2014. április 8., kedd

BL: Nüanszokon múlott a dortmundi csoda, elődöntőben a Real

A labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjének dortmundi visszavágóján a hazai együttes Reus vezérletével rég nem látott verést mért a királyiakra, ám a továbbjutás a Klopp legények lábában maradt, így a hármas sípszó után Ancelotti és a Real szurkolók örülhettek. 

Borussia Dortmund - Real Madrid 2-0 (2-0)
G: Reus (24., 37.) ill. -
Tj: a Real Madrid 3:2-es összesítéssel

Három gólos előnnyel, kapott gól nélkül érkezett Signal Iduna Parkba a Real Madrid, melynek kezdőcsapatában ezúttal nem kapott helyet a sérüléssel bajlódó Cristiano Ronaldo, aki a padról izgulhatta végig a meccset. Az első negyed órában úgy tűnt, hogy nem szenved hiányt a madridi csapat, legnagyobb klasszisának hiányában, jól kezdték a meccset és a 17. percben Piszczek kezezését követően büntetőhöz is jutottak, ám Di Maria lövését Weidenfeller bravúrosan védte, ezzel pedig meccsben tartotta csapatát. Ebben a pillanatban a lélektani fölény a hazaiak oldalára pártolt és elindult a BVB parádé, mely egy kihagyott Mkhitaryan helyzettel kezdődött a 19. percben. Öt perccel később azonban rezgett a Casillas mögött elterülő háló, Pepe hathatós közreműködésével került a labda Reus elé, aki kicselezte a kapust és higgadtan a kapuba gurított (1-0).

A gólt követően kis híján Hummels duplázta meg a BVB előnyét, ám fejese célt tévesztett. A 24. percben aztán Casillas kapufára tudta tolni Lewandowski lövését, ám érkezett a remekül játszó Reus és a kipattanót a léc alá bombázta (2-0).

Úgy festett, hogy hamar elolvadhat a Real Madrid oly biztosnak hitt előnye, erről pedig még az első félidőben Reus gondoskodhatott volna, ám lövésébe egy blokkoló lábnak sikerült beleérnie. Sokat elmond a mérkőzés képéről, hogy a vendégek egyetlen kapura tartó lövése Di Maria kihagyott tizenegyese volt.

A fordulást követően némileg éledezni látszott a Real, ezt jelezte Bale kapu előtt keresztbe elhúzó lövése, ám a folytatás elmaradt. A 65. percben aztán meccslabdát hibázott Mkhitaryan, akit Reus ugratott ki remekül, a labdát eltolta Casillas mellett, ám nem sikerült betalálni az üres kapuba, a kapufa megmentette a vendégeket.

A Dortmund nem engedett és kapujához szegezte vendégét, melynek kapujában Iker Casillas remekelt, előbb Mkhitaryan, majd Großkreutz löketénél védett. Az utolsó pillanatig támadott a Klopp csapat, ám harmadjára nem sikerült feltörni a madridi védelmet, mely összesítésben 3-2-es győzelmet aratott és továbblépett. Nüanszokon múlott a párharc, a Real rég nem átott verésbe szaladt bele...

Őszi Ádám

ManUnited: Fiorentina játékos a célkeresztben

A  Daily Mail informátora szerint a Vörös Ördögök élénk figyelmet fordítanak Firenze felé, a hétvégén megfigyelő is járt az Udinese elleni meccsen, annak céljából, hogy a csapat kiszemeltjét megnézze és személyes beszámolóval térhessen vissza küldetéséről. 

A szóban forgó játékos nem más, mint a csapat kolumbiai csillaga Juan Cuadrado, akinek neve korábban a Bayern München és a Barcelona háza táján is felvetődött. A 25 esztendős szélső támadó remek szezont fut új csapatában, ahol gyorsan és sikeresen ment beilleszkedése, teljesítménye pedig Firenzébe vonzotta a "nagyvadakat". Hétvégén a United megfigyelője pedig gólszerzés közben is láthatta a Kolumbiait.

A német transfermarkt.de igen magas 24 millió eurós piaci árat állapított meg legutóbb, mely párosul egy 2017 nyaráig érvényes szerződéssel.

Őszi Ádám

VB 2014: Ifj. Knézy Jenő hangja nélkül!

A blikk.hu információi szerint felfüggesztett börtönbüntetést kapott ifj. Knézy Jenő, aki MTVA stábjával utazott volna a brazíliai világbajnokságra, ám ez most meghiúsult. 

Ifj. Knézy Jenő volt feleségének jogi képviselője dr. Zamecsnik Péter a bulvárlapnak elmondta, hogy a sportriporter korábbi bántalmazási ügye visszakerült első fokra, a bíróság pedig felfüggesztett börtönbüntetést hozott meg ítéletként. Mint ismeretes a feleség még 2008-ban súlyos testi sértés kísérlete és könnyű testi sértés miatt indítottak eljárást férje ellen.

Úgy fest tehát, hogy a frissen kibontott ügy Ifj. Knézy Jenő brazíliai álmába került. A Blikknek Knézy röviden és tömören nyilatkozott - "A hír igaz, nem közvetítek Brazíliából, de ennél többet az ügyről nem mondhatok!"

Szintén visszafogott nyilatkozatot tett az MTVA sajtóosztálya - "Knézy Jenő közvetítőként nem vesz részt a világbajnokságon, kollégánk bírósági ügyét pedig nem kommentálnánk, az a két félre tartozik"

Knézy távollétében Gundel Takács Gábor, Menczer Tamás, Mezei Dániel és P. Fülöp Gábor tudósít az eseményről.

Őszi Ádám (Forrás: blikk.hu)

Vb 2014: támadóját vesztette az angol válogatott

A Southampton labdarúgócsapata hétfő este hivatalos honlapján tudatta szurkolóival a rossz hírt miszerint a házi góllövőlista élén álló Jay Rodriguez sérülése súlyos, fél éves kényszerpihenő vár rá. 

A 24 esztendős támadó pazar szezont futott egészen idáig, ám hétvégén a Manchester City elleni mérkőzés során keresztszalag-szakadást szenvedett, állapították meg a részletes orvosi vizsgálatok. A góllövőlista negyedik helyén álló Jay ezáltal biztosan nem lesz ott a brazíliai világbajnokságon és a szezon hátralévő részét is kihagyni kényszerül.

Roy Hodgson az angol labdarúgó válogatott szövetségi kapitánya a nemzeti csapat utolsó Chile elleni meccsére behívót küldött Rodrigueznek, aki be is mutatkozhatott a Háromoroszlánosok címeres mezében. Sokan úgy tartották, a mester viszi magával a Southampton játékosát a vb-re.

Nem Rodriguez az egyetlen labdarúgó, aki sérülés miatt lemarad, vagy éppen lemaradhat a tornáról, a belgák csaptára Benteke is feketelistára került, mag Falcao és Khedira szereplése is kérdéses.

Őszi Ádám

Tottenham: Sherwood is elődjei sorsára juthat

A goal.com információi szerint a Spurs vezetői a négy hónapja a padon ülő Tim Sherwood  munkájával, eredményeivel is elégedetlenek, így a szakvezetőt a szezon végeztével felállíthatják a kispadról. 

A Tottenham Hotspur vezetőinek nem titkolt célja a Bajnokok Ligája indulás, ám ez egy olyan mezőnyben, ahol olyan csapatok vannak, mint Liverpool, Chelsea, Arsenal, Manchester City, Manchester United és Everton igen nehézkes történet. A célt úgy fest a jelenlegi keret nem képes megoldani, így ismételten egy edző állásába kerülhet a kudarc.

A forrás azt is tudni véli, hogy a legesélyesebb a megüresedő posztra a holland válogatott trénere Louis van Gaal, aki kijelentette, hogy vagy visszavonul, vagy a Premier League-ben fog dolgozni a világbajnokságot követően.

A Spurs jelen pillanatban a Manchester United csapatával harcol az Európa Liga indulásért, ám matematikailag még a Bajnokok Ligáját érő hely sem veszett el. Mint ismeretes Sherwood fiai tegnap este egy ötössel lépték le a Sunderland csapatát.

Őszi Ádám

Elengedheti spanyol válogatott középpályását a City

A goal.com információi szerint egy megfelelő ajánlat esetén túladhat spanyol válogatott középpályásán a Manchester City. A nem éppen kulcsembernek számító Javi Garcia az olasz labdarúgó-bajnokságban szereplő Internazionale figyelmét keltette fel. 

A 27 esztendős labdarúgó stabil cserének mondható Pellegrini csapatában, a szezon egészét és minden sorozatot figyelembe véve 36 meccsen kapott szerepet, ám játékpercei alacsonynak mondhatóak, átlagosan 56 percet töltött eddig a pályán, ezt pedig feltornásszák a Ligakupa és FA-Kupa mérkőzések, ahol köztudott, hogy az edzők többnyire kevesebb lehetőséget kapó játékosaikat játszatják.

Garcia 2013 végén behívót kapott Del Bosque szövetségi kapitánytól, ám a vb-n való kerettagsága igen képlékeny, ahhoz rendszeres játéklehetőségre lenne szüksége.

A transfermarkt.de játékjogának piaci értékét 16 millió euróra taksálja, mely párosul egy 2017 nyaráig szóló szerződéssel. Az Inter vezetőinek tehát igen csak bele kellene nyúlni a zsebbe ha egy jó ajánlatról ejtünk szót.

Őszi Ádám

Újabb balhé Romániában!

Sorra buknak ki a közismert futballisták és sportvezetők, akik valamilyen módon károsították, meglopták szeretett országukat, illetve a a Román Hivatásos Labdarúgó Ligát. Jogerősen immáron nyolcan töltik büntetésüket, köztük az a személy is (Gheorghe Popescu), aki kiváló  esélyekkel pályázott az elnöki posztra. 

A bukaresti ítélőtábla nem kímél senkit és semmit, igyekszik felgöngyölíteni a korrupciós ügyeket és fényt deríteni a csalásokra. Romániai hírek szerint őrizetbe vették Dumitru Dragomirt a Román Hivatásos Labdarúgó Liga nemrégiben leköszönő, négy ciklust végigvivő ex-elnökét. A vádak szerint Dragomir 2011 és 2013 között 3 millió euróval lopta meg a szövetséget, fiktív cégeket létrehozva és a televíziós közvetítési jogok egy részét zsebre téve.

Ha a bíróság bűnösnek találja, abban az esetben követheti "társait" a börtönbe az egykoron a parlamentben is tevékenykedő Nagy Románia Párt egykori embere.

Szomszédunkban igen szép ütemben göngyölítik fel ezeket az eseteket.

Őszi Ádám

Új szolgáltatás az Euro Sportbárban

Bemutató cikkünkben már olvashattatok róla, mostanra pedig már gőzerővel működik az Euro Sportbár melegkonyhája, mely széles kínálattal várja a sportok szerelmeseit. 

A remek és színvonalas italkínálat mellett így már remek ételeket is fogyaszthatnak azok, akik megéheznek a mérkőzések, futamok alatt. Frissensültek, köretek, saláták, öntetek mellett szendvicsek és különféle desszertek is a palettán vannak. Kiemelendő, a Sportbár hamburgerkínálata, ugyanis hét fajta közül lehet választani. Sajnos nekünk még nem sikerült mindet végigkóstolni, de rajta vagyunk az ügyön, így lesz ez ma este is a Bajnokok Ligája meccs során. Ha jól nézem, nálam a sorban a Poker burger következik.

Látogass el te is az Euro Sportbárba, egyél és igyál egy jót, miközben remek hangulatban tekinted meg kedvenced mérkőzéseit!

Szeretnénk hangsúlyozni, hogy az Euro Sportbár megbeszélés alapján rendezvényeknek is otthont ad, legyen az születésnapi parti, családi rendezvény, céges buli, vagy szurkolói összejövetel. Tulajdonképpen mindenre nyitott a vezetés, így bátran lehet keresni őket.

Elérhetőségek:
Euro Sportbár, 1032 Budapest, Bécsi út 154./ I. emelet
Facebook: www.facebook.com/eurosportbar
Telefon: (70) 123 4556 

Őszi Ádám