2014. szeptember 8., hétfő

EB-selejtező: Négy gólos győzelemmel nyitottak az oroszok

Az orosz labdarúgó válogatott is megkezdte az EB-selejtezők sorát, s bár négy gólos győzelme aratott, az ellenfél és a mutatott játékok tekintetében abszolút nem lehet elégedett Capello a Szbornaja szövetségi kapitánya. A szurkolók enyhe füttyszóval kísérték helyenként a mérkőzést. Nem hiába, hiszen ennél többet várhattak... 

Oroszország - Liechtenstein 4-0 (1-0)
G: Büchel (4.-öngól), Burgmeier (50.-öngól), Kombarov (54.-büntető), Dzybua (65.) ill. -

Ahogyan arra számítani lehetett, jó ritmusban kezdte a mérkőzést az orosz válogatott, mely a második percben kis híján megszerezte a vezetést, ám Kokorin elvétette a centerezést, mely így erőtlenné vált. A 4. percben aztán rezgett a háló, egy bombaerős szabadrúgásba Büchel ért bele szerencsétlenül, megtévesztve a vendégek kapuvédőjét, így öngól született. A gólt követően olykor úgy érezte az ember, hogy hiányzik az akarat az orosz csapatból, nem volt ötletes a játék, így hiábavaló volt a hatalmas mezőnyfölény. A szurkolók helyenként szórványos füttyszóval díjazták a mutatott produktumot.

A fordulást követően aztán újabb öngólt vétett Lichtenstein, ezúttal Burgmeier volt a vétkes, ezzel megduplázódott a hazai előny. az 54. percben aztán büntetőhöz jutottak Capello tanítványai, a végrehajtó Kombarov volt, magabiztosan verte a labdát Jehle kapujába. A mérkőzés végeredményét Dzybua állította be, a csereként érkező támadó első találatát szerezte a nemzeti csapatban, s színt hozott a játékba, ám a négy gólos vezetés tudatában igen leült a mérkőzés. A svédek ellen ennél sokkalta több kell a következő mérkőzésen, amennyiben győzelemre játszik az orosz válogatott...

Arrow

Letargia Dortmundban Reus orvosi diagnózisa után

Rossz hírt kapott Jürgen Klopp a Borussia Dortmund sikeredzője, aki alighogy visszakapta felépülő játékosát Reus személyében, máris elvesztette újfent legalább négy hét erejéig. A hangulat érthetően letargikus mind a szurkolók, mind pedig a csapat háza táján, hiszen újfent nélkülözni kénytelen a csapat egyik legjobbját. Bajban a BVB!? 

Reus lemaradt a nyári világbajnokságról, miután az utolsó, örmények elleni felkészülési mérkőzés során súlyos sérülést szenvedett. Igen rájár a rúd a Dortmund klasszisára, aki egy buta, értelmetlen szabálytalanság áldozata lett a skótok elleni EB-selejtező hosszabbításában. Reus segítséggel, fájdalmas arccal hagyta el a játékteret és sejteni lehetett, hogy újfent nagy a baj, ám az orvosi diagnózisig mindenki reménykedhetett.

A részletes vizsgálatok után azonban az orvosi stáb kimondta azt, melyet senki nem akart hallani, minimum négy hónap pihenő újfent, Reus bokasérülést szenvedett. 

Ezáltal ha minden rendben van, akkor is csak október elején térhet vissza a középpályás, aki biztosan kihagyja a Freiburg, a Mainz, a Stuttgart és a Schalke 04 elleni derbit is, míg szereplése a Hamburg ellen is kérdéses lehet. Emellett a Bajnokok Ligájában is nélkülözni kénytelen őt a csapat, pedig sorsdöntő mérkőzések következnek, ugyanis az Arsenal ellen kezd a BVB, majd Belgiumba az Anderlecht otthonába látogatnak Klopp tanítványai. Ezen mérkőzéseket tehát szinte biztos, hogy kihagyja Reus. Mindenki abban bízik, hogy a felépülés zökkenőmentes lesz.

Arrow

NB I: Itt a vége, kizárhatják a Pécset!

A tavalyi nagy botránysorozat után viszonylag csendes volt az élet a Pécs labdarúgócsapatának háza táján, azonban úgy fest, hogy robban a bomba, legalábbis erről számol be a  Figyelő című gazdasági hetilap legújabb számában. Könnyen elképzelhető, hogy itt a vége, lehúzzák a rolót Pécsett. A híre még sem az MLSZ, sem pedig a klub nem reagált, illetve utóbbi úgy fogalmazott, hogy nem adnak ki egyenlőre bővebb tájékoztatást. 

Hogy mi is áll a háttérben!? A gazdasági hetilap szerint meg vannak számlálva a PMFC-Matias napjai a magyar élvonalba és a történtekre, immáron az MLSz-nek kell reagálnia. A cikkbe naz olvasható, hogy az az együttest működtető PMFC-Sport Kft. ellen a a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) bejelentése nyomán több mint négy hete megindult a kényszertörlési eljárás. Emellett a jogszabályoknak megfelelően a Pécsi Törvényszék Cégbírósága is eltiltotta a további működéstől a társaságot.

A kényszertörlést visszafordítani nem lehet, ez mindenképpen a vállalkozás megszűnését hordozza magában, hamarosan megindulhat a felszámolás, amint a cégbíróság jogerős ítéletet hoz.

A magyar közvélemény kíváncsian várj a klub tájékoztatását közleményben, míg egyre többen kíváncsiak az MLSZ álláspontjára is...

Arrow

Rejtélyes belső ügy! - Maicont kirakták a brazil keretből

Változás történt a brazil labdarúgó-válogatott keretében, miután az AS Roma 33 esztendős védője Maicon elhagyta az edzőtábort. A rejtélyes távozásra nem kívánt reagálni a Selecao koordinátora, sőt megkérte az újságírókat, hogy ne is faggatózzanak sem náluk, sem pedig a keret tagjainál. Az esetben az is furcsa, hogy Rinaldi megköszönte Maicon szolgálatait, amit a nemzeti csapatért tett. 

A történéseknek előzetesen semmi jele nem volt, Maicon ott volt Dunga kezdőcsapatában a Kolumbia elleni barátságos mérkőzésen, a második regnálásába kezdő kapitány pedig a lenyűgöző jelzővel illette a hátvédet a találkozót követően.

Valami még sincs rendben, Gilmar Rinaldi a válogatott koordinátora így nyilatkozott az újságíróknak - "Maicon elhagyta a brazil válogatott edzőtáborát. Szeretnék neki köszönetet mondani a nemzeti csapatért tett szolgálataiért. Belső problémák léptek fel, nem fogok válaszolni az erre az ügyre irányuló kérdésekre, és arra kérem önöket, hogy a játékosokat se kérdezzék erről!"

Ezáltal változás is történt a keretben, ugyanis Maicon megüresedett helyére behívót kapott az AS Monaco játékosa Fabinho, aki könnyen a pályán találhatja magát az Ecuador elleni felkészülési mérkőzésen.

A rejtélyes belső ügyről tehát semmit nem lehet tudni egyenlőre, de fogadni mernénk rá, hogy hamarosan kiszivárognak "titkos" információk! A sajtó keze és a "kémek" sokáig elérnek...

Arrow

EB-selejtező: Román diadal görög földön - Íme a magyar csoport állása

Zárt kapuk mögött kezdte meg a kvalifikációs sorozatot Görögország és Románia válogatottja. A magyar csapattal azonos csoportban szereplő két együttes csúcsderbivel nyitott, a hármas sípszó pillanatában pedig hatalmas volt a román öröm. Mondani sem kell, hogy ez mekkora lépés Franciaország felé, még akkor is, ha ez csak az első forduló volt.  

Görögország - Románia 0-1 (0-1)
Pireusz, Karaiskakis Stadion (zártkapus); Vezette: Mark Clattenburg
Görögország: Karnezis - Torosidis, Papastathopoulos, Manolas (Chrisodoulopoulos (65.), Holebas - Samaris (Kone 65.), Tachtsidis, Salpingidis, Mantalos - Mitroglou, Samaras (Diamantakos 46.).
Románia: Tatarusanu - Rat, Grigore, Chiriches, Tamas - Maxim (Enache 68.), Hoban (Prepelita 84.), Pintilli, Chipciu (Torje 90.) - Stancu, Marica.
G: - ill. Marica (10.-büntető)
Sárga: Samaris (17.), Manolas (25.), Torosidis (45+2.), Diamantakos (58.), Kone (90+4.) ill. Pintilli (31.), Marica (45+3.), Tatarusanu (90+5.)
Kiállítva: - ill. Marica (53.)

Hiábavalónak bizonyult a hatalmas görög mezőnyfölény, a tizedik percben Marica büntetőből vezetést szerzett keleti szomszédunknak. A Schalke korábbi kiválósága nem csak ekkor, hanem később is főszereplővé lépett elő, ugyanis a második játékrész elején, pontosabban az 53. percben megkapta második sárgáját Clattenburg játékvezetőtől, így emberhátrányba kerültek a románok, hatalmas lehetőséget kaptak a hazaiak, akik azonban nem tudtak élni a lehetőséggel. Ettől a pillanattól a román csapatnak esélye sem volt a gólszerzésre, foggal-körömmel védekeztek, ezt pedig olyan jól csinálták, hogy kapuralövésig sem nagyon jutottak el Ranieri tanítványai, akik így egy hazai vereséggel nyitották a sorozatot, csakúgy mint a magyar válogatott.

További eredmények:
Feröer-szigetek - Finnország 1-3 (1-0)
G: Holst (41.) ill. Riski (53., 78.), Emerenko (82.)

Nagy volt a döbbenet a finnek meccsén, ugyanis a félidőben Feröer vezetett. A második játékrészben azonban jött Riski és duplájának köszönhetően fordítottak a finnek, a végeredményt pedig Emerenko állította be. Ez sem volt valami meggyőző produktum...

Íme a magyar csoport állása:
1. Finnország 1 1 0 0 3:1 3 pont
2. Észak-Írország 1 1 0 0 2:1 3 pont
3. Románia 1 1 0 0 1:0 3 pont
4. Görögország 1 0 0 1 0:1 0 pont
5. Magyarország 1 0 0 1 1:2 0 pont
6. Feröer-szigetek 1 0 0 1 1:3 0 pont

Arrow

Erős volt a balkáni levegő a franciáknak

A spanyolok hétközi legyőzése után a Balkánra, pontosabban Szerbiába utazott a francia válogatott, hogy felkészülési mérkőzés keretein belül mérkőzzön meg déli szomszédunkkal. Kemény diónak bizonyult Advocaat csapata a gallok számára... 

Szerbia - Franciaország 1-1 (0-1)
Szerbia: Stojkovic - Ivanovic, Mitrovic, Nastasic, Kolarov - Gudelj (Kozmanovic 61.), Matic, Tosic - Markovic (Ljajic 86.), Djordjevic (Mitrovic 75.), Tadic (Djuricic 61.).
Franciaország: Lloris - Digne, Mathieu, Varane, Sagna - Schneiderlin, Cabaye, Pogba (Matuidi 74.) - Cabella (Lacazette 60.), Remy (Benzema 60.), Sissoko (Valbuena 82.).
G: Kolarov (80.) ill. Pogba (13.)

Habár Pogba góljának köszönhetően a franciák szereztek vezetést a 13. percben a szerb csapat abszolút nem játszott alárendelt szerepet, sőt a mérkőzés egyes periódusaiban még irányították is a játékot. Halkan azért megjegyeznénk, hogy a francia kapitány Deshamps több helyen változtatott a csapaton és kipróbált több játékost is, ez persze nem lehet kifogás. A szerbek játékán egyébként egyre jobban látszik a holland kapitány munkája, összeszedettek, keretük pedig igen erős. Mondhatni, hogy a fejlődés megkérdőjelezhetetlen, szemmel látható. Helyzetek mindkét oldalon akadtak, ám vagy Lloris, vagy Stojkovic óvta meg saját kapuját a góltól. A végjátékban aztán Kolarov betalált, egyenlítettek a szerbek, a találat egyben pedig a végeredmény beállítását is jelentette.


További barátságos mérkőzések:
Marokkó - Líbia 2-0
Paraguay - Egyesült Arab Emírátusok 0-0

Arrow

EB-selejtező: Müller duplája német győzelmet hozott

Megkezdte a selejtezősorozatot a regnáló világbajnok is, mely roppant nehéz és küzdelmes mérkőzést vívott Skócia ellen. A győzelmet Müller duplájának köszönheti a Nationalelf, míg Dortmundban nagy az aggodalom, Reus a hosszabbításban ugyanis megsérült. 

Németország - Skócia 2-1 (1-0)
Dortmund, Signal Iduna Park 80209 néző; Vezette: Svein Moen
Németország: Neuer - Rudy, Boateng, Howedes, Durm - Kramer, Kroos, Müller, Reus (Ginter 90+2.), Schürrle (Podolski 84.) - Götze.
Skócia: Marshall - Whittaker, Hanley, Martin, Hutton - Anya, D. Fletcher (McArthur 58.), Mulgrew, Bannan (S. Fletcher 58.) - Morrison, Naismith (Maloney 82.).
G: Müller (18., 71.) ill. Anya (66.)
Sárga: Durm (72.), Müller (90+5.) ill. Hanley (50.), Morrison (76.), Mulgrew (90+1.)
Kiállítva: - ill. Mulgrew (90+4.)

Az argentinok ellenében elszenvedett csúnya fiaskó után immáron tétmérkőzés következett a regnáló világbajnok számára. Löw tanítványai ahogyan az várható is volt, roppant magabiztosan kezdték a mérkőzést, a labda alig volt a skótoknál. Az első valamirevaló helyzetet nyolc perc elteltével jegyezhettük fel, ekkor Thomas Müller szalasztott el egy hatalmas gólszerzési lehetőséget. Ami késik, nem múlik, tíz minutummal később rezgett a háló, ezúttal Müller nem hibázott, Rudy beadását követően fejjel bólintott Marshall kapujába. A 27. percre kanyarodva egy Reus bombát csodálhatott a Signal Iduna Park népes közönsége, ám a skótok kapuvédője káprázatos védést bemutatva őrizte meg csapata kapuját az újabb gól elől. Összességében sokkalta jobbak voltak a németek, ám a skótok játékában benne  volt a gól, így a Nathionalelf nem igazán dőlhetett hátra, hiszen egy gólos előny pillanatok alatt a semmivé lehet.

A második félidő elején aztán kis híján elolvadt a német előny, az Everton kiválósága Naismith találta el a jobb oldali kapufát, melyről a játékszer kifelé pattant. A 61. percben aztán Reus találta magát hatalmas helyzetben, ám amekkora volt a lehetőség, olyan rosszra sikeredett a befejezés. Idő közben a túloldalon ismét Naismith ficánkolt, nem lehettek nyugodtak a német szurkolók. Az egyre élénkebb skótok aztán a 66. percben betaláltak, Anya kapott remek labdát, s a saját térfeléről indulva gyalogolt a hazaiak tizenhatosáig, majd lőtt Neuer mellett a hosszúba. A németek játéka megállt, mintha valamit kivettek volna a gépezetből...! A bekapott gól után aztán összekapta magát Löw csapata, a 70. percben Götze vétette észre magát egy életerős lökettel, ám ezt még Marshall hárítani tudta. Az ezt követő szöglet után azonban újra rezgett a háló, Müller duplázott, mesterien csapott le a lecsorgóra. A folytatásban Götze előtt kétszer is remek helyzet adódott, ám a Bayern ásza nem tudott élni a helyzettel, míg a skótok több ízben is veszélyes kontrákat vezettek, ám komoly gólhelyzetet nem sikerült kialakítaniuk. Esemény maradt a hosszabbításra is, előbb Reus kapott a lábához, a BVB szurkolók pedig a fejükhöz, megkezdődött az aggódás, a nemrégiben visszatérő klasszis fájdalmas arccal hagyta el a pályát. Mulgrew a hosszabbításban besárgult, majd két percre rá elrúgta a labdát sípszó után, amiért a játékvezető kiállította. Az utolsó szó Mülleré volt, a Bayern gólfelelőse kapufát lőtt, ez volt a mérkőzés záróakkordja. 

Arrow