2013. május 11., szombat

Óriásit lépett az Osasuna a bennmaradás felé, bajban a Depor, a szakadék szélén a Mallorca

Forrósodik a helyzet a spanyol bajnokságban, ami a kiesőzónát illeti. A fordulók, lejátszandó meccsek fogynak, a "pokol" tüze pedig alulról éget, míg nem három áldozatot magába szippant. A szombati játéknapon három kiesőjelölt is pályára lépett, közülük pedig csak egy örülhetett. nézzük a részleteket.

Az Atletic hazai pályán fogadta a fordulót megelőzően liga utolsó Mallorca együttesét. A vendégek számára egyértelműen a győzelem volt a cél, hiszen lemaradásuk egyre tetemesebb. A mérkőzés nem kezdődött jól a számukra, már a 8. percben előnybe került a Bilbao Aduriz góljának köszönhetően. A helyzetet fokozta a24. percben Fontas kiállítása, melynek következtében nagyon kilátástalan helyzetbe kerültek a vendégek. A Mallorca így is foggal körömmel küzdött, dupla annyi kapura lövéssel próbálkozót mint vendéglátója, de eredménytelenül. Nem úgy Llorrente, aki a 79. minutumban eldöntötte a három pont sorsát. A szépítés két perccel később érkezett Dos Santos révén, de ekkor már késő volt. Még az utolsó perc azért tartogatott "izgalmat" ha lehetígy mondani, egy újabb kiállítással Navarro intézte el, hogy ne lehessen pályán csapata soron következő sorsdöntő bajnokiján. A többi eredmény ismeretében elmondható, hogy a Mallorca immáron 5 pontra a 17. már nem kieső helytől és csupán három forduló, azaz 9 szerezhető pont van. Hibának innentől nincsen helye, és még a szerencse is kell, hogy az eredmények számukra kedvezően alakulhassanak, A Bilbao a középmezőny alját képezte, a kiesés szele őket nem fújta meg, maximum kis szellőt érezhettek belőle. Viszont ezzel a győzelemmel nincskérdés számukra.

Atletic Bilbao - Mallorca 2-1
Gólszerzők: Aduriz (8.), Llorente (79.) ill. Dos Santos (81.)
Kiállítva: Fontas (24.), Navarro (90.)

A Depor nagyon szép hajrába kezdett, három győzelmet követően három döntetlen következett, majd pedig jött a ma esti Valladolid elleni idegenbéli fellépés. A csapat a 18. még pontkieső helyre csúszott vissza a döntetlenekkel, de jegyezzük meg, hogy nemrég még csont nélkül utolsóak voltak. A mai napon is óriásit játszottak, lefocizták mezőnyben a Valladolid együttesét, de ezt a sportot gólra játsszák, a hazaiak pedig kevés helyzetük közül egyet gólra váltottak. Személy szerint Guerra talált be a második félidő elején. A Depor két pontra a 17. helytől, őszintén megvallva a kiesőjelöltek közül talán ők hajráznak a legjobban, az ő játékokban van a legtöbb ötlet, lehetőség.

Valladolid - Deportivo La Coruna 1-0
Gólszerzők: Guerra (48.)

A mai játéknapból és úgy tűnik ebből a fordulóból a kiesőjelöltek közül a legjobban az Osasuna együttese jön ki, mely hazai pályán meg tudta szerezni a három bajnoki pontot a Getafe ellenében. Mezőnyben nem volt nagy különbség a két együttes közt, azonban jóval több lövéssel próbálkoztak a hazaiak, melynek eredmény a 75. minutumban Arribas találata lett. Az Osasuna ezzel a győzelemmel négy ponttal ellépett a kiesőzónától.

Osasuna - Getafe 1-0
Gólszerzők: Arribas (75.)

Őszi Ádám

Kifosztaná a Milan a PSG-t! - nagy tervek de vajon reálisak?

Az AC Milan együttesénél újra éledt a futball! A klubot a szezon elején eltemették, mondván, a rutinos öreg rókák távozását követően nem igazolt a klub meghatározó játékosokat, sőt értékeinek egy részét is kénytelen volt kiárusítani a rossz anyagi helyzet miatt. A csapatot elhagyta Ibrahimovic, majd pedig a Thiago Silva játékjogáért fizetett óriási összeget a PSG. Nyáron a tervek szerint fordul a kocka! 

Úgy fest, meglesz a Bajnokok Ligája indulás és jelentősen szeretnék megerősíteni a klubot, szivárogtak ki hírek a milánói klub háza tájáról. A Corriere dello Sport arról értesült, hogy két PSG játékos, név szerint a csapatot egy esztendeje elhagyó Thiago Silva és a szintén Olaszországot háta mögött hagyó támadó Ezequiel Lavezzi van célkeresztben.

Azzal azonban tisztában kell lenni, hogy a PSG nagy álmokat sző és nem azért igazolta le a világ egyik, ha nem a legjobb középhátvédjét, hogy rövidesen továbbadjon rajta. Silva leigazolása, visszaszerzése nem realitás, legalábbis mi így érezzük, a Milan pénztárcájába, anyagihelyzetébe viszont nem látunk  bele.

Sokkal reálisabb lehet Lavezzi megszerzése, akinek piaci értékét 28 millió euróra becslik és ő nem olyan fontos láncszeme ennek a PSG-nek. Hallani lehetett olyan híreket is, mely szerint a párizsiak csatár poszton erősítenének. Több alkalommal felsejlett Rooney neve és Ferguson visszavonulásával távozása akár ténylegessé is válhat. Így pedig a Lavezzi transzfer könnyen megvalósulhatna.

Őszi Ádám

Draxler új szerződése Németország legnagyobb kivásárlási összegét tartalmazza

Korábban már beszámoltunk róla, hogy a német futball jövőjének kikiáltott ifjú titán Julian Draxler szerződést hosszabbított klubjával a Schalkee 04 együttesével. Az ifjú titánt megkörnyékezte az ősi rivális Dortmund, ő azonban habozás nélkül nemet mondott. A Bild pedig most felfedte az új szerződés részleteit.

A gelsenkircheni klubnál óriási az öröm, kiplakátolták az egész várost. A képen Draxler látható a következő felirattal - "Büszkeséggel és elhivatottsággal 2018-ig" - eddig szól a fiatal német új szerződése.

Anyagi téren is jóval többet keres majd Julian, eddigi fizetését megduplázták és immáron 3 millió euró lesz az éves keresete. A legnagyobb "szenzációt" a kivásárlási ár keltette, hiszen a jelenlegi legmagasabb németországi kivásárlási ár lett az övé a szerződésben megfogalmazott 45 millió eurónak köszönhetően.

Ha így folytatja az ifjú titán, aligha tölti ki ezt a szerződés! Idővel minden kiderül...

Őszi Ádám

Championship rájátszás: Nem tudott előnyt szerezni hazai pályán a Crystal Palace

Javában zajlik a Chamiponship feljutásért vívott rájátszása. A küzdelemben négy együttes érdekelt, a tabella harmadik helyezettjétől a hatodikig. Mint minden esztendőben ezúttal is három kieső volt a Premeir League-ből, feljutni automatikusan pedig csak a a Championship első két helyezettje jut. Mögöttük kezdődik egy négy csapatos rájátszás a fennmaradó egy helyért.

A szabályok szerint a harmadik a hatodikkal, míg a negyedik az ötödikkel vív egy oda visszavágós párharcot, a "finalisták" pedig a Wembley gyepén vívhatják ki a PL szereplés jogát. A csütörtöki napon a hatodik helyre az utolsó pillanatban becsúszó Leichester 1-0-ás előnyt tudott szerezni aWatford együttesével szemben, míg tegnap azaz péntek este a Crystal Palace fogadta a Brighton együttesét.

A találkozó kiegyenlített küzdelmet hozott, melyen egyik fél sem tudta bevenni a másik kapuját, így a vendég Brighton örülhetett jobban a Selhurst Park gyepén a lefújás pillanatában.

Championship rájátszás:

1. forduló:
Leichester - Watford 1-0
Crystal Palace - Brighton 0-0

2. forduló:
Vasárnap: Watford - Leichester 13:30
Hétfő: Brighton - Crystal Palace 20:45

Döntő; Wembley
? - ?

Egyik párharc sem dőlt el, egyik csapat sem tudott tetemesebb előnyre  szert tenni, így minden a visszavágókon dől majd el.

Őszi Ádám