2015. december 23., szerda

Kidőlt a Liverpool alapembere

Foghatja a fejét Jürgen Klopp a Liverpool nemrégiben kinevezett vezetőedzője. Következik az ünnepi őrület, egy periódus, mely minden esztendőben roppant megterhelő a Premier League csapatok számára. Egy kilenc napos periódus, melyben három bajnoki mérkőzést kell játszani. S, ha ez önmagában nem lenne elég, még a sérülések is jönnek. 

Ezidáig nem túl vidám a hangulat, az ünnepi előkészület a Liverpool háza táján, a csapat, a játékosok, de főként a szurkolók nehezen emésztik a Watford elleni 3-0-ás fiaskót, ahogyan mi magyarok sem nagyon tudjuk kiverni a fejünkből Bogdán Ádám rémálomba illő debütálását. A vörösök nagyon messze vannak a bajnoki dobogótól, a kedélyeket pedig az egyik, ha nem a legstabilabb alapember kiválása borzolja tovább. 

Jürgen Klopp hat héten keresztül nem számíthat ugyanis védelmének vezérére Martin Skrtel személyében. A szlovák válogatott labdarúgó a Watford elleni találkozó 41. percében kényszerű cserét végrehajtva távozott a pályáról. Már a mérkőzés korábbi periódusában is fájlalta a lábát egy belépő után, ám sem ő nem kért cserét, sem pedig Klopp nem cselekedett így, nem tudta felmérni a helyzetet. talán elkerülhető lett volna a komolyabb sérülés. A diagnózis szerint Skrtel térdszalagja beszakadt, a rehabilitáció pedig másfél hónapot vehet igénybe. 

A védelem összeállításában így nincsen nagy variációs lehetőség, ugyanis kilenc játékosból négy sérült, Skrtel mellett továbbra is partvonalon kívül van Dejan Lovren, Joa Flanagan és Joe Gomez is. Ezen kívül a támadósorban van még egy sérült játékosa a vörösöknek Danny Ings személyében. 

S, hogy minket magyarokat mi foglalkoztat a legjobban? Nyilvánvalóan Bogdán Ádám sorsa, az, hogy a Leicester City elleni bajnokin megkapja-e Ádám az újabb lehetőséget, netán újra Mignolet áll majd a vonalon. Apropó Mignolet! A legfrissebb hírek szerint a belga felépülése a meccs napjára várható. Kíváncsian várjuk Jürgen Klopp döntését.

Őszi Ádám