2014. április 25., péntek

Premier League: Sorsfordító ütközetek - előzetes

Elérkeztünk az igazi véghajrához, ami az angol labdarúgó-bajnokság (Premier Leagua) küzdelmeit illeti. A csapatok a hétvége folyamán a 36. fordulóba vágnak bele, jó néhány csapat számára életbevágóan fontos mérkőzések következnek. Lesz aki a kiesés ellen, mások pedig a dobogóért, vagy a nemzetközi kupaindulásért küzdenek. 

Az Everton szemszögéből egy nem mindennapi mérkőzéssel kezdődik a forduló, a kékek a Southampton otthonába látogatnak, egy győzelemmel pedig ha ideiglenesen is, de Bajnokok Ligája indulást érő helyre léphetnek.

A folytatásban aztán két a kiesőzónától hat, illetve öt pontnyira lévő csapat, mondhatni nyugodt párharcát hozza az Aston Villa és a Swansea összecsapása. Igaz, ahhoz, hogy kényelmesen hátradőlhessenek, mindegyikőjüknek pontot kéne szereznie. A Fulham számára sorfordító lesz a Hull elleni hazai derbi, egy hazai vereséggel egyre távolodhat a bennmaradás lehetősége. A Tottenham a Stoke vendége lesz, a londoniaknak pedig még mindig figyelniük kell hátrafelé, ugyanis a United még matematikailag eséllyel pályázik a hatodik helyre. A West Ham számára már megvan a bennmaradás, ellenben Gera Zoltán csapata a West Brom az életéért küzd, jelenleg három pontnyira vannak a kiesőzónától.

A játéknap zárásaként a Manchester United hazai környezetben lép pályára Rayen Giggs irányításával, az ellenfél pedig a Norwich lesz, melyt hátralévő meccsei alapján sokan az egyik kiesőként kezelnek.


Vaárnap aztán kiesési rangadóval kezdődik a játéknap, az utolsó Sunderland otthonába látogat a walesi Cardiff, ha van olyan, hogy kilenc pontos meccs, akkor ez az lesz. Ezt követően pedig a bajnoki cím szempontjából sorsdöntő mérkőzés jön, a Liverpool az Anfielden fogadja a Chelsea csapatát, mely a héten már túl van egy Bajnokok Ligája elődöntőn Madridban, a hírek szerint pedig Mourinho engedélyt kért Abramovicstól, hogy pihentesse játékosait a visszavágóra. Egy vereséggel a kékek biztosan kiszállnak a bajnoki címért folytatott harcból, ám ha nyernek, akkor nagyon izgalmas lehet a véghajrá. A játéknapot a Manchester City vendégjátéka zárja, mely a fantasztikus formában lévő Palace vendége lesz.

A fordulót hétfő este a Newcastle vendégjátéka zárja az Emiratesben, mely Wenger csapata számára egy igazi sorsfordító mérkőzés lesz.

Szombat
ápr. 26. 13:45 Southampton - Everton (Digi Sport 1)
ápr. 26. 16:00 Swansea - Aston Villa
ápr. 26. 16:00 Fulham - Hull
ápr. 26. 16:00 Stoke - Tottenham (Digi Sport 2)
ápr. 26. 16:00 West Bromwich - West Ham United
ápr. 26. 18:30 Manchester United - Norwich (Digi Sport 1)

Vasárnap
ápr. 27. 13:00 Sunderland AFC - Cardiff (Digi Sport 1)
ápr. 27. 15:05 Liverpool - Chelsea (Digi Sport 1)
ápr. 27. 17:10 Crystal Palace - Manchester City (Digi Sport 1)

Hétfő
ápr. 28. 21:00 Arsenal - Newcastle United (Digi Sport 1)

Őszi Ádám