2013. június 11., kedd

A La Ligából igazolt csatárt a Liverpool, ez aligha lesz elég - hivatalos

Korábban még úgy írtunk Iago Aspas leigazolásáról, hogy a Liverpool a kiesés ellen küzdő Celta Vigo csatárára pályázik. Nos, a Celta egy őrült hajrának köszönhetően megőrizte elsőosztályú tagságát, viszont legnagyobb értékét nem sikerült. 

A La Ligában idén 34 mérkőzésen pályára lépő Aspas igen nagy önrészt vállalt abban, hogy a csapat bennmaradt, hiszen 12 gólja mellett 5 gólpasszával segítette együttesét. Viszont a 25 éves csatár korántsem egy világklasszis játékos, nem egy Negredo, vagy egy Soldado, az imént említett két támadó is magasabb szintet képvisel, a Liverpool együttesére pedig ráférne a javuló tendencia, hiszen az elvárás nagy, az eredmény pedig egyre rosszabb. Suarez esetleges távozása nagy érvágás lehet a klubnak, és Iago aligha tudja pótolni a Premeir League góllövőlistájának második helyezettjét.

Az átigazolási ár 8 millió euró volt, azt azonban nem tudni, hogy hány éves szerződést írt alá a spanyol. Kíváncsian várjuk, mi alakul Suarez ügyben, illetve hogyan sikerül majd a beilleszkedés Iago számára.

Őszi Ádám

Betis: Dán válogatott hálóőr érkezik a távozó Adrian helyére

Korábban beszámoltunk róla, hogy a Betis elsőszámú hálóőre Adrian San Miguel elhagyta a klubot és a La Ligát, székhelyét pedig a West Ham United együtteséhez tette át, ahol Jääskeläinent kellene kiszorítania. Ennek értelmében a sevillai klubnak kapus poszton kellett erősítenie. Olyan sokáig nem keresgéltek...  

Az új kapuvédő Stephan Andersen személyében egy 21-szeres dán válogatott hálóőr, aki a francia Evian együttesét hagyta el lejáró szerződése és mellőzöttsége végett. A 31 esztendős hálóőr korábban négy esztendőn keresztül a dán Bröndby hálóőre volt, azt megelőzően pedig a Charlton Athletic és az AB kapuját védte, utóbbi csapatból hívták be először hazája válogatottjába.

Új szerződése két esztendőre szól, azaz 2015 nyaráig érvényes jelenlegi piaci értéke pedig 1 millió euró.

Őszi Ádám

A Sao Paulo brazil válogatott tehetségére lecsapott a Real - hivatalos

A madridi szimpatizánsok számára nem ismeretlen Casemiro neve, hiszen a fiatal 21 esztendős brazil válogatott középpályás kicsivel több mint 4 hónapot már eltöltött kölcsönben a klubnál, most pedig Florentino Pézer úgy döntött meg is veszik az ifjú tehetséget. 

Rendes nevén Carlos Henrique Casimiro a Sao paulo saját nevelésű játékosa, 2002 és 2010 között végigjárta a klub korosztályos csapatait, majd pedig bemutatkozhatott a felnőttek közt, ahol 61 mérkőzésen szerepelt és hat alkalommal gólt is szerzett. Emellett a brazil U20-s együttes vezéregyénisége volt 15 mérkőzésen háromszor volt eredményes és 2011-ben dél-amerikai ifjúsági bajnokságot nyert. A Selecao címere meze sem ismeretlen számára, eddig három alkalommal ölthette magára a mezt és minden bizonnyal nem ezek voltak az utolsó fellépései.

Posztját tekintve védekező középpályásról van szó, így szerzett góljai még értékesebbek. Játékstílusát tekintve egy  agresszív és rendkívül sokoldalú játékos, mely támadásban is megnyilvánul.

A Real Madrid B csapatában 15 mérkőzésen szerepelt kölcsönléte alatt, ezen meccseken pedig egy gól is fűződik a nevéhez. Mourinho látott benne fantáziát és a Betis elleni meccsen kezdőként léphetett pályára. Teljesítményét jelzi, hogy a portugál tréner végig a pályán hagyta.

Piaci értékét tekintve 5 millió eurót ér Casemiro, a királyiak ennél kicsivel többet 6 millió eurót csúsztattak a Sao Paulo vezetőinek zsebébe, ezzel élve opciós jogukkal.

Őszi Ádám 

Tragédia: agyonlőtték a rendőrök a vezérszurkolót, félbeszakadt a meccs

Benne van az európai ember köztudatában, hogy bizony Argentínában nem éppen életbiztosítás mérkőzésre járni. Szinte hétről hétre lehet híreket és videókat látni rendbontásokról és tragikus eseményekről. Így történt ez a hétfő este magyar idő szerint 22:00-kor kezdődő Estudiantes-Lanus összecsapáson, ahol a vendégek egyik vezérszurkolóját lelőtték. 

A hírek szerint a mérkőzést megelőzően a szokásokhoz híven nem telt el zavargások nélkül a vendég tábor bevonulása, viszont a hatóságok túl messzire mentek. A Lanús-tábor egyik vezérének számító Daniel Jerez állítólag jegy nélkül próbált bejutni a mérkőzésre, mikor közvetlen közelről gumilövedékkel terítették le a rendőrök a stadion előterében. A közelről leadott lövés mellkason találta a 38 esztendős férfit, akit már nem lehetett megmenteni, egy másik társát pedig életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba. 

Az ügyben megszólalt Buenos Aires tartomány biztonságért felelős minisztere Ricardo Casal, ki annyit mondott, hogy az ügyben három rendőrt előállítottak. 

Lévén mint említettük, nem egy vezérszurkolója van egy tábornak, így egy darabig nem tűnt fel a Lanus fanatikusoknak, hogy társuk nincsen köztük, illetve azt gondolhatták, nem sikerült bejutnia a stadionba, ami igaz is! Amikor megtudták a tragikus hírt, egy emberként mozdult meg a szektor, leszedték a transzparenseket, a pályára akartak rohanni és elégtételt venni a rendőrökön. A játékvezető tudatosulva a hírekről úgy döntött félbeszakítja a találkozót. A mérkőzésen egyébként az Estudiantes vezetett 2-0-ra.

Sajnos ezen nem csodálkozhatunk, tragikus, de majdnem hétköznapi dolog Argentínában, ahol a klubok szurkolótáborainak vezérei befolyásos alakjai a futballnak, ez egy nagyon bonyolult rendszer, de nem csoda, hogy lincshangulat alakult ki az országban.

Az elmúlt napokban egyébként nem ez volt az egyetlen rendbontás. Előbb a  Vélez Sarsfield-All Boys mérkőzésen nem bírtak magukkal a vendég szurkolók, akik betörték a kerítést és előkerült egy kis könnygáz is. Mindez a 30. perc környékén történt, a meccs úgyszintén egy időre félbeszakadt.

Ezt követte a  River Plate-Independiente balhé, ahol a vendég szurkolók szintén áttörték a kerítést és a felső karélly pereméről keménykedtek, dobálóztak székekkel, mint egy csűrhe, bár ez lehet gyenge szó a felvételek láttán. 

Egy biztos, el kellene gondolkozni az országban, hogy miként lehet ezt visszaszorítani, esetleg beszüntetni a bajnokságot. Persze ez nem olyan egyszerű, hiszen sok döntés lavinát indíthat el. Egy ország, ahol a futball könnyen háborút is szülhet: Argentína!!!

Őszi Ádám