2013. február 28., csütörtök

Ítélet: tizenhat hónap börtönbüntetést kapott a Manchester City védője

Courtney Meppen-Walter, a Manchester City 18 esztendős védője megkapta büntetését, mely szerint tizenhat hónapot kell börtönben töltenie.  

A fiatal angol utánpótlás válogatott védő a tavalyi esztendő szeptemberében okozott közuti balesetet, melyben két ember az életét vesztette. Walter nemhogy túllépte a megengedett haladási sebességet, de több mint kétszeresével haladt Mercedes gépkocsijával, amikor megtörtént a baleset.

A tehetséges játékos még nem mutatkozhatott be a felnőtt csapatban és úgy tűnik jó darabig még nem is fog. Azt, hogy a játékos milyen állapotban van jelenleg nem lehet tudni...

Őszi Ádám

A Levante csatárára vár Amerika, küszöbön a transzfer!

Obafemi Martins neve ismerősen cseng a futballvilágban, a nigériai válogatott támadó jó pár helyen megfordult eddigi karrierje során és úgy tűnik ezúttal sem ereszt gyökeret. A Marca úgy értesült a Levante csatára előtt megnyílt az út az MLS-be, a Seattle Sounders vezetői már a tárgyalásokat is megkezdték. 

A spanyol hírportál úgy tudja, hogy az amerikaiak hétvégén személyesen látogattak el Valenciába és tárgyaltak a klubbal, illetve a játékos menedzserével. Az üzlet hamarosan megköttethet, valószínűleg a szezon végén Martins elhagyja európát. A 28 esztendős csatár jelenlegi piaci éréke jelenleg 3,5 millió euróra rúg.

Martins korábban az Inter, majd pedig a Newcastle csapatában vált híressé, ezt követően a Wolfsburg következett, ahol bár mutatói jók voltak, tovább passzolták őt Kazanyba, ahol nem sok borsot evett meg két esztendő alatt. A Levante együttesénél mondhatni újjászületett...


Személyes adatok
Teljes név: Obafemi Akinwunmi Oshadi Martins
Születési dátum: 1984. október 28. (28 éves)
Születési hely: Lagos, Nigéria
Magasság: 170 cm
Becenév: Obagol
Poszt: csatár

Őszi Ádám

Pirlo őszintesége: "A Juve még nincsen kész a BL-győzelemre..."

A La Repubblicának nyilatkozott Pirlo a Juventus veterán középpályása. A csapat motorja őszintén beszélt arról, mit gondol a Bajnokok Ligája szereplésről és azt is elárulta, véleménye szerint mire van esélye az öreg hölgynek. Afelől azonban biztosította a zebrák szurkolóit, hogy küzdeni fognak. Emellett szóba került edzője Conte is, akiről nagyon szimpatikusan nyilatkozott az olasz válogatott ásza, aki bízik benne, hogy Conte hosszú távon a klub kötelékében marad. 

"A Bajnokok Ligája? Úgy gondolom, nem vagyunk még készen arra, hogy megnyerjük, annak ellenére, hogy versenyben vagyunk, és mindent meg fogunk tenni. Vannak erősebb csapatok a Juventus-nál a sorozatban - mondta Pirlo, majd pedig kitértek az edző Conte munkásságára - Conte egy nagyszerű edző, viszont először nyelvet kell tanulnia, ha külföldre akar menni, mert a kommunikáció a játékosokkal nagyon fontos. Hiszem, hogy a Juventus a legjobb hely a számára, de bárhol tudna dolgozni." - zárta mondandóját Pirlo.

Őszi Ádám

Dortmund: a sportigazgató megerősítette Lewandowski távozását! - szavazás a cikkben

Nem vitatott, hogy Neymar átigazolási ügye mellett a második számú téma Lewandowski klubváltása. A Borussia Dortmund csatárklasszisa ugyanis máshol képzeli el jövőjét és szinte biztosan távozik, csupán azt nem tudni mikor és hova. Ezt a német klub sportigazgatója Michael Zorc is megerősítette. 

A 24 esztendős lengyel válogatott támadó szerződése 2014-ig szól a BVB-hez, Zorc a következő képpen fogalmazott - "Robert nem fogja meghosszabbítani szerződését, vagy idén vagy jövő nyáron távozik" - tudatta a Sky Deutschland.

A Dortmund azonban ha a szezon végén értékesti Lewndowskit akkor nagyot kaszálhat, hiszen 2010-ben 4,75 millió euróért vették a Lech Poznan csapatától, míg a jelenlegi piaci értéke 28 millióra rúg, ésá ehhez még hozzájön egy élő szerződés. Azonban azt is figyelembe kell venni, ha nem hosszabbít és kivár, akkor 2014-ben ingyen igazolhatóvá is válhat, ezt azonban a BVB vezetősége sem szeretné...

Hogy kik a lehetséges kérők? A legkomolyabban a Bayern München és a Manchester United érdeklődéséről lehet hallani, emellett a Juventus háza táján is felmerült a csatár neve. Az utóbb említett olasz klub azonban nem ad ki túlzottan nagy tételeket, így egy 28-30 millió ár nekik sok lehet, az árat pedig felsrófolhatja a United és a Bayern, ezzel persze a Dortmund malmára hajtva a vizet. Tény, hogy Torinóba elkél egy csatárklasszis. A Vörös Ördögök csak úgy dagadnak a csatároktól, kérdés, miért kell nekik a lengyel, mikor ott van a csapatban Rooney, Van Persie, Welbeck és Hernandez, illetve Macheda is a klub kötelékébe tartozik. Vajon valamely manchesteri nagyágyú is klubot vált majd? A Bayern München logikusnak tűnik, hiszen Guardiola érkezik és minden bizonnyal komoly átalakítások lesznek a csapatnál, nem tudni kire tart igényt a spanyol mester és kire nem....

Őszi Ádám