2015. július 16., csütörtök

Új éra és nagy változások Dortmundban! - körkép

A tavalyi szezon nem éppen úgy sikerült a Borussia Dortmund számára, ahogyan azt a klubvezetés, a szurkolók és maguk a játékosok elvárták volna. Ősszel sereghajtóként fordult a csapat, a tavasz jól sikerült, ám Jürgen Klopp a távozás mellett döntött, ez pedig egy új éra kezdetét jelenti a BVB-nél! Utódját gyorsan megtalálta a klub, s immáron épül a jövő sárga-fekete csapata. Igaz, még sok a kérdőjel...! 

Az érkezők névsora: Elsőként a vezetőedzőt Thomas Tuchelt említsük meg. A 41 esztendős tréner és Jürgen Klopp pályafutása ezidáig szorosan összefonódik, ugyanis nemsokkal Klopp mainzi távozása után őt nevezték ki vezetőedzőnek, s most is ez a forgatókönyv, a BVB sikeredzőjét váltja a padon elhagyva a Mainz csapatát hét esztendő után. Fontos láncszeme lesz az új együttesnek Gonzalo Castro, a német válogatott irányító a Bayner Leverkusent, tehát az egyik fő rivális hagyta el a BVB kedvéért. A klubváltás 11 millió eurójába került a sárga-feketéknek. Emellett egy nagy német tehetséget is sikerült leigazolni, az 1860 Münchentől érkezett a 19 esztendős védekező középpályás Julian Weigl 3 millió euró ellenében. Emellett pedig kapus poszton is változás történt, a svájci válogatott Roman Bürki 4,5 millió euró fejében érkezett a kieső Freiburgtól, s nagy kérdés, hogy ő lesz-e a gólvonal tulajdonosa, vagy marad Weidenfeller. 

A távozók névsora: Értelemszerűen távozott a kispadról Jürgen Klopp, a tréner ezidáig nem vállat új csapatot, úgy fest, hogy pihen egy szezont. A játékosok közül az ausztrál válogatott kapuvédő Mitchell Langerak Stuttgartban folytatja pályafutását, a svábok 3 millió eurót fizettek érte. A fiatal irányító Milos Jojic szintén 3 millió euró ellenében távozott, ő Kölnben folytatja. Illetve még egy hivatalos távozója van a csapatnak Ciro Immobile személyében. A Dortmundban megbukó olasz csatár a szezon végéig Sevillában rúgja a bőrt 3 millió euró ellenében, s ezt követően opciós joggal rendelkezik majd a spanyol csapat. A szurkolók nagy kedvence, a csapat korábbi kapitánya Sebastian Kehl pedig úgy döntött, hogy befejezi aktív pályafutását és 35 esztendősen a szögre akasztotta a stoplist. 

A Borussia Dortmund keretét tehát ezidáig négy játékos hagyta el, és érkezni is három labdarúgó érkezett. A neheze azonban még hátra lehet, Reus sorsa mint mindig, most is a levegőben lóg...!

Emellett pedig ki kell emelni két jó hírt dortmundi szempontból! Mats Hummels után İlkay Gündogan is meghosszabbította szerződését, s úgy fest, hogy marad a klub kötelékében.

Játékosra költöttek idáig: 18,5 millió euró
Játékosok eladásából bejövő összeg: 9 millió euró

Pletykák: Mivel mással kezdhetnénk a sort, mint Marco Reus klubváltásával!? Immáron megszokhattuk, hogy minden átigazolási időszakban fő témát képez a klasszis leigazolása. Ezúttal a Liverpool révén hallhattunk egy 49 millió fontos lehetőséget, ám egyelőre ez csak lehetőség. Emellett pedig Londonban látták a szélsőt, egyesek szerint az Arsenal lehet a befutó. Mások pedig biztosak benne, hogy marad Dortmundban. Sok pletyka jelenleg nem kering az internet éterében, azonban Steven N'Zoni ott van Tuchel kívánságlistáján. A Sevilla francia védekező középpályás azonban 10 millió euró alatt biztosan nem vihető.

Őszi Ádám

MLS: Kamara okozta a Chicago vesztét

Ezen a héten sem maradunk MLS mérkőzések nélkül! A sort ezúttal a Columbus Crew és a Chicago Fire összecsapása nyitotta. Kamara újra betalált, a Chicago pedig újfent kikapott. A két csapat a hétvégén újfent megmérkőzik egymással, fordított pályaválasztói joggal. Íme a hétvégi programfüzet, a televízió két mérkőzést közvetít. 

Chicago Fire - Columbus Crew 0-1 (0-1)
G: - ill. Kamara (41.)

Az egész liga legrosszabb mutatójával a Chicago Fire rendelkezik. A csapat az utóbbi két bajnokiján négy pontot gyűjtött, s reménykedhettek a szurkolók, hogy a csapat elkapja a fonalat, ám nagy menetelés nem lett a fellángolásból, a Crew megálljt parancsolt. 

A mérkőzés eslő nagy lehetősége a 15. percben Kamara előtt adódott, a támadó azonban három méterről nem tudott gólt szerezni, ugyanis Johnson remekül vetődött ki és testtel elsodorta a labdát. A 41. minutumban aztán már nem hibázott a góllövőlista éllovasa. Egy kontratámadást vitt végig a Crew a jobb oldalon, majd a beívelt labdára Kamara érkezett, s bólintott a hálóba tizenegy méterről, mondhatni elemi erővel. 

A hazaiaknak előtt ekkora lehetőségek nem adódtak, többnyire csak kósza kísérleteket jegyezhettünk fel a nevük mellé. A 61. percben is a Crew került helyzetbe, ám Kamara ékpárja egy az egyben ziccert rontott, avagy Johnson védett hatalmas bravúrral. Pár momentummal később újfent Johnson mentette meg csapatát a bekapott góltól, egy roppant pimasz, a bal alsóvba tartó szabadrúgást piszkált ki a gólvonalról. A 81. percben aztán kis híján egyenlített a Chicago, ám Clark is megmutatta, hogy nem csak nézőként áll a gólvonalon. Záró akkordként Kamara duplázhatott volna, a labda tökéletesen érkezett a fejére, ám a bólintás nem volt jó, Johnson kezében kötött ki a labda középen. 

Győzelmével a Columbus feljött a keleti konferencia második helyére, míg a Chicago továbbra is sereghajtóként kullog. 

A folytatásban:
júl. 18. 05:00 L. A. Galaxy - San Jose Earthquakes
júl. 18. 22:00 Toronto FC - Philadelphia (Eurosport 2)
júl. 19. 01:30 New England - New York City
júl. 19. 01:30 Orlando City - New York Red Bulls (Eurosport 2) 
júl. 19. 02:30 Sporting Kansas - Montreal Impact
júl. 19. 03:00 FC Dallas - D.C. United
júl. 19. 04:00 Seattle Sounders - Colorado Rapids
júl. 19. 04:00 Real Salt Lake - Houston Dynamo
júl. 19. 04:30 Portland Timbers - Vancouver Whitecaps
júl. 19. 23:00 Columbus Crew - Chicago Fire

A góllövőlista élmezőnye:
1. Kamara (Columbus Crew) – 13 gól
2. Giovinco (Toronto FC) – 11 gól
3. David Villa (New York City) – 10 gól
4. Wondolowski (San Jose Earthquakes), Kaká (Orlando City) – 9 gól
6. Adi (Portland Timbers), Bruin (Houston Dynamo), Wright-Phillips (New York Red Bulls) – 8 gól
9. Németh Krisztián (Sporting Kansas City), Dempsey (Seattle Sounders), Davies (New England Revolution), Rivero (Vancouver Whitecaps), Martins (Seattle Sounders), Castillo (FC Dallas) – 7 gól

Végezetül pedig a bajnoki tabella:


Őszi Ádám

BL: Botlott a horvát és a svéd bajnok is!

Évről évre egyre több a meglepetés a labdarúgásban, eltűnnek a korábbi nagy különbségek, s bizony bárki okozhat meglepetést ellenfelének. Pár esztendővel korábban egy máltai, luxemburgi, vagy éppen egy feröeri bajnok ellen bárki biztosra mehetett, most azonban ez már nem így van. Fejlődik a labdarúgás eltűnnek, csökkennek a különbségek. Ezt hűen tükrözik a Bajnokok Ligája második selejtezőkörének odavágói


Hiába a hatalmas mezőnyfölény, nem bírt montenegrói ellenfelével az azeri bajnok, mely a párharc és a mérkőzés toronymagas esélyesének számított. A Rudar úgy hozta le a meccset, hogy kaput találó lövést sem tudott felmutatni, s ez a hazai visszavágóra sem ígér sok jót.

Hasonló cipőben jár a svéd aranyérmes Malmö, mely még a Qarabagnál is jobban lefocizta litván ellenfelét, azonban a háló érintetlen maradt, ahogyan a döntés is a visszavágóra.

Az utóbbi években többször a főtáblára jutó fehérorosz egyeduralkodó a BATE Boriszov egy gólos előnyt szerzett Ír ellenfelével szemben, igaz, a vendégek szereztek egy idegenben lőtt gólt, mely még nagyon sokat érhet a végelszámolásban.

A legnagyobb magabiztossággal a Celtic hozta le a szerdai játéknapot, Deila csapata a földig focizta ellenfelét, mely kaput találó lövésig sem jutott el. Az izlandiak összetehetik a kezüket, hogy csak kettőt kaptak, s papíron azért még maradt esélyük a visszavágón. De tényleg csak papíron...!

A játéknap legnagyobb meglepetését pedig az otthon botló horvát bajnok szállította, a Dinamo nem bírt Luxemburg regnáló bajnokával. A Fola ráadásul mezőnyben is felvette a versenyt, sőt mi több a hazaiaknak kellett egyenlítenie. Ráadásul a Dinamo a 64. perctől emberelőnyben játszott, ám ezt sem tudta kihasználni.

Bajnokok Ligája; 2. selejtezőkör (odavágók):
Qarabag - Rudar Pljevlja 0-0
Malmö FF - Zalgiris Vilnius 0-0
BATE Borisov - Dundalk 2-1
Celtic - Stjarnan 2-0
Dinamo Zágráb - Fola Esch 1-1

Korábban (kedden) játszották:
Ventspils - HJK Helsinki 1-3
APOEL Nikosia - Vardar Skopje 0-0
Midtjylland - Lincoln Red Imps 1-0
Ludogorets - Milsami 0-1
Hibernians - Maccabi Tel Aviv 2-1
Molde - Pyunik 5-0
Skenderbeu - Crusaders 4-1
The New Saints - Videoton 0-1
Maribor - Astana 1-0
Trencín - Steaua Bukarest 0-2
Partizan - Dila Gori 1-0
FK Sarajevo - Lech Poznan 0-2

A visszavágókat egy hét múlva kedden és szerdán rendezik.

Őszi Ádám