2015. október 23., péntek

Bajnokok Ligája & Europa Liga: Íme a sorozatok góllövőlistája

Féltávhoz érkezett a Bajnokok Ligája, illetve az Europa Liga idei kiírásának csoportküzdelme, nézzük, hogy három forduló után hogyan festenek a góllövőlisták. A mezőny roppantmód egyben van, egyik sorozatban sem tudott ellépni senki a mezőnytől, bár Cristiano Ronaldo közel van ehhez, ám vele kapcsolatban sokan kiemelik, hogy azokon a presztízsmeccseken, ahol igazán szükség lenne rá, továbbra sem tud vezéregyénisége lenni. 

Bajnokok Ligája
Sokan kérdezik és tán jogosan, hogy hol vannak a sztárcsatárok, hol vannak a gólok? Ha megnézzük a tavalyi góllövőlista végeredményét és rátekintünk a mostanira, igaz még csak a csoportkör féltávjánál, megállapítható, hogy az élbolyban jelenleg két labdarúgó van ott azok közül, akik tavaly is, egyikük az 5 góllal vezető, tavaly holtversenyben gólkirályi címet szerző Cristiano Ronaldo, illetve Robert Lewandowski a Bayern Mündhen bombaformában lévő csatára. Messi és Neymar sérült, a többieknek pedig eddig nem jött ki a lépés, vagy egyénileg, vagy pedig csapatszinten. Ez azonban nem csak a Bajnokok Ligájában figyelhető meg, ha például rátekintünk a Premier League góllövőlistájára, Agüero és Sanchez kivételével nem találunk sztárcsatár bilétával ellátott játékost, s ez igaz például a Serie A-ra is. Érdekes jelenség, kíváncsian várjuk, hogy ez a folytatásban miként változik. Üde színfolt azonban, hogy olyan labdarúgók csillognak, akik eddig nem, ott van például Avoubakar, aki Jackson Martinez nyomdokban jelölt Afrika legjobb játékosának járó elismerésére is. Vagy az a Chicharito, aki kilépve a manchesteri, madridi sztárok közül, Leverkusenben kibontakozhat.  


Europa Liga
Ami a második számú kupasorozatot illeti, Di Santo vezeti a sort 4 góllal, csapattársa Huntelaar pedig három gólos, a Werder Brementől nyáron érkező argentin egyre jobban felveszi az ütemet új csapatánál, a csatár kettős egyre jobban érzi egymást a pályán. Aduriz hozza a tőle megszokott magabiztosságot, szépen tolja előre a Bilbao szekerét, míg Aubemayang éppen a legutóbbi körben egy mesterhármassal vétette észre magát. Roppant gólerősen játszik eddig a Napoli, Mertens mellett Callejon is háromszor talált az ellenfelek kapujába. Meglepő, de a Fenernél, nem Van Perise, hanem Fernandao viszi eddig a prímet, míg Hofmann, Samedov és Zivkovic nevére felfigyelt a futballtársadalom, eddig jegyzett egyaránt 3-3 góljuk remek ajánlólevélnek tűnik.


Őszi Ádám

Aranycipő: Beérték Lewandowskit! - Íme a lista

Mielőtt megkezdődne a hétvégi meccsdömping, jelentkezünk az Aranycipőért folyó küzdelem aktuális állásával, a megszokott top 10-es lista jelenleg csak nyolcas, ugyanis Jonas mögött roppant sűrű a mezőny. Az előző héthez képest vannak változások, Lewandowskit beérték, míg Nikolics magyar csatár álltal soha nem látott magasságokban van, mióta a modern kori futball története íródik. 

A lengyel Robert Lewandowski nagy sorozata megszakadt, a Werder Bremen ellen nem sikerült újabb gólt, gólokat szereznie, s a Shakhtar Donetsk remeklő brazilja Teixeira élt a lehetőséggel. A legnagyobb ukrán derbin, a Dinamo Kijev ellen parádézott, s duplájával beérte a lengyelt. 

Magyar csatár soha nem látott magaslatokban, avagy már a lengyelek sem értik, hogy Nikolics mit keresett idáig a Videotonban, sőt a zsurnaliszták már azt a kérdést is feltették, hogy mit keres a válogatott támadó a Legiánál, s miért nem vitte el egy nívósabb csapat a nyáron. Nikolics mesterhármassal lépett előre.

Aubameyang gól nélkül maradt a bajnokságban, ellenben Thomas Müller győztes gólt lőtt, míg Vardy tovább remekel a Leicester színeiben, s jelenleg a Premier League legeredményesebb játékosa. 

Immáron spanyol élvonalban szereplő labdarúgó is van a listán, Neymar mesternégyest szerzett élete egyik legjobb mérkőzésén. A sort jelenleg Jonas zárja, a Benfica brazilja.  

Jöjjön a hétvégi meccsdömping, potyogjanak a szebbnél szebb gólok, mi pedig jövő hét elején jelentkezünk a frissített listával. Kíváncsian várjuk, hogy Serie A játékos lesz-e alistán, s ha lesz, akkor ki. Illetve Cristiano Ronaldo és Messi is hiányzik egyelőre az elmúlt évekkel ellentétben, utóbbi még mindig sérült, a portugál klasszis pedig nem úgy termeli a gólokat ezidáig, mint az előző szezonokban.


Őszi Ádám