2014. augusztus 14., csütörtök

Király Gábor Angliába szerződhet - sajtóhír

Angol és német sajtóhírek szerint bár visszakerülhet a hétbégi kupamérkőzést követően Király Gábor az 1860 München első keretéhez, közel sem biztos, hogy az Oroszlánok szerelésében folytatja pályafutását a 38 esztendős kapuvédő, akinek Angliából akadt érdeklődője. 

A korábbi magyar válogatott kapuvédő jelenleg száműzetését tölti a második csapatnál, ugyanis az RB Leipzig elleni bajnokin összekülönbözött csapattársával, ezt pedig Moniz vezetőedző a mérkőzés után szankcióval jutalmazta. A legfrissebb hírek szerint a hétvégi kupamérkőzés után Moniz visszaveszi majd a magyar kapust az első keretbe. 

A legfrissebb hírek szerint azonban könnyen lehet, hogy Király Gábor visszatér Angliába, ugyanis a Premier Leaguetől búcsúzó Fulham vezetőedzője Felix Magath felfigyelt a kialakult helyzetre és lecsapna a magyar kapuvédőre. 

Király korábban már négy angol klubnál is megfordult, hosszabb időt töltött a Crystal Palace kapujában, majd védte a Burnley, a West Ham és az Aston Villa kapuját egyaránt.

Arrow

Eladja spanyol kiválóságát a Manchester City

Zajlik az élet a regnáló angol bajnok Manchester City háza táján is, a Polgárok bejelentették David Silva és Vicente Kompany hosszabbítását, illetve úgy fest, hogy megválnak spanyol válogatott játékosuktól Javi García személyében. 

A 27 esztendős védekező középpályás a mögöttünk álló szezonban 43 tétmérkőzésen kapott lehetőséget vagy kezdőként, vagy pedig csereként, ám nem számít a csapat alapemberének. Mangala érkezésével pedig igen csak ellehetetlenülni nagyobb szerepvállalásra való esélye, illetve a Citynek sem kell egy posztra tömérdeknyi játékos, így meghallgatták a kérőket, akik között a Napoli, az Inter és korábbi klubja a Benfica mellett a Zenit szerepelt.

Úgy fest, a befutó, a bajnokságot remekül kezdő orosz bajnok lehet, mely 15 millió euró körüli összeget adhat Javi García játékjogáért cserébe. Halkan megjegyezzük, hogy a Polgároknak nagyon figyelniük kell a Fifa pénzügyi fair-play szabályára, így könnyen elképzelhető, hogy az egyensúly érdekében nem García lesz az utolsó távozó. A transzfert hamarosan hivatalosan is bejelenthetik. 

Arrow

Győztest avattak a Libertadores-kupában

Története során először hódította el a dél-amerikai kontinens legrangosabb trófeáját a Libertadores-kupát az argentin San Lorenzo együttese, mely köztudottan Ferenc pápa kedvenc együttese. Az odavágón elért döntetlent követően hazai környezetben egy gól döntött a San Lorezno javára, ezzel 2009 után négy esztendőnyi brazil uralmat követően ismételten argentin bajnoka van a sorozatnak. 

A mérkőzést bár jobban kezdte a Nacional, gólt Ortigoza révén a San Lorenzo jegyzett. A hazaiak egy jezezést követően jutottak büntetőhöz, melyet a paraguayi válogatott középpályás értékesített, ezzel saját nemzetének klubcsapatát sodorva a vereség szélére. A folytatásban kinyílt a Nacional, kontrákra nyújtva teret, ám a San Lorenzo nem tudott ezzel élni. A mérkőzésen azonban nem született több gól, így  Ferenc pápa kedvencei örülhettek.

Ezzel a San Lorenzo kvalifikálta magát a 2015-ös FIFA-klubvilégbajnokságra, melynek résztvevője lesz a Bajnokok Ligája győztes Real Madrid, az OFC-bajnokok ligája győztese Auckland City, illetve a CONCACAF-bajnokok ligája győztese  a Cruz Azul. A többi csapat kiléte még ismeretlen.

Libertadores-kupa
Döntő, visszavágó
San Lorenzo (argentin) - Nacional Asunción (paraguayi) 1-0 (1-0)
G: Ortigoza (36. -büntető) ill. -
Győztes: a San Lorenzo, 2–1-es összesítéssel

Arrow