2014. július 30., szerda

BL-selejtező: Hatalmas meglepetések, beégő Zenit, Salzburg, Steaua trió - eredmények

Szerdán folytatódtak a Bajnokok Ligája 3. selejtezőkörének odavágói, a papírformát pedig mintha lehúzták volna az illemhelyiségben, ugyanis az első öt mérkőzésen borult minden, elképesztő meglepetéseredmények születtek, melynek következtében igen izgalmas visszavágókra van kilátás. 

Aktobe (kazah) - Steaua Bukarest (román) 2-2 (0-1)
G: Korobkin (58.), Arzumanjan (88.) ill. Keserü (44.), Prepelita (79.)

Kazahsztánba utazott a román bajnok Steaua és bizony nem várt ellenállásba ütközött, az Aktobe igen jó napot fogott ki, melynek következtében döntetlenre tudta menteni a négy gólos mérkőzést és abszolút nem játszott alárendelt szerepet, sőt a statisztikusok a nevük mellé húzták a több veszélyes helyzetet számláló strigulát. Ennek ellenére a párharc esélyese a Steaua, mely a hazai katlanban mindent meg fog tenni a továbbjutásért, ám már ez is több, mint amit a legtöbben a kazah csapattól vártak. 

Karabakh (azeri) - Salzburg (osztrák) 2-1 (1-0)
G: Dias (2.), Reynold (86.) ill. Soriano (77.)
Kiállítva: Teli (42.), Reynold (88.) ill. Schwegler (34.)

Ennek is eljött a napja, azeri bajnok ver osztrákot a BL 3. selejtezőkörének odavágóján. Ha nem lennénk tisztában a Zenit blamájával, akkor bátran kijelenthetnénk, hogy ez bizony a  nap meglepetése. A Karabakh hamar, már a 2. percben vezetést szerzett a három pirossal tarkított mérkőzésen, A Salzburg emberhátrányba került a 34. minutumban, ám a félidő hajrájára egalizálódott a létszám. A végjátékra fordulva Soriano egyenlített, azonban a helyzeteivel jól sáfárkodó hazaiak Reynold révén megszerezték a győztes gólt, majd a gólszerző két perccel később ki is állt. Nem lesz könnyű dolga hazai pályán a Salzburgnak, szívós kis csapat az ellenfél.

AEL Limassol (ciprusi) - Zenit (orosz) 1-0 (0-0)
G: Gikiewicz (64.) ill. -
Kiállítva: - ill. Witsel (67.)

Évről évre csoportkörös kudarcok a Bajnokok Ligájában, jelen pillanatban pedig még a rájátszástól is távol áll a Zenit, mely idegenben lőtt gól nélkül kapott ki cipruson. Az AEL jól sáfárkodott lehetőségeivel, konkrétan egyetlen kapura tartó lövése a hálóban kötött ki a csapatnak. A Zenit a végjátékot megfogyatkozva abszolválta Witsel kiállítása révén, hiába a 22 kapuralövés, ezt a játékot gólra játsszák, az orosz bajnok pedig ezen a téren ezen a szerdai napon hoppon maradt.

Dnipro (ukrán) - FC Köbenhavn (dán) 0-0

Szintén nagy meglepetés, hogy a Dnipro hazai pályán nem hogy előnyt, de még gólt sem tudott szerezni a Köbenhavn ellenében. Igen izgalmas visszavágóra van kilátás, ami pedig az ukránok mellett szól, az nem más, mint hogy a dánoknak nincsen idegenben lőtt gólja.

Helsinki JK (finn) - APOEL (ciprusi) 2-2 (2-0)
G: Savage (11., 45+1.-büntető) ill. De Vincenti (71.), Sheridan (74.)
Kiállítás: Kandji (49.) ill. -

A párharc esélyese a ciprusi APEAL, igen ám, de az első félidőt két gólos előnnyel zárta a Helsinki, mely Kandji 49. percben történő kiállítása révén sokat vesztett. Elég volt egy rövidzárlat, három perc és az APOEL már ki is egyenlített. 

Arrow

Ízeire szedhetik a Dortmundot, újra robbant a Bayern!?

Nincsen könnyű helyzetben a Borussia Dortmund labdarúgócsapata, mely nem éppen tartozik a legtehetősebb klubok közé, ezáltal pedig legnagyobb értékei rendre távoznak. Az egyik kizsákmányoló a legnagyobb honi rivális a Bayern München, mely Mario Götze után Roberto Lewandowski játékjogára is szert tett. A bomba újfent robbanhat, a BVB pedig nagy gondban lehet. 

A Klopp irányította gárda remek képességű labdarúgókból tevődik össze, ám kétségtelenül gyengült és könnyen lehet, hogy ez a folyamat nem áll meg. Két kiemelkedő klasszisa van a csapatnak Mats Hummels és Marco Reus személyében és bizony könnyen lehet, hogy az augusztusi Bundesliga rajton már nem sárga-feketében szerepelnek.

A védőspecialista Hummels számos sztárklub célkeresztjében megfordult, ám úgy fest a Manchester United nem vette le róla azt és Van Gaal ragaszkodik a német válogatott játékos szerződtetéséhez, ami persze nem ígér sikeres transzfert, de biztosan jól megostromolják majd Dortmundot a játékosért.

A másik távozó Marco Reus lehet, aki kihagyta a világbajnokságot és jelenleg is lábadozik, ám ez nem tántorítja el a kérők népes sorát ( Bayern München, Barcelona, ​​Real Madrid, PSG,  Manchester United és Liverpool), van miből válogatni. A katalán kaland igen valószínűtlen, korábban maga a játékos nyilatkozott úgy, hogy a Barca átverte őt, ám a kontakt bárkivel élhet, bárkivel feléledhet. Reus ügynöke Dirk Hebel a Bildnek így szólott - "Marco megállná a helyét egy erősebb európai csapatban is. Ezért teljesen természetes, hogy nagy klubok állnak érte sorban. Azonban egyelőre az a legfontosabb, hogy a lehető leghamarabb visszanyerje a formáját és visszatérjen a pályára."

Ami a legérzékenyebben érinteni a BVB-t, az egy újabb úgynevezett árulás, mely azt jelentené, hogy Reus elfogadja a Bayern München ajánlatát, köztudott, hogy Guardiola rajong a német középpályás játékáért, ám korábban megszerezhetetlennek nevezte őt. Mint tudjuk, soha se mond, hogy soha...

A Real Madrid immáron valószínűleg nem játszik, míg a PSG függelékében sokat számíthat, hogy mi lesz Di Maria sorsa, sikerül-e megszerezni az argentint. A Manchester United szintén opció lehet, akár csomagban is érkezhet a Hummels-Reus kettős, mely hatalmas fogás lenne.

Egy dolgot ne feledjünk és ez a legfontosabb Reus szerződésében van egy kivásárlási ár, mely csupán 35 millió euró, mondhatni aprópénz, mikor egy Luke Shaw 30 millióért kel el. A Dortmund kedvező feltételeket kínál Reus számára, hogy ez a záradék eltűnjön, illetve emelkedjen, ám eddig nem sikerült dűlőre jutni.

Arrow

Átigazolások: Ronaldinho két lehetősége, az egyik nagyon merész

Immáron hivatalos, a brazil mágus Ronaldinho jelen pillanatban szabadúszó, ugyanis nem hosszabbította meg lejáró szerződését az Atletico Mineiro csapatával. A találgatások egyből elkezdődtek, a hírek szerint pedig két együttes is komoly szándékot mutat a 34 esztendős csillag megszerzésére. 
 
Korábban már hallani lehetett róla, hogy a Premier League újonca, a Queens Park Rangers szívesen látná soraiban a brazilt, ennek érdekében pedig meg is teszik a szükséges lépéseket. Ellenben a Varios egy igen merész és megdöbbentő hírrel állt elő, mely szerint Ronaldinho a napokban Buenos Aires-be utazik, hogy tárgyaljon a Boca Juniors vezetőivel. A hírt úgy tálalták, miszerint a felek között közel a megegyezéshez. 

S, hogy miért merész? Nos, Dél-Amerika két legnagyobb futballtársadalma, az argentin és a brazil, a szurkolók pedig nem igazán szívlelik egymást, ritka az, ha egy brazil Argentínában játszik, vagy mindez fordítva. Vajon Ronaldinho a Argentínát is meghódítja?

Arrow

Kikapott a Real, a balhé sem maradt el

Második Bajnokok Kupáján mérkőzésén sem tudott nyerni a Real Madrid, ezáltal, illetve a Manchester United pontszerzésével pedig biztossá vált, hogy a királyiak nem védik meg címüket, ugyanis esélyeik ezzel elszálltak. A mérkőzés parázs jelenetsorral kezdődött, míg a másik pályán büntetők döntöttek a manchesteri vörösök javára.  

ManUnited - Inter 0-0 - büntetőkkel 5-3

Gól nélküli kétszer negyvenöt percet produkált egymás ellen a Manchester United és az Inter együttese, ám a párharcot így befejezni nem lehet, döntetlen a torna kiírásában nincsen, így következhettek a büntetők, melyben Van Gaal tanítványai bizonyultak jobbnak, a láb nem rezgett meg senkinél, ellenben olasz részről Andreolli negyedik rúgóként rontott, ez pedig a csapat győzelmébe került. A Real Madrid ellen bejött a büntetőzés, most azonban nem, ám így is van három pontja az Internek, ugyanis a szabályok szerint döntetlen esetén büntetőpárbaj van, a vesztes egy, míg a győztes két pontot tehet zsebre.

Real Madrid - AS Roma 0-1 (0-0)
G: - ill. Totti (58.)

Parázs képsorokkal és balhéval kezdődött a találkozó (KATT), ugyanis Keita az FC Barcelona korábbi játékosa a kézfogásoknál kihagyta Pepét a sorból, ezt pedig a Real Madrid játékosa számon is kérték, így a felek parázs hangulat közepette csaphattak bele a mérkőzésbe. A három pont sorsáról egyetlen találat döntött, ezt Totti szerezte az 58. percben egy remekbe szabott támadás végén. Ez az eredmény pedig azt is jelenti, hogy a királyiak biztosan nem döntőznek majd, ugyanis a Van Gaal vezette United behozhatatlan előnyre tett szert velük szemben.

A-csoport
1. Manchester United 5 pont (3-2)
2. AS Roma 3 pont (3-3)
3. Internazionale 3 pont (1-1)
4. Real Madrid 1 pont (1-2)

Július 26 Manchester United – AS Roma 3-2
Július 26 Real Madrid – Internazionale 1-1 – büntetőkkel 2-3
Július 29 Manchester United – Internazionale 0-0 – büntetőkkel 5-3
Július 29 Real Madrid – AS Roma 0-1
Augusztus 2. Internazionale – AS Roma
Augusztus 2. Manchester United – Real Madrid

B-csoport
1. Manchester City 3 pont (5-1)
2. Olympiakos 3 pont (3-1)
3. Liverpool 3 pont (1-0)
4. AC Milan 0 pont (1-8)

Július 24. Olympiacos – AC Milan 3-0
Július 27. AC Milan – Manchester City 1-5
Július 27. Liverpool – Olympiacos 1-0
Július 31. Manchester City – Liverpool
Augusztus 2. Olympiacos – Manchester City
Augusztus 2. AC Milan – Liverpool

A torna góllövőlistája:
2 gólos: Rooney (Manchester United), Jovetic (Manchester City), Totti (AS Roma)
1 gólos: Sinclair (Manchester City), Navas (Manchester City), Iheanachi (Manchester City), Muntari (AS Milan), Sterling (Liverpool), Bale (Eral Madrid), Icardi (Internazionale) Pjanic (AS Roma), Mata (Manchester United), Dominguez (Olympiacos), Papazoglu (Olympiacos), Bouchalakis (Olympiacos)

Arrow

Copa Euroamericana: Újabb vereséget könyvelhetett el a Valencia

Vereséggel debütált és vereséggel is búcsúzott a 2014-es Copa Euroamericana küzdelmeitől a spanyol Valencia, mely ezúttal a chilei Universidad Catolica ellenében maradt alul. Ezzel az eredménnyel tovább élnek az amerikai remények, ami az összetettben történő fordítást illeti. 

Az már az első percekben kiderült, hogy nem lesz könnyű dolga az európaiaknak, a 39. percben pedig igen nagyot fordult a világ, ugyanis Barragan a kiállítás sorsára jutott, ezáltal pedig bő egy félidőt emberelőnyben játszhattak a hazaiak. Sokáig úgy festett, hogy büntetőkre kerülhet sor, ám ennek elkerülése érdekében Munoz félfordulatból, takarásból a kapu bal alsó sarába lőtt, mindössze egy perccel a rendes játékidő vége előtt. Válaszra már nem volt idő...

Universidad Catolic - Valencia 1-0 (0-0)
G: Munoz (89.) ill. -
Kiállítva: - ill. Barragan (39.)

Magyar idő szerint holnap hajnalban két összecsapással folytatódik a sorozat, pályán lesz az Atletico Madrid és a Fiorentina egyaránt. Ellenfeleik egy mexikói és egy brazil csapat lesznek.

A 2014-es Copa Euroamericana menetrendje:
Junior FC – AS Monaco 0-1
Atletico Nacional – AS Monaco 2-4
Estudiantes – Fiorentina 0-1 
Alianza Lima – Valencia 3-2 – büntetőkkel 9-8 
San Jose – Atletico Madrid 0-1 – büntetőkkel 3-4 
Universidad Catolica – Valencia 1-0
Club America – Atletico Madrid 07.31. 
Palmerias – Fiorentina 07. 31. 
U. de Deportes – Fiorentina 08.03.

Összetettben: Amerika - Európa 2-4

Arrow

Megvan Scolari új munkahelye, klubcsapatot irányít - hivatalos

A brazil labdarúgó-válogatott éléről leköszönő Luiz Felipe Scolari nem népesítette sokáig a munkanélküliek táborát, a 65 esztendős szakember visszatér a klubfutballhoz és harmadik ciklusát kezdi meg a Gremio együttesénél. 

Scolari először 1987-ben vette át a csapatot, ám a közös munka nem tartott sokáig, majd ezt követően 1993 és 1996 között szép sikereket ért el a klubbal, többek között Libertadores Kupát és brazil bajnoki címet is ünnepelhetett a Porto Alegrei csapat trénereként.

A Gremio a 2013-as bajnoki évadot a dobogó második fokán zárta a Cruzeiro mögött, idén azonban elmaradtak a várt eredmények, így 12 forduló elteltével a csapat csupán tizedik helyen áll 12 ponttal és 10-8-as gólaránnyal. Scolari a leköszönő 42 esztendős  Enderson Moreira helyét veszi át.

Arrow 

BL-selejtező: Nyolcnál jár a cseh csodacsatár, előnyben a Sparta - eredmények

A keddi Bajnokok Ligája játéknapon a Debrecen-BATE összecsapás mellett két másik párharc odavágója került megrendezésre, újra megvillantotta tudását Lafata a Sparta csodacsatára, míg hatalmas lehetőséget halasztott el a moldáv bajnok Sheriff. 

Sparta Praha (cseh) - Malmö (svéd) 4-2 (1-2)
G: Lafata (22., 51., 70.), Kovac (52.) ill. Forsberg (17.), Kiese Thelin (27.)

Bár a szünetben nagy meglepetésre még 2-1-re Forsberg és Kiese Thelin találatainak köszönhetően a svéd bajnok Malmö vezetett, az északiak sem úszták meg David Lafata zseniális formáját. A Levedia elleni mérkőzésen mesterötöst jegyző 32 esztendős támadó ezúttal hármat számolt az ellenfélre, ezzel pedig immáron nyolc gólnál jár a BL-selejtezők során. A párharc még nem dőlt el, azonban hatalmas bravúr kellene a Malmö számára a továbbjutáshoz.

Slovan Bratislava (szlovák) - Sheriff Tiraspol (moldáv) 2-1 (1-0)
G: Zofcak (42-.-büntető), Meszaros (85.) ill. Ricardinho (74.)
Kiállítva: Lasik (61.) ill. -

Megijesztette a Slovan szurkolóit a moldáv bajnok, mely kis szerencsével és pontosabb helyzetkihasználással győztesen hagyhatta volna el Pozsony városát, ellenben mégis vereség lett a vége. Zofcak révén büntetőböl a szlovákok szereztek vezetést, ám a 61. percben Lasik kiállítása nagyot fordított a mérkőzés képén. Nem tudott azonban élni a lehetőséggel Cadu, aki a szabálytalanság nyomán megítélt büntetőt kihagyta. Ricardinho révén aztán jött az egyenlítés, ám ez nem volt elegendő. Meszaros öt perccel a vége előtt emberhátrány ide vagy oda betalált, ezzel pedig előnyt kovácsolt csapatának a pokolinak ígérkező visszavágóra.

Arrow