2013. január 9., szerda

Juve-Lazio az elődöntőben, hosszabbítást követően Vucinic döntött a Zebrák részére a Milan elleni rangadón

A Coppa Italia küzdelemsorozatai a negyeddöntőkhöz érkeztek, kedden már lejátszottá az első találkozót, melyen a Lazio együttese 3-0-ra legyőzte a Catania együttesét és így elsőként jutott az elődöntőbe. Tudni illik, az olasz kupa küzdelmei egészen az elődöntőkig egy mérkőzésen dőlnek el, az elődöntőben pedig már oda-visszavágós rendszer következik be. A mai napon igazi rangadóra került sor, a Juventus együttese fogadta az AC Milan csapatát. A másik két párharcra majd január közepén kerül sor.  

A találkozó igen jó iramban kezdődött, a vendégek igen hamar már a 6. percben megszerezték a vezetést El Shaarawy találatát követően (0-1). A Juve nem tétlenkedett és nemsokkal később a 12. percben jött is a válasz Giovinco révén (1-1).  A 17. percben Mexes sárgult be egy csúnya szabálytalanságot követően, így a továbbiakban vigyáznia kellett nehogy a kiállítás sorsára jusson. A sértett Giovinco hosszabb ápolásra szorult az esetet követően. A hazaiak rendületlenül próbálkoztak, Matri és Giovinco is tűzijátékot rendezett, ám az eredményt nem sikerült megváltoztatni. A 30. percben Boateng is besárgult, Milan részről ez volt a legérdekesebb dolog. Mexes és Boateng sárga lapja közt a Juve próbálkozott kapura lövésekkel, ám az eredmény a félődőben maradt az (1-1).

A második játékrész egy Giovinco lövéssel kezdődött, melyet a vendégek hálóőre sikeresen hárított. Milan próbálkozásra egészen a 61. percig kellett várni, ekkor Boateng lőtt kapura, ám Storari magabiztosan hárította a lövést. A 65. percben  hazai részéről Vidal sárgult be, majd pedig következhetett a cserék hosszú sorozata következett, helyzetekről nem beszélhettünk. Hazai részről Vucinic váltotta Giovincot, majd pedig tíz perccel később Pirlo állt be Mannone helyére, kezdődhetett a mérkőzés finise. Eközben a vendége részéről Bojan váltotta Emanuelsont, pár perccel később pedig Niang érkezett Pazzini helyére. A 85. percben Videl szorult ápolásra, ám szerencsére nem szenvedett súlyos sérülést, így tudta folytatni a játékot. A percek leperegtek, az eredmény pedig nem változott, így a szabályok értelmében következhetett a hosszabbítás.

A hosszabbítás ötödik percében hangrobbanás rázta meg a Juventus Stadiont, ugyanis Mirko Vucinic megszerezte a vezetést a Zebráknak (2-1). A 101. percben vendég részről kénytelen a bíró fegyelmezni, Montolivo kapott sárga lapot. A hosszabbítás első tizenöt percében tehát magához ragadta a vezetést a Juve, a feleken már látszott a fáradság.

A hosszabbítás második félidejében minden mindegy alapon rohamozott a Milan, előbb Montolivo, majd pedig Niang és Isla is próbálkozott, de nem sikerült bevenniük a zebrák kapuját. Eközben hazai részről Traoré suhintott meg egy lövést szintén eredménytelenül. A 113. percben a vezetést jelentő gól szerzője Vucinic sárgult be, majd pedig Shaarawy és Bojan próbálkozott kétségbeesetten. Az eredmény nem változott, a játékvezető pedig hármat fújt sípjába, így a Juventus jutott tovább az elődöntőbe.

Ezzel kialakult az elődöntő egyik párosítása, a Juventus a Lazio együttesével vív majd oda-visszavágós párharcot.

Juventus - AC Milan 2-1 (1-1)
Gólok: Giovinco, Vucinic, Ill. El Shaarawy

Őszi Ádám

Michu volt a Chelsea végzete, Graham pedig a slusszpoén, otthon bukott a Chelsea az elődöntő első meccsén

Az Angol Ligakupa küzdelmei már az elődöntőknél járnak, így már csak négy csapat van talpon a sorozatban. A párharcok oda-visszavágós rendszerben zajlanak az első felvonásra tegnap, illetve a mai napon került sor. Tegnap az "óriásölő" Bradford hazai pályán 3-1-re megverte a Premier League egyik legjobban szenvedő csapatát az Aston Villa együttesét, míg a mai napon a Chelsea hazai környezetben fogadta az igen jó formában lévő Swansea csapatát. 

A kezdőcsapatokat figyelembe véve mindkét együttes komolyan vette a párharcot, nem kerteltek,  erős kezdő csapatokkal álltak fel. A találkozót élénkebben kezdte a Chelsea, a 7. percben egy szögletet követően Ivanovic bólintott mellé, nem sokkal később pedig  Torres és Ramires is próbálkozott lövéssel, ám az eredményjelzőn maradt a 0-0. A vendégek első kapura lövésére a 18. percig kellett várni, ekkor Reutladge próbálkozott, de nem járt sikerrel, csakúgy mint Michu a vendégek csatárklasszisa.

Ezt követően számtalan Chelsea lövés zúgott a kapu felé, ám nagy veszélyt nem igazán jelentettek. A legnagyobb Chelsea helyzet Mata lövése után alakult ki egy kipattanóból, ám gólra nem sikerült váltani a lehetőséget.

A 39. percben néma csend lett úrrá a Stamford Bridgen, mikor is Michu vette be Cech kapuját, ezzel nagy meglepetésre megszerezve a vezetést a vendégeknek (0-1). A félidő hátralévő részében a hazaiak próbálkoztak, ám sem gól, sem pedig ziccer nem alakult ki, csupán a vendégek középpályása Hernandez sárgult be, így egy gólos Swaansea előnnyel vonultak öltözőbe a felek.

A második félidő első említésre méltó eseménye Chico sárga lapja volt a 48. percben, így ő volt a második vendég játékos aki besárgult, míg hazai részről nem kellett ily módon fegyelmeznie a játékvezetőnek. A második játékrészben David Luiz lövőkedve igen csak megjött, az 58. percig három alkalommal is próbálkozott, utolsó lövése igen veszélyesre sikeredett, ám gólt nem hozott. Emellett hazai részről Hazard, míg vendég részről Michu próbálkozott ugyancsak sikertelenül.

A 71. percben Ramires helyére Lampard érkezett, míg kicsit korábban a vendégeknél Tiendalli váltotta Routledget. A 74. percben óriási lehetősége volt egyenlíteni a hazaiaknak, de Torres fejese végül nem kötött ki a hálóban. Demba Ba a mai napon tíz percet kapott Beníteztől, a spanyol támadót Torrest váltotta. A 83. percben mindkét csapat cserélt, vendég részről a gólszerző Michu helyére érkezett Graham, míg a kékeknél Oscar helyére Marin állt be.

Demba Ba gyorsan hőssé válhatott volna, ám a 86. percben fejeséből nem született gól, csak úgy mint Torres esetében az övé is kimaradt. A támadó akár az eredményt is megfordíthatta volna, egy perccel később ismét az ő fejese maradt ki. Az utolsó percekben nagyon nyomott a hazai gárda, ám az egyenlítésre nem futotta, csupán Demba Ba sárgult be a mérkőzés végén. Az apropó pedig ekkor következett Michu cseréje Graham a 91. percben kettőre növelte a Swansea előnyét, így nagyon nehéz helyzetbe juttatva Benítez együttesét

Chelsea - Swansea 0-2 (0-1)
Gól: Michu (39.), Graham (91+1)

Őszi Ádám

Folytathatja az őrült költekezést a Zenit, 12 millió euró az AC Milan védőjéért

A nyári átigazolási bombákat és a sok elköltött eurómilliókat követően a Zenit nem úgy szerepelt a Bajnokok Ligájában, ahogyan azt a klub vezetői elképzelték. Sőt, az orosz bajnokságban sem az igazi a látkép, a csapat csupán harmadik a tabellán a CSZKA és az Anzhi együttese mögött. Hogy mi a megoldás? Úgy tűnik újra a kasszába nyúl a klub és elsőként védőt igazolnának. 

A kiszemelt játékos az AC Milan olasz válogatott védője Ignazio Abate, akinek a piaci ára a transfermarkt.de becslései alapján 14 millió euró. A 26 esztendős játékosért már tett egy ajánlatot a Zenit, mely 10 millió euróról szólt, ám ez a milánói klub vezetőinek nem volt elég. Az oroszok növelték a tétet és 12 milliót ajánlanak, mely úgy tűnik elégnek bizonyulhat.

A hírek már arról is szólnak, hogy az olasz klubnál már meg is találták Abate utódát, erről későbbi cikkünkben számolunk be.

Őszi Ádám

Meglenne a Videoton új edzője? - Orbán és Pep találkozó!

A FIFA-gálán Zürichben találkozott egymással a két úriember Orbán Viktor és Pep Guardiola a Videoton "első számú embere" és a katalán gárda nyáron leköszönő sikeredzője.  

A kép kétségtelenül valódi, ám azt, hogy miről tudott beszélni a két úriember, nehezen tudjuk elképzelni, minden bizonnyal csak egy fotó erélyéig álltak össze, ám még ez is furcsa...

Szinte elképzelhetetlen, hogy Guardiola pont a Videoton csapatát válassza a sok remek ajánlat közül. Az viszont biztos, hogy a magyar klubnál edzőkérdés van, hiszen a hét elején hivatalosan is távozott Paulo Sousa a fehérvári csapat sikeredzője.

Na de álljon meg a menet, a fellegekből szálljunk le a földre...

Szerintetek külföldi edző, vagy inkább egy magyar szakember kéne a Vidi kispadjára? Esetleg tudtok mondani konkrét nevet?

Őszi Ádám

Szalaiért ajánlatot készül tenni az Arsenal, a Dortmund és a Wolfsburg is érdeklődik

A magyar válogatott támadója Szalai Ádám remek félszezont tudhat maga mögött, több helyen beválasztották az őszi szezon álom tizenegyébe. Góljai mellett remekül segíti a csapat játékát, így nem csoda, hogy az érdeklődés igen csak megnőtt iránta. Egyes hírek szerint az Arsenal együttese kész konkrét ajánlatot tenni a Mainz csapatának, ám a német klub illetékesei hallani sem akarnak Szalai távozásáról. 

Az ágyúsok még januárban mindenképpen szeretnének igazolni egy igazi vérbeli támadót, ám az első számú célpont David Villa úgy tűnik túl agy falat, a Barcelona vezetői ragaszkodnak a spanyol válogatott gólrekorderhez, így minden bizonnyal következik a B terv, mely a magyar válogatott támadó.

Szalai piaci ára az őszi szezon kezdetekor 3 millió euró volt, ám őszi teljesítménye ezt jelentősen feltornázta, pontos számokról azonban nem tudunk beszámolni. Az viszont tény, hogy nem csupán az Arsenal, hanem a Dortmund és a Wolfsburg együttese is puhatolózóan érdeklődik Szalai iránt.

A  német Bild Zeitung felkereste mind a játékos, mind pedig a Mainz illetékesét az üggyel kapcsolatban.

A 14-szeres magyar válogatott támadó, akinek egyébként 2015-ig élő szerződése van a Mainz csapatával csupán mosolyogva konstatálta - "Nem tudok semmiről..."

A klub részéről jobban kifejtették tényállásukat - „A télen biztosan nálunk marad. A világ minden pénzéért sem adjuk el” - mondta Christian Heidel, a Mainz klubmenedzsere, majd pedig hozzátette, ha valaki 20 millió eurót letesz az asztalra, akkor elgondolkoznak az ajánlaton.

Erre a mondatra a Bild el is kezdett agyalni, véleményük szerint ez egy taktikai húzás a klub részéről, ugyanis ezáltal feljebb srófolhatják a támadó árát.

Szerintetek Szalai marad a Mainz játékosa, vagy pedig lesz olyan ajánlat, melyre a klub vezetői rábólintanak?

Őszi Ádám

Bajner Bálint élvezi a bizalmat a Dortmund első csapatánál, a támadó elképesztően szép emelésből szerzett gólt


Jürgen Klopp a Borussia Dortmund edzője lát fantáziát Bajner Bálintban, így a fiatal magyar támadó az első csapattal készülhet. Bálint úgy tűnik ezzel a bizalommal él is és igyekszik megmutatni a mesternek, hogy a jövőben számolhat vele Klopp mester. A Dortmund első csapatába az út nem egyszerű, de a támadó remekül fejlődik… 

Tegnap az Albacete elleni felkészülési mérkőzésen Lewandowski erélye volt, és meg is hálálta a bizalmat, ugyanis remek gólt szerzett a 3-1-re megnyert találkozón. A gólt követően a társak elismerően pacsiztak a magyar fiatalemberrel.

Külön kiemelendő, hogy a Dortmund korosztályos csapatából csak Bajner Bálint kapott meghívót az első kerethez.

Borussia Dortmund – Albecete Balompié: 3-1 (2-0)

Szerintetek be tudja verekedni magát a Dortmund első csapatába?

Őszi Ádám