte, nos mint tegnap megtudtuk, a Manchester City fejére került az a bizonyos korona. A különböző fórumokat és hozzászólásokat böngészve rendre azt tapasztaltuk, hogy az emberek döntő többsége nem örül a "Polgárok" sikerének. Nem csupán a szurkolók vannak ezzel így, többen, a szakmában dolgozók közül is elmondták, hogy a Liverpool szerintük többet tett a bajnoki címért és megérdemelték voln a végső győzelmet. 

A téma mellett nem ment el a Real Madrid másodedzője Zinédine Zidane sem -  "Láttam, hogy a Manchester City nyerte a bajnokságot, de őszintén szólva Én nem örülök neki! Azt szerettem volna, ha Gerrardék nyerik. Ami pedig még jobban bosszant, hogy a Liverpool elverte a Manchester City egy elég nehéz pillanatban, és még is a City lett a bajnok! Én úgy gondolom, hogy a Liverpool idén jobb csapat volt, mint a City". Nálam a Liverpool a bajnok!"

Persze ez is csak egy vélemény a sok közül, a tény az tény, a 2013/2014-es angol bajnokságot nem a Liverpool nyerte meg, hanem a Manchester City.

Őszi Ádám

Barca: Mascherano elejtett mondata sokat sejtet

Hétvégén egymás elleni, mondhatni egy bajnoki döntő keretein belül dönt az aranyérem sorsáról az FC Barcelona és az Atletico Madrid együttese. Egyik gárda sem tudta megnyerni hétvégi bajnokiját, a katalánok az Elche ellenében játszottak egy gól nélküli döntetlent. A találkozót követően Mascherano száját egy igen fülbeötlő mondatocska hagyta el. 

A rutinos argentin védő a mérkőzést követően a  riporternek éppen azt ecsetelte, hogy mindent megtettek az Elche ellen, ezen a napon azonban nem sikerült nyerniük, majd más területre tévedt hirtelenjében - "Reméljük, hogy meg tudjuk nyerni a bajnokságot hazai pályán az Atlético elleni találkozón. Ez lehet az utolsó meccsünk némelyikünknek a Barcelonában"

Mint ismeretes, a nyáron nagy átalakuláson mehet át a katalán klub, Mascherano ezen mondata pedig csak megerősítette az eddigi sajtóhíreket. A 29 esztendős védő nyakatekerten fogalmazott többesszámban de magát is belevéve, beleértve. A hírek szerint Olaszországban egykori edzője Rafa Benítez tárt karokkal várja a Napoli csapatába. nemsokára vége a bajnokságnak, megnyílik az átigazolási piac, a többit pedig majd szép fokozatosan meglátjuk...

Őszi Ádám

Széteshet az ukrán pontvadászat a politika miatt

Ukrajna a szétesés és a polgárháború szélén áll, a Krím-félsziget immáron orosz föld, Kelet Ukrajna pedig az elszakadás szélén áll, folyamatosak az összecsapások a kormánypárti és az oroszbarát erők között. A politika természetesen mindenre, így a sportra, azon belül pedig a labdarúgásra is kihat. A provinciai változások komoly behatással lehetnek az ukrán Premier Leaguere, közel a mezőny fele elszakadhat az országtól. 

Könnyen előfordulhat, hogy idén versengett egymással utoljára a két ősi rivális a Shakhtar Donetsk és a Dinamo Kijev, ugyanis előbbi az érintett térségben van és könnyen orosz földdé válhat az elkövetkező időben. Az ukrán elsőosztályú pontvadászatban jelenleg 15 klub szerepel, a másodosztályból pedig egy feljutó már megvan, a másik helyre pedig még három klub pályázik. Átfutottuk a klubok földrajzi elhelyezkedését és kiválogattuk, hogy mely klubokat érinti a válság.

Immáron biztos, hogy az orosz bajnokságban folytatja az egyszeres ukrán bajnok Tavriya Simferopol, mely a Krím-félszigeten található. A híradásokból mostanság ismerős lehet Sevastopol, Luhansk és Mariupol városa, nos mindháromnak elsőosztályú csapata van. Emellett ott van Donetsk, mely a bajnokság négy legerősebb csapata közül kettőt ad a Shakhtar és a Metalurg személyében, illetve a már biztos feljutó Olimpik is a város csapata. Emellett ott fekszik közvetlenül az orosz-ukrán határ mellett a Metalist Kharkiv székhelye is. A másik legnagyobb feljutási eséllyel bíró, még ukrán klub a Stal Alchevsk ugyancsak a jelenlegi veszélyzónában terül el.

Átnézvén a klubok listáját az ember látja, hogy mekkora változás állhat be az ország labdarúgásában, ha egyáltalán marad Ukrajna mint Ukrajna, ugyanis soha nem tudhatjuk, mikor tanítják úgy a földrajzot, hogy Oroszország éppenséggel Magyarország szomszédja...

Az ukrán klubfoci elgyengülésével, az oroszban új, hatalmas rivalizálások kezdődhetnek, amennyiben a változások bekövetkeznek.

A krízisben érintett klubok:
Metalurg Donetsk, Illichivets Mariupol, Metalist Kharkiv, Sevastopol, Shakhtar Donetsk, Tavriya Simferopol, Zorya Luhansk, Olimpik Donetsk (feljutó), Stal Alchevsk (feljuthat)

Jelenleg nem érintett klubok:
Chornomorets Odesa, Dnipro Dnipropetrovsk, Dynamo Kyiv, Hoverla Uzhhorod, Karpaty Lviv, Metalurh Zaporizhya, Vorskla Poltava, Volyn Lutsk

Őszi Ádám

Soha nem látott történelmi mélyponton a Dinamo Kijev

Az ukrán labdarúgó-bajnokság 1992-es indulása óta a Shakhtar Donetsk és a Dinamo Kijev versenyfutásáról szólt, melynek összevetésében a fővárosi csapat áll jobban. Az előző szezonban története során először csúszott le az első két hely egyikéről a Dinamo, akkor a bronzérem kieséssel ért fel a szurkolók szemében. Ezúttal érem sem lesz a nyakban, történelmi mélyponton a legeredményesebb ukrán klub. 

Az ukrán Premier Leaguet eddig csupán három csapat nyerte meg, első ízben a Tavrija Szimferopol, az azóta eltelt 22 kiírás során pedig vagy a Dinamo Kijev, vagy pedig a Shakhtar Donetsk diadalmaskodott. Előbbi tizenhárom aranyérmet tud felvonultatni, míg utóbbi a vasárnap megszerzett bajnoki arannyal immáron kilencet. A „Bilo-szinyi” becenévre hallgató klub az első 21 bajnoki kiírás során vagy arany, vagy pedig ezüstérmet nyert, így érthető módon a 2012/2013-as bronzérem katasztrófának számított a klub életében. Egy fordulóval az idei pontvadászat vége előtt immáron biztos, hogy negyedik helyezett lesz a csapat, mely történelmi mélypontot jelent, a Dinamo soha nem látott eredményt ért el a menesztett Oleh Blokhin és utódja Serhiy Rebrov irányítása alatt.

Az ukrán pontvadászat az utóbbi években egyre erősebbé vált, több klubcsapat is megerősödött, felvette a versenyt a két nagyhallal. Ilyen együttesek a Dnipro illetve a Metaliszt Kharkiv. A két klub immáron a nemzetközi porondon is letette névjegyét.

Idén tehát 13 arany, 8 ezüst és 1 bronz után először nem akasztanak érmet Dinamo Kijev játékos nyakába.

Őszi Ádám

Mesterötös és egyeduralom Shakhtar módra

Továbbra is tart a Shakhtar Donetsk egyeduralma az ukrán Premier Leagueben, miután a kelet-ukrajnai klub zsinórban ötödik bajnoki címét is bezsebelte és ezzel ismételten közelebb lopózott a rekordbajnok Dinamo Kijevhez, ami az elsőségek számát illeti. 

Mint ismeretes, Ukrajnában most minden a politikáról szól, az egész világ az európai államra figyel. A harcok közepette a bajnokság nem állt le és egy fordulóval a vége előtt bajnokot avattak, miután a Shakhtar 3-1-re diadalmaskodni tudott a Zorya ellenében. A bajnoki cím megszerzésére hatalmas eséllyel pályázott a Dnipro csapata, mely az utóbbi öt fordulóból hármat elbukott, így mondhatni ők vesztették el az aranyérmet, melyet kis ideig oly közel érezhettek magukhoz. A rekordbajnok Dinamo Kijev immáron az utolsó forduló eredményétől függetlenül negyedik helyen zár, ez pedig soha nem fordult még elő a liga 1992 óta íródó történetében, a fővárosi csapat játékosainak nyakában eddig minden szezonban érem lógott.

Azt, hogy mi lesz az ukrán pontvadászat sorsa, jövőre hogyan indul a szezon nem lehet tudni, a politika befolyásoló tényező lesz, komoly átalakulás következhet.

Íme az ukrán Premier League állása 27 forduló után:
1. Shajhtar Donetsk 62 pont - már bajnok, 2. Dnipro 56 p., 3. Metalist Kharkiv 54 p., 4. Dinamo Kijev 50 p., 5. Odessa 45 p., 6. Metalurg Donetsk 43 p., Zorya 42 p.,... 15. Tavríya 10 p., 16. Arsenal Kiev - nem indult

Őszi Ádám

Bajnokot avattak Dániában is

Sorra kelnek el a bajnoki címek, így történt ez vasárnap Dániában is, ahol az Aalborg labdarúgócsapata története negyedik aranyérmét könyvelhette el, miután egy fordulóval a vége előtt négy pontra nőtt előnye, a címvédő FC Midtjylland ellenében. 

Igaz nem sikerült diadalmaskodnia a listavezetőnek a Vestsjaelland otthonában, ám ez is elég volt ahhoz, hogy az aranyérem az Aalborg játékosainak nyakába kerüljön, ugyanis a harmadik helyezett nagy multó Köbenhavn egy a hosszabbításban szerzett góllal diadalmaskodni tudott a címvédő Midtjylland otthonában.

A Bajnokok Ligája és Európa Liga indulást érő helyekért még zajlik a harc, így az utolsó forduló sem lesz érdemtelen, ellenben a két kieső már megvan, a Viborg és az Aarhus csapata búcsúzik az élvonaltól. A nemrégiben még a BL-ben serénykedő Nordsjaelland csak a 6. pozíciót foglalja el. 

Az Aalborg egyébként csütörtökön duplázhat, amennyiben megveri az FC Köbenhavn csapatát a kupadöntőben.

A dán Superliga állása 32 forduló után:
1. Aalborg - már bajnok 59 pont, 2. FC Midtjylland 55 pont, 3. FC Köbenhavn 53 p., 4. Bröndby 51 p., 5. Esbjerg 48 p., 6. Nordsjaelland, 7. Odense, 8. Randers, 9. Vestsjaelland, 10. Sonderjyke, 11. Viborg, 12. Aarhus 29 p.

Őszi Ádám

Történelmet írt a német kiscsapat

Története során először jutott fel a Bundesligába a Padeborn labdarúgócsapata, mely hétvégén az Aalen legyőzésével bebiztosította második pozícióját a Greuter Fürth bánatára.  

Hétvégén véget ért a német másodosztály küzdelemsorozata és a már feljutó köln mellé csatlakozott a Padeborn labdarúgócsapata, mely a végjátékban hajrázta le a két magyart is felvonultató Fürth együttesét. A hármas sípszó a mennybemenetelt jelentette a játékosok és a szurkolók számára egyaránt, előkerült a söröskorsó és indulhatott az önfeledt ünneplés. A Padeborn jövőre először szerepelhet majd a Bundesligában. 

Kiemelendő, hogy a csapat költségvetése mindössze 6 millió euróra rúg, mely egy sztárfocista éves fizetésének körülbelül a fele, Cristiano Ronaldo több mint kétszer annyit keres egy évben, mint amiből ez a kiscsapat gazdálkodik.

Stieber Zoltán remek  szezont zárt, csapata pedig készülhet a Hamburg elleni osztályozóra.

A Bundesligából kiesett a Nürnberg és a Braunschweig csapata.

Őszi Ádám