2015. szeptember 30., szerda

Angol sztárcsapatok a BL-ben! - Ez eddig siralmas...

Elméletileg a Premier League a világ legerősebb bajnoksága, a liga csapatai költik a legtöbb pénzt. A Bajnokok Ligájában sztárcsapatok sorakoznak, szám szerint négy, azonban az eredmény és az eddigi produktum a fentebb említett két szegmensnek ellentmond. Biztos a Premier League a legjobb és csakis a pénz számít!? 

Legutoljára a 2011/12-es szezonban volt angol döntőse a legrangosabb európai kupasorozatnak, akkor a Chelsea a fináléban a Bayern München fölé kerekedett. Ebben az évben a négy induló klub közül csak kettő élte túl a csoportkört, az Arsenal elhasalt a nyolcaddöntőben, így csak a Chelsea képviselte a világ legerősebb ligáját.

Aztán jött a 2012/13-as szezon, ahol sem a döntőben, sem az elődöntőkben nem találkozhattunk angol klubbal, sőt a negyeddöntőt sem érte meg egyik induló csapat sem. Az Arsenal és a Manchester United túlélte a csoportkört, ám a nyolcaddöntő nagy falat volt. A címvédő Chelsea csúnyán kizúgott a csoportkör után, ahogyan a Manchester City is.

A kvóták alapján és a Premier League erősségéhez mérten a 2013/14-es szezonban is négy Premier League csapat indulhatott a BL-ben. Ezúttal mind a négy túlélte a csoportkört, azonban az Arsenal és a Manchester City számára a nyolcaddöntő volt a végállomás. A negyeddöntőből azonban egyetlen csapatnak sem vezetett az útja a legjobb négybe, a Chelsea és a Manchester United is stoptáblát kapott soros ellenfelétől. 

A tavalyi, tehát a 2014/15-ös szezon bizonyára mindenkinek az emlékezetében még élénken él, ám aki a legjobb nyolcban emlékszik angol klub nevére, az lapozza fel a kronológiai kötetet és nézzen utána, ugyanis nem volt...! Noha 4/3 klub túlélte a csoportkört, a nyolcaddöntő mindegyik számára végállomás volt...

Mi a helyzet idén!? Hogy állnak az angol klubcsapatok a 2015/16-os kiírásban!? Másfél fordulón már túl vagyunk, a mérleg eddig pedig siralmasabb, mint valaha. Hat mérkőzés, s mindössze egy győzelem az angol sztárcsapatok neve mellett, s öt vereség...! Ezen szerda este a Manchester United, illetve a City javíthat, most azonban még hagyatkozunk a fix tényekre, ne bóklásszunk a jövőben. Az Arsenal gyakorlatilag két forduló alatt elintézte, hogy a kiesés szélére kerüljön, a Chelsea idegenben pont nélkül maradt kedden, s eddig csak Mourinho csapata tudott nyerni a nyitófordulóban az angol klubok közül, míg Manchester mindkét ékköve vereséggel zárta a nyitányt. Még ha sztárcsapatok ellen lenne ilyen a mérleg, az is elfogadhatatlan lenne, ám az ellenfeleket, az eredményeket végignézve a kép roppant sötét...! 

Dinamo Zagreb - Arsenal 2-1
Arsenal - Olympiakos 2-3
Chelsea - Maccabi Tel-Aviv 4-0
Porto - Chelsea 2-1
PSV Eindhoven - Manchester United 2-1
Manchester City - Juventus 1-2

Rémisztő jövőkép, lemerülő kérdések: Mi lesz véled angol klubfutball, hol vannak az eredmények!? Tényleg megérdemli a Premier League a világ legerősebb bajnoksága címet!? Sok kérdés ostorozza ilyenkor az embert, közte az is, hogy meddig lehet így négy Bajnokok Ligája kvótája a ligának!? Nemrégiben az olaszoktól elvették a negyedik induló jogát, s odaadták a németeknek, vajon egy ilyen bekövetkezhet az angoloknál is, vagy elvből ez elő sem fordulhat...!? Érdekes kérdések, az utóbbi a fenti tények alapján pedig főként elgondolkodtató.

Őszi Ádám

BL: Kiesés szélén az Arsenal! - matekoztunk...

Ha valaki a szezon elején azt mondja, hogy az Arsenal két vereséggel kezdi meg a Bajnokok Ligája csoportkörét, s azt is hozzátéve, hogy a Dinamo Zagreb és az Olympiakos ellenében, akkor azt kiröhögjük, nem nézzük komplettnek. Mégis így történt, Arsene Wenger csapata gyakorlatilag a kiesés szélére sodródott két forduló elteltével. A keddi vereség után elkezdtünk matekozni...! 

Mennyi esélye maradt az Ágyúsoknak a Bajnokok Ligájában a továbbjutásra!? A válasz az, hogy nem sok, ezt pedig meg is indokoljuk, kibontjuk.

Összességében hat mérkőzés van a csoportkörben, tehát 18 pontot lehet szerezni maximálisan. Tehát a két vereség után már csak 12 szerezhet az Arsenal. Igen ám, de két olyan mérkőzést bukott el Wenger csapata, mely papírforma győzelem lett volna (Dinamo Zagreb, Olympiakos), ráadásul a görögöktől otthon, az idegenbéli visszavágó pedig pokolinak ígérkezik. 

A kvartett negyedik gárdája a Bayern München, az a klub, mely a végső győzelemre is esélyes, mely káprázatos formában van, s papírforma szerint erősebb mint az Arsenal. Bravúrpont kellene a német rekordbajnok ellen, ez azonban nem lesz egyszerű. Láthatjuk, hogy a futballban bármi megtörténhet, soha se mondjuk, hogy lehetetlen, azonban, ha nem sikerül pontot szerezni (a következő két meccsen a Bayern és az Arsenal csap össze oda-vissza), elúszhat a hajó. Ha sikerül a pontszerzés, akkor is ott lesz egy idegenbéli görög túra, mely senki számára nem könnyű.

Most azonban vegyük azt az eshetőséget, hogy a Bayern München lenullázza az Ágyúsokat, Wenger csapata nem tud pontot szerezni és érvényesül a papírforma. Ebben az esetben gyakorlatilag elmegy a szekér, hat ponttal szinte lehetetlen továbbjutni, ahhoz nagyon klappolni kell a többi eredménynek. Ez csak akkor kivitelezhető, ha a riválisok már nem nyernek meccset. 

Az Olympiacos és a Dinamo Zagreb is 3-3 pontos jelenleg, s azzal még nem is számoltunk, hogy lesz két mérkőzésük egymás ellen, Amennyiben valamelyik fél oda-vissza megnyeri az egymás elleni párharcot, alapból 9 pontos lesz, s gyakorlatilag befoghatatlan.

Az Arsenal számára tehát az lenne jó, ha a Dinamo és az Olympacos döntetlenre hozná egymás elleni meccssorát, míg a Bayern München ezen két csapat ellen nem hullajtana pontot.

Láthatják, hogy nagyon sok variációs lehetőség van még, ám egyik sem egyszerű, nagyon nehéz helyzetbe került az Arsenal, a fény az alagút végén roppant távoli...! Kijelenthetjük, hogy ez itt jelenleg a kiesés pereme...

Őszi Ádám

BL: Elkerülné az Arsenal példáját a Man.City és a United! - előzetes

Kedden az Arsenal és a Chelsea is megégett a Bajnokok Ligájában, ezt a csúfságot kerülné el szerdán a Manchester City és a United egyaránt, avagy vereség esetén mindkét csapat borzasztó nehéz helyzetbe kerülhet. A papírforma azonban nekik áll. Pályán lesz a Real Madrid, a PSG és a Juve is, illetve az időeltolódás miatt korai meccset is rendeznek. 

A-csoport:
20:45 Shakhtar Donetsk - Paris St. Germain
20:45 Malmö FF - Real Madrid (Sport 1)

Az első forduló két nyertese egyaránt idegenben lép ma pályára, s győzelem esetén az 'A' jelzésű kvartett kettészakadhat. A Real Madrid számára kötelező győzelem vár Svédországban, ám ehhez a Malmö és az északi időjárás is szeretne még hozzászólni. Mindkét csapat hullajtott pontokat az utóbbi időben hazája pontvadászatában, ám a két ligát nem ildomos összehasonlítani. Rafa Benítez továbbra sem számíthat több kulcsjátékosára, Ramos, Bale, James és Danilo is a lelátóról szurkolhat csak. 

Ami a csoport másik mérkőzését illeti, a PSG ukrán túrára indult, hogy megküzdjön az otthonától távol szereplő Shakhtar Donetsk legjobbjaival. Észak-Keleti szomszédunktól a nyáron ezúttal is elvitték a legjobbakat, elég ha csak Douglas Costa nevét említjük, ám a Shakhtar még így is könnyen okozhat meglepetést, idén Teixeira roppant gólérzékeny. Pastore kivételével minden PSG játékos egészséges, szinte a legjobb csapatát küldheti pályára Blanc.

B-csoport:
20:45 Manchester United - Wolfsburg (M4 Sport)
20:45 CSKA Moszkva - PSV Eindhoven

A Manchester United egy kínos vereséggel kezdte az idei szezont Hollandiában, most pedig a csoportrangadón javíthat a Wolfsburg ellenében. Az Arsenal gyakorlatilag két meccs alatt a kiesés szélére sodródott, Van Gaal és csapata ezt a példát elkerülné, igaz itt egy kicsit más a csoport felépítése és a meccsek erősorrendje. A Wolfsburg győzelemmel tért vissza a legrangosabb kupasorozatba, ám a Bayern München például múlt héten egy ötöst hintett nekik. Rooney, Martial és Depay akár egyszerre is rohamozhatja majd a "farkasok" kapuját. Rojo mellett a súlyos sérülést elszenvedő Shaw harcképtelen, a többi Vörös Ördög bevetésre kész.

A hideg Moszkvába utazik  az első fordulóban a Unitedet verő PSV, mely egy esetleges győzelemmel az előzetes erősorrendet felboríthatja, s bejelentkezhet az egyik továbbjutó helyért. A CSZKA abszolút nincsen jó formában, ám ne feledjük, hogy " Tél Tábornok" nagy úr...!

C-csoport:
18:00 Astana - Galatasaray (Sport 1)
20:45 Atlético Madrid - Benfica

Az idei szezon első korai mérkőzése következik. Az előző évekkel ellentétben az orosz klubok alkalmazkodtak Európához, s felvették a Bajnokok Ligája ritmusát, ám Kazahsztánban ez nem így van, nagy az időeltolódás, Moszkvától közel 3000 kilométerre fekszik, így releváns a korábbi kezdés. A Benfica otthonában nem sikerült meglepetést szerezni, hazai pályán azonban nagyobb a sansz a bravúrra, avagy a fogadóirodás sem adnak nagy különbségű oddsokat a két együttesre. Kazah csodára várva...

Csoportrangadó, avagy Madridba látogat a Benfica, az első forduló két győztese fut össze. Az eredmény szinte megjósolhatatlan, az Atletico nem csillog annyira, míg a Benfica igen stabilnak mondható az utóbbi időszakban. Este meglátjuk, hogy ki tud előlépni kulcsemberré, milyen meccsképet kapunk. 

D-csoport:
20:45 Mönchengladbach - Manchester City
20:45 Juventus - Sevilla (Sport 2)

Végezetül pedig a D-csoport, ahol a Manchester City van hasonló pozícióban, mint a Manchester United és szintén kerülnék az Arsenal példáját. A zászló a Polgároknak áll, ám az edzőváltáson áteső Mönchengladbach úgy fest, hogy magára talált, átszakadtak a gátak. Mangala, Clichy és Deplh is sérült. Emellett megjegyzendő, hogy a németek múlt héten két bajnokit is megnyertek, míg a City  a Juve elleni fricska óta három meccset játszott, a West Ham és a Tottenham is túljárt az eszükön, csak a Sunderlandot tudták legyőzni a Ligakupában. 

Az első kör két győztese a Sevilla és a Juventus Torinóban fut össze, igen pikáns és jó mérkőzés elébe nézünk, melyet a televízió is közvetít. Az Öreg Hölgy ráadásul több sebből vérzik, Khedira és Mandzukic mellett Lichtsteiner sem bevethető. Mindkét klub pocsékul szerepel hazája pintvadászatában ezidáig.

Őszi Ádám

Arsene Wenger és egy újabb jubileumi nap

Újabb jeles nap a mai az Arsenal történetében, illetve az angol klub ikonikus vezetőedzőjének Arsene Wengernek a karrierjében. Pontosan 19 esztendeje 1996 szeptember 30-án nevezték ki az Ágyúsok menedzserévé. Jövőre jubileum!? - Nézzük hogyan telt el az elmúlt 19 esztendő... 

A 67 esztendős tréner 1981-ben hagyta abba profi karrierjét, s vágott bele a labdarúgás egy más világába, az edzősködésbe. Első megbízatását 1984-ben kapta a Nancy gárdájától. Három esztendővel később az AS Monaco felkereste, s gyakorlatilag átigazolta. Egy bajnoki cím és egy francia kupagyőzelem fűződik a nevéhez a csapat trénereként, majd miután felállt a kispadról, mindenki számára meglepőt húzott, Japánba tette át székhelyét a Nagoya Grampus Eight csapatához. A kaland nem volt hosszú életű, s bár sikeres volt, egy év alatt két kupát is zsebre tett csapatával, szeptember 30-án felmondott, erre pedig nyomós oka volt, az Arsenal! A londoni klub megkeresésére rábólintott, aláírt, másnap pedig már munkába is állt. Ez a munka azóta is folyik, immáron 19 esztendeje, mely a jelenkori labdarúgásban példátlan. Sir Alex Ferguson ugyebár visszavonult, a legendás Vörös Ördög 27 évig irányította a manchesteri klubot.

Arsene Wenger ezidáig 15 trófeát nyert szeretett klubjával. Sokan sóher edzőnek tartják, soha nem szórta a pénzt, fiatal tehetségekből épített csapatot aprópénzért. Sokan pont ezért szeretik és bálványozzák, ám azt szinte mindenki elismeri, hogy a mai modern labdarúgásban egy-két kész klasszis nélkül nem lehet eredményesnek lenni. A futball a pénz hatalmában van, ahogyan Puskás Ferenc is mondta - "Kis pénz kis foci, nagy pénz, nagy foci!"

Arsene Wenger sikerei az Arsenal vezetőedzőjeként:
FA Premier League (3): 1997–98, 2001–02, 2003–04
FA Cup (6): 1997–98, 2001–02, 2002–03, 2004–05, 2013–14, 2014–15
FA Community Shield (6): 1998, 1999, 2002, 2004, 2014, 2015

Korszakos csapatok, kiváló játékosok fordultak meg Arsene Wenger keze alatt az Ágyúsoknál, ám sokan úgy vélik, hogy a 2003-2004-es szezon bajnokcsapatához semelyik nem hasonlítható. Bajnoki aranyérem, ráadásul veretlenül. Ezt sem korábban, sem pedig azóta nem tudta megismételni senki a Premier League 1992 óta íródó történetében.

S hogy pár nevet említsünk ebből a csapatból: Ashley Cole, Robert Pirés, Gilberto Silva, Fredrik Ljungberg, Dennis Berghamp, Sol Campbell, Jens Lehmann, Patrick Vieira és még sorolhatnánk. nem véletlenül nem említettem egy játékos, a rutinosabbak észrevették, hogy ki hiányzik: Thierry Henry, minden idők egyik, ha nem a legnagyobb Ágyúsa, akit Wenger csábított Londonba. Herny az Arsenal történetének valaha volt legeredményesebb játékosa 229 góllal.

Említhetünk azonban egy fiatal generációt is, Robin Van Persie, vagy akár Cesc Fabregas, ekkor bontogatta szárnyát Londonban...!

Megannyi egyéni elismerés, ám a legrangosabb cím, a bajnokok Ligája győzelem ezidáig nem jött össze a számára, habár finálét játszott az Arsenal, abban alulmaradt az FC Barcelona ellenében. Lassacskán legendássá válik Mourinhoval való kapcsolata, a két sztáredző rivalizálása.

Napestig ülhetnénk itt, s írhatnánk jobbnál jobb sztorikat, hiszen 19 év az 19 év, nem egyik pillanatról a másikra illant el. Egy történet, amiben klub és edző, edző és klub neve egybeforrt. Azt pedig, hogy hol az út vége nem tudhatjuk, valószínűleg még maguk a szereplők sem tudják . A jövő kifürkészhetetlen...

Őszi Ádám