2014. június 24., kedd

VB 2014: Ádáz küzdelem a továbbjutásért - előzetes

Eddig csupán egy dolog biztos a 'C' jelű kvartettben, méghozzá az, hogy Kolumbia továbbjutott. Minden más az esti mérkőzéseket követően dől majd el, nézzük ki kivel játszik és milyen esélyekkel, lehetőségekkel száll ringbe. Van akinek a sorsa a saját kezében van, ám akad olyan is, aki másoktól függ.



C csoport: 
Japán-Kolumbia 22:00 (m2)
Cuiabá, Arena Pantanal
Játékvezető: Pedro Proença (portugál)

A kolumbiai csapat immáron biztos továbbjutó és egyetlen egy pont megszerzésével biztos csoportelső, ám a szurkolók győzelmet várnak Japán ellenében is. Az ázsiaiak eddig nem brillíroztak, most pedig már bravúrra lenne szükségük, nevezetesen csakis a győzelem az elfogadható, sorsuk pedig Elefántcsontpart kezében van. Drogbáék ugyanis két pontos előnnyel mennek japán és a görögök előtt. Ami a kolumbiai csoportelsősséget illeti, még az is elképzelhető, hogy egy vereség is beleférne, ugyanis gólarányuk kimagaslik a csoportban.

A két együttes az ezredforduló óta háromszor is megmérettetett, egy 1-0-ás kolumbiai győzelmet követően két gól nélküli döntetlen született. Az oddsmesterek Kolumbiát tartják sokkalta esélyesebbnek.

C csoport:
Görögország-Elefántcsontpart 22:00 (m1)
Fortaleza, Estádio Castelão
Játékvezető: Carlos Vera (ecuadori)

Elefántcsontpart könnyen a saját kezébe veheti sorsát, ehhez csupán győzniük kell a görögök ellen. A 2004-es Európa-bajnok számára csupán a győzelem az elfogadható, ám rossz gólaránya végett továbbjutása merőben függ a japánok szereplésétől is. Esélyük csekély, ám tudjuk, hogy a remény hal meg utoljára. Drogbáék számára egy döntetlen elképzelhető, hogy kevés lenne, ugyanis ha Japán nyer, akkor gólarányban vagy beéri, vagy megelőzi afrikai riválisát. A továbbjutáskérdése tehát még nagyon összetett.

A két együttes még soha nem találkozott egymással, az oddsmesterek egyértelműen a csontpartiakat tartják esélyesebbnek. Mire éjfélt üt az óra már sokkalta okosabbak leszünk...

Arrow

VB 2014: Costa Rica az elsősségért, Uruguay és Olaszország a továbbjutásért - előzetes

Minden korábbi elképzelés borult a 'D' jelű kvartettben, ugyanis Costa Rica továbbjutásával, sőt pontszerzésével sem számolt senki. A világbajnokság meglepetéscsapata a csoportelsősségre hajt, míg Olaszország és Uruguay egymás ellen döntheti el, hogy ki lép a kieséses szakaszba. Egy biztos, a három korábbi világbajnok közül kettő búcsúzik, csak azt nem tudjuk ki lesz Anglia párja. Igen jó meccsekre van kilátás, az izgalom garantált.



D csoport: 
Olaszország-Uruguay 18:00 (m1)
Natal, Estádio das Dunas
Játékvezető: Marco Rodríguez (mexikói)

A világbajnokság egyik legjobb párosítása és egyben óriási téttel bíró mérkőzése, ám kérdés, hogy nem nyomja-e rá bélyegét a mérkőzésre a hatalmas tét!? A döntetlen az olaszoknak kedvez, hiszen gólarányuk egyel jobb, mint riválisuké, így Suárezéknek kell majd előre menni. Tegnap láthattunk már egy hasonló szituációt, akkor a támadófutballjáról híres Hollandia megölte a meccset. Egy biztos, az olaszoknak nem lesz sietős a történet, valószínűleg előveszik betonvédekezésüket és kontrajátékukat. Mindkét oldalon fogatoznak, senki nem akar hazautazni, de valaki rákényszerül. 

A két válogatott egymás elleni múltja igen régre nyúlik vissza, 1928-ban találkoztak először az olimpiai elődöntőben és 3-2-es uruguayi diadal született. Ezt követően hosszú ideig nem találkoztak, majd az 1970-es világbajnokságon a csoportmeccsek során 0-0-ás döntetlent értek el. Húsz esztendővel később szintén világbajnoki meccsen futottak össze, akkor Olaszország a nyolcaddöntőben 2-0-ra nyerni tudott. Az ezredforduló óta két barátságos meccset vívtak, egy 1-1-es döntetlent és egy 1-0-ás uruguayi sikerrel záruló mérkőzést. A legutóbbi találkozásukra valószínűleg sokan emlékeznek, a Konföderációs Kupa bronzmeccsén tizenegyesekkel 3-2-re Pirlóék nyertek.

D csoport:
Costa Rica-Anglia 18:00 (m2)
Belo Horizonte, Estádio Mineirão
Játékvezető: Dzsamel Hajmúdi (algériai)

A világbajnokság legnagyobb meglepetéscsapata egyértelműen az a Costa Rica, mely az első két fordulóban egyaránt legyőzte Uruguay és Olaszország legjobbjait, ezzel pedig borította a papírformát. Immáron biztosam távozik az angol válogatott, mely a becsületéért lép pályára, ám Costa Rica számára is nagy téttel bír a találkozó, hiszen még csoportelsőként is továbbléphetnek, ehhez pedig elég egyetlen egy pontot szerezniük. 

Roy Hodgson előre megjelölte kezdőcsapatát, melyben csupán ketten kaptak helyet az Uruguay elleni csapatból: Ben Foster – Phil Jones, Gary Cahill, Chris Smalling, Luke Shaw – James Milner, Frank Lampard, Jack Wilshere, Ross Barkley – Adam Lallana, Daniel Sturridge.

A két válogatottnak nincsen az ezredforduló óta feljegyzett mérkőzése, Campbell számára pikáns lehet a párharc, ugyanis az ifjú titán az Arsenal játékosa.

Őszi Ádám

Yaya Touré: "A City nem engedte, hogy haldokló testvéremmel legyek..."

Igen kemény kritikát fogalmazott meg Yaya Toure klubjával a Manchester Cityvel szemben, mondván nem engedték, hogy a bajnokság vége és a válogatott összetartás között halálos ágyán fekvő testvérével legyen. 

Mint ismeretes Ibrahim Toure, Kolo és Yaya öccse pár napja hunyt el Manchesterben, miután a rák legyőzte szervezetét. A City középpályása egy francia lapnak adott nyilatkozatában fakadt ki és nem rejtette véka alá a benne dúló érzéseket - "Nagyon szomorú vagyok, mert úgy érzem, semmiben nem tudtam segíteni az utolsó hetekben. Az idény végén vele akartam tölteni négy-öt napot, mielőtt elmentem volna a válogatotthoz, a City ugyanakkor nem engedett el. El kellett mennem a bajnoki címet ünnepelni Abu Dhabiba, miközben a testvérem a halálos ágyán feküdt. Szerencsére Kolo legalább ott volt mellette. A klub vezetői pontosan tudták, mennyit szenvedtem az utolsó hónapokban a testvérem harca miatt. Ez az oka annak, hogy annyi sérülésem volt a szezon hajrájában. Nem voltam ott fejben. A sportsikerek megvoltak, de szörnyű, ha arra kell hazamenni, hogy nem segíthetsz egy olyan szenvedő emberen, aki nagyon fontos számodra!"

Arrow

Münchenből érkezhet a Barca következő igazolása!

A neves és többnyire szavahihető, jó forrásokból dolgozó német Kicker arról ír, hogy az FC Barcelona írásos ajánlatot tett a Bayern München német válogatott játékosáért Toni Kroosért. 

A 24 esztendős középpályás játszik a színekkel, ugyanis szerződése 2015 nyaráig érvényes a német rekordbajnoknál és amennyiben nem születik megegyezés a felek között a hosszabbításról, abban az esetben még most tudja játékosát pénzzé tenni a Bayern.

Ami a kérőket illeti, nem csupán a katalánok állnak sorban, hosszú hetek óta kitartóan írnak a Manchester United érdeklődéséről, ám a Barca úgy fest előzött. Felvették a kapcsolatot a játékos menedzserével és írásos ajánlatot tettek. Az illetékes szakember a Kicker megkeresésére nem kívánta kommentálni a hírt.

Kroos piaci ára a transfermarkt.de szerint 40 millió euró, ami nem kis összeg. Egy biztos, nem most hallottuk utoljára a német válogatott játékos nevét a nyári átigazolási hírek között.

Őszi Ádám

Barcelonából igazolhat védőt az Atletico Madrid

A marca.com szerint védelme megerősítésén fáradozik az Atletico Madrid vezérkara, és bár a betonbiztos Godin-Miranda páros maradása szinte biztos, a duó riválist kaphat Barcelonából. 

A mexikói válogatottal a világbajnokságon menetelő Héctor Moreno felkeltette a "matracosok"  figyelmét, a klub hamarosan ajánlatot tehet a 26 esztendős belső védőért, akinek 2016-ig érvényes szerződése van az Espanyol csapatával. Árát a transfermarkt.de 7 millió euróra taksálja, stabil embere hazája nemzeti csapatának és klubjának egyaránt. A mögöttünk álló szezonban 37 mérkőzésen öltötte magára az Espanyol mezét.

Korábban más csapatok érdeklődéséről is hallani lehetett, ha a pletykák igazak, akkor neve felmerült a Barcelona, az Inter és a Rubin Kazany háza táján egyaránt.

Őszi Ádám

Hatalmas felfordulás az angoloknál! - íme a kezdő

Roy Hodgson, az angol válogatott szövetségi kapitánya teljesen felforgatta korábbi elképzeléseit és egy teljesen új csapatot küld a pályára Costa Rica ellen. A szakember az angol szövetség honlapján közöltette le az esti kezdőt, melyben két játékos kapott helyet az Uruguay elleni csapatból. 

Megkapják tehát a lehetőséget a fiatalok, például a mindössze 18 esztendős Luke Shaw, aki idén bombaként robbant a köztudatba. A csapat oszlopából csupán Cahill és Sturridge lesz ott, míg utolsó, 106. válogatott fellépésére készülhet Frank Lampard, aki ezen az estén a csapatkapitányi karszalagot is viseli majd. 

A találkozó az angolok szempontjából nem bír túl nagy téttel, így is úgy is csomagolhatnak haza, ám nem mindegy a becsület, a spanyolok tegnap azért megmutatták...

Az angol válogatott kezdő tizenegye Costa Rica ellen: Ben Foster - Phil Jones, Gary Cahill, Chris Smalling, Luke Shaw - James Milner, Frank Lampard, Jack Wilshere, Ross Barkley - Adam Lallana, Daniel Sturridge.

Őszi Ádám

FootGolf: Féltávnál íme a magyar bajnokság összetett állása

Adósak vagyunk még  a Footgolf Országos Bajnokság 2014-es eredménysorával, vagyis összetett állásával. A mezőny nemrégiben féltávhoz érkezett a Future FM versenyen. Két kategóriában igen csak meglógott az éllovas, míg a senioroknál hatalmas a küzdelem.

A Férfi Felnőtt kategóriában Lengyel Béla nagy sorozata megszakadt, ugyanis a 9-6-3-1 szabály értelmében Bihary Péter jobbnak bizonyult. Az élen ennek ellenére nincsen változás, az előny pedig továbbra is hatalmas, már-már behozhatatlan. A második helyet az újdonsült aranyérmes bitorolja, míg a dobogó harmadik fokára jelen állás szerint Bogár Krisztián fér fel. Mögötte azonban roppant sűrű a mezőny.


Senior kategóriában továbbra is hatalmas a küzdelem, ezúttal sem tudott senki duplázni, ugyanis az első bajnoki versenyén elinduló Szabó Attila nyert és gyűjtötte be a 100 pontot. A listavezető Pivacsek Antal negyedikként zárt és megőrizte ezzel vezető helyét, sőt Ivánkovics Zoltánnal szemben növelte is előnyét. Csökkentette azonban hátrányát a másodikként végző Pandur János, aki a dobogó harmadik fokára tört. A mezőny roppant szoros, az első és a hatodik hely között csupán 52 pont különbség van, így bátran kijelenthetjük, hogy ez a kategória a legizgalmasabb.



Junior kategóriában új győztest avathattunk az első versenyén induló Bácskai Péter személyében, ám az élen ennek ellenére sem történt változás, Kiss Roland másodikként növelte előnyét, mely immáron 106 pont. A korábban két győzelmet is bezsebelő Juhász Donát ezúttal nem állt rajthoz, így hátránya tovább nőtt.



Őszi Ádám