2013. február 18., hétfő

Ramos: "Érthetetlen az egész, a spanyol labdarúgás ennél sokkal jobb játékvezetőket érdemel..."

Tegnap este már a találkozó korai szakaszában kiállításra jutott Sergio Ramos a Real Madrid spanyol válogatott védője. A Vallecano elleni mérkőzésen előbb gólt, majd pedig két sárgalapot mindössze nyolc perc alatt beszedő játékos a mérkőzést követő sajtótájékoztatón kiakadt a játékvezetőre. Érthetetlennek nevezte a szituációt és egyúttal megragadta az alkalmat, hogy a La Liga egész játékvezetői ténykedését megkérdőjelezze,  mondván egy ilyen bajnokság magasabb színvonalú játékvezetőket érdemel. Emellett persze elnézést kért a társaktól, akik hetven percet kénytelenek voltak hátrányban tölteni, ám az addigra megszerzett két gólos előnyt sikerült megtartania a királyiaknak.   

"Érthetetlen ez az egész. Nem vagyok hozzászokva, hogy ilyenért kiállítsanak. Nem volt egyetlen durva belépőm sem, és nem is kezdtem ámokfutásba a pályán. Sajnálom a társaimat, hogy hátrányos helyzetbe kerültek. Véleményem szerint a spanyol labdarúgás ennél sokkal jobb játékvezetőket érdemel, legalább olyanokat, amilyen kiváló játékosok játszanak Spanyolországban. Már az első sárgám is teljesen érthetetlen volt, a bírónak tudnia kellett volna megfelelően értelmeznie a két szituációt." – így nyilatkozott Ramos, aki láthatóan nem volt higgadt a meccset követő percekben sem.

Őszi Ádám 

Női BL: Fantasztikus ETO hajrá, megállíthatatlanok a győri lányok!

A női EHF-Bajnokok Ligája mai játéknapján a világ jelenlegi két legjobb klubja csapott össze egymással. A középdöntő harmadik fordulójában a norvég Larvik együttese fogadta a Görbicz Anita vezérelte Győri Audi ETO csapatát. A találkozó nem a továbbjutásról, hanem inkább az első, illetve a második hely eldöntéséről szólt, ám ne feledjük, ez csak egy lépés volt a felek számára, hiszen Győrben még megmérkőznek a csapatok egyszer. 

Ami a két csapat eredménysorát illeti, elképesztő adatoknak lehettünk szemtanúi, ha a statisztikákra tekintettünk a mérkőzést megelőzően. A házigazda Larvik húsz mérkőzés óta veretlen volt, még legutóbb a csoportkörben a másik magyar együttestől a Ferencvárostól kaptak ki négy góllal. Ami a norvég bajnokságot illeti, a csapat veretlenül listavezető, csakúgy mint a Győri Audi ETO. Meg kell jegyezni, immáron a lányok több mint négy éve veretlenek hazánkban, utolsó vereségüket pedig még a tavalyi szezonban a BL-döntő visszavágóján szenvedték el a Buducnost ellen, melyet azóta már megbosszultak Görbiczék. Minden adott volt egy igazán jó meccshez...

A csapatokat telt ház fogadta a 4000 férőhelyes Arena Larvikban. A mérkőzést a hazai együttes kezdte és magukhoz is ragadták a találkozó irányítását. Az első gólra a 3. percig kellett várni, sajnos ekkor hátrányba került az ETO. Rosszul kezdtük a meccset, hat percig nem sikerült gólt szerezni, ekkor Radicevic vette be a hazaiak kapuját. Az ellentámadásból gól született, 4-1 állt az eredményjelzőn, így hamar három gólos hátrányba kerültek Rédeiék. A második gólunkat Görbe szerezte a 10. percben hétméteresből (4-2). 

A félidő felénél megelégelte a látottakat Martin Ambros vezetőedző, a lányok csupán kétszer tudták bevenni Legangert kapuját, akit naggyá tettek a győri lányok. Az eredményjelzőn 6-2 állt, ennek oka Lunde remeklése, komolyabban is elhúzhattak volna a hazaiak, ha nem kapja el a fonalat Lunde a győriek hazatérő kapusa. 

Az időkérés jót tett a csapatnak, két Lekic góllal közelebb zárkóztunk, azonban egy kihagyott ziccert követően büntettek a hazaiak és közte egy helyett ismét három állt az eredményjelzőn (7-4). Ami rossz hír volt, hogy egy ütközést követően megsérült Kovacsics, arcán csúnyán felrepedt a bőr. Hiába próbálkoztak a lányok, nem sikerült 2-3 gólnál közelebb lopózni, a 20. percben 7-5 állt a nagy kivetítőn, ekkor a hazaiak kértek időt. Négy perccel a félidő vége előtt Görbicz hetest rontott, kár volt érte, de visszacsinálni már nem lehetett. A félidőben 10-8 állt az eredményjelzőn, mindkét csapat remekül védekezett, a kapusteljesítményeket is illik kiemelni, azonban egy kicsit pontosabb játékkal könnyedén vezethettek volna Lekicék.

A második félidő csakúgy mint az első hazai góllal kezdődött, ismét három volt a különbség a csapatok közt (11-8). Ezt követően azonban kissé megváltozott a játék képe, koncentráltabb és pontosabb ETO volt a pályán. Sikerült feljönni 11-10-re, de az egyenlítés nem sikerül, támadásokon keresztül, hol egy, hol pedig kettő góllal vezettek Larsenék. Aztán eljött a várva várt pillanat, a küzdeni akarás meghozta eredményét, Amorim találatát követően 13-13 állt az eredményjelzőn. Sőt! A 38. percben Rédei Soós góljával először vezettünk a meccsen, a hazaiak trénere érezte, hogy gond lehet így időt kért, bízva a győri lendület megtörésében. 

Az időkérést követően sajnos sikerült az egyenlítés, azonban újra és újra a győri lányok vezettek, a Larvik futott az eredmény után, a percek pedig peregtek. Kiemelendő Lunde remek teljesítménye a norvég kapus a második félidőben is remek védéseket mutatott be saját nemzeti együttese ellen. Dicséret illeti Rédei Soós teljesítményét is, a 46. percben újabb találata 15-16-os vezetést jelentett, azonban nem sikerült két góllal ellépni a házigazdától 17-17-ig, ekkor azonban valami elképesztő pluszt tudtak előhúzni Szepesiék. A győri szélső két remek góllal vétette észre magát és ez két gólos vezetést jelentett (17-19).

Ha egyszer egy üzlet beindul! Szepesi megállhatatlan volt, zsinórban szerzett harmadik gólja már három gólos magyar vezetést jelentett és itt még nem volt vége. Egy hazai időkésért követően újabb ETO gól következett, az 55. percben Radicevic gólja immáron négy gólos vezetést eredményezett (17-21). Az Arena Larvik hazai közönsége, csaknem 4000 ember néma csöndben ült, nem hallatszott egyéb, csak a - "Hajrá ETO" - a győri szurkolók egész végig kitettek magukért...

A fantasztikus végjátéknak itt azonban még nem volt vége, két Rédei Soós gól közé beékelődött egy Szepesi találat és egy hazai gól is, ám utóbbi csak szépségtapasznak bizonyult. Lunde a meccs végét sem lazázta el, a vége előtt hetest hárított, az eredményjelzőn pedig 18-24 állt a dudaszó pillanatában!

Nehéz szavakat találni a látottakra, egyszerűen fantasztikus, amit Rédeiék a második félidőben nyújtottak, erre pedig semmi ellenszer nem volt még a Larviknak sem. Megvan tehát az idegen béli győzelem, egy nagyon fontos diadal, mellyel száz százalékosak maradtak a győri lányok. Elképesztő teljesítmény, hogy a harmadik középdöntős meccsén is 20 lőtt gól alatt tudta tartotta ellenfelét a magyar csapat. 

Jogosan tevődik fel a kérdés, van-e jelenlegolyan csapat a világon aki megállítja Görbiczéket? Reméljük nincsen és a sok évnyi utolsó pillanatok béli kudarcot idén végre sikerül megkoronázni egy Bajnokok Ligája címmel...

Női Bajnokok Ligája, Középdöntő 3. forduló
Larvik, Arena Larvik 4000 néző
Larvik HK - Győri Audi ETO 18-24 (10-8)
Gólszerzőink: Rédei-Soós 6, Szepesi 4, Radicevic, Görbicz, Lekic és Löke 3-3, Korsós, Amorim.

Tabella:
1. Győri Audi ETO 3 3 - - 76-53 6 pont
2. Larvik HK          3 2 - 1 63-61 4 pont
3. Buducnost          2 - - 2  35-47 0 pont
4. Randers             2 - - 2 37-50 0 pont

A nap másik meccsén az FTC csoportjában Oltchim Valcea - Zvezda Zvenyigorod 29-25. A holnapi nap folyamán 15 óra 15 perctől a fővárosban fogadja a Fradi az Ljubjana együttesét, ezen a meccsen is két száz százalékos csapat csap majd össze.

Őszi Ádám 

Omeyer lehúzta a rolót, kemény pofonba szaladtak a veszprémi srácok a címvédő otthonában...

A férfi kézilabda EHF-bajnokok ligája csoportközének kilencedik fordulójában az eddig hibátlan MKB Veszprém csapata látogatott a címvédő Kiel otthonába. Carlos Ortega tanítványai remek szezont futnak eddig, hiszen óriási meglepetésre első nyolc BL meccsüket győzelemmel hozták le. Ez kiemelten szép teljesítmény annak tükrében, hogy Nagy Lászlóék egy csoportba kerültek a tavalyi évad kér döntősével. Az odavágókon mind a címvédő Kiel, mind pedig az Atletico Madrid skalpját begyűjtötte az MKB, előbbit hazai pályán, utóbbit pedig saját közönsége előtt regulázták meg. A csoportelsősség közel van, azonban ma este a Kiel megmutatta, nem szabad őket leírni! Sőt... 

Tudni illik a THW a hibátlan magyar csapat mögött két vereséggel állt a csoport második helyén, így egy esetleges győzelemmel sem tudták elvenni az MKB vezető pozícióját. A német csapat viszonylagos "rossz" szezonkezdetét feledtette a csapat és úgy tűnik nagyon magára talált a címvédő, ezt pedig a veszprémi srácok szenvedték meg a mai estén. Marco Onetoék tovább írták volna a történelmet, azonban ez ma nem sikerült, súlyos vereségbe szaladt bele a spanyolos, ám még is magyar csapat.

Elképesztő, fergeteges hangulat fogadta a csapatokat a Sparkassen-Arenában, tömött lelátók és több mint tíz ezer hangos torok éltette a hazai gárdát. Az összecsapás egy Nagy László góllal kezdődött, ekkor vezettünk először és utoljára a meccsen! Omeyer a hazaiak világklasszis francia kapusa már az első öt percben jelezte, nem sok babért szán ma a veszprémi srácoknak, két remek védésének köszönhetően hamar megfordította az állást a Kiel, ezt követően csak futott az eredmény után az Ortega csapat. 

Tíz perc elteltével már három góllal mentek Vujinék, a tavaly még Veszprémben kézilabdázó klasszis találatának köszönhetően 8-5 állt az eredményjelzőn, természetesen az újabb Omeyer védések nem maradhattak el, nagyon belőttük a Kiel kapusát az első percekben, aki lehúzta a rolót. Azonban nem is a lőtt, inkább a kapott gólok számával volt a gond, csaknem percenként talált a hálóba a Kiel, ez pedig előre vetített egy nagy zakót, ha nem sikerül megállítani a robogó "német" gépezetet.

Az ezt követő tíz perc jó veszprémi védekezést hozott, csupán három gólra voltak képesek a hazaiak, így Császár és Iváncsik Tamás góljaival egy, illetve két gólos különbségen tartotta ellenfelét a magyar csapat (11-9). 

Az első félidő hátralévő tíz perce hazai dominanciát hozott, előbb beállt egy öt gólos különbség a két csapat közt (15-10), majd pedig nem igazén tudott közelebb lopózni a "Nagy" csapat. A félidőben négy gól volt a differencia a felek közt, mondani sem kell a hazaiak vezettek 17-13-ra, Vujin egész szépen megszórt minket.

A második játékrész reményteljesen kezdődött Nagy László két góljára és Császár találatára csupán Sigurdsson tudott válaszolni, így feljött 18-16-ra, azonban sok köszönet nem volt az elkövetkező szűk harminc percben. Nem hogy közelebb kerülni nem sikerült, még tartani sem tudtuk az eredményt. Miután két gólra fellopóztunk jött egy négy perces rövidzárlat, mely zsinórban négy hazai gólt hozott Sigurdsson (2), Hansen, Zeitz révén. Így a felcsillanó reményfoltból pillanatok alatt hat gólos hátrány lett (22-16). 

A 45. percben már nyolc góllal vezettek Omeyerék, a francia hálóőr 48 százalékos védési mutatót tudott felmutatni (25-17). Ekkor már elszállt minden remény, inkább attól kellett tartani, nehogy egy tíz fölötti zakóba fussanak bele Császárék.

A félelmünk beigazolódott, az 50. percben tíz gólos differencia állt az eredményjelzőn, a hazai publikum örömünnepet lejtett, a veszprémi támadások sorra elhaltak (28-18). Az utolsó tíz percben sem lazítottak a hazaiak, a címvédőben dolgozott a visszavágási vágy, így a dudaszó pillanatában 32-21 állt az eredményjelzőn. Ezzel pedig elvesztette száz százalékos mutatóját a magyar bajnok, mely előfordulhat  hogy még jókor futott bele ebbe a hatalmas pofonba.


Férfi kézilabda, Bajnokok Ligája
Csoportkör, 9. forduló
Sparkassen-Arena, 10500 néző
THW Kiel (német)–MKB Veszprém 32–21(17-13)

A csoport állása:
1. MKB Veszprém 9 8 – 1 269–223 +46 16
2. THW Kiel (német) 9 7 – 2 301–240 +61 14
3. Atlético Madrid (spanyol) 9 5 – 4 249–243 +6 10
4. Celje (szlovén) 9 3 – 6 216–234 –18 6
5. Constanta (román) 9 2 – 7 209–255 –46 4
6. Sävehof (svéd) 9 2 – 7 252–301 –49 4

A Veszprém legközelebb jövő szombaton hazai pályán fogadja az Atletico Medrid csapatát, és egy győzelem csoportelsősséget érhet. Nincs ok a bánatra, előre kell nézi, úgy is a kieséses szakaszban dől el minden, ott kell a legjobb formában lenni.

Őszi Ádám

Mancini leeshet a rezgő City kispadról, az utód nevét már suttogja a sajtó...

A Manchester City háza táján nagyok az elvárások, sokat vár a tulaj a beleölt pénzért cserébe. A tavaly Premier League győzelmet elérő világoskék együttes idén nem muzsikál tól jól, ez pedig Roberto Mancini állásába kerülhet. A hírek szerint az olasz tréner bármelyik pillanatban "leeshet" a padról.  

Idén már aligha lesz címvédés a legmagasabb angol osztályban, kész csoda lenne, ha 12 pontos előnyét elszórná a United, mondhatni, kész akarva is nehéz feladat lenne Ferguson fiainak. Emellett a csapat BL álmai hamar szerte foszlottak, sőt még a Ajax is megelőzte őket a csoportban, így utolsók lettek és az Európa Liga is álom maradt. Az utóbbi hetekben pedig nagyon döcög a szekér, a bajnokságban két döntetlent egy megrázó vereség követett, így pedig hátrafelé kell tekinteni, mintsem előre, hiszen a Chelsea és a Tottenham kopogtat a kertkapun.

Ezen eseménysorok vezettek odáig, ahol most tartunk. A manchesteri klub vezetése nem egy Arsenal, hogy hagyják dolgozni a trénert, az első komolyabb kudarcok után jön/jöhet a váltás. A goal.com azonban már azt is tudni véli ki veheti át az olajmágnás csapat kispadját.

A célpont Michael Laudrup az egykori dán válogatott kiválóság, aki azon kevés játékosok táborát gyarapítja, akik a Barcelona csapatából anno a Real Madridba szerződtek. Remek karrier volt az övé, és úgy tűnik edzőként sem vall szégyent, van érzéke a dologhoz. Már kicsivel több tíz éve, hogy a padon ül a 46 esztendős szakember, aki igazán jó teljesítményt nyújt idén a Swansea csapatával, a szervezettséget és a tudatos munkát észre lehet venni, valamit a manchesteri klub háza táján is észre vettek. Ez azonban egenlőre csak egy pletyka, hiszen Mancini a kispadon van, Laudrup pedig a Swansea céljaiért küzd...

Michael Laudrup edzői pályája:

2002–2006 Brøndby
2007–2008 Getafe
2008–2009 Spartak Moscow
2010–2011 Mallorca
2012– Swansea City
2013–  Manchester City (????)

Őszi Ádám

Conte kritizálta csapatát a Roma elleni vereséget követően

Nem köntörfalazott az öreg hölgy trénere, megszokhattuk már Conte mestertől, ami a szívén az a száján, így volt ez a Roma elleni vesztes derbit követően is. Nyilatkozatában kiemelte, hogy nem csapatként működtek együtt játékosai a pályán és ez sok jót nem vetít a jövőre nézve. Neveket nem akart mondani, azonban odabökte, a tempót, a fáradtságot, hiszen a csapat hét közben Bajnokok Ligája meccset játszott. 


"A fáradtság normális, de ha nem úgy játszunk, mint egy csapat, akkor nem jutunk el sehová.Nem fogok játékosokat megemlíteni, de nem tetszett a csapat ma este. Mindenki azt csinálta, amit gondolt, és ez nagyon csalódást keltő. Sajnáljuk, hogy nem volt egy plusz napunk a felkészülésre és a fizikai szint visszaszerzésére."- így nyilatkozott a Juve trénere a találkozót követően.

Szerintetek bírja a Juve a két frontos harcot, vagy ezek már a fáradtság jelei?

Őszi Ádám