2015. május 1., péntek

La Liga: Sevillában eldőlhet a bajnoki cím sorsa - előzetes

Hétvégén immáron a 35. fordulót rendezik az élvonalbeli spanyol labdarúgó-bajnokságban (La Liga), s könnyen lehet, hogy eldőlt a 2014/2015-ös bajnoki cím sorsa. Noha bajnokot biztosan nem hirdetnek, a hazai pályán ezidáig veretlen Sevilla nagy szolgálatot tehet az FC Barcelona számára azzal, ha pontokat csen el a Real Madrid csapatától. 

Mint mindig, ezúttal is pénteken kezdődik meg a spanyol fociőrület, mely nem ismer határokat, a hétközi 34. forduló ugyanis csütörtökön ért véget, tehát egy szemernyit sem pihen a mezőny, persze azért minden csapat számára megvan a kötelező pihenési idő. Az iram tehát nagyon feszített, ahogyan a kérdések is sokasodnak, ám egyre többre kapunk választ. Kik esnek ki? Kik indulhatnak a Bajnokok Ligájában, s kik az Európa Ligában?  Egy azonban biztos, a Real Sociedad már semmire sem pályázik, a csapat Moyes irányításával immáron biztos bennmaradó, ám ellenfelük a Levante még hátrafelé nézelődhet, bár hat pontos előnyük a kiesőzónával szemben valószínűleg már akkor sem fogy el, ha nem szereznek pontot.

Szombaton igazi meccsdömping vár a spanyol foci szerelmeseire, a játéknapot a Barcelona vendégjátéka nyitja, a bajnokaspiráns a liga utolsó és gyakorlatilag már búcsúzó Cordoba vendége lesz, az erőviszonyokról és az esélyekről valószínűleg nem kell, hogy szóljunk. Persze bármi megtörténhet! A mérkőzések egymást követik, az Atletico Madrid igen komoly meccsre készülhet a Bilbao ellenében. utóbbi még dédelget Európa Liga álmokat, ehhez azonban a győzelem kötelező, míg a címvédő gyakorlatilag már elkönyvelhette harmadik, automatikus Bajnokok Ligája indulást érő helyét. Előnyük hat pont a Valenciával szemben. 

A hétvége legjobban várt mérkőzése egyértelműen a Real Madrid vendégjátéka a Sevilla otthonában, gyakorlatilag akár a bajnokság is eldőlhet, amennyiben a Sevilla megőrzi idei veretlenségét hazai pályán. Ráadásul számukra is roppant fontos a mérkőzés, ugyanis az Európa Liga indulás és a Bajnokok Ligája indulás között lebeg a csapat, a Valenciával fut hatalmas versenyt. Egy futballszerető számára kötelező ez a meccs.

A Villareal a Deportivo otthonában lép majd pályára, , előbbi a kiesés ellen küzd, míg utóbbi elég stabilan áll a hatodik helyen, jelen állás szerint se előre, se pedig hátrafelé nem tud mozdulni. A Depor jelenleg kieső, két pontnyira van az Almeriától, mely már bennmaradónak számít jelenleg.

Középcsapatok csatáját hozza az Espanyol és a Vallecano találkozása, illetve a Malaga és az Elche mérkőzése, míg a Valencia a kiesés elől menekülő Eibart fogadja. A Granada utolsó szalmaszálába kapaszkodhat, amennyiben a Getafe othonából pontok nélkül távoznak, gyakorlatilag készülhetnek is a másodosztályra. 

A 34. fordulót a Celta Vigó vendégjátéka zárja majd hétfő este Almeriában.

Péntek:
máj. 1. 20:45 Real Sociedad - Levante

Szombat:
máj. 2. 16:00 Córdoba - Barcelona (Sport 2)
máj. 2. 18:00 Atlético Madrid - Athletic Bilbao (Sport 2)
máj. 2. 20:00 Sevilla - Real Madrid (Sport 2)
máj. 2. 22:00 Deportivo La Coruna - Villarreal (Sport 2)

Vasárnap:
máj. 3. 12:00 Espanyol - Rayo Vallecano
máj. 3. 17:00 Getafe - Granada
máj. 3. 19:00 Valencia - Eibar  (Sport 1)
máj. 3. 21:00 Málaga - Elche

Hétfő:
máj. 4. 20:45 Almería - Celta Vigo

Őszi Ádám

Könnyes búcsú, távozik a Bilbao klasszisa

Csütörtök este hivatalos sajtótájékoztató keretein belül jelentette be Andonin Iraola, hogy a szezon végeztével elhagyja szeretett klubját az Athletic Bilbaot. A búcsú nem egyszerű, a 32 esztendős játékos a könnyeivel küszködött, ugyanis mindent figyelembe véve 21 esztendeje szolgálta a klubot, 2003 óta volt tagja az első csapatnak. 

A hétszeres spanyol válogatott védő mindvégig hű maradt szeretett baszk klubjához, pedig válthatott volna, meglett volna az alkalma magasabb szintre lépni, ő azonban a klubhűséget választotta. Szerződése azonban a szezon végeztével lejár, s nem kívánt hosszabbítani, úgy érzi, az ideje lejárt, s ideje kipróbálnia magát másutt. A cél az MLS lehet, azt azonban még nem tudni, hogy melyik csapat felé veszi majd az irányt.

Idén már nem számított alapembernek, bár még így is sok játéklehetőséget kapott, ám úgy döntött, átadja a helyét a következő nemezedéknek. Bár még csak 32 esztendős, ám nem mindenki egyforma, van aki 28 esztendős koráig tud hozni egy szintet, van aki pedig hamarabb rozsdásodik, s hagy fel a profi futballal. Iraola ezt belátja, a La Liga és a Bilbao már erős lesz számára, más csapatot pedig nem akar szolgálni spanyol honban, így a tengerentúlra mehet levezetni.

Iraola 2003-as debütálása óta közel 500 tétmérkőzésen erősítette a Bilbao csapatát. Mondhatjuk, hogy egy legenda hagyja el a klubot, búcsúja a pályán pedig érzelmekkel teli lesz.

Őszi Ádám

Újabb fővel bővül Lionel Messi családja

Örömteli hírt jelentett be a minap Lionel Messi az FC Barcalona argentin válogatott csillaga. A négyszeres aranylabdás közösségi oldalán osztotta meg követőivel a hírt, miszerint felesége Antonella Roccuzzo újfent anyai örömök elé néz. 

A Messi-család 2012 novemberében három fősre gyarapodott, ekkor látta meg a napvilágot a pár első gyermeke Thiago. A hírt tehát maga a játékos osztotta meg, így hivatalosnak tekinthető, a sajtó pedig már azt is tudni véli, hogy ezúttal is kisfiú érkezik.

A képen jól látható, hogy Antonella pocakja már kerekedik, a kis Thiago pedig puszit ad édesanyja hasára. Messi ezt a képet osztotta meg a hír mellé. 

A Barca család egyébként szépen bővül, hiszen nemsokkal azt követően, hogy Pique és Shakira második közös gyereke is megszületett, Bartra is bejelentette, hogy szülői örömök elé néz.

Őszi Ádám