2012. július 19., csütörtök

Berbatov távozik Manchesterből, angol és olasz kérője van

Dimitar Berbatov több játéklehetőségre vágyik, és távozik a Manchester united csapatától minden bizonnyal. A bolgár támadó az idei szezonban teljesen háttérbe szorult, és csupán 12 mérkőzésen léphetett pályára. A játékost angol és olasz klub is csábítja. 


„Az az igazság, hogy imádom ezt a klubot, de úgy nem tudok segíteni, ha nem játszom. Játszani akarok, de erre itt általam ismeretlen okok miatt nincs módom, így mindenkinek jobb, ha elválnak útjaink. Ha nem távozhatok, akkor profiként próbálom tovább segíteni a csapatot, akármennyi lehetőséget is kapok.” - nyilatkozott a 31 éves támadó.

Olasz lapok már napokkal ezelőtt arról számoltak be, hogy az AC Milán csapata kacérkodik a gondolattal, hogy leigazolja a támadót. Miután hivatalossá vált, hogy a svéd klasszis Inrahimovic elhagyj a klubot, nyilvánvalóvá vált, hogy csatárt kell igazolnia a klubnak. A tárgyalásokat napokon bellül megkezdhetik a felek. A másik érdeklődő a Premier League frissen feljutó, a nagy terveket szövögető  West Ham United. A Daily Mirror úgy értesült, hogy a Kalapácsosok készek ajánlatot tenni a bolgár csatárért, melynek piaci értéke 11,5 millió euró, ám akár olcsóbban is megszerezhetik. Berbatov állítása szerint beszélt Sir Alex Fergusonal és akár 6 millió euróért is elengedhetik.

Kedveld facebookos oldalunkat és légy tagja közösségünknek, ha megteszed üzenőfaladon megjelennek a friss híreink. Íme az oldal: http://www.facebook.com/SportToll

Szerző: Őszi Ádám

EL: Döntetlent játszott a Vidi Szlovákiában

A Honvéd után a Videoton csapata is megkezdte az Európa Liga küzdelmeket, az ellenfél a Slovan Bratislava csapata volt. Az első mérkőzésre idegenben került sor. A találkozón a szlovákok szereztek vezetést a 26. percben Filip Sebo révén, ám sokáig nem örülhettek a vezetésnek, ugyanis a Vidi a 30. percben egyenlített Filipe Oliveira révén. A felek 1-1-es döntetlennel vonultak a félidőben az öltözőbe.

A második játékrészben az eredmény nem változott, maradt az 1-1-es döntetlen és ezzel  magyar csapat nagyon kedvező előjellel várhatja a visszavágót. Fontos szempont, hogy van idegenben lőtt gólja a csapatnak. A két csapat egyébként kiegyenlített küzdelmet vívott, megérdemelt döntetlen született. A mérkőzést megelőzően a két szurkolótábor kemény magja megpróbált összecsapni, ám ezt a rendőrség sikeresen megakadályozta. Nagyon forró hangulatot ígértek a szlovákok, ám a stadionban ebből a fanatizmusból ezúttal nem sokat lehetett érezni. 

Kedveld facebookos oldalunkat és légy tagja közösségünknek, ha megteszed üzenőfaladon megjelennek a friss híreink. Íme az oldal: http://www.facebook.com/SportToll

Szerző: Őszi Ádám

Gruborovics tripla az Európa Ligában! Ki is ez a magyar fiú?

Ha feltenném hazánkban azt a kérdést, ki is az a Gruborovics Tamás nem sokan tudnák rá a válasz, még azon emberek közül sem akik szeretik a sportot. Nos, nézzük ki ő és miért is figyeltünk fel rá ennyire. 

Gruborovics jelenleg a finn bajnokságban játszó JJK Jyväskylä csapatának középpályása. Karrierje során ez az ötödik finn klub melyben szerepel és kijelenthetjük, karrierének legszebb éveit éli. Csapata indulhatott az Európa Liga idei selejtezőküzdelmeiben és az első fordulóban a norvég Stabaekk csapatát búcsúztatták. Az összetett eredmény 4-3-ra az ő javukra billent, Tamás remek játékkal és egy góllal vette ki a részét a párharcból. Emellett a finn bajnokságban 17 fordulót követően 10 góllal holtversenyben vezeti a góllövőlistát, mely középpályás lévén kitűnő mutató. Csapata viszont sajnos az idei szezonban nem szerepel jól, hiszen csupán 10. a 12 csapatos finn ligában.

A mai napon a JJK Európa Liga meccset játszott hazai pályán a montenegrói FK Zeta csapatával. A találkozót a finn csapat nyerte 3-2-re és a csapat mindhárom találatát a magyar középpályás Gurborovics Tamás szerezte. 

Tamás Magyarországon született Szegeden, ám még kisgyerekként Finnországba került, oda költözött az egész család. Édesapja is labdarúgó volt és a kis Gruborovics is gyermekkora óta focizik. Jelenleg 27 esztendős és élete nagy álma, hogy szerepelhessen a magyar labdarúgó válogatottba. Ezt már több interjú alkalmával elmondta. Remek teljesítménye és gólja felhívhatják Egervári Sándor szövetségi kapitány figyelmét, mondhatjuk úgy is, hogy Tamás remek ajánlólevelet küldött a kapitánynak.

A továbbiakban sok sikert kívánunk Tamásnak a szezon során, illetve teljes szívből kívánjuk, hogy teljesüljön vágya és magára ölthesse a címeres mert.

Kedveld facebookos oldalunkat és légy tagja közösségünknek, ha megteszed üzenőfaladon megjelennek a friss híreink. Íme az oldal: http://www.facebook.com/SportToll

Szerző: Őszi Ádám

EL: Egy gólos vereség az Anzhi csapatától, semmi sincs veszve

Nagyon megilletődötten kezdte a mérkőzést a Budapest Honvéd csapata, az Anzhi 3-4 gólt is szerezhetett volna az első félidőben, ám nagy helyzeteiket sorra kihagyták. A mérkőzés egyetlen találatát Jucilei szerezte hivatalosan, ám a lövés egy magyar védőn változtatott irányt, hihetetlenül peches gól volt. A magyar csapat egyetlen kapura lövése az első játékrészben a kapufa tövéről pattant az alapvonalon túlra. A fiúk összeszedték magukat a szünetben, valószínűleg rájöttek, hogy nem olyan erős csapat ez az Anzhi, mint gondolták. Inkább a nevüktől tartottak, mint a valós játékuktól. A második játékrészben teljesen partiban voltak a felek, a végén majdnem sikerült az egyenlítés is, ám maradt az egy gólos dagesztáni vezetés. Jövő csütörtökön következik a visszavágó a Bozsik Staionban, meg lehet nyerni ezt a párharcot, semmi sincs veszve.  

Szaturn Stadion. Vezeti: Yefet (izraeli):
Anzhi Mahacskala (orosz)-Budapest Honvéd 1–0 (1–0)
Gól: Jucilei (22.)

Szerző: Őszi Ádám

Maicon Oroszországba igazolhat! Elhappolják a Chelsea és a Real elől?

Az Internazionale szeretne megválni brazil válogatott védőjétől és a lehető legmagasabb ajánlatot szeretnék elfogadni, ám igyekeznek figyelembe venni azt is, hogy Maicon hol szeretne futballozni. Eddig két kérő volt, az angol Chelsea és a spanyol Real Madrid, viszont a nagyok dolgába beleszólna egy gazdag klub is. A Chelsea és a Real is kész lett volna 8 millió eurós ajánlatot tenni a brazil védőért, ám eközben az Anzhi felvette a kapcsolatot a milánóiakkal és hajlandó jócskán rátenni  játékos árára. A kérdés csupán az, hogy Maicont is érdekli e az orosz pontvadászat. Nem elképzelhetetlen, hogy a pénz lesz a döntő tényező.


Kedveld facebookos oldalunkat és légy tagja közösségünknek, ha megteszed üzenőfaladon megjelennek a friss híreink. Íme az oldal: http://www.facebook.com/SportToll

Szerző: Őszi Ádám

Robban az Átigazolási bomba, Van Persie már ma aláírhat...

Több angol média egybehangzóan állítja, hogy Robin van Persie az Arsenal labdarúgója tárgyal a Manchester United csapatával. A hírek arról szólnak, hogy a felek már előrehaladott tárgyalásokat folytatnak és a holland válogatott gólzsákja még a mai napon aláírhatja manchesteri szerződését. Ha ez megtörténik, lezárul egy hosszú ideje húzódó átigazolási ügy. Részleteket még nem lehet tudni, hogy mennyiért távozhat RVP illetve hány évre kötelezi el magát. 

Kedveld facebookos oldalunkat és légy tagja közösségünknek, ha megteszed üzenőfaladon megjelennek a friss híreink. Íme az oldal: http://www.facebook.com/SportToll

Szerző: Őszi Ádám 

AC Milán: Cassano dühös, távozhat a csapattól

Meglehetősen nyugtalanná vált Antonio Cassano a milánói klub támadója, akit szinte sokkolt, hogy mennyien távoztak a csapattól. A játékos dühös és nem érti a klubvezetést. Kilátásba helyezte egy nyilatkozat során, amannyiban rövid időn belül nem történik jelentős erősítés elhagyja a csapatot. A nyilattkozatot követően két csapat fel is kapta a fejét. Az egyik klub a Genoa, mely szeretné soraiban tudni a 29 esztendős olasz válogatott támadót. A másik klub a csatár korábbi csapata a Sampdoria, mely idén jutott vissza az élvonalba. A Samp állítólag már fel is vette a kapcsolatot a játékossal.


Íme az AC Milán eddigi távozói: Több mint egy csapatra való kiváló játékos...
Clarence Seedorf, Maxi Lopez, Mark Van Bommel, Flavio Roma , Zlatan Ibrahimovic , Gianluca Zambrotta, Alexander Merkel, Alberto Aquilani, Pippo Inzaghi , Thiago Silva, Rino Gattuso, Alessandro Nesta

Szerző: Őszi Ádám

Inzaghi visszatérhet korábbi klubjához, ám Angliából is keresik

A szezon végén távozott az AC Milán csapatától a veterán csatárklasszis Filippo Inzaghi. A 38 esztendős játékos, viszont nem gondolja úgy, hogy szögre akasztja a cipőjét, még játszani szeretne. Két klub jött eddig szóba az egyik az angol Watford, melynek frissen kinevezett menedzsere Gianfranco Zola  szeretné a csapatba csábítani Inzaghit, ám erre kevés az esély, hiszen akad egy olasz kérő is. Maga a csatár is nyilatkozta, hogy szívesen visszatérne korábbi klubjába az Atalanta csapatába és a klub is szívesen látná régi játékosát. Inzaghi szabadon igazolható, hiszen jelenleg nincsen csapata, csupán az anyagi részletekben kellene megegyeznie a feleknek. Az olasz fenomén az 1996-1997-es szezonban játszott a Nerazzurriban és máig ő tartja annak klubrekordját egy szezonban szerzett gólok számában. Abban a kiírásban 33 mérkőzésen 24 gólt szerzett és ezzel gólkirály lett, a vérmes bergamoi szurkolók nagyon szeretik Inzaghit. 

Kedveld facebookos oldalunkat és légy tagja közösségünknek, ha megteszed üzenőfaladon megjelennek a friss híreink. Íme az oldal: http://www.facebook.com/SportToll

Szerző: Őszi Ádám

Villareal: A brazil csatár Katarban folytatja

Egyre több játékos hagyja el a Villareal csapatát, ezúttal a 27 esztendős csatár a brazil válogatott Nilmar váltott klubot. Érdekes döntést hozott a játékos, hiszen még ereje tejében van, karrierje legjobb évei lehetnének, ám ő Katart választotta, ahova a kiégő sztárok szoktak igazolni általában. Ez esetben is lehetséges, hogy a pénz döntött. Nilmar piaci értéke 15 millió euró, ám a  hírek szerint 10 millió euróért engedték el az Al-Rayyan csapatába. Ez a váltás mindenképpen visszaesésnek számít, ám anyagilag nagy valószínűséggel fellendülés. Kinek mi számít... 

Kedveld facebookos oldalunkat és légy tagja közösségünknek, ha megteszed üzenőfaladon megjelennek a friss híreink. Íme az oldal: http://www.facebook.com/SportToll

Szerző: Őszi Ádám

Holland válogatott csatárt vett a Gladbach rekordösszegért

Napok óta téma volt, hogy Luuk De Jong távozik a Twente csapatától. A fiatal csatárt a Borussia Mönchengladbanc csapata szemelte ki és nagyon magabiztosnak tűnt a játékos megszerzésével kapcsolatban. De Jong piaci értéke 12 millió euró, ám élő szerződése volt  a Twente csapatával, így ez az összeg felfelé kanyarodott a tárgyalások során. Már két napja napvilágot láttak olyan hírek, mely szerint a holland válogatott csatár már átesett az ilyenkor szükséges orvosi vizsgálatokon.

„Megfelelő lépésnek látom a váltást a karrieremben. A két klub még tárgyal, így jelenleg ötven százalék esélyt látok a távozásomra" - nyilatkozta  De Jong pár napja.

Tegnap viszont már hivatalossá vált a klubváltás, a játékost be is mutatták és a délután folyamán már edzésbe is állt. A csatár klubrekordot jelentő 15 millió euróért érkezett a csapathoz,  mellyel öt éves szerződést kötött. A 21 éves csatárcsillag két szezont töltött a Twente csapatában és 75 mérkőzésen 39 gólt szerzett. Tagja volt az EB-n leszereplő holland nemzeti csapatnak.

Kedveld facebookos oldalunkat és légy tagja közösségünknek, ha megteszed üzenőfaladon megjelennek a friss híreink. Íme az oldal: http://www.facebook.com/SportToll

Szerző: Őszi Ádám 

Chelsea: Lukaku dupla, ám lehet kölcsönadják


Pár nappal ezelőtt már beszámoltunk arról, hogy Romelu Lukaku a Chelsea 19 esztendős csatárát kölcsön venné a német Werder Bremen csapata. Most úgy tűnik, marad Angliában, sőt a városon belül, hiszen a Fulham csapata szeretné kölcsön venni az előttünk álló szezonra. A fiatal belga tehetség magyar idő szerint ma hajnalban pályára lépett a Chelsea amerikai felkészülési meccsén a Seattle Sounders ellen és remekül játszott. A 4-2-re megnyert találkozóm két találatot szerzett. Ki tudja, még az is előfordulhat, hogy meggyőzi mesterét és a Chelsea csapatában szerepel idén több játéklehetőséget kapva mint a tavalyi szezonban.

Szerző: Őszi Ádám