2012. július 10., kedd

A Roma olasz válogatott csatára lehet a Liverpool első nyári szerzeménye

Fabio Borini
Egybehangzó olasz és angol sajtóhírek szerint a héten megszülethet a megállapodás az AS Roma és a Liverpool csapata között a 21 éves fiatal csatár Fabio Borini átigazolásáról. A fiatal olasz válogatott csatár piaci értéke jelenleg 9 millió euró, a hírek szerint viszont 10 millió lehet a kivásárlási ára.  Borini a Bologna csapatánál nevelkedett és onnan került a Chelsea ifjúsági csapatához. A londoniaknál mutatkozott be a felnőttek között, majd szerepelt a Swansea csapatánál kölcsönben. Jelenleg a Roma játékosa és tagja volt az olaszok EB-re utazó keretének. Végigjárta az olasz utánpótlás válogatott ranglétráját, az u21-es csapatban Magyarország ellen mutatkozott be.

Szerző: Őszi Ádám

Olasz világbajnok csatár érkezhet a Málaga csapatához

Nem tudott megegyezni arab klubjával az Al Nasar Dubaival a 35 esztendő olasz világbajnok Luca Toni, így távozik az együttestől. A csatár piaci értéke már nagyon alacsony, közel jár pályafutása végéhez, ám még nem szeretné abbahagyni a profi labdarúgást és ügynökével együtt felvették a kapcsolatot a spanyol bajnokságban szereplő Málaga csapatával, melynek tulajdonosa egy arab olajmilliárdos. A spanyolok több lehetőség közül választhatnak, de nem zárták ki Toni esetleges érkezését. A csatár egyébként nagyon nehéz időkön megy keresztül, ugyanis június elején halva született kisfia. A támadó sorsa a következő napokban, hetekben dőlhet el.

Működik egy facebookos oldalunk is, kedveljétek, likoljátok az oldalt és üzenőfezlatokon megjelennek a legfrissebb hírek. Jó kommentelgetést, olvasgatást http://www.facebook.com/SportToll

Szerző: Őszi Ádám

Barca: Villa ajánlatokat kapott, Van Persie jöhet távozása esetén

Két kérője is akad a katalánok felépülő csatárának David Villának, akinek a piaci értékét jelenleg 35 millió euróra taksálják. Az egyik kérő az olajmilliárdos PSG csapata, mely korábban 30 millió eurót kínált volna a csatárért, ám ezek a pletykák viszonylag elcsendesedtek. Egy biztos, számukra a pénz nem jelent nagy akadályt. A másik érdeklődő a Juventus, mely szintén 30 millió eurót kínál a katalánoknak, illetve csillagászati fizetést a csatárnak. Hivatalos ajánlat még nem érkezett, ám a hírforrások szerint az Öreg Hölgy érdeklődése komoly. A Barca új edzője nem szívesen válna meg csatárától, ám egy jó ajánlat esetén akár távozhat is Villa, mivel a hírek szerint nem nagyon jön ki a csapa gólzsákjával Lionel Messivel. Ha a spanyol támadó távozik, akkor Wenger tépheti a haját, hiszen  egy kérővel gazdagodik Robin Van Persie kérőinek sora. A katalán sajtó ugyanis, úgy véli, hogy a kiszemelt támadó a holland gólzsák lenne, melyért a két manchesteri szárklub is verseng. 

Működik egy facebookos oldalunk is, kedveljétek, likoljátok az oldalt és üzenőfezlatokon megjelennek a legfrissebb hírek. Jó kommentelgetést, olvasgatást http://www.facebook.com/SportToll

Szerző: Őszi Ádám