2014. június 23., hétfő

Van Gaal cseréi Jokert értek, csoportelső Hollandia!

A támadófutball ünnepére készültünk, ám nem ezt kaptuk, a holland válogatott ugyanis roppant taktikusan játszott, lévén számukra a döntetlen is jó volt a csoportelsősséghez. A három pont sorsáról aztán Van Gaal csodacseréi döntöttek, ezzel pedig ha csúnya játékkal is, de eredményesen, nyertek Robbenék.  

1. félidő: Ként fantasztikus játékos nélkül érkeztek meg a csapatok a pályára, a hollandoknál Robin van Persie sárga lapok miatt, míg a túloldalon Vidal, sérülés és elővigyázatosság gyanánt hagyta ki a meccset. Tömött lelátok és heroikus hangulat fogadta a csapatokat, ám a mutatott játék nem nőtt fel a nézőtérhez. Chile számára csakis a győzelem hozhatta meg a csoportelsősséget, így nekik kellett előre menni, Van Gaal legénysége nem erőltette a támadójátékot, inkább beált védekezni, kontrákra lesni. A hatalmas tét, a brazilok elkerülése érezhetően rányomta a meccsre a bélyegét, a feszültség tapintható volt.

Az első helyzetet a 23. percben jegyezhettük fel, egy chilei szögletnél nagy volt a tömörülés a kapu előtt, így egy visszagurított variációt láthattunk, ám Gutiérrez 14 méterről fölé lőtt. Az első valamirevaló holland lehetőségre a 35. percig kellett várnunk, ekkor Robben ívelt be egy rögzített helyzetet, a felkószáló De Vrij pedig 5 méterről fejelt mellé, nem tudta irányítani a labdát. Sok mindent elárult az a statisztika, mely 47-167-es passzarányt mutatott Chile javára! Ennek ellenére nagyobb helyzeteket Robbenék dolgoztak ki. A Bayern zsenije a 40. percben saját térfeléről indult meg, s vezette a labdát az ellenfél büntetőterületén belülre, ahol aztán keresztbe ellőtt a kapu előtt. Két percre rá kettő a három ellen mehettek, ám Lens ahelyett, hogy kereste volna a túloldalon Robbent, csúnyán a kapu fölé lőtt. Az első félidő legnagyobb helyzete Gutiérrez előtt adódott a 44. percben, hét méterről sikerült a kapu fölé csúsztatni egy beadást követően a játékszert. Meddő chilei mezőnyfölény, pár veszélyes holland kontra és semmi más...!

2. félidő: A második játékrész aztán ugyan úgy kezdődött mint az első, Chile próbálkozott, Van Gaal pedig immáron láthatóan türelmetlen volt, a kapitánynak nem tetszett a hollandok által mutatott játék. Az első lövést az 56. percben jegyezhettük fel, ekkor Sanchez 40 méterről eresztett el egy löketet mely jócskán fölé szállt. Viszont tény ami tény, az első kísérlet most előbb jött, mint az első felvonásban. A találkozó előtt a támadófoci ünnepét vártuk, de nagyon nem ezt kaptuk...! 

A 65. percben aztán Sanchez bőrözte be ellenfelét az alapvonalon, majd pár fokos szögből tüzelt, Cillessen a helyén volt. A túloldalon aztán Robben kevergetett, majd lőtt 16-ról, a labda igaz kipattant Bravo kezéről, ám a kapuvédő begyűjtötte a bogyót. Mindkét kapitány cserélt, friss erővel lódultak a felek az utolsó húsz percnek.

A 75. percben aztán Robben szögletét követően a labda Kuyt fejét találta meg, a rutinos támadó azonban nem tudta a kapura irányítani azt. Egy minutummal később aztán a csereként beálló Depay dolgoztatta meg Bravot, aki a léc fölé tolta a labdát. A szögletet követően aztán rezgett a háló, második labdaérintéséből gólt szerzet Fer, aki Janmaat beadása után bólintott a kapuba (1-0). 

A 81. percben aztán kis híján De Jong csúsztatott a saját kapujába. A folytatásban nem sikerült egyenlíteni, sőt a hosszabbításban Robben robogott el a bal szépen majd tálalt az érkező Depay elé, aki könnyedén passzolt a kapuba (2-0). 

Ezzel eldőlt, hogy Hollandia csoportelsőként, míg Chile másodikként lép a nyolcaddöntőbe és várja este soros ellenfelét az 'A' jelű kvartettből.

Hollandia - Chile 2-0 (0-0)
Sao Paulo, Arena Corinthians 66294 néző; vezette: Bakary Gassama (gambiai) 
Hollandia: Cillessen - Vlaar, De Vrij, Blind, Janmaat - De Jong, Sneijder (Fer 77.), Wijnaldum, Robben - Kuyt (Kongolo 89.), Lens (Depay 69.).
Chile: Bravo - Medel, Gato Silva (Valdivia 70.) Jara, Mena - Isla, Aránguiz, Diaz, Gutiérrez (Beausejour 46.) - Vargas (Pinilla 84.), Sánchez.
G: Fer (77.), Depay (90+2.) ill. -
S: Blind (64.) ill.  Gato Silva (25.)
Kiállítás: - ill. -

A B-csoport végeredménye:
1. Hollandia 9 pont (10-3)
2. Chile 6 pont (5-3)
3. Spanyolország 3 pont (4-7)
4. Ausztrália 0 pont (3-9)

Őszi Ádám

VB 2014: Meghalt öt Ecuadori szurkoló!

Tragédiába torkollott a Honduras elleni 2-1-es győzelem megünneplése Ecuadorban, erről számoltak be a helyi hatóságok! A találkozó másnapján öt holttestet találtak egy Santo Domingo de los Tsachilasi motelben, nemsokkal a főváros mellett. 

Az öt fiatal áldozat, 20-24 év közti szurkolók, minden bizonnyal tiltott, illegálisan előállított alkoholt fogyasztottak, mely vélhetően szennyezett volt. Ez okozhatta vesztüket.

A hatóságok nyomozást indítottak, és megpróbálják felgöngyölíteni az alkohol eredetét, mely nem az első és sajnos minden bizonnyal nem is utolsó áldozatait szedte Ecuadorban.

Őszi Ádám

Besic a spanyol pontvadászatban!?

Az  EFE spanyol hírügynökség beszámolója szerint a Ferencváros bosnyák légiósa Muhamed Besic napokon belül a spanyol pontvadászatban találhatja magát. 

A hírek szerint Miguel Torrecilla, a Celta Vigo sportigazgatója igen csak szorgalmasan dolgozik azon, hogy a jelenleg a világbajnokságon szereplő játékos a klub kötelékébe tartozzon. Arról azonban nincsen hír, hogy milyen ajánlat érkezhet Besic játékjogáért, melyre korábban azt mondta a Fradi vezetősége, hogy 2-3 millió euró alatt szóba sem állnak a kérőkkel.

A 21 esztendős játékosnak 2016 nyaráig érvényes szerződése van a Fradival, a transfermarkt.de legutóbb 1 millió euróra taksálta piaci árát, ám ez azóta jócskán felsrófolódott. A világbajnokságon mind Argentína, mind pedig Nigéria ellen végig a pályán volt, csapata egyik legjobbjaként.

Őszi Ádám

Európa Liga: Bemutatjuk a Fradi és a Diósgyőr ellenfelét

A Bajnokok Ligája után az Európa Ligában is sorsoltak, így  ellenfelet kapott a Ferencváros és a Diósgyőr egyaránt. Mindkét magyar klub Máltára látogat, kötelező győzelmek a láthatáron! A Fradi a Sliema Wanderers, míg a DVTK a Birkirkara személyében kapott ellenfelet. 

Ferencváros:
Igen csak verhető ellenfelet kapott a Fradi a máltai pontvadászat ötödik helyezettjének személyében. A Sliema Wanderers egy igen patinás klub, 1909-ben alapították és azóta 26 bajnoki címet és 20 kupagyőzelmet ünnepelhetett a csapat, igaz az utóbbi tíz évben nem sok babért termett számukra. A csapat igen csak kulturált körülmények között játszik, a Ta' Qali National Stadionban, melynek befogadóképessége 18 ezer fős. A Fradi védelmének a nigériai Ohawuchire kell majd odafigyelni, a támadó 21 gólt jegyzett a szezonban.

Diósgyőr:
A miskolciak egy nehezebbnek mondható ellenfelet kaptak, ugyanis a Birkirkara mindössze egy pontal maradt le a bajnoki címről, az alapszakaszt még az élen zárta. A klubot 1950-ben alapították, azóta 4 bajnoki cím és 4 kupagyőzelem kötődik az együttes nevéhez. Arról nincsen információnk, hogy nemzetközi meccset játszhat-e a csapat saját stadionjában. A Birkirkara legveszélyesebb játékosa a brazil Jhonnattann, a csatár 21 találatot jegyzett a 2013/2014-es szezonban.

Európa Liga
Első selejtezőkör:
Diósgyőri VTK–Birkirkara (máltai)
Sliema Wanderers (máltai)–Ferencváros
FC Tiraspol (moldovai)–Inter Baki (azeri)
Hibernians (máltai)–Spartak Trnava (szlovák)
Sant Julia (andorrai)–FK Csukaricski (szerb)
Cselik (montenegrói)–NK Koper (szlovén),)
Szioni Bolniszi  (grúz)–Flamurtari  (albán)
FK Turnovo (macedón)–Csihura Szacshere (grúz)
Sirak (örmény)–Sahtyor Karagandi (kazah)
College Europa (gibraltári)–FC Vaduz (liechtensteini)
Gabala (azeri)–Siroki Brijeg (bosnyák) 
Veris Chisinau (moldovai)–Liteksz (bolgár)
UE Santa Coloma (andorrai)–Metalurg Szkopje (macedón)
Kajrat Almati (kazah)–FK Kukësi (albán)
Folgore (San Marinó-i)–Buducsnoszt Podgorica (montenegrói)
Mika Astarak (örmény)–RNK Split (horvát)
Botev Plovdiv (bolgár)–Libertas (San Marinó-i)
Lovcsen (montenegrói)–Zeljeznicar (bosnyák)
Shkendija (macedón)–Zimbru (moldovai)
Pjunyik (örmény)–FK Asztana (kazah)
Rudar (szlovén)–KF Laci (albán)
Differdange (luxemburgi)–Atlantas Klaipeda (litván)
VPS (finn)–Brommapojkarna (svéd)
B36 Tórshavn (feröeri)–Linfield (északír)
Fram Reykjavík (izlandi)–Nömme Kalju (észt)
Rosenborg (norvég)–FK Jelgava (lett)
Derry City (ír)–Aberystwyth Town (walesi)

Őszi Ádám

Bajnokok Ligája: Bemutatjuk a Loki ellenfelét

Éppen, hogy véget ért az előző szezon, már minden kezdődik újra előröl, ugyanis délben megtartották a Bajnokok Ligája 2014/2015-ös szezonjának első sorsolását, ezáltal pedig ellenfelet kapott a magyar bajnok Debrecen. A Loki nyerhető párharcra készülhet az északír bajnok Cliftonville személyében. Íme a további párosítások.  

Az FC Cliftonville egy fővárosi csapat, Belfast együttese, mely igen mélyre nyúló múlttal rendelkezik, ugyanis 134 évvel ezelőtt 1879-ben alapították. Nem egy rekordbajnok együttesről van szó, ugyanis mindössze öt bajnoki címet tudhat magáénak a klub, ebből azonban kettőt az utóbbi két kiírásban gyűjtött be. A mögöttünk álló szezonban az alapszakaszt tekintve csupán második lett a csapat a Linfield mögött, ám a rájátszásban hibátlannak bizonyultak, ezzel pedig az élre törtek. A csapat erejét, eredményességét két támadója jellemezte, Joe Gormley, Liam Boyce együtt 48 gólt szerzett. Igen ám, de Boyce ellen már biztosan nem kell készülnie a Lokinak, ugyanis a 21 gólos csatár a skót Ross Countynál folytatja pályafutását.

Ami a Cliftonville nemzetközi kupaszereplését illeti, a csapatnak eddig sok babér nem termett, rendszerint nagy pofonokba szaladtak bele. Ezen a lapon említhetjük 2008-ban a FC Köbenhavn elleni 11-0-ás összesítést, vagy a Celtic elleni 0-5-ös zakót. Eddig csupán egy párharcot tudtak megnyerni, a horvát Cibalia ellenében 1-0-ás összesítéssel. Nem egy világverő csapatról van tehát szó, a Loki számára kijelenthető, hogy a továbbjutás kötelező. 

Kondás Elemér a Loki hivatalos honlapjának így nyilatkozott - "A svéd bajnok Malmőt szerettük volna elkerülni, ez teljesült. A Cliftonville-ről annyit tudunk, hogy legutóbb hatpontos előnnyel végzett az élen a nagy rivális, Észak-Írországban szinte egyeduralkodónak számító Linfield előtt. Egyik legveszélyesebb játékosuk, a 24 éves Joe Gromley, aki 27 találattal lett gólkirály a bajnokságban, és bekerült az északír válogatottba is. Az elmúlt négy évben mindig indultak valamelyik nemzetközi kupában, két éve például a svéd Kalmart hazai pályán legyőzték 1-0-ra az El-selejtezőben, ami jelzi, hogy mindenkinek nagyon komolyan kell venni a két találkozót. A következő napok feladata lesz, hogy a lehető legtöbb információt gyűjtsük be ellenfelünkről."

Az elkövetkezendő napok az ellenfél felderítésével telnek majd.

Őszi Ádám

Válogatott szerb játékossal erősített a Lazio

Hat esztendő után elhagyja az Udinese csapatát Dusan Basta és délebbre, az olasz fővárosba költözik. A 11-szeres szerb válogatott védő az SS Lazio játékosa lesz. 

Egyenlőre még várat magára a hivatalos bejelentés, ám mindenki kész tényként kezeli a transzfert, melynek részletei még nem láttak napvilágot, ám lévén Basta 2016-ig érvényes szerződéssel bír, komoly anyagi vonzata lehet a történetnek. A transfermarkt.de 8 millió euróra taksálta legutóbb a 29 esztendős védőt, aki hosszú évek óta erősítette az udinei csapatot, a mögöttünk álló szezonban 34 mérkőzésen lépett pályára. 

Összességében 123-szor öltötte magára az Udinese mezét és védő létére 11 gólt és 11 gólpasszt jegyez, ami nem mondható rossznak.

Őszi Ádám

VB 2014: Mexikó és Horvátország a továbbjutásért, Brazília a szurkolókért - előzetes

Magyar idő szerint éjjel az USA-Portugália mérkőzéssel befejeződött a második forduló, a csapatok pedig immáron a harmadik, mindent eldöntő mérkőzésre készülnek. Változik a szisztéma egy csoporton belül egy időpontban lesznek a meccsek, így lehet majd kapcsolgatni a készülékeket. Az 'A' jelű kvartettben a házigazda a csoportelsősségért lép pályára, míg a horvátok és a mexikóiak a továbbjutásért szállnak harcba. Halkan jegyezzük meg, hogy még a brazilok továbbjutása sem biztos matematikailag...
  

A csoport: 
Kamerun-Brazília 22:00 (m2)
Brazíliaváros, Estádio Nacional
Játékvezető: Jonas Eriksson (svéd)

Nem fér kétség hozzá, hogy melyik az erősebb és esélyesebb csapat, Kamerun romokban hever, csapaton belül vannak gondok és nézeteltérések, a meccs után pedig biztosan csomagolhatnak Eto'o-ék! Brazília, elvárás, ki kell szolgálni a közönséget, hiszen eddig nem sok jót kaptak, ez pedig egy remek alkalom lehet erre. A biztos csoportelsősség Brazília számára csak a győzelemmel van meg, illetve azzal sem, ugyanis ha Mexikó is nyer, akkor a gólkülönbség dönt majd. Kiesni akkor eshetnek ki a brazilok, ha Kamerun nyer, a Horvátország-Mexikó mérkőzés pedig döntetlennel végződik. Ekkor a gólkülönbség kerülne előtérbe a brazilok és a horvátok közt, mely jelenleg plusz kettő mindkét félnél. 

A felek 1994-ben a világbajnokságon a csoportkörben futottak össze, akkor a brazilok 3-0-ra nyertek. Az ezredforduló óta két ízben ismételten megmérettettek, mindkétszer a Konföderációs Kupa keretein belül. A 2001-es csoportmecset a brazilok nyerték meg 2-0-ra, míg két esztendővel később szintén a csoportkörben Eto'o találata döntött és kiestek a brazilok.

A csoport: 
Horvátország-Mexikó 22:00 (m1)
Recife, Arena Pernambuco
Játékvezető: Ravshan Irmatov (üzbég)

Igazi ádáz küzdelem várható a két csapat egymás elleni mérkőzésén. Két hasonló kaliberű együttes, ám teljesen eltérő játékstílussal, az izgalom szinte biztosan garantált. Ha nyer Mexikó, akkor biztosan továbbjutó, sőt még a csoportelsősségre is esélye van a másik meccs eredményének függvényben. A döntetlen szintén a közép-amerikaiaknak kedvez, ám a másik meccs függvényében halvány esélye a horvátoknak is lenne, ez az az eset amit felvázoltunk korábban, a brazilok kiesése. Egy esetleges horvát győzelem bizost továbbjutást jelentene déli szomszédunk számára, mely szintén lehet még akár csoportelső is.

A felek egy ízben már összemérték tudásukat a világbajnokságok történetében, 2002-ben Mexikó 1-0-ra tudott nyerni a csoportmeccsek során.

Őszi Ádám

VB 2014: Hollandia és Chile az elsőségért, Spanyolország a becsületéért - előzetes

Magyar idő szerint éjjel az USA-Portugália mérkőzéssel befejeződött a második forduló, a csapatok pedig immáron a harmadik, mindent eldöntő mérkőzésre készülnek. Változik a szisztéma egy csoporton belül egy időpontban lesznek a meccsek, így lehet majd kapcsolgatni a készülékeket. A 'B' jelű kvartettben a továbbjutók kérdése már eldőlt, azonban nagyon fontos és eldöntendő kérdés a csoportelsősség, illetve a becsület megőrzése... 

B csoport: 
Ausztrália-Spanyolország 18:00 (m2)
Curitiba, Arena da Baixada
Játékvezető: Nawaf Ghayyath Shukrulla (bahreini)

Két immáron búcsúzó csapat csatája ellenkező érzelmekkel, ugyanis Ausztrália a mutatott játékkal mindenkit meglepett pozitív értelemben, míg ez a spanyolokról is elmondható, csak totál negatívan lefestve. A felek a csoport harmadik helyéért, illetve európai részről a becsületükért lépnek majd gyepre. Del Bosque tanítványai számára csakis a győzelem az elfogadható, ám ez ilyenkor már fejben igen nehézkes. Ausztrália tét nélkül, felszabadultan játszhat, igaz legjobbja a két gólos Cahill nem lehet ott a pályán két sárga lap végett.  A feleknek nincsen feljegyzett mérkőzése az ezredforduló óta, két egymás számára ismeretlen gárda csap össze.

B csoport: 
Hollandia-Chile 18:00 (m1)
Sao Paulo, Arena Corinthians
Játékvezető: Bakary Gassama (gambiai)

A tét hatalmas, nevezetesen a csoportelsősség, mely a jobb ágra való kerülésről hivatott dönteni. Nevezetesen az első minden bizonnyal elkerüli Brazíliát és a Mexikó-Horvátország meccs győztesével fog majd játszani a negyeddöntőbe kerülésért az alsó ágra kerülve. Két fantasztikus formában lévő csapat, kérdés, hogy a forma meddig art ki, mennyire volt jó az időzítés. A feleknek van egy feljegyzett mérkőzése még 1928-ból az olimpiáról, akkor a csoportkörben 2-2-es döntetlent értek el a csapatok. Az oddsmesterek nagyon egyformán ítélik meg az esélyeket, egy picivel az Oranje rendelkezik alacsonyabb szorzóval. A felek legjobbjai mind a pályán lehetnek, nincsen sérült és eltiltott. 

Őszi Ádám