2014. július 7., hétfő

Viszlát Monaco! - Megvan Éric Adibal új klubja

Igen meglepőt húzott Éric Abidal az FC Barcelona korábbi klasszisa. A középső védő pár nappal korábban még szerződést hosszabbított az AS Monaco csapatával, most azonban bejelentette távozását. A francia nem csak csapatot, de bajnokságot is váltott, Görögországba az Olympiakoshoz szerződött. 

A 34 éves francia védő már át is esett az ilyenkor szükséges orvosi vizsgálatokon és aláírta két éves kontraktusát a görög bajnokkal. A váltás anyagi vonzatát nem hozták nyilvánosságra.

Abidal egy szezont töltött Monacóban, 29 mérkőzésen játszott és oroszlánrész vállalt a csapat bajnoki ezüstérmében, mely hosszú idő után Bajnokok Ligája indulást ér a hercegségieknek. 

Arrow 

Ronaldinho a Premier Leagueben!? - sajtóhír

A legfrissebb hírek szerint elképzelhető, hogy a brazil labdarúgás élő legendája a 34 esztendős Ronaldinho a Premier Leaguebe igazoljon egy szezon erejéig. A Barca egykori klasszisának kegyeiért három klub is versenybe szállhat, ám megvan a favorit. 

A beszámolók szerint a Stoke City és a West Ham United is szívesen látná soraiban az Atletico Mineiro klasszisát, ám legnagyobb eséllyel az újonc  Queens Park Rangers pályázik Ronaldinho játékjogára, aki egy éves kontraktust írhat alá, amennyiben sikerül megegyeznie a feleknek.

Ronaldinho legutóbb 2011-ben játszott Európában az AC Milan játékosaként, előtte az FC Barcelona és a Paris Saint-Germain csapatában  fordult meg és alkotott olyat, melyre a futballtársadalom mindig is emlékezni fog. 

Arrow

Hivatalos: Spanyolországból igazolt a Bayern München

Megvan a Bayern München labdarúgócsapatának harmadik nyári igazolása, a csapat tovább spanyolosodik, ugyanis Juan Bernat személyében a harmadik spanyol érkezett a német rekordbajnokhoz. 

A Valencia 21 éves játékosa univerzális, így Alaba helyett a bal védő pozícióban és Ribery helyén a bal szélen is bevethető, ám az imént említett két név hallatán a csapatba kerülése nem lesz könnyű az egyszer biztos. A transzfert a klub hivatalosan is bejelentette, arról azonban még nincsen információ, hogy mennyibe fájt ez a müncheni klubnak, a hírek szerint 10 millió euró cserélhetett gazdát. Bernat átesett az orvosi vizsgálatokon és alá is írta 2019-ig szóló szerződését.

"Nagyon boldog vagyok, hogy a jövőben ennél a nagy klubnál játszhatok. A Bayern Európa és a Világ egyik legnagyobb klubja, nagyon örülök neki, hogy olyan játékosokkal játszhatok majd együtt mint Lahm, Neuer, Schweinsteiger, Robben vagy Ribéry, valamint olyan edzőm lehet mint Pep Guardiola. Mindent kifogok adni magamból, hogy ezzel a klubbal sikeres legyek." - mondta Juan Bernat

"Juan Bernat egy kivételes fiatal játékos, már jó ideje figyelemmel kísértük pályafutását. Gyors, erős, kiválóan szerel, hatalmas a munkabírása. Biztosak vagyunk benne, hogy kiváló befektetés a klub jövőjére nézve" - nyilatkozta Matthias Sammer  a Bayern klubigazgatója.

Arrow

AS Roma, angol és török válogatott érkezett, holland válogatott érkezhet! - hivatalos

A tavalyi szezon meglepetéscsapata az AS Roma nem teketóriázik, a vezetők célja a keret megerősítése, ennek érdekében pedig meg is kezdődtek a munkálatok. Immáron öt labdarúgó érkezése biztos, míg további két játékossal felvették a kapcsolatot. 

Török tehetség és a rutinos angol: A fővárosi klub hivatalosan is bejelentette az egyik ha nem a legnagyobb török tehetség leigazolását. A 20 esztendős Salih Ucan a Fenerbahce csapatától érkezik két éves kölcsönszerződéssel, 10 millió euróért opciós joggal. A Burcaspor saját nevelésű játékosa posztját tekintve irányító és támadó középpályás egyaránt, nagy erősítés lehet a klub számára. A fiatalság mellé pedig a rutin is párosul, habár a hivatalos szerződés-aláírás még várat magára, a klub azonban már twitter oldalán bejelentette a rutinos angol válogatott védő Ashley Cole távozását. A 33 esztendős játékos ingyen érkezik, ugyanis szerződése lejárt a Chelsea együttesével.

Két fiatal és egy rutinos játékos már korábban csatlakozott: Még a télen igazolt két kiváló fiatal játékost az AS Roma, akik most csatlakoztak a kerethez. Egyikőjük a 18 esztendős háromszoros paraguayi támadó, az FC Barcelona neveltje Antonio Sanabria, aki 4,5 millió euró ellenében lett "Farkas". A másik fiatal a 20 esztendős argentin középpályás Leandro Paredes a Boca Juniors neveltje. A rutint az FC Barcelona korábbi ásza Seydou Keita jelenti, a középpályás szabadúszóként érkezett, legutóbb a Valencia csapatát erősített. 

További kiszemeltek: A keret megerősítése azonban itt nem ért véget képben van a jelenleg szabadon igazolható Urby Emanuelson, az Ajax és az AC Milan korábbi játékosa, 17-szeres holland válogatott labdarúgó, illetve a 20 éves belga tehetség Yannick Ferreira Carrasco, aki a bal szélen játszik és az AS Monaco játékosa. Piaci ára 5,5 millió euróra rúg.

Arrow

Ronaldo optimista

Sokak szerint nagy bajban van a Selacao, ugyanis Németország ellen hiányozni fog a védelem oszlopát jelentő Thiago Silva, aki a negyeddöntőben megszerezte második sárgalajpát és a csigolyatörést szenvedő klasszis Neymar, akire gyakorlatilag a brazil válogatott épül. Ennek ellenére Ronaldo Luís Nazário de Lima a válogatott legendás csatára optimista, szerinte Németország repülőre fog ülni. 

A FIFA-com-nak így nyilatkozott Ronaldo a brazil-német elődöntő kapcsán - "Ez a világfutball klasszikusa, és most nem a németek a nagy favoritok. A Selecao a világ minden válogatottja ellen esélyes." - majd azt is hozzátette, hogy 1-0-ra Scolari tanítványai nyernek majd.

Ezt persze a németek nem így gondolják, a Nationalelf talpig felfegyverkezve, nagyobb hiányzó nélkül készül a mérkőzésre és dörzsölik a tenyerüket a két brazil kulcsjátékos kiesése miatt, aminek köszönhetően esélyük igen csak megnőtt a fináléba kerülésre.

Arrow

Megköttetett a Barca-Arsenal üzlet! - sajtóhír

A goal.com információi szerint pont került Alexis Sánchez ügyére, a chilei klasszis Londonba, azon belül pedig az Emiratesbe teszi át székhelyét, ezzel pedig hoppon maradt a többi kérő. 

A 25 esztendős támadó a beszámolók szerint 40 millió euróért válthat klubot, ezúttal tehát nem fukarkodik Wenger és az Arsenal vezetősége. Ezáltal az is eldőlhet, hogy hoppon marad a Liverpool, Manchester United, Juventus trió, mely szintén élénken érdeklődött a katalánok klasszisa iránt. A transzfer még ezen a héten hivatalossá válhat.

Sánchez 2011-ben 26 millió euró ellenében érkezett Barcelonába, ahol 141 mérkőzésen 47 gólt és 36 asszisztot jegyzett. 

Ezáltal az is könnyen létrejöhet, hogy Vidal és Sánchez a válogatotton kívül egy klubcsapatban is tevékenykedjen, ugyanis Wenger eltökélt célja a Juve klasszisának megszerzése. Úgy fest, az Emiratesben komolyan gondolják ezen a nyáron az erősítés fogalmát. 

Arrow

VB 2014: Neymar pályán a döntőben!? - színtiszta spekuláció...

A brazil és a nemzetközi sportsajtóban, a Globo Esporte jóvoltából szárnyra kapott a hír, miszerint Neymar ott lehet a döntőben, amennyiben a brazilok bejutnak. A hír kacsa, az ügyben nyilatkozott a játékos orvosa, a hírt pedig maga a játékos cáfolta meg. Nincsen injekciókúra! 

A Kolumbia ellen megsérülő, csigolyatörést szenvedő Neymar orvosa dr. José Luiz Runco így reagált a sajtóban megjelent hírre -   "Semmi esetre sem akarjuk illúziókba ringatni a brazil népet. A legkisebb esély sincs arra, hogy Neymar játszhasson még a világbajnokságon! Ha a Zuniga belemenésével eltört csigolyájára netán egy ütést kapna a futballista, alighanem fel kéne hagynia az élsporttal." - tehát nagyon kell most vizsázni a Barca játékosának, sérülése véletlenül sem vicc és az is kérdéses, hogy ott lehet-e a lelátón az elődöntő során. Olyan hírek is napvilágot láttak, miszerint szeretne ott lenni a társakkal a kispadon, amennyiben ez kivitelezhető.

Maga a játékos pedig így nyilatkozott - "Szóba sem jött alternatív kezelési mód. Minden más színtiszta spekuláció!"

Arrow

Mi lesz veled Dzsudzsák Balázs!? - megvan a válasz...

Sokakat foglalkoztat a kérdés, hogy mi lesz jelenkorunk legértékesebb magyar labdarúgójának Dzsudzsák Balázsnak a sorsa, aki Eindhoven óta megjárta Dagesztánt és Moszkvát egyaránt, a nemzetközi sajtó szerint pedig jó pár kérője akad. 

A 27 esztendős szélsőnek jövő nyáron lejár a szerződése, klubja a Dinamo Moszkva így cselekvési kényszerben van, vagy eladják Balázst, vagy meghosszabbítják szerződését. Egy biztos, a 19 millió euróért érkező szélsőt ingyen semmiképpen sem szeretnék a csapatok kívül tudni.

Az eddigi hírek arról szóltak, hogy Balázs válthat, a klub nem számít rá, érdeklődőből is akadt bőven, a Lazio, az Everton, a Liverpool, a West Ham, a Fulham és a Bayer Leverkusen neve is felmerült, mint lehetséges állomás. 

A transfermarkt.de szerint 11 milliót érő Dzsudzsák azonban úgy hírlik még is marad és új kontraktust firkanthat alá jelenlegi csapatával a Dinamo Moszkvával.

Szintén ide kapcsolódó hír, hogy Balázs végig játszotta csapata vasárnapi edzőmérkőzését és gólpasszt adott a végeredményt beállító Kevin Kuranyinak. A Dinamo a Sparta Praha ellen diadalmaskodott. A csapat Ausztriában, Dél-Tirolban készül a következő szezonra.

Felkészülési mérkőzés
Dinamo Moszkva–Sparta Praha 2-0 (1-0)
G: Douglas (24.), Kuranyi (85.)

Arrow

Visszavonul a kapuslegenda

Kolumbia kiesését követően bejelentette visszavonulását minden idők legidősebb játékosa, aki pályára lépett a világbajnokságok történetében. Faryd Mondragon a japán elleni meccs hajrájában szállt be és döntötte meg a kameruni Roger Milla rekordját. Egy újabb kiváló karrier ér véget. 

"Ez volt a búcsúm játékosként! Felhagyok az aktív labdarúgással, a legjobb emlékekkel, azzal a büszkeséggel és megtiszteltetéssel, hogy ehhez a harcosokból álló csapathoz tartozhattam." - nyilatkozta Faryd Mondragon, aki 43 évesen és 3 naposan lett rekorder japán ellen, átadva a múltnak a kameruni Roger Milla 94-es rekordját, mely 42 év 39 nap volt.

A veterán kapuvédő 21 esztendeje mutatkozott be hazája válogatottjában és összesen 56 mérkőzésen lépett pályára. Klubszinten számtalan országban és számtalan csapatban megfordult, járt Spanyolországban, Németországban, Franciaországban, Törökországban és megismertette magár Paraguay, Argentína és az Egyesült Államok futballkedvelőivel is.

Karrierjének legjobb és legfontosabb állomása talán a Galatasaray volt, ahol közel 200 mérkőzésen végett, de a Köln és az Independiente csapatánál is remek korszakot tudhat magáénak. karrierjét keretbe foglalta, hiszen profiként nevelőegyesületénél a Deportivo Cali csapatánál mutatkozott be és itt is fejezte be a klubfutballt. 

Arrow