2014. október 4., szombat

Premier League: londoni szuperderbivel fűszerezett hétvége - előzetes

Fantasztikus párosításokkal fűszerezett hétvége elé nézünk az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 7. fordulójában. Szombaton a Manchester City és a Liverpool zárkózhat az éllovashoz közelebb, míg vasárnap jön a londoni szuperrangadó. 

Ezúttal elmarad a szombaton megszokott ebéd utáni sziesztával összekötött találkozó, a forduló a 16 órai meccsdömpinggel veszi kezdetét. Öt mérkőzés egy időben, nézzük mire számíthatunk. Az utóbbi hetekben remek formát nyújtó, négy meccsen 8 pontot gyűjtő Palace a Hull otthonába látogat, a hazaiak eddig pocsék otthoni mutatóval rendelkeznek, nem mintha egészében jobban állnának. Újoncok ütközetét hozza a Leichester és a ligautolsó Burnley párharca. Tavaly a másodosztályban pontot rabolt a Burnley a Foxes otthonából, ez azonban már egy új esztendő, új terep. Liverpoolban nagyok a gondok, egyik csapat sem szerepel jól. A vörösök már lassan most ledolgozhatatlan hátrányra tettek szert, persze ezt még ilyen korán felesleges kijelenteni, de tény ami tény Suarez távozását követően nagy űr tátong a csapatban. Ezúttal a West Brom ellen lehet megkezdeni a felzárkózást, az ellen a csapat ellen, mely utóbbi két meccsét 5-0-ás gólaránnyal, hat ponttal abszolválta. Az eddig nyeretlen döntetlen király a Sunderland a Stoke Cityt fogadja, míg a szenvedő és utolsó előtti helyen serénykedő Newcastle a bajnokságot remekül kezdő, ám az utóbbi hetekben bukdácsoló Swansea otthonába látogat walesi földre.

A játéknapot az Aston Villa és a Manchester City összecsapása zárja. A birminghami együttes nem akármilyen sorozatot fut, az elmúlt három fordulóban az Arsenal, Chelsea, Liverpool trió volt az ellenfél, utóbbit pedig meg is verték, ráadásul az Anfielden. A City számára itt az ébredés ideje, sok volt a ponthullajtás az első hat fordulóban, ha így folytatják Pellegriniék, tetemes előnyre tehet szert a Chelsea.

A vasárnapi játéknapot egy kiválónak ígérkező párharc nyitja meg, de úgy is fogalmazhatnánk, hogy két roppant csalódott együttes összecsapása az Old Traffordon. Az Everton ugyanis mindössze 15., míg a United a 7. pozíciót foglalja el a forduló előtt. Tavaly az Everton oda-vissza elverte a Vörös Ördögöket, így lenne miért törleszteni hazai részről...

Ezt követően aztán jöhet a hétvége legjobban várt mérkőzése, a Chelsea és az Arsenal összecsapása, a mezőny két veretlen együttesének összecsapása a Stamford Bridgen. Tavaly egy emlékezetes 6-0-ba szaladtak bele Wengerék, ezt most szeretnék elkerülni, sőt kétségünk sem lehet, hogy a három bajnoki pont megszerzése lesz a cél. A kékek hatalmas formában vannak, az Ágyúsoknak becsúszott jó pár meglepő döntetlen, ennek ellenére tényleg pazar mérkőzésre van kilátás. Sanchez vs Diego Costa, ezúttal a Premier Leagueben, nem pedig a La Ligában!

Négy meccs két pont, avagy a Spurs, mely a szezon meglepetéscsapata a Southampton ellenében javíthat mérlegén. Ez azonban lesz könnyű, ugyanis a Szentek öt meccsen 13 pontot jegyeznek, a védelmük pedig bombaformában van, ők kapták eddig a legkeveebb gólt a mezőnyben, szám szerint négyet. A Spurs támadójátéka pedig igen csak akadozik.

A forduló zárómérkőzése ezúttal vasárnap este lesz, a West Ham ottonában vendégszerepel majd a jelenleg kiesőhelyen serénykedő QPR.

Szombat:
16:00 Hull - Crystal Palace
16:00 Leicester - Burnley
16:00 Liverpool - West Bromwich (Digi Sport 1)
16:00 Sunderland AFC - Stoke
16:00 Swansea - Newcastle United
18:30 Aston Villa - Manchester City (Digi Sport 1)

Vasárnap:
13:00 Manchester United - Everton (Digi Sport 1)
15:05 Chelsea - Arsenal (Digi Sport 1)
15:05 Tottenham - Southampton
17:15 West Ham United - Queens Park

Arrow