2014. február 11., kedd

Gera Zoltán csapata megviccelte a listavezető Chelseat

Botlott a listavezető Chelsea a West Bromwich Albion otthonában, ezzel beigazolódott Mourinho félelme, aki kifejezetten tartott a ma esti találkozótól. Nagy lehetőség előtt tehát a City és az Arsenal, mindkét együttes szerdán lép majd pályára. 

West Bromwich - Chelsea 1-1 (0-1)
G: Anichebe (87.) ill. Ivanovic (45+3.)
Gera Zoltánnal a kispadon játszotta végig a mérkőzést a birminghami csapat, mely nagyon fontos pontot tartott otthon. A találkozón többnyire végig Mourinho legénysége dominált, ám az átütőerő igen csak hiányzott a támadószekcióból, Hazard elég szürke napot fogott ki ez pedig a csapat teljesítményén is látszott. A fölény az első játékrész hosszabbításának utolsó percében érett góllá, ekkor David Liuz káprázatos labdáját követően Ivanovic talált a Foster mögött elterülő kapuba. A második játékrészben feléledtek a hazaiak, ám igen pontatlanok voltak, nem igazán sikerült kaput találniuk, az egész meccsen szám szerint egyszer ám ez gólt, illetve egy pontot ért. A 87. percben a csereként beálló Anichebe kapott remek beadást Berahino "tollából" és csúsztatott fejjel a kapuba. Pontszerzésének köszönhetően ha ideiglenesen is de kimozdult a kiesőzónából Gera Zoltán csapata, míg a Chelsea nagy lehetőséget kínál ezzel az Arsenal és a Manchester City számára.

West Ham United - Norwich 2-0 (0-0)
G: Collins (84.), Diame (90+5.) ill. -
Bombaformát mutat a West Ham United, mely nemrégiben potenciális kijelölt volt, mára azonban vezeti a felsőházat, miután sorozatban harmadik bajnokiját nyerte meg, ezúttal a Norwich ellenében. Sokáig úgy tűnt nem születik döntés, ám Collins betalált a 84. percben, melynek köszönhetően a vendégek teljesen kinyíltak az egyenlítés reményében. A kegyelemdöfés sem maradt el, Diame a hoszabbítás ötödik percében állította be a végeredményt. A "Kanárik ezzel egy pontra kerültek a kiesőzónától.

Hull City - Southampton 0-1 (0-0)
G: - ill. Lambert (69.)
Lejátszotta a pályáról ellenfelét a Southamton kis túlzással, ám az eredmény nem feltétlenül ezt mutatja, de aki látta a meccset az tudhatja, hogy sokkal veszélyesebbek voltak a vendégek, akik immáron hat meccse veretlenek. A győztes találatot Lambert szerezte a 69. percben. A Hull 13. míg a "Szentek" 8. helyen tanyáznak jelenleg. A két csapat közt 12 pont, tehát egy óriási szakadék tátong.

Cardiff City - Aston Villa 0-0 (0-0)
Gól nélküli döntetlen született Walesben, ám ez nem igazán vigasztalja az újonc Cardiff szurkolóit, a csapat ugyanis továbbra is kieső, míg a Villa ha nem is magabiztosan de szép komótosan szedegeti a pontokat és halad a bennmaradás felé. 

Őszi Ádám

Távozhat az Inter BL-győztes bekkje!

A szezon végeztével elhagyhatja klubját az Intert Walter Samuel, a csapat BL-győztes középső védője, aki a hírek szerint nem csupán Milánót, hanem Európát is maga mögött hagyja és hazaigazol levezetni írja a Corriere dello Sport . 

A 35 esztendős immáron veteránnak számító védő az utóbbi időben teljesen kiszorult a csapatból, helyét átvették a fiatalok, csupán epizódszerep jut számára, ezt jelzi idei öt meccse és 385 játékperce. Az argentin válogatott ex-védője 2005-ben került a milánói kék-feketékhez, ahol tagja volt számos sikernek: 5 bajnoki cím, 3 Kupagyőzelem, 4 Szuperkupa, Bajnokok Ligája győzelem és Klub vb diadal.

Walter ezt megelőzően egy szezont játszott a Real Madrid színeiben, korábban pedig négy évig az AS Roma csapatát erősítette első európai csapataként. Hazájában a Boca Juniors közönség kedvence volt, ám profi karrierjét a Newell Old Boys színeiben kezdte meg. Azt, hogy hazatérése esetén melyik klubot szolgálja majd nem lehet tudni, egy azonban biztos, ingyen távozhat, hiszen szerződése a nyáron lejár.

Őszi Ádám


Vb-2014: "Argentína akkor sem nyer, ha a pokol befagy..." - Oscar

Oscar a Chelsea középpályása igen csak odapirított Argentínának és az egész futballvilágnak, mondván aligha lát arra esélyt, hogy ne Brazília nyerje meg a nyári vb-t. 

A 22 esztendős brazil válogatott középpályás a Goal-nak nyilatkozott - "Azt gondolom, ahhoz, hogy valaki más nyerje a vb-t, minket meg kell vernie. Brazília ellen nyerni Brazíliában egy történelmi tett lenne, de biztos vagyok abban, hogy ez nem történik meg, és mi nyerjük a vb-t."

Ezt követően pedig teljesen kizárta annak lehetőségét, hogy az ősi rivális argentin csapat diadalmaskodjon. - "Argentínára ne is gondoljatok. Argentína akkor sem nyer, ha a pokol befagy. Nagyszerű csapatról van szó, de nem hagyjuk őket nyerni."

Egészséges önbizalom, vagy ez már a ló túloldala? Nehogy aztán annyira elbízza magát a Seleccao, vagy annak pár játékosa, hogy a vége koppanás legyen. Egy biztos, a sajtóban elkezdődött a pszichológiai  hadviselés, a pályán azonban majd a tettek, a pillanatnyi formák és a nüanszok döntenek. Oscar egyébként már egyszer magasba emelhetett korábban egy hasonló trófeát, ugyanis 2011-ben a brazil u20-as válogatottal nyert korosztályos vb-t! Persze a kettő azért összehasonlíthatatlan.

Mintha ez a fiú Mourinho keze alatt pallérozódna...

Őszi Ádám

Szczesny: "Ez elfogadhatatlan, de tanulni fogunk a leckéből..."

Mint ismeretes, hétvégén az Arsenal igen nagy pofonba szaladt bele az Anfielden, a csapat konkrétan húsz perc lepergése alatt 4-0-ás hátrányba került. A mérkőzést követően így nem csoda, hogy letargia uralkodott az öltözőben. Ahogyan az lenni szokott, elkezdtek szállingózni a nyilatkozatok. 

"A világ egyik legnagyobb klubját képviseljük, és amit az elején nyújtottunk, az elfogadhatatlan! - nyilatkozta Wojciech Szczesny a londoni klub lengyel válogatott kapuvédője - Ezt mondtuk is a szünetben, és másfajta hozzáállással mentünk ki a második félidőre, sokkal nyitottabb volt a játék. Tanulni fogunk a leckéből."

Mindenesetre sokáig nincsen lehetőség nyalogatni a sebeket, melyek tán még be sem hegesedtek, a csapatra újabb hatalmas megmérettetés vár, egy "véres küzdelem", ugyanis a Manchester United csapatát fogadják szerdán az Emiratesben. Két több sebből vérző csatája következik tehát. Wenger biztosan nem unatkozik ezekben a napokban...

Őszi Ádám

Premier League: Újabb nagy megmérettetés előtt Wenger és Moyes csapata - előzetes

Újabb hétközi forduló köszönt be az angol labdarúgó-bajnokság (Premier League) küzdelmeiben, mely a 26. fordulóhoz érkezett. Remek párharcoknak ezúttal sem leszünk híján, ám üröm az örömben, hogy az egyidejűleg rendezett párharcok miatt mindössze két meccset láthatunk majd a televízióban. 

Kedden négy mérkőzéssel jelentkezik a világ egyik ha nem a legerősebb bajnoksága. A harc továbbra is kiélezett mind a bajnoki címért, mind pedig a nemzetközi kupaindulásért folytatott helyekért, Nem szabad megfeledkeznünk az alsóházról, mely komplett kiesőzónának mondható, hiszen a tizedik és a huszadik helyezett gárda között mindössze hét pont különbség található, ezáltal pedig kiesési rangadónak aposztrofálható az újonc Cardiff City és a viszonylagos biztonságérzetben helyet foglaló Aston Villa, mely Walesbe utazik. A 15. és a 16. helyezett csatáját hozza a West Ham és a Norwich összecsapása , a két csapat menekül a kiesőzóna elől, igazi hat pontos meccs lesz ez a párharc. A 11. Hull City azt a Southamptont fogadhatja, mely a szakadékot jelenti az alsóhát és a felsőház közt kilenc pontnyi különbségével. A nap legjobban várt meccse a Chelsea vendégjátéka lesz a West Brom ellenében, mi magyarok pedig bizakodhatunk, hogy Gera Zoltán ott lesz a pályán. A listavezető számára tehát egy kötelező győzelem következik, ám soha senki nem mehet biztosra a fociban...

Hat mérkőzés marad szerdára, mikor is a forduló rangadóján Londonban megmérettetik Wenger és Moyes csapata az Arsenal és a Manchester United, két csapat, mely az utóbbi időben több sebből vérzik. Első ránézésre könnyűnek ígérkező meccs vár az Evertonra, mely a Palace gárdáját fogadja, míg a tabellán elfoglalt helyekre nézve szomszédvári rangadót vív majd az edzőmenesztésen áteső Swansea és a Stoke. Az utóbbi két fordulóban nyeretlen Manchester City a  Sunderland ellenében javíthat.

Kiváló meccsnek ígérkezik a Newcastle és a Tottenham összecsapása, ahol a tét a nemzetközi kupaindulást jelentő helyeket jelenti. A "Szarkák" az utolsó szalmaszálakba kapaszkodnak, míg a Spurs tartaná jónak mondható pozícióját. A forduló zárómeccse a sereghajtó Fulham és a negyedik Liverpool összecsapása lesz, a "vörösök" formáját elnézve, akár egy szép zakó is kilátásban van a Fulham számára hazai környezetben.

Kedd:
20:45 Cardiff City - Aston Villa
20:45 West Ham United - Norwich City
20:45 Hull City - Southampton
21:00 West Bromwich - Chelsea (Digi Sport 2)

Szerda:
20:45 Arsenal - Manchester United (Digi Sport 1)
20:45 Stoke  City - Swansea
20:45 Everton - Crystal Palace
20:45 Manchester City - Sunderland AFC
20:45 Newcastle United - Tottenham
21:00 Fulham - Liverpool

Őszi Ádám

La Liga: Ponthullajtó Bilbao - eredmények, tabella

Sem szép focit, sem pedig gólt nem hozott a spanyol labdarúgó-bajnokság (La Liga) 23. fordulójának hétfő esti zárómérkőzése Vigoban, ahol a Celta fogadta a baszk Bilbao együttesét. 

Celta Vigo - Athletic Bilbao 0-0

A mérkőzés igen csak küzdelmesre sikeredett, ám a gól valahogy mindkét félből hiányzott ezen az estén. A játék többnyire mezőnyben folyt,  majd egy-egy támadás végén kósza lövéseknek lehettünk szemtanúi. A 15. minutumban Mina lövése zúgott el a kapufa mellett, míg a 28. percben Rafinha közeli lövésénél hárított nagyot a vendégek kapuvédője. A félidő végén aztán vezetést szerezhetett volna Charles a hazaiaknak, ám lövése a kapufát forgácsolta csupán. A második játékrészben aztán még ennyit sem láthattunk, mint az első felvonás során, a két csapat együttvéve nem tudott felmutatni egy darab kapura lövést, csupán tíz próbálkozást. A vendégek tán Miniain révén kerültek a legközelebb a gólszerzéshez, ám a lövés ha centikkel is de a jobb kapufa mellett hagyta el a játékteret. A Bilbso őrzi negyedik Bajnokok Ligája indulást érő helyét, ám nem tudta kihasználni a riválisok botlását, míg a Celta a megnyugtató 11. pozícióban tanyázik.

Fontos említést tennünk a bajnoki címért folyó harcról, ugyanis 23 forduló után mindhárom dobogós 57 ponttal büszkélkedik és jelenleg bizony csak a gólkülönbség dönt az FC Barcelona javára. Igen nagy harc várható a bajnoki címért, s nüanszok dönthetnek:

A 23. forduló további eredményei:
Espanyol - Granada 1-0 
Valencia - Betis 5-0 
Rayo Vallecano - Málaga 4-1 
Real Madrid - Villarreal 4-2 
Almería - Atlético Madrid 2-0 
Osasuna - Getafe 2-0 
Valladolid - Elche 2-2 
Real Sociedad - Levante 0-0 
Sevilla - Barcelona 1-4 

A La Liga jelenlegi állása:
1. Barcelona 57 pont (63:17), 2. Real Madrid 57 p., (65:24), 3. Atletico Madrid 57 p. (46:16), 4. Athletic Bilbao 44 p., 5. Villareal 40 p., 6. Real Sociedad 37 p., 7. Sevilla 31 p.,... 16. Malaga 24 p.,... 18. Valladolid 21 p., 19. Vallecano 20 p., 20. Betis 14 p.

A góllövőlista élmezőnye:
1. Cristiano Ronaldo (Real Madrid) 22 gól
2. Diego Costa (Atletico Madrid) 20 gól
3. Griezmann (Real Sociedad) 14 gól
3. Sanchez (Barcelona) 14 gól
5. Benzema (Real Madrid) 13 gól
6. Pedro (Barcelona) 12 gól
6. Uche (Villareal) 12 gól

Őszi Ádám